2010. január 29., péntek

Bob

Ez copyrightos történet, egy férfi kollégám mesélte. A közelmúltban egy koncerten fel akart szedni egy lányt, és a nem túl eredeti "milyen zenét szeretsz?"-szöveggel indított. A lány azt felelte, hogy semmilyet. Én biztos azzal folytattam volna, hogy akkor minek jár koncertre, de a srác nem adta fel és tovább faggatta, hogy van-e kedvenc előadója. A lány végül mondott egy nevet, amit a srác nem ismert, ezért megkérdezte, milyen típusú zenét játszik.
- Olyan gitárzenét.
- Olyasmit, mint Bob Dylan?
- Igen, csak nem annyira reggae-s.
Szegény Bob Marley forog a sírjában, Bob Dylan meg valószínűleg azon töpreng, hogy mégis keresztnévnek kellett volna a Dylant fölvennie.

2010. január 27., szerda

nagypapák és emailek

Két gyöngyszem az elmúlt napokból:
1. Richard J. Gelles: Contemporary families c. családszociológiai könyvéből:
"Typically, in patriarchal, or male-dominated societies the eldest male grandfather is considered the family head (...)"
Vagyis: "A patriarchális vagy férfijogú társadalmakban a legidősebb hímnemű nagyapát tekintik a családfőnek."
Szerintem ez aljas diszkrimináció a nőnemű nagyapákkal szemben.

2. Az Atlasz levlistáról:
"Szomorú, hogy a XI. sz-ban nem képesek egy olyan regisztrációs rendszert üzemeltetni, ahol a felhasználók a nekik megfelelő e-maileket kapják!"
Igen, ezen már István királyunk is sokat bosszankodott...

2010. január 22., péntek

Autószívatás keskeny lécen

Minden valamirevaló természetjáró ismer módszereket a turistautakra jogtalanul tévedő autók szívatására. Ezennel megosztok egy tegnap általam - igaz, véletlenül - felfedezett módszert, amelyet keskeny léccel közlekedő társaim is sikerrel alkalmazhatnak.

A végrehajtáshoz szükség van egy kellően lejtő és kanyargós turistaútra, amelyet egyik oldalról szakadékszerű meredek hegyoldal, másik oldalról ugyanennek fölfele változata szegélyez (például a János-hegytől Budakeszi felé vezető piros jelzés úttörővasút utáni szakasza). Szükséges továbbá egy négykerékmeghajtású jármű, amely v1 sebességgel araszol fölfelé a jégre leesett porhóban, valamint egy v2 sebességgel ugyanitt lefelé tartó sífutó. v2=3xv1 (legalább). Szükséges továbbá, hogy olyan szakaszon találkozzanak össze, ahol egy kellően meredek szakaszon, kanyar után pillantja meg a sífutó az autót. Ekkor a sífutó - jelen esetben e sorok szerzője - természetesen megpróbál az út szélére húzódni (valószínűleg egyértelmű, melyikre), ám a sebesség és a hirtelen emelkedő hegyoldal hatására elveszíti egyensúlyát, és félrehúzódás helyett elvágódik keresztbe az úton, pont az autó előtt.

Az autó, megjósolható módon, megállt, sífutó felkászálódott és kiállt az út szélére. Az autó pedig ment volna tovább, csakhogy négykerékmeghajtása se tudott elindulni a meredek lejtőn fölfelé, alatta a jéggel. Néhányszor próbálkozott, de csak arrébb csúszott a szakadék felé (amely így biztosított mellette egy sífutónyi helyet). Végül az autó két utasa kiszállt és tolni kezdte fölfelé. Egy darabig néztem őket, a segítés legkisebb impulzusa nélkül, aztán kecsesen elsiklottam az autó mellett, tovább Budakeszi felé.

Később találkoztam még egy autóval, de sajnos nem volt elég meredek az út, hogy a fenti technika bevált volna.

2010. január 21., csütörtök

Az elektronika zsarnoksága

Tegnap a Normafánál, már a buszmegálló közelében szembejött velem egy futó: középkorú úriember, igen elszántan. Az, hogy elszántsága nem a sportnak szólt, csak abból a rövid monológból derült ki, amelyet a körülötte ugrándozó kutyájához intézett:
- Gyere, meg kell találnunk a riasztó távirányítóját, különben nem tudunk hazamenni!

Elképzeltem, hogy nem találják meg, és éjszakára bevackolódnak a buszmegállóba a havazás elől... Meg eszembe jutott az a régi történtet (néhányan már hallottátok), amikor hasonló esett meg egy svábhegyen lakó tanítványommal. Pont akkor ért oda a házhoz, amikor én, és vette elő az elektronikus kapunyitót - csakhogy éppen áramszünet volt. Ő rendes kulcsot már nem hordott, csak a tizenéves lánya, aki viszont csütörtök délután fél 2 lévén iskolában volt a város túlsó végén. Ildikó tehát felhívta a lányát, aki megígérte, hogy suli után azonnal hazamegy és kinyit, mi pedig jobb híján a legközelebbi cukrászdába ültünk le angolozni.

Ilyenkor belegondol az ember, mivel is jár, hogy ennyire függünk az elektronikus kütyüktől. Nekem például annó egy szelet Esterházy-tortával angolóra közben. Nem is rossz üzlet.

2010. január 19., kedd

Elszólta magát

Nyelviskolai szintfelmérés. Fiatalember leül mellém, a gaydar őrült sebességre kapcsol.
Idézem a beszélgetést:
én: What do you do in your free time?
ő: I am in my friends.
(Fordítás: "Mit csinálsz szabadidődben?" "A barátaimban vagyok.")
Na most ez vajon direkt volt, nyelvtani hiba vagy freudi elsülés?

2010. január 16., szombat

Hótalpas

A hótalpas túra ötlete Feritől származott - ő fedezte fel a Baraka honlapján még december elején. (gy.k. a Baraka egy utazási iroda. A hótalp pedig egy keret, amelyet a bakancsunkra erősítünk alul, így a hó tetején tudunk gyalogolni és nem süllyedünk bele nyakig, mint csivava a Normafánál.) Feldobta, hogy érdekel-e valakit. Mi Csabával rögtön ráharaptunk, és Tónit is érdekelte. Most már csak ki kellett találni, hogy melyik időpontot és helyszínt válasszuk a sok közül. Ez volt a legnehezebb, mert el kellett dönteni, hogy egy- vagy kétnapos, melyik ország, mekkora szint, meg persze kinek mikor jó.

Az első ötlet a január 16. lett volna, aminek egyetlen hátulütője az 1000 méter szint (+ugyanennyi lefelé). Tóni gyorsan rá is jött, hogy nekik mégsem lesz erre pénzük, ezért inkább a Tavaszi Fesztivál koncertjeire invitált minket magával, amelyeknek a jegyára egyenként kitette egy egynapos hótalpas túra felét. Mire azonban jelentkeztünk volna, a január 16. betelt.

Ez volt karácsony körül, és Csabával sűrű email-váltásban találtunk egy másik utazási irodát (Eupolisz) szintén hótalpas túrákkal, kb. ugyanilyen szintekkel-távokkal (viszont ők szimpatikus módon beírják a túratervbe, mely pontokon fogjuk a túracsokikat elfogyasztani). Hirtelen a bőség zavarával küzdöttünk időpontok terén. A legszimpatikusabbnak a február 7. tűnt, ami ráadásul vasárnap, tehát munkát sem kell lemondanom miatta. Edzésképpen lebonyolítottam néhány csúcsfutást a János-hegyre, és vártunk Feri reakciójára, de az sehol. Végül január első napjaiban rátelefonáltam, és kiderült, hogy a két ünnep között nem nézte az emailjeit. Azt ígérte, hogy hétfőn megnézi a határidőnaplóját és ír egy-egy sms-t mindkettőnknek, hogy jó-e neki a február 7. Továbbá üzente Tóninak, hogy ez a túra csak 400 méter szintet jelent, hátha ettől lesz rá pénze.

Tóninak nem lett pénze, viszont Feri sem írt sms-t. Hétfő délután Csaba végül úgy döntött, regisztrál a február 7-i Baraka-túrára. Én megvártam a kedd reggelt (főleg, mert hétfő délután nem voltam netközelben), ekkorra azonban ez a túra is betelt! Ismét heves emailváltás, ezúttal Ferit is belekalkulálva, aki rájött, hogy a hátralevő túraidőpontok egyike se jó neki. Maradtunk tehát ketten Csabával, és egy február 20-i eupoliszos túra. Csaba gyorsan visszamondta a Barakát és mindketten beregisztráltunk. Persze itt is volt némi para, mert a jelentkezésről visszajeleztek ugyan emailben, de a befizetésről nem, így napokig attól tartottam, hogy rosszul írtam be a számlaszámot és a pénzem most valahol az éterben kering, vagy egy ukrán drogbáró számláját gazdagítja. Végül kétségbeesve írtam nekik, mire visszaírtak, hogy ja persze, semmi gond, megjött a lé...

Tegnap este találkoztam Csabával, aki szintén megkezdte az erőnléti edzést kerékpárral (bár ebbe talán a BKV-sztrájk is belejátszott). Elmondta, hogy barakás regisztrációja után pár nappal az iroda rátelefonált, és megkérdezte, hogy én miért írtam nekik. Mondta, hogy azért, mert beteltek a helyek, mire ők, hogy igen, de hát nekem fenntartottak egyet.

Csaba elfelejtette megosztani velem azt az apróságot, hogy engem is beregisztrált.

2010. január 12., kedd

A feleségét nem zavarja?

Anyámék mosógépszerelője egy meztelen nő képét tartja a laptopján háttérkép gyanánt. Egyik kliense megkérdezte tőle, hogy ez nem zavarja-e a feleségét. A szerelő erre azt válaszolta, hogy a képen a felesége látható (szerintem ez amúgy nem igaz), viszont a kérdés elgondolkoztatta, talán életében először: előfordulhat, hogy egy feleség nem nézi jó szemmel férje egyes érdeklődési területeit? Ezért, mikor anyáméknál járva meglátta a lakásban a dinós posztereket és könyveket, bizalmasan megkérdezte apámtól, mint férfi a férfitól:
- A feleségét nem zavarja, hogy magát ennyire érdeklik a dinoszauruszok?

2010. január 8., péntek

Enikő szervez

Két e-mail részlet a túrakörös levlistáról:
1. Sziasztok,
Kinek van kedve Pentek v Szombat este 7-tol bowlingozni a Westend-ben?
Legyszi jelezzetek, hogy melyik nap felelne meg jobban es, hogy hanyan jonnetek.
Udv,
Eniko.

2. Hali,
Kiderult, hogy a Westendben kb 4 eve megszunt a bowling :)

Identitászavaros autó

Heni, az edzőterem recepciósa már percek óta bámult ki az ablakon, miközben a recepcióspult előtt türelmetlenül sorakoztak a vendégek. Mivel ez elég szokatlan volt (nem az, hogy nem foglalkozik a vendégekkel, hanem hogy kibámul az ablakon), kinéztem én is, hogy mi történt.

Elsőre csak egy fekete terepjárót láttam, amely kicsit jobban felállt a szemközti járdára, mint parkoláskor illik, de ugye Budapesten ez annyira nem meglepő, ezért visszatértem eredeti problémámhoz, hogy t.i. hogy tudom a mászógépet fülsiketítő nyikorgás nélkül üzemeltetni. Mikor azonban legközelebb kinéztem az ablakon, azt láttam, hogy a fekete terepjáró egy sétáló ember átlagsebességével halad előre - a járdán. Majdnem egy teljes saroknyit haladt így, míg a zebránál 90 fokban elfordult, és a zöldet rendesen megvárva lehajtott az úttestre. Azt, hogy a szemközti járdára ment át vagy az úttesten maradt, sajnos nem láttam.

Olyanról már hallottam, hogy egy ember autónak képzeli magát. Úgy tűnik, újabban a fordítottja is előfordul. Azon töprengek, vajon ez a személyiségzavar milyen szakszóval írható le.

2010. január 6., szerda

Meddig tart a karácsony?

Nekem ugyan semmi bajom azzal, hogy a Délinél novembertől februárig árulnak kimért szaloncukrot, de azért amit idén a karácsonnyal csinálnak, az már túlzás.

Anyámék december 27-én elmentek a már említett cukrászdába és vettek még két rúd beiglit.
Ugyanezen a napon msn-eztem Mangusztával, aki elmondta, hogy még mindig árulják a köcsögöket a Vörösmarty téren, mert a karácsonyi vásár január 2-ig tart.
Újév napján felszállt a 7-es buszra egy pasas, tökéletesen összekötözött, még szűz, láthatóan karácsonyfának szánt fenyővel.
Vasárnap a mozi után a Westendben teáztunk a közben hozzánk csatlakozott Anikóval (aki épp a pincérnek próbálta elmagyarázni, hogy "herba" nevű növény nincsen, tehát a "herbatea" valami egyebet tartalmazhat, és ő azt szeretné tudni, micsodát), amikor megszólalt a hangszórókból a Csendes éj. Eközben Réka elmesélte, hogy a két ünnep közt rémülten menekült az IKEÁ-ból a karácsonyi vásárra betódult tömeg elől.
A Fonográfnak volt régen egy száma, hogy "miért nincs minden áldott nap karácsony?" Türelem, srácok, előbb-utóbb összejön.

2010. január 5., kedd

Poligamy

Szép példa rá, hogy jól meg tudom bonyolítani az életemet...

Szombaton Réka feldobta a túrakörös levlistára, hogy másnap kora délután elmennek Enikővel megnézni a Poligamyt, és aki akar, csatlakozzon. Én a levelet elsőre töröltem, mert vasárnap estére már volt egy vacsora meg egy színház, és úgy gondoltam, ez sok lenne a jóból. Aztán rájöttem, hogy most szegtem meg egyik újévi fogadalmamat, miszerint az emberi kapcsolatok ápolására való alkalmakat csak indokolt esetben hagyom ki. (Ha pl. Pókembert néztek volna, az indokolt esetnek számítana.) Sajnos az intelligens freemail a leveleket nem a kukába tette, hanem eltüntette a föld színéről, így hiába kerestem. Réka telefonszáma eltűnt valahova, Enikőnek meg még a régi van meg, mielőtt kiment volna külföldre, és azóta tuti megváltozott (azért felhívtam, de nem vették fel). Reméltem, hátha még valaki reagál a levélre a listán, de semmi ilyesmi nem történt. Rákerestem Enikő és Réka iwiw-es profiljára, hátha vannak elég naivak feltüntetni a telefonszámukat, de nincsenek. Ezzel szombat estére kifogytam az ötletekből.

Vasárnap reggel persze eszembe jutott: írhatnék a listára, hogy küldje el valaki azt az emailt újra. Meg is tettem, plusz üzentem az iwiwen mind a két lánynak. Déli 1 óráig semmi reakció. kivéve, hogy az intelligens freemail párszor elszállt az éterben. Tudtam, hogy a film valamikor 3 körül kezdődik, úgyhogy nagyjából letettem róla és elmentem futni.

Negyed 3-kor visszaértem, és a biztonság kedvéért megnéztem a leveleket. Réka visszaírt, hogy negyed 4-kor kezdődik a film a Westendben. Villámgyorsan lezuhanyoztam. Hajszárítás közben felhívott Réka a biztonság kedvéért (nagyon szétszórtnak gondolhatott, mert megkérdezte: "Arra emlékszel, hogy a Poligamyt nézzük?") Ő úgy gondolta, hogy háromnegyedkor találkozunk, de mondtam, hogy részemről ez reménytelen, maradjunk a 3-ban.

Óriási rohanás után 3 óra 7 perckor érkeztem meg a mozi elé. Igazán nem kellett volna sietnem, Enikő ugyanis még sehol. Ő fél 4 után érkezett, bár állítólag már (!) 3 óra 10-kor ott volt, de beszorult két kocsi közé és nem tudott kijönni. (Ezt mi nem igazán értettük, minthogy beállni akart, nem kiállni, de a film után már elfelejtettünk magyarázatot kérni.) Úgyhogy lemaradtunk a reklámról, meg a film első nemtomhány percéről, de legalább volt egy kis agymunka benne, hogy rájöjjünk, mi történt előtte.

2010. január 3., vasárnap

Az ajándékozás etikettje

Apám vett a macskájuknak két zacskó spéci macskakaját, baromi drágán, a boltos beszélte rá. A macska nem értett egyet a boltossal, mert nem eszi meg, ezért apám ideadta, hogy próbáljam meg Makkával megetetni.

Kíváncsi lettem volna, mit tartalmaz a zacskó, ám az árcédulát szép magyar szokás szerint a magyar nyelvű leírásra ragasztották rá, letakarva ezzel a finn nyelvű nagy részét is. Mivel a leírás ezen felül csak általam nem ismert nyelveken (belgául, csehszlovákul stb.) szerepelt, megpróbáltam lehámozni az árcédulát a finn szövegről.

Apám nézte egy darabig, majd megkérdezte:
- Azért szeded le az árcédulát, hogy a Makka ne tudja, mennyibe került?

2010. január 1., péntek

Himnusz

Számomra mindig kérdés volt, miért énekeljük/hallgatjuk mi, magyarok a nemzeti himnuszt szilveszter éjfélkor. Mintha bizony nemzeti történelmünk valamely jeles napját ünnepelnénk, nem pedig egy pogány szokásokra visszavezethető hagyományt. Régen azt tippeltem, hogy Kormos macskám keze (mancsa) van a dologban, aki mindig felhasználta az állva történő himnuszéneklést arra, hogy valamely gyanútlan ünneplő székére pattanjon. De aztán megtudtam, hogy már az ő születése előtt is így ünnepeltünk.

Én jól meglennék a himnusz nélkül, de minden buliban vannak emberek, akik ragaszkodnak hozzá, hát legyen. Tegnap este azonban azzal a nehéz problémával álltunk szemben, hogy szilveszteri bulink helyszínén a tévé nem működött. Mindez 10 perccel éjfél előtt tudatosult bennünk, így Sanyi villámgyorsan keresni kezdett a neten egy olyan rádióadót, amely vélhetően játszani fogja a himnuszt. Sajnos hiába próbálkozott, egyik adót se sikerült megszólaltatnia. Jani az asztal túlvégéről javasolta neki sorra a honlapokat (mintha ez lett volna a probléma), majd eszébe jutott, hogy ő a mobilján le tudja játszani a himnuszt. (Ne kérdezze senki, hogy letöltötte valahonnan, vagy ez alap csengőhang nála vagy mi.) Eddigre azonban Sanyi már eltűnt a másik szobában, hogy visszatérjen egy hatalmas, nála valószínűleg idősebb rádióval, Lina pedig felvetette, hogy remélhetőleg csak el tudjuk énekelni a himnuszt segédlet nélkül is. A rádió végül nem került bekapcsolásra (Sanyi ehelyett rárakta a számítógépre, ahol életveszélyesen billegett), viszont az internetes keresés tovább folyt, néhányan pedig arra is rájöttek, hogy ki kéne bontani a pezsgőket. (Erre végül már csak éjfél után került sor.) Közben beütött az újév, ezért Jani gyorsan beindította a mobilján a himnuszt, éppen akkor, amikor az internetet is sikerült megszólaltatni. Sajnos kiderült, hogy Jani nem halálpontosan kezdte a lejátszást, így a két műsorszám nem ment igazán szinkronban.

Nem tudom, hallgattátok-e már kánonban a magyar himnuszt. Nekem egy szólamban jobban bejön.