2010. április 30., péntek

Már megint csőbe húzott

Régi ismerősöm, Martina, a segítségemet kérte: egy amerikai ösztöndíj-pályázathoz kell angolra lefordítani az indexét. Miután közöltem vele, hogy ezt másnapra nem fogom neki megcsinálni (nem is tudom, miért akkorra kellett volna, hétfő volt a beadási határidő), maga állt neki, és olykor felhívott, ha nehézségei támadtak, mint például:
-Te hogy fordítanád azt, hogy "Az olasz nyelvi gondolkodás története"?
-Miért, az mit jelent?
-Nem tudom.
-Hogyhogy nem tudod, te jártál arra az órára, nem?
-Igen, és négyest kaptam belőle, de ennek ellenére nem derült ki számomra, miről szól.

Miután megkértem, hogy mostantól dolgom van és ne hívjon többet ma délután, ismét felhívott és megkérdezte, nem akarok-e vele Falusi Mariann-koncertre menni este. Van két jegye, és már mindenkit hívott, de senki nem ér rá. (Mindig igen hízelgő, ha az ember utoljára jut eszébe valakinek.) Némiképp haboztam, emlékeztem ugyanis, hogy több mint 10 évvel ezelőtt Martina elhívott egy dzsesszkoncertre, amely pocséknak bizonyult. A végén Martina közölte, hogy tudta, hogy szar lesz, de szakmai érdeklődésből (Martina énekesnő) meg akarta hallgatni. Viszont Falusi Mariannt ismerem, a Pa-dö-dőt nagyon bírom, dzsesszt énekelni is hallottam és tetszett, sőt a mostani koncert plakátjai láttán még gondolkoztam is, hogy elmenjek rá. Ezért végül igent mondtam, és megbeszéltük, hogy 3/4 7-kor találkozunk a MÜPA aulában ("Én 3/4-re biztosan ott leszek"-ígérte Martina.)

3/4-kor természetesen Martina nem volt az aulában; amikor felhívtam, azt mondta, most veszi fel a jegyeket a Nemzetiben (ott tette őket félre neki egy ismerős). Amikor megérkezett, már szólongatták a nézőket, hogy foglalják el helyüket. Az ajtónálló lánykák letépték a jegyünk szélét, mi pedig keresni kezdtük a helyünket - 23. sor. Csakhogy a teremben csak 12 sor volt.

A rejtélyt megoldhatatlannak találva, ismét az ajtónálló lánykákhoz fordultunk. Ők jobban megnézték a jegyet és rájöttek, hogy a mi koncertünk a másik teremben lesz, ahova útba is igazítottak minket. Mint kiderült, rosszul, így kerengtünk egy darabig, míg néhány újabb lánykát pillantottunk meg egy sötét fal mellett. Megkérdeztük őket, itt lesz-e a koncert.
-Igen, de csak egy óra múlva-felelték. Martina elfelejtette megnézni, hogy a koncert nem 7-kor, hanem 8-kor kezdődik.

Ez a fejlemény kicsit kedvünket szegte. Martinában felmerült, hogy slisszoljunk be a másik terembe a táncszínházi fesztiválra. Aztán inkább rájött, hogy éhes, és miután a büfében méregdrágán vett egy fémpénz méretű szendvicset, azt javasolta, hogy keressük meg az éttermet. Kimentünk az épületből (úgy emlékezett, hogy így kell), és újabb útbaigazítást kértünk. Hamarosan meg is pillantottuk az éttermet - de bemenni nem tudtunk, egyetlen ajtó sem nyílott kifelé. Vissza kellett mennünk az épületbe és néhány kevéssé kivilágított, marginális téren keresztül végre bejutottunk.

Amíg Martina kifejtette, hogy ő a legtehetségesebb magyar zenész, de ez az ország túl kicsi neki, szerencsésen eltelt az idő, és tényleg leülhettünk a 23. sorba. A koncert azonban nem igazolta várakozásaimat. Semmi Pa-dö-dő, csak giccses szerelmes dalok (Karádytól Aznavourig), közben pedig közhelyes szövegek (a művésznő többször elmondta a klasszikus "A boldog családok mind egyformák, de minden család a maga módján boldogtalan"-aforizmát, a forrás megjelölése nélkül) és 1-2 igazán béna vicc. Sorra jöttek be emberek duettet énekelni Mariannal; ezek egy részét nem mutatta be, úgyhogy én pl. nem mindig tudtam, kiről van szó. Mikor az első rész végét egy orosz (!) nyelvű giccsel zárta, eldöntöttem, hogy nem maradok a végéig. A szünetben azért még bent ültünk egy darabig és megbeszéltük, melyikünknek mi nem tetszik az előadásban (ebben voltak átfedések). Majd Martina kimondta azt a mondatot, amely visszarepített az időben tizenvalahány évvel:
- Én amúgy gondoltam, hogy szar lesz, de kíváncsi voltam.

Ahogy a befelé tóduló nézők közt látványosan kifele szlalomoztam, eldöntöttem magamban, hogy Martinával nem megyek többé koncertre, maximum színházba vagy moziba - és én választom ki az előadást.

2010. április 29., csütörtök

Sóher néző legyen kreatív

Tegnap láttuk a Pesti Színházban a Mindent anyámról című darabot. Kitűnő darab, kitűnő rendezés, kitűnő színészek - mégsem tudtuk maradéktalanul élvezni, mégpedig építészeti okokból. A Pesti Színház erkélye ugyanis úgy lett kialakítva, hogy a színpad legelejét az első néhány sorból nem látni (lehet, hogy a föntebbiekből sem). Már leüléskor érzékeltem ezt, de Laci - aki elolvasta a darabról megjelent összes kritikát, ezért sok bölcset tudott mondani - azt állította, hogy ebben az előadásban minden megtörténhet, amit csak el tudunk képzelni, így vélhetően az is, hogy a színészeknek van lábuk. Egy olyan darabban persze, ahol a cipők is sokmindent elárulnak a szereplőről, kétségtelenül veszítünk ezzel valamit. Veszítettünk viszont többet is. A darab néhány lényeges jelenete - köztük az egyik kulcsszereplő halála - ugyanis pont az erkélyről nem látható színpadperemen történt. Csak úgy láttam belőle bármit is, hogy előrehajoltam, gyakorlatilag Olivér nyakába esve (neki még rosszabb volt, mert egy vadidegen néni nyakába kellett esnie). Aki nem hajolt előre, az valószínűleg nem is tudta követni a sztorit.

Azt mondják, a művészet egyik célja, hogy fejlessze a kreativitást. Ezúttal az erkélyen ülő nézők kreativitása fejlődött jobban, hiszen kevesebbet láttak a darabból. Nem is értem, miért nem az erkélyre szóló jegyeket adták drágábban.

2010. április 28., szerda

Közgyűlés

Ritkán vagyok hajlandó a táncórámról lemondani egy sportegyesületi közgyűlés kedvéért. Hétfőn mégis megtettem, nemcsak aktivista elhivatottságból, hanem mert sejtettem, hogy történnek majd szórakoztató dolgok. Nem is csalódtam.

7-kor kezdtünk és meglepően sokan gyűltünk össze. Zsu külföldön volt, ezért webkamerán keresztül vett részt a közgyűlésen. Ez némi nehézségeket okozott, ő ugyanis gyakran nem hallott minket, nekünk viszont rendszerint alig azonosítható recsegésből kellett következtetnünk az ő mondanivalójára.

Az első lényegi programpont az éves beszámoló elfogadása volt. Sajnos azonban fenti beszámoló nem volt épp elfogadásra kész állapotban. Egyik szakaszából megtudhattuk például, hogy egyik szakosztályunkon belül "különvallás" történt az év folyamán; másutt olyan sikeresnek értékelték koppenhágai szereplésemet, hogy egyedüliként is többes számban mint "futók" szerepelhettem. Amikor elértünk az "ide jön a pénzügyi beszámoló" című sorhoz, arra jutottunk, hogy a (rendesen megírt) beszámoló elfogadását elnapoljuk a következő közgyűlésre.

Következett az alapszabály-módosítás. Először is az egyesület hivatalos címét kellett megváltoztatni, mert az, akinek a lakására eddig be voltunk jelentve, azóta kilépett (bár állítólag nem ezért). Gábor lelkesen ecsetelte, milyen szélsőjobbos támadásokra és vandalizmusra számíthat az, aki jelentkezik erre a feladatra, ezért érthető módon nem tolongtak a jelentkezők. Felícia ugyan felvetette, hogy jelentkezzünk be hozzá, mivel nehezen megközelíthető hegyoldalban lakik, így ezáltal a szélsőjobbos vandálok körében is elősegíthetnénk az egészséges, mozgásban gazdag életmódot. Egyesekben azonban fölmerült, hogy a vidéki cím problémát okozhat, így végül én áldoztam fel lakásomat a nemes célra. Gondolható, hogy meghűlt bennem a vér, amikor az alapszabályban továbbmenve erre a passzusra bukkantam: "Az ügyvivői testület döntéseit az egyesület székhelyén található hirdetőtáblán kifüggeszti." A többiek jót derültek a lakásomban felfüggesztendő hirdetőtábla gondolatán, de szerencsére kiderült, hogy pont ezt a szakaszt törölni kívánjuk az alapszabályból.

Nem ez volt azonban az egyetlen módosítás. Viszonylag kevés vita után elfogadtuk, hogy a tagság megszűnése nem "kilépéssel, kizárással és halállal", hanem "kilépéssel, kizárással VAGY halállal" történhet (bár Csaba nagyon kardoskodott amellett, hogy elhunyt tagjainkat ki kellene zárni). Nagyobb port kavart az a kérdés, mi legyen a tagdíjjal hátralékban levőkkel. Minthogy jómagam utolsó pillanatban értem a közgyűlésre és nem volt időm rendezni az anyagiakat, csak lapultam, mint emésztési végtermék a fűben, miközben a többiek a nem fizető tagok számára elképzelt válogatott középkori kínzásokat ecsetelték.

Három olyan módosítást is javasoltak a tagok, amelyek korlátozták volna, kik lehetnek ügyvivők. Heves vita és sok tartózkodó szavazat mellett végül mindegyiknél több volt az igen, mint a nem, ezért a levezető elnök elfogadottnak nyilvánította őket. Csak a szünetben tanulmányoztuk át jobban az alapszabályt és derült ki, hogy 50%+1 igen kell egy javaslat elfogadásához. Így már csak egy módosítás került be a háromból: szakosztályvezető nem lehet ügyvivő.

Ekkor állapította meg Gyula, hogy elment az utolsó metró.

Az új tisztségviselők megválasztása előtt felállt a szavazatszámláló bizottság: CSaba és János. Ezután kiderült, hogy mindketten jelöltettek tisztségre és el is vállalták a jelölést, így rögtön leváltódtak és új szavazatszámlálókat kellett keresni. Csaba ráadásul az új szabály értelmében szakosztályvezetői posztjáról is kénytelen volt lemondani abban az esetben, ha megválasztják ügyvivőnek. A felügyelő bizottságnál is volt hasonló kavar: itt Gábor, az úszó szakosztály vezetője kapott jelölést. Ő viszont inkább a jelöléstől lépett vissza, mint a szakosztályvezetéstől. Már lefolyt a szavazás a megmaradó jelöltekre, mikor rájöttem, hogy a szakosztályvezető csak ügyvivő nem lehet, felügyelő bizottsági tag igen. Felvetettem, hogy új szavazást kell folytatni, de miután a tömeg lincshangulatba került, Gábor fenntartotta visszalépését.

Így most vannak ügyvivőink és felügyelő bizottságunk - de a mesének még nincs vége...

2010. április 24., szombat

Becsületes megtaláló

A Budai-hegység egyik parkolójában az alábbi cédulát találtuk néhány fára felragasztva:

"Április 10-én ebben a parkolóban feltörtek egy (xx márkájú) autót és elvittek belőle egy laptopot.

Kérem a becsületes megtalálót, jelentkezzen az xxx telefonszámon."

Vagyis: egy becsületes embert keresünk, aki feltört egy kocsit, kilopott belőle egy laptopot, majd ezt rendes ember módjára ingyen vissza kívánja szolgáltatni a gazdájának. Hát, igen esélyes...

2010. április 23., péntek

Elszámolási nyilatkozat

Beidéztek tüdőszűrésre. Miután a kartonozóban a néni bepötyögte adataimat a számítógépbe (én meg legszívesebben odaugrottam volna segíteni neki, szegény úgy keresgélte a billentyűket), nagy meglepetésemre kinyomtatott valamit. A valami neve "elszámolási nyilatkozat". A tetején a nevem, anyám neve és egyéb megjegyzendő információk szerepelnek, alatta pedig az alábbiak:
"Tisztelt páciensünk! Jelen kezelésével kapcsolatban a hatályos jogszabályok alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár maximálisan a következő térítést fizeti intézményünknek: 838 Ft."

Na, ezen jól megijedtem. Még a végén kiderül, hogy fizetnem kell egy kötelező szűrővizsgálatért. Szerencsére alatta kiszámolták, hogy a beavatkozás összes pontértéke 574 (nemtom, ez hogy jött össze neki, de ha mahjonggban, akkor ráfér a gyakorlás), ezt meg kell szorozni 1,46-tal. Nem számoltam ki, hogy az eredmény több-e, mint 838, de gondolom nem, mert nem kértek pénzt.

Utána a papíron szerepel a beavatkozás neve (bár én egy szűrővizsgálatot nem tekintenék beavatkozásnak), majd nagy meglepetésemre a diagnózis. Miután ezt még a szűrés előtt megkaptam, elgondolkoztam, be kell-e mennem a röntgenbe egyáltalán, hiszen a jelek szerint a számítógépnek (vagy a lassan gépelő néninek) amúgy is röntgenszeme van.

A papír alján figyelmeztetnek, hogy ez alapján nem érvényesíthetek követelést (gondolom, nem reklamálhatok, ha mégis más a diagnózis), majd dátum és egy pontozott vonal az aláírásnak. Megkérdeztem, vissza kell-e adnom a papírt vagy csinálnak-e másolatot róla, hiszen az aláírásnak így volna értelme (mint pl. a könyvtári kölcsönzésnél vagy szerződéskötéskor). De nem. A papír teljesen az enyém. Az a tény, hogy nem írtam alá, gondolom nem jelenti azt, hogy akkor ezzel ellentétesen cselekedhetek (pl. követelést akarhatok érvényesíteni). Vagyis tök fölöslegesen adminisztráltak és nyomtattak ki valamit, papírt és festéket pazarolva ezzel.

De jó, hogy tegnap volt a Föld napja.

2010. április 19., hétfő

Kulcs

A múlt héten szükségem volt néhány kazettára (értsd: magnókazetta) abból a kazettából (értsd: fémdoboz), ahol ezeket tartjuk. Nem emlékeztem, van-e kulcsom hozzá, ezért megkértem Sanyit, nyissa ki nekem, ami meg is történt. Időközben azonban találtam egy kisméretű kulcsot a kulcskarikámon, amiről feltételeztem, hogy a kazettatartó kazetta kulcsa, ezért ezzel próbáltam kinyitni, mikor vissza akartam tenni a magnókazettákat. Kinyitni nem sikerült, a kulcs viszont beletört a zárba. Tettem néhány kedves megállapítást a magyar zárak minőségéről, aztán annyiban hagytam a dolgot.

Másnap reggel rájöttem, hogy igazán nem kellett volna ilyen kritikusnak lennem hazánk lakatosmestereivel szemben. Ugyanis nem a kazetta kulcsát próbáltam volt belenyomni a zárba, hanem egy másikat, amely Ödön nevű bőröndömhöz tartozik. Mivel szóban forgó bőröndöt életemben egyszer használtam (Amerikába menet), és azóta szüleimnél van (akik egy egyhetes nyaralásra pakolnak bele annyit holmit, mint én annak idején fél évre), nem éreztem túl nagy veszteségnek a kulcs eltörtét.

Egészen ma délelőttig. Ugyanis edzés végeztével ki akartam nyitni az öltözőszekrényre tett lakatomat, és ekkor ért a borzasztó felismerés. Az eltört kulcs nem a kazettáé volt, nem is a bőröndé, hanem pont ezé a lakaté, amelyet így most nem tudok kinyitni, és itt állok edzőnadrágban, ujjatlan pólóban, egy üveg vízzel és egy kulcskarikával (rajta a lakat kulcsának maradéka), minden lényegesebb tárgyam (telefon, pénztárca, tankönyvek stb.) pedig elérhetetlen távolságban a szekrényben lapul.

Persze a lakatokat le lehet vágni - Heni is szokta, ha valaki több hete lezár a lakatjával egy szekrényt. Ezért tőle kértem segítséget, és adott is egy ráspolyszerű vasat. Sajnos azonban fémmegmunkálásban sose voltam jó (az iskolában mindig ez rontotta le a jegyemet gyakorlati foglalkozásból), így hamar feladtam. Szerencsére eszembe jutott, hogy annó két kulcsot kaptam a lakathoz, a másik pedig otthon van a fiókban. Áldottam az eszem, hogy pár éve (egyébként ehhez hasonló helyzetekre számítva) a lakatkulcsot a lakáskulcsom kulcskarikáján tárolom és az egész szettet magammal viszem az edzőterembe. Így - miután kölcsönkértem Heni dzsekijét - haza tudtam sietni és előkeresni a másik, még ép lakatkulcsot, amellyel végül bejutottam a szekrénybe.

Azt ne kérdezze senki, hogyan gondolhattam a kazettatartó kazetta kulcsának azt a kulcsot, amellyel naponta többször nyitom-zárom a lakatomat az edzőteremben. Vagy a túl sok munka, vagy az időskori demencia.

Túrázók intelligens mondásai

Tábla: Pénzásás 1800 méter.
Csaba: Az nem lehet, Magyarországon nincsenek is 1800 méteres hegyek...

A csapat egy részét elvesztettük az erdőben, mert másik úton indultak el.
Előd: Én látom őket!
Gazsi: Hol, hol?
én: Ott vannak a fák közt...

2010. április 13., kedd

Technikai nehézségek

A tanfolyamvégi kérdőíveken mindig jeleznünk kell, ha az oktatást technikai nehézségek gátolták. Technikai nehézségek azonban nemcsak a nyelvtanfolyamon merülhetnek fel, hanem egy alföldi teljesítménytúrán is.

- Zuhog az eső-ébresztett minket Tóni reggel 3/4 5-kor.


- Tényleg?- kérdezte Hörbi megnyúlt arccal. Egész héten azon vívódott, jöjjön-e túrázni, mivel rossz időt jósoltak szombatra.


- Valahol biztos - vont vállat Tóni. - Itt gyönyörű csillagos az ég. Tessék, ágyba hoztam a teátokat.


Ez utóbbi kijelentéssel nemcsak az volt a baj, hogy pontatlanul fogalmazott (én ugyanis nem ágyon, hanem a padlóra terített birkabőrön aludtam), hanem az is, hogy a 3 nagy kanál cukrot tartalmazó folyadékot inkább szirupnak, mint teának lehetett nevezni. Én vissza is utasítottam, Tóni pedig lefőzött egy újabb adagot, ezúttal cukor nélkül. Ebből nem készült sok, de a többiek ezt vegyítették a mézédes változattal. Közben kifejtettem, hogy igazi teaszakértő nem cukrozza túl a teát, és ebben Tóni is egyetértett, imígyen bevallva, hogy nem tekint minket igazi teaszakértőnek.





A Petőfi-túra egyik technikai nehézsége, hogy a 40 kilométeres táv máshonnan indul (Izsák), mint ahová érkezik (Kiskőrös). Ez az autósoknak komoly probléma (meg a gyalogosoknak is, mert tömegközlekedve nem lehet időben leérni Budapestről Izsákra). Mi azt a bonyolult változatot választottuk, hogy miután Attila megérkezett Dunaújvárosból (ami Tóni szerint tíz perc, de neki 40 volt), két autóval elmentünk Izsákra. Itt Sanyi és Attila a kocsikkal elment Kiskőrösre, mi pedig neveztünk (az ő nevükben is). Kiskőrösön Attila átszállt Sanyi kocsijába, a magáét otthagyta és visszajöttek. Addigra viszont már jócskán elkéstünk az indulással, Gyusziék és Terézék jelentősen megelőztek. Ráadásul Tóniék kávézni is akartak egy igen füstös szocreál presszóban. A pultos láthatóan nem volt képben teljesítménytúra-ügyben, mert az elhaladó gyerekcsoportok láttán minket is az ő kísérőjüknek vélt, és folyton azt kérdezgette, hogy hova megyünk a gyerekekkel meg hány kilométert. Ráadásul Csaba se kapott forró csokit; közölték vele, hogy nincs, pedig csak meg kellett volna nyomni a megfelelő gombot a kávégépen.





A következő technikai nehézség az első ellenőrző pontnál várt bennünket. Ez egy tanya volt, amelynek a kulcsát azonban a szervezőknek nem sikerült beszerezniük, így a kerítés lyukain átmászva tudtunk csak hozzájutni a pecséthez. Szerencsére ezen a ponton beértük Magdiékat, aki Kuvaitból hozott édességekkel kínált minket - ezeknek nagyon örültünk. Később, már az utolsó előtti ellenőrző ponton, találkoztunk Magdi egyik lányával, aki dicsérő szavainkra ezt válaszolta:


- Jaj, de jó, hogy valakinek ízlett! Anyunak nagyon nem.


Milyen kedves tőle, hogy ehhez képest minket megkínált vele.





Bokáig homokban túrázni ugyan nem túl kényelmes, de Soltszentimre után a szintén bokagyilkoló aszfalthoz még szélvihar is járult. Mindezek ellen azonban semmi segítséget nem nyújt a túrabot, amelyet Péter és Teréz - komoly túrázó mivoltukat igazolandó -ezúttal is magukkal hoztak. Sőt, egy idő után már akadályozta őket - Teréz át is adta a magáét Gyuszinak, aki hősiesen végigjött vele a távon.





Amint Kiskőrösön csapatunk utolsó tagjai is megkapták az oklevelet (kisebb kavarodás után végül mindenki a magáét), eleredt az eső. Sanyi és Attila ismét kocsiba ültek, hogy elmenjenek az Izsákon hagyott második autóért, mi pedig egy cukrászda ponyvával fedett teraszára ültünk le (szerencsére az esőben a személyzetnek nem volt kedve kijönni és elkergetni minket). Megfelelő idő elteltével Sanyi telefonált, hogy menjünk a Budapest Bank parkolójába. Tóni közölte, hogy ez fölösleges, jöjjenek el ők értünk, úgyis a műút mellett vagyunk. Ez a vita folyt egy darabig, végül Sanyi beadta a derekát és jött. Még ez volt a szerencse, ugyanis kiderült, hogy nem is a Budapest Bank parkolójában álltak, és ha odamegyünk, kereshetjük őket órákig.





Végül álljon itt egy fénykép annak igazolására, hogy a MÁV igenis figyelembe veszi masinisztáinak esetleges fejletlen logikáját:

2010. április 9., péntek

Választási graffiti

A Toldi mozi melletti ház előtt (ami nem tudom, milyen intézmény) 3 vödör homok áll ezzel a felirattal: "Dugd bele a fejed vagy menj el szavazni!" Jelen poszt is erre próbál buzdítani (már az utóbbira) azzal, hogy - politikai irányultságra tekintet nélkül - még a kampánycsend beállta előtt megoszt az olvasókkal néhány kreatív graffitit a választási plakátokon. Igyekeztem a szellemeseket összeválogatni, ezért a gyakori "náci" "halál" és hasonló megjegyzések kimaradnak, akárcsak - érthető okokból - a jelöltekre rajzolt hitlerbajuszok és vámpírfogak.
Néhány graffitiről a leszbikus graffiti akciócsoporttól szereztem információt, copyright ők.

Megjegyzés egy korai MDF-plakáton (amelyen, mint talán emlékeztek, átlagemberek és nem a párt jelöltjei szerepeltek):
A Bokrost nem mertétek rátenni, mi?

Szereplők azonosítása egy Jobbik-plakáton:
Morvai Krisztina - Barbie
Vona Gábor - Ken

FIDESZ-plakát szövege:
Itt az idő!
Graffiti kiegészítés:
Lopni, csalni.

Költői kérdés egy MDF-plakáton:
Ki szavaz rátok?

LMP-plakát fehér és roma kisgyerekkel, a szöveg:
Lehet majd ugyanannyi a fizetésük?
Rasszista graffiti kiegészítés:
Lehet, de ne legyen!

Jobbik plakát:
Radikális változást!
Leszbikus graffiti:
Leszbikus miniszterelnököt!

Ugyanilyen Jobbik-plakáton leszbikus graffiti:
51% nőt a parlamentbe!
Hímsovén graffiti kiegészítés:
TAKARÍTANI
Leszbikus graffiti kommentár:
KiTAKARÍTANI a férfi korrupciót!

Hajrá, graffitisek, még van pár napotok (plusz 2 hét a második fordulóig).

2010. április 4., vasárnap