Önkéntes macskamentők

A Labrisz önkénteseinek tegnapra szervezett bulijára igyekezve az utcán több helyen is észrevettem egy "találtunk egy vörös cicát" kezdetű hirdetményt. Azt viszont már csak az irodába érve tudtam meg, hogy a szerencsés megtaláló éppen Mari volt. Akkor találkozott az állatkával, amikor az kétségbeesetten nyávogva próbált bejutni egy ház kapuján. Mari végigcsöngette a lakókat, de senki sem engedte be és nem is ismertek vörös macskát a házban. Ezért Mari magával hozta a cicát a Labrisz-irodába, és bezárta a kamrába. Mikor megérkeztem, éppen parízert darabolt és tett egy porcelán csészealjba macskavacsora gyanánt. Hívott, hogy menjek vele a kamrába, ám a macska elbújt előlünk. Ezért letettük a csészealjat és otthagytuk. Kiérve Mari felhívta Tiggrist, hogy hozzon profi fényképezőgépet, hátha a macskáról készült fényképes hirdetés sikeresebbnek bizonyul.

Nagyobb fejtörést okozott a macska hosszú távú sorsa, mert elképzelhetőnek tartottuk, hogy tulajdonosai elutaztak és csak napokkal később látják meg a hirdetményt. Mari fölvetette, hogy maradjon az irodában, majd ő olykor beugrik hozzá. Sajnos azonban az irodán belül a kamra kivételével a Labrisz minden helyiségen más szervezetekkel osztozik, ezért ebben az esetben a cicának több napot kellett volna eltöltenie pár négyzetméteren. Ezt állatkínzásnak minősítettem, így maradt a másik megoldás: valakinek be kell őt fogadnia. Lehetőleg olyannak, akinek nincs saját cicája - ilyet találni azonban leszbikus társaságban csaknem lehetetlen feladat.

Igazából Kövi csak magát okolhatja. Miközben gyönyörű pohárköszöntőt mondott az önkéntességről, az azzal járó jutalmakról és arról, hogy az önkéntes munka nem áldozat, Marinak eszébe jutott: Kövi az a leszbikus, akinek nincs macskája! Elindult a rábeszélő hadművelet, és pár óra múlva Kövi csekély lelkesedéssel ugyan, de vállalta az ideiglenes macskamegőrzést - hozzátéve, hogy ezt a fajta önkéntes munkát viszont áldozatként fogja fel.

Mire idáig eljutottunk, újabb problémával találtuk magunkat szemben: a kamrába küldött macskaellenőrző kommandó ugyanis nyomát sem találta a megmentendő állatnak (sőt, a parízerből sem fogyott). Elég valószínűtlennek tartottuk ugyan, hogy a marha magasan levő, bukóra nyitott ablakon kipréselte volna magát, de akkor meg hol van? Mari felmászott a falnak támasztott óriáslétrára és a polcokat is végignézte, de macska sehol. Én a Miért éppen Alaszkából elsajátított "gondolkodj úgy, mint egy hal" elvet követve (halat macskával behelyettesítve természetesen) azonban úgy láttam, Mari nem nézett át elég alaposan minden rejtekhelyet. Így én is felmásztam a létrára, és az egyik polcon, egy csomó széttrancsírozott barbibaba mögött, találtam is jókora dobozokat, amelyek mögé bármelyik macska tökjól elbújhatna. Sajnos az egyik doboz túl nehéz volt ahhoz, hogy megmozdítsam. Alternatív megoldásként barbibabát akartam mögé dobni, de azok mind erősen tapadtak az aljzathoz. Mikor a többiek felvilágosítottak, hogy a babák egy művészi hajlamú társnőnk installációjának részei, feladtam a kísérletezést és lemásztam. A macska ekkorra unta meg a műsort és előmászott az egyik sarokból.

Gyors népszerűségre tettem szert, mikor karomban macskával előjöttem, kiderült azonban, hogy a macskaszállításra rendelt taxira még vagy tíz percig várni kell. A macskák többsége nem szívesen tölt ennyi időt egy idegen karjában, a kamrában történő kutatást viszont nem kívántuk megismételni. Mari a női vécébe tette be a cicát, ő azonban tisztességtudó kandúrként azonnal ki is szaladt. Ekkor vetettem fel, hogy a férfivécébe kellene tenni, azt jelen társaságból jóval kevesebben használják. Így is tettünk, én meg tájékoztattam a buli két darab férfivendégét, hogy a továbbiakban legyenek szívesek a női szakaszt használni. (Milán: "Amúgy is oda mentem volna, elvégre meleg vagyok!") A buli szervezői viszont kezdtek összepakolni, ugyanis csak Kövinél és Marinál, a két macskaszállítónál volt irodakulcs, ezért a macska távozásakor a bulinak is véget kellett vetni.

Végre megérkezett a taxi. Mari és Kövi beszálltak, a macskát cipelő Cilint majdnem ottfelejtették. Kifele menet Kövi már különböző neveken töprengett a macska számára. Így hát nem aggódom túlságosan, mi lesz, ha a gazdái nem jelentkeznek.

Szálláshely-igények

Nagyban folyik a szállásszervezés nyári tátrai túránkra. Többek között az alábbi levelezés zajlott az elmúlt napokban:

én:
személy szerint szívesen alszom együtt másokkal is közös hálóteremben (amennyiben pl. női-férfi felosztás van), feltéve, hogy őket nem zavarja, ha korán kelek fel meg ilyesmi...

Hörbi reakciója erre:
I személy szerint szívesen alszom együtt másokkal is közös hálóteremben (amennyiben pl. női-férfi felosztás van),

Ha szimpatikusak a "mások" (és szőrös a mellkasuk), akkor én is szívesen alszom velük együtt egy hálóteremben, sőt, akár egy nagyobb ágyban is.

feltéve, hogy őket nem zavarja, ha korán kelek fel meg ilyesmi...

.... feltéve, hogy titeket nem zavar, hogy egy ilyen éjszaka után nem megyek veletek túrázni :-)

Sanyi reakciója erre:
Mi ezek után is ragaszkoduk ahhoz, hogy velünk gyere túrázni és tájékoztass az eseményekről, részletesen!

..

Vizek napja

A múlt vasárnapi túra ugyan azzal kezdődött, hogy Péter egyben tette bele a tejszínt a kávéba (ld.2. kép), ám a túra középpontjában mégis egy másik folyadék állt, amelyet rendszerint H2O vegyjellel jelzünk.

Kezdjük ott, hogy a magas hőmérséklettel nem számolva túl keveset vittem magammal a fenti folyadékból. Sebaj, gondoltam, úgyis megállunk a Jóska-forrás nevű pihenőhelyen, egy kulcsosház mellett. Így is lett, ám magát a forrást még a rendkívül bénán felfestett "kék forrás" jelzés alapján se találtam. Úgy döntöttem tehát, ideje igénybe vennem Csőrikét, a GPS-t. Megkeresendő útpontként megjelöltem Jóska-forrást, ő meg közölte, hogy 10 méterre állok tőle. Elkezdtem körözni a ház mellett, közben a GPS térképét figyelve, forrás azonban sehol. Csak továbbinduláskor jöttem rá a trükkre: Jóska-forrás néven a térkép magát a kulcsosházat jelzi, a víz maga a Jancsi-forrásból bugyog elő. Nem értem, miért kapott a forrás és a ház eltérő nevet, de legalább a vízkeresés happy enddel zárult.

Miután felértünk a gerincre, Gazsi közölte, hogy itt következik a túra legromantikusabb szakasza, és a második patak után fogunk megállni. A meredek hegyoldal láttán Sámuel megjegyezte, hogy ő nem ilyen helyeken szeret romantikázni; hamarosan azonban ledőlt fákon kellett átkelnünk, és ez számára is összefüggésbe hozható volt a "romantika" legalább egyik jelentésével:
A nagyobb problémát a "második patak" fogalma okozta, utunkat ugyanis lépten-nyomon vízfolyások keresztezték. Gazsi azonban ilyenkor mindig közölte, hogy ez még nem a második patak, hanem ugyanannak az első pataknak egy másik ága. Közöltem vele, hogy ilyen alapon, minthogy a Börzsöny patakjai mind a Duna vízgyűjtő területéhez tartoznak, az összeset egy vízfolyásnak tekinthetnénk. Gazsinak kifejezetten tetszett az ötlet, a völgybe leérve azonban még ő is kénytelen volt megállni: itt ugyanis szélesebb patakkal találkoztunk, amelyen csak cirkuszi mutatványok árán tudtunk átkelni.Ilyen körülmények között bármelyik rutinos turista eltévedhet. A kék háromszög jelzés felfestői ezért úgy döntöttek, semmit nem kockáztatnak:
A sok átkelés olyan megerőltető volt, hogy egyesek még alapvető földrajztudásukat is elfeledték, amint az alábbi párbeszéd igazolja:
Sámuel: Ha leérünk Vácra, iszom egy jó sört.
Gábor: Váci sört?
Sámuel: Á, jó lesz a magyar is.

Közeleg az ünnep

Még karácsony előtt Endogén Ópiát kesergett azóta majdnem teljesen kitörölt blogjában, hogy az emberek többsége nem foglalkozik a közelgő ünnep vallásos jelentésével - vagy talán nincs is tudatában. Nos, ez elmondható a húsvétról is, legalábbis azon párbeszéd alapján, amely ma reggel zajlott az edzőterem öltözőjében. (Mivel a résztvevők nevét nem tudom, A-nak és B-nek fogom őket nevezni.)
A: Az idén húsvét hétfőre esik?
B: Hát a húsvét hétfő mindig hétfőre esik.
A: Ja, tényleg.
B: Előtte van a péntek - Nagypéntek, vagy hogy hívják? Akkor született.
én: Nem, akkor halt meg.
B: Tényleg? És akkor mi volt Húsvétkor?
én: Akkor támadt fel.
B: Ja, és akkor karácsonykor született, ugye? Ezeket mindig keverem.
Jót derültem magamban azon, hogy pont én magyarázom a - vélhetően - keresztényeknek vallásuk alapelemeit, és elképzeltem ugyanezt fordítva ("Figyi, nem tudjátok, a fák szellemei miben laknak? Nem a bokrokban?"). Viszont megérte, mert búcsúzóul B. megosztott velem egy gyöngyszemet, amelyet egy nagyáruház hangosbemondójától hallott a húsvéti vásár apropóján.
"És most vegyen nagy levegőt! Minden áru 20% engedménnyel!"
Különösen az oxigénpalackok...

Élhetetlen sportemberek

Rendszeres olvasóimban (ha vannak ilyenek) már talán felmerült: hogyhogy a "brutál csoport" tagjai ennyire nehezen boldogulnak a nyelvtanulással? Nos, lehetséges, hogy megtaláltam a választ. Azon történetek alapján ugyanis, amelyeket ők maguk mesélnek magukról, arra lehet következtetni, hogy általában az életben sem tartoznak a leggyakorlatiasabb emberek közé.

Dzsí például beszámolt egy éjszakai teljesítménytúráról, ahol az egyik ellenőrző pontnál azt az utasítást kapták, hogy a kivilágított úton kell menni. Sajnos rossz irányba indultak a kivilágított úton, és valamiért erre csak több órával később jöttek rá. Ahelyett, hogy visszafordultak volna, mentek tovább egészen hajnalig, amikor is kiértek egy betonútra. Ezt már sikerült a térképen is beazonosítani, el is indultak rajta lelkesen. Tíz kilométer után rájöttek, hogy ismét rossz irányba indultak el, ezért visszafordultak, és újabb húsz kilométer múlva értek ki egy településre. Innen több órával később egy busz végre bevitte őket a HÉV-hez (Dzsí szerint Káposztásmegyerre, szerintem inkább Békás lehetett). 24 órával az indulás után, holtfáradtan érkezett haza.

Gábor életében egyszer próbált meg horgászni a Balatonnál. Hajnalban kiültek a botokkal a partra. Kora délelőtt arra vetődött néhány német turista, és a kocsma felől érdeklődtek. Gáborék úgy döntöttek, egyszerűbb, ha megmutatják, és csatlakoztak hozzájuk. Az egész napot a kocsmában töltötték. A parton hagyott botok csak este 8 körül jutottak eszükbe. Még szerencse, hogy az ismerős halőr addigra beszedte őket.

Roland munka után jár edzőterembe, mivel az munkahelye és lakása közé esik (a lakáshoz közelebb). Egy nap rádöbbent, hogy elfelejtette magával vinni az edzőpólóját. Útban edzésre tehát beugrott a Westendbe, és vett egy márkás pólót ötezer forintért.
(Ez a sztori úgy került elő, hogy a múltkor meg az edzőnadrágját hagyta otthon. Azóta nem mertem rákérdezni, mennyiért vett edzőnadrágot a WEstend vélhetően legdrágább boltjában...)

Földrajz és biológia

Nem kell aggódni, nem változtattam pályát. Az alábbi megnyilvánulások mind a már ismert "brutál csoport" angolóráin történtek, ezúttal a természettudományok (és határterületeik) témakörében.

Dzsí fogalmazásából (címe: Szülővárosom): Budapest lakossága körülbelül 2.059.347 fő.

Roland: Én nem beszélek általánosságokban, mert az azt jelentené, hogy antiszociális személyiség vagyok.

Roland: A könnyűbúvároknak az a pipa olyan hülyeség. Belemegy a víz. Lemerültem vele, levegőt akartam venni és víz jött a számba.
Bazsó: És Roland ekkor tudta meg, hogy a vízben nincs oxigén.

Angol nyelvű beszélgetést próbálok (próbálnék) folytatni a bálnákról.
én: Vannak Európában bálnák?
Roland (magyarul): Ponty!
én: Nem halak, bálnák.
Gábor: Elefánt!
én: Nem azt kértem, hogy nagy állatokat mondjatok. Vannak-e Európában bálnák, ez egy eldöntendő kérdés. Igen vagy nem?
Mindenki nemet mond, csak Roland mond igent.
én: Roland, szerinted hol vannak Európában bálnák?
Roland olyan arcot vág, amiből kiderül: fogalma sincs, mire mondott az előbb igent. Feladom és elárulom a választ.
én: Európában például Izlandon lehet bálnákat látni.
Bazsó: A Csendes-óceán!
én: Hát mondjuk nem az, hanem a másik.
Bazsó: De van olyan, hogy Csendes-óceán?
azonosítatlan közbekiabáló: Te hülye, az Indiában van.

Roland: A merülés világbajnokai 25 percig is kibírják levegő nélkül.
Gábor: 25 percig? Ne hülyéskedj, én sör nélkül nem bírom ki 25 percig!

Bandika képleírási gyakorlata (angolul):
- Ez egy kislány. Ő egy sárga póló.
én: Nem, ő nem egy sárga póló. Ő egy emberi lény.
Bandika szeme felcsillan és rögtön ráharap a segítségre:
- Ő egy emberi lény.
Majd kitartóan folytatja:
- Ő egy sárga póló.

Túracsoki

A tegnapi túrán Tóni már indulástól mondogatta, hogy a Hármashatár-hegyen meglepetés csokit fogunk kapni, amilyet még soha nem ettünk. Ettől mindenki kíváncsi lett, mert biztosra vettük, hogy valamelyikünk evett már ilyet. Sajnos azonban ebédnél Tóni még nem a meglepetéscsokit vette elő, hanem egy zacskó szaloncukrot.

Nekem amúgy semmi bajom a szaloncukorral (ld. a "Meddig tart a karácsony?" c. blogbejegyzést), mégis óvatosan közelítettem meg. Eszembe jutottak ugyanis Sanyi szaloncukrai, amelyek amúgy sem jó minőségűek, ráadásul meglehetősen lejárt állapotban szokta őket osztogatni (legutóbb valamikor ősszel), ezért igen alkalmasak műfogsor-tesztelésre. Hörbi is erre gondolhatott, mert kijelentette, hogy előjött a csokoládé-allergiája (amely csodával határos módon a vaníliás karikára nem vonatkozott.) Tóni viszont bejelentette,hogy addig nem megyünk tovább, amíg a szaloncukor el nem fogy. Hörbi óvatosan kivett egy szaloncukrot, miközben Tóni győzködte, hogy ez teljesen jó még.
- Azért nekem nem tűnt túl puhának - jegyeztem meg, mert én már lemeóztam. Hörbi visszatette a szaloncukrot.
- Jaj, ne csináljátok már! - mondta Tóni. - Ezt én hoztam, nem a Sanyi!
Hörbi ismét kivette a szaloncukrot.
-De a Sanyitól kaptad - csapta le a magas labdát Attila, mire Hörbi ismét visszatette a szaloncukrot.
- Ne vedd komolyan, hülyéskedik! - mondta Tóni, mire Hörbi ismét kivette a szaloncukrot. Sanyi viszont jót kuncogott Tóni mellett, majd felvilágosította:
- Tényleg tőlem kaptad...
Hörbi visszatette a szaloncukrot, és Tóni kénytelen volt megadni magát, különben belefagytunk volna a tájba.

A hegytetőre érve végre előkerült a meglepetéscsoki (meg a hóvihar is, pedig azt nem kértünk). Mint kiderült, román gyártmányú volt (a csoki, nem a havazás), és Hörbi francia nyelvtudása alapján el is olvasta az összetételét. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy a termék tartalmaz zsírtalanított tejet, valamint hozzáadott tejzsírt is.

Ha pedig valaki azt hinné, hogy a csokik és származékaik leírása nem illik bele egy túrabeszámolóba, álljon itt egy autentikus megjegyzés Attilától, az elszánt geoláda-vadásztól. Egy ponton kiderült, hogy egy kisebb hegyet elfelejtettünk megmászni, és Tóni felvetette, hogy menjünk vissza. Attila azonban az alábbi állásponton volt:
- Szerintem tartalékoljuk energiáinkat a cukrászdára.

Szögek

Ismét kaptam egy megható idézetekkel és egymáshoz bújó cuki állatkákkal teletűzdelt powerpointot. Nagy meglepetésemre az egyik kétcica után az alábbi szöveg jelent meg:

"There are angles in life, but we call them friends."
Vagyis: vannak (mértani) szögek az életben, csak barátoknak hívjuk őket.

Ez némileg kizökkentett a hangulatból, mert mindig gyenge voltam mértanból, és egyetlen szöget sem tekintettem soha barátomnak.

Lám, mennyit számít, ha az angels (angyalok) szót félregépelik.

Értelmes ember elfoglalja magát

11 éves tanítványomnak, Gergőnek tegnap elmagyaráztam, hogy jövő hétfőn azért nem lesz óra, mert nem kívánok utcán randalírozó tüntetők között átvágni hozzájuk menet. Példaként felhoztam azt a pár évvel ezelőtti esetet, amikor akkori kedvesemmel, Évivel egy egész délutánra és estére bent rekedtünk a lakásban, félúton egy MIÉP-es tüntetés és a rádió ostroma között.

Gergő elgondolkodott kicsit a dolgon, majd rögtön eszébe villant a megoldás:
- Miért nem társasoztatok?

Angolórai gyöngyszemek