Újabb fóbia

Egy lengyel városi tévé munkatársai csinálták, igen tanulságos - avagy utálja-e az átlagpolgár a Homo sapienst?

http://lengyelorszagma.blog.hu/2010/10/24/homo_sapiens_fobia

Neonácik veszélyben

Amikor András megtudta, hogy - eredeti terveimmel ellentétben - fogok gyalogosan közlekedni a városban október 23-án, mindent bevetett, hogy erről lebeszéljen. Íme egyik érve:

"Nem szeretném, hogy benne legyen a tévében:
- Egy veszélyes leszbikus antropológus zaklatta, majd fizikálisan bántalmazta a városban gyülekező békés neonáci csoportokat, akik ezért feljelentést tettek a HÁTTÉR Egyesület ellen, amelynek tagja az agresszív hölgy (feminista pc: nő). :-)"

Csak hogy mindenki megnyugodjon: egy neonácinak se lett bántódása, nem futottam össze velük :-)

Beszarás!

Chris a számitógép előtt ült, a képernyőre meredt és ezt ismételgette:
-Beszarás! Mondom, beszarás!
-Mi történt?-kivánncsiskodtam, remélve, hogy Chris szokásos cinikus-vicces kommentárjainak egyikét kapom válaszul. Ő azonban rám se hederitett.
-Hát ez nem igaz! Beszarás! Nem ezt akarom beszarni, hanem a másikat!
Ezen a ponton egy kicsit összezavarodtam, de szerencsére megjelent Gergő és mindenre magyarázatot adott.
-Apa, hányszor mondjam: az nem "beszarás", hanem "bezárás"!

Időutazás

"A megadott időszak nem megfelelő"-mondta a netbank, mikor le akartam kérni a számlakivonatot. Nem nagyon értettem, mit akar, amíg fel nem tűnt, hogy a kezdő dátumot nem írtam át. Így elvileg a 2010. október 22. és 2010. március 31. közti utalásokat kellett volna megjelenítenie, és ez még neki sem sikerült.

Úgy látszik, a történelmi dátum közeledtével keveredik meg így az idő, ugyanis nemcsak velem fordult ez elő. Amikor felhívtam Juditot, hogy ma délutáni találkozónkat megbeszéljük, meglepetésemre így vázolta délutáni programját:
-Én ma fél öttől fél négyig lovagolok.

Állat az emberben

A Colos csendre intett bennünket.
-Halljátok?
Hangos csattanások hallatszottak a hegyoldalból.
-Szarvasbikák, az agancsaikkal!
Mindannyian fellelkesültünk. Gazsi épp az előbb mesélte, hányféle állatot látott a múlt héten a Mátrában kerekezve. Hátha most mi is láthatunk egy igazi szarvasviadalt!

Míg Gazsi az utat kereste, mi közelebb húzódtunk a tisztás azon végéhez, amerről a hang jött.
-Ha észrevesznek, szerinted megtámadnak minket?
-Ugyan, dehogy. Ezek el vannak foglalva azzal, hogy felállítsák a munkahelyi hierarchiát.
-Ma? De hát vasárnap van!
-Látszik, hogy nem dolgoztál multicégnél!
Eközben én meregettem a szemem, és mintha mozgást véltem volna felfedezni a fák közt. Először azt hittem, hallucinálok, de aztán Szilárd is megerősítette:
-Nézzétek, ott mozog valami!
Minthogy Szilárddal a legritkább esetben szoktunk egyetérteni, ez ékes bizonyítéka volt annak, hogy a mozgás objektív tény. Kicsit közelebb húzódtunk, és hamarosan meg is pillantottunk - egy bácsit, aki hangos fejszecsapásokkal vágta a fát.
(-De hát ma vasárnap van!)

Színházi meglepetések

A szünet után visszamenve rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. Az első felvonás alatt még két szék távolságra ültem Teréztől (ezeken foglalt helyet Sanyi és Tóni), most meg már csak egy hely volt köztünk.
-Rossz helyre ültek vissza-mutatott Teréz a másik oldalamon található fiatal lánykákra. Én már majdnem szóltam nekik, amikor ránéztem a helyemre. Amúgy igen gyenge számmemóriám véletlenül működött, és megállapítottam: de hiszen ezen a széken ültem eddig is! Nem a lánykák ültek eggyel jobbra, hanem Teréz eggyel balra.
Mire Tóniék beértek, tisztáztuk Terézzel a helyzetet.
-Valaki elfoglalta a helyeteket!-fogadta Teréz az érkezőket. -Én!

Az előadás után kifelé menet megkérdeztem Tónit:
-Te, hogy hívják azt a színészt, aki a politikust játszotta?
Tóni elgondolkozott, aztán beugrott neki az isteni szikra.
-Te, hát az itt játszik!
Ki hitte volna...

Marina empatikus

A nógrádi vonat vécéjében találtam az alábbi feliratot:
"Marina vagyok. Ha jó a szeksz (sic), hívjál."(+telefonszám)

Elképzeltem, amint egy intim pillanat után felhívom Marinát:
-Tudom, hogy ez téged nagyon érdekel, úgyhogy megosztom veled: épp most tökjót szexeltem!

Ehető??

A Frankel Leó utcában találtam ezt az érdekes cégtáblát:
"Élelmiszer jellegű vegyesüzlet."

Talán csalódást okozok ezzel, de nem eszem vegyesüzletet. Még akkor se, ha élelmiszer jellege van.

Happy, Masni, Káró

A leírás szerint ezen blog az emberi és állati viselkedés görbe tükre, de állatokról igen rég nem esett szó (hacsak a Macskaváltó álommacskáit nem számítjuk). Ideje tehát, hogy beszámoljak új barátaimról, akiket a telken ismertem meg.

Happy csodaszép, engem border collie-ra emlékeztető kutya, a fönti szomszédhoz tartozik. Ő azonban minket választott gazdáinak. Ha megjelenünk, azonnal lelkesen csaholva bújik át a kerítésen, rohangál, játszik. Ennek folyományaképpen nem tanácsos leülni vagy pláne lefeküdni bárhová, mert pillanatokon belül kutyát kaphat az ember a nyakába. Happy ezenfelül találékony állat, pl. egyedül kicsomagolja - és természetesen meg is eszi - a nejlonzacskóban található pogácsát. Továbbá úgy gondolja, hogy nekünk nem szabadna hazamennünk, hacsak nem visszük őt is magunkkal. Ezért az alábbi stratégiát kellett kidolgoznunk: míg a többiek beszállnak a kocsiba és kiállnak vele, én lefoglalom Happyt. Ezután kinyílik az ajtó, én akciófilmekből eltanult tigrisugrással bevetem magam az anyósülésre és elhajtunk.

Találékonyságának legékesebb bizonyítékát azonban akkor adta, mikor még augusztusban egyszer széles műanyag gallér volt a fején - ezt azért szokták kutyákra/macskákra rakni, hogy műtéti stb. sebeket ne szakítsanak fel. Elég bénán fest, ráadásul szegény állatnak csőlátása lesz és nem tud rendesen enni. Happy ettől függetlenül vidám és lelkes volt, sőt leszaladt meglátogatni a lenti szomszéd ifjú, őzikealkatú dobbermannját, Kárót. Egy darabig néztem, amíg kergetik egymást a kerítés mentén, majd visszamentem dolgozni. Kis idő múlva Happy is megjelent - immár gallér nélkül. Ez persze elég kínosan érintett minket, ezért elhatároztuk, hogy gazdája esetleges kérdésére ártatlan szemmel a "Miféle gallér?" szavakkal reagálunk. Eközben persze vadul kerestük a gallért, de csak hazafele menet találtuk meg: ott hevert elszakítva a földön, Káróék kerítésének egyik oszlopánál. A két kutya a jelek szerint sikerrel egyesítette erőit.

Káró és Happy barátsága töretlen maradt - olykor Káró is föllátogat hozzánk, ha nincs éppen láncra kötve -, ámde hamarosan új társuk akadt. Én a héten találkoztam vele először: csokoládébarna, vizslaszerű állat. Happyvel ellentétben nevét nem viseli a nyakörvét, csak egy fura, masnira emlékeztető (de valószínűleg csont alakúnak szánt) díszt, ezért neveztem el Masninak.

Aznap Masni előtt már volt találkozásom kutyával, mégpedig reggeli futásom során. A kedves, hosszú szőrű állatot gazdája gondosan megfogta, amint látta a futót közeledni. Sajnos úgy gondolta, hogy amint elhaladok mellettük, ez az óvintézkedés fölöslegessé válik. Az állat - mint utóbb kiderült, Igor névre nem hallgat - rögtön megfordult, utánam vetette magát és lelkesen rám ugrott. Ez a melegítőmön is nyomot hagyott (áldottam az eszemet, hogy nem azt vettem fel, ami frissen lett kimosva), ezért kicsit aggódtam, hogy fogok ilyen szerelésben emberek közé menni. Masni hamar elűzte ilyen jellegű aggodalmaimat. Először addig rohangált cikkcakkban, irányváltásoknál befékezve a ház előtt, amíg a nedves, de amúgy szilárd halmazállapotú talajt vaddisznódagonyává változtatta. Ezután jött a ráugrálós hadművelet, amitől én váltam varacskos disznóhoz hasonlóvá. Masni továbbá nagy testű kutya, úgyhogy párszor csaknem feldöntött, az ösvényen menve pedig olykor gyors reakciókészséggel félre kellett ugrani, hogy utat engedjünk neki. Amikor elfáradt, a mókusnak kihozott diókat ette héjastul. (Ez apám bizarr ötlete: rossz volt a diótermés, éhen marad szegény mókus, vigyünk ki neki a pesti kertből diót...)

Egy idő után határozottan úgy éreztük, hogy Masni fékezhetetlen energiáit valami hasznos feladatra kéne befogni. Ő maga találta meg a megoldást, amikor foga között hozott egy fél műanyag flakont, amiből apám - ismeretlen okból - eredetileg vizespoharat akart csinálni. Rájöttünk tehát, hogy Masni befogható a műanyag flakonok összelapításának környezetvédelmi szempontból hasznos feladatára. Sajnos egy idő után elvesztette az érdeklődését a munka iránt, viszont megjelent Happy, és innentől fogva elfoglalták egymást.

Táncosok nagy mondásai 1.

Miután kritikát kaptam, hogy a blogomban kevés szó esik a táncról, megosztom az egri tánchétvége néhány eredeti beszólását és párbeszédét.

-Szerintem te mindig ilyen karakter leszel, ilyen hülye.

-Srácok, nem szóltam: ma mindenkinek a vendége vagyok!

-Nekem az IQ-m annyi, mint te vagy kilóban.

Érv az anorexia ellen:
-Szerintem jó az, ha az embernek van teste.

A pincér kifogásolja, hogy a vegetáriánus tálon meghagytunk 2 fej rántott gombát. A magyarázat:
-Maradt még sajt is, de elfogyott.

Reggelinél szétfőtt, fallikus alakú tárgyak hevernek egy tálon.
-Szerinted ez virsli?
-Ne engem kérdezz, én vegetáriánus vagyok.
-De hát azért biztosan láttál már virslit!

-András, de jó pólód van!
-Kösz, mások is mondták. Ez a Kármen kedvenc pólója.
-És nem szűk neki mellben?

-Láttam a tévében, hogy valami hülye feldugott a fenekébe egy matchbox kisautót, és elment röntgenre, hogy meglepődjenek.
-Az szar lehet. És hogy lehet egyáltalán kivenni?
-Hát, nem tudom. Hacsak nem távirányítós.
-Csak vigyázni kell, nehogy a távirányítón rossz gombot nyomjon meg, mert akkor felül jön ki...

Tetemrehívás

Hurrá, beértünk Egerbe! Már csak a szállásunkat kellett megtalálni. A GPS, természetesen, a csomagtartóban (az enyém szintén). A pirosnál András kiugrott, gyorsan elővette a GPS-t és éppen visszaért, mire zöldre váltott a lámpa. Ezután viszont olyan zöldhullámot kaptunk, amilyet Pesten sose lát az ember, így nem volt alkalma beütni a gépbe a címet. Mikor végre elkezdte beütni, a gép valahogy nem ismerte fel az utcanevet.
-Ja, hogy nem az osztrák térképet kéne beállítani rajta!
A GPS mutatta az utat, mi meg kanyarogtunk és többször szembetaláltuk magunkat a táblával: "Tetemvár utca lezárva". Ez minket egész addig nem érintett, amíg rá nem jöttünk, hogy épp a Tetemvár utcán megyünk.

Hamarosan elfogyott alólunk az aszfalt, rallyterepen folytattuk. Azután nagy fekete szemeteszacskók sorakoztak előttünk az úton.
-Ezek meg mik?
-Nyilván a tetemek.
Tippelgettünk, átférünk-e köztük. Mi igen, de az autó nem. Úgyhogy visszafordultunk és valahogy kiszlalomoztunk. A kerekekre tapadt sár puskaropogás-szerűen csapkodott a kocsin. Ismét megkerültük a fél várost, míg végül megérkeztünk a panzióba. Itt újabb meglepetés várt: a táncterembe is kocsival kell mennünk, méghozzá konvojban, mert az útjavítások és az egyirányú utcák miatt igen bonyolult. Valóban keringtünk jó ideig, pedig a helyszín, Helén szavaival élve "autóval légvonalban párszáz méter". Repülő autónk azonban nem volt. Ráadásul Csaba elmondta, hogy visszafele is konvojban kell majd mennünk, ha haza akarunk találni.
-Elég bonyolult az útvonal, ugyanis odafele délnek kell menni, visszafele viszont északnak.

Másnap András és Helén sorsot húztak, melyikük ne vezessen a Szépasszony-völgybe menet. A balszerencse Helénnek kedvezett, az ő sportkocsijának hátsó ülésén viszont még én is majdnem bevertem a fejem. Mindenesetre elindultunk, Péterék meg utánunk, mert ugye Helén tudta az utat. Az ebbe vetett meggyőződésünk akkor kezdett megingani, mikor egy ponton behajtani tilos táblákkal találkoztunk és vissza kellett fordulnunk. Mint kiderült, Helén csak a Szépasszony-völgyből visszafelé tudta az utat - és ez egyirányú utcák esetén nem praktikus.
Persze ismét nem hozott egyikünk se GPS-t, Helén kocsijában pedig nincs. Csaba térkép alapján próbált navigálni.
-A Hadnagy utcán kéne bemennünk balra.
-Én bemegyek itt.
-De ne, most még ne. El fogunk tévedni. Ez milyen utca egyáltalán?
-Nem fogunk eltévedni, mert emlékszem, hogyan jöttünk. Amúgy ez, kérlek szépen - hol van már egy utcanévtábla - ez a Hadnagy utca.

A Hadnagy utca egy újabb egyirányúba torkollott, amely újabb fordulóhoz vezetett. A fordulónál Péter lehúzta az ablakot, nyilván kérdezni akart valamit, de Helén ezt nem kívánta meghallgatni, hanem hajtott tovább. Újabb útkereszteződés, tábla sehol.
-Én itt jobbra megyek-jelentette be Helén olyan magabiztossággal, hogy automatikusan rákérdeztem:
-Mi meg akkor menjünk balra?
Végre megláttuk a "Kerecsend" táblát.
-A Szépasszony-völgy Kerecsend felé van?
-Nem, de arra legalább van tábla. Menjünk arra.

Végül sikeresen megérkeztünk (a Helén nélkül elindult kontingens már rég ott várt minket az étteremben). További bonyodalom ezért csak vacsora után volt, visszamenetelkor. Egyrészt időközben Peti is csatlakozott hozzánk, ezért három embert kellett bepréselni a hátsó ülésre. Másrészt Helén mégsem tudott ellenállni az egri boroknak és megivott egy pohárral.

Előrelátóbb emberek már eleve taxival jöttek és most is taxit hívtak. Ezért a következő tervet eszeltük ki: elöl megy a taxis, ő úgyse ivott, megállíthatja a rendőr, utána pedig mi, majd Petiék. Ismét bemásztunk a hátsó ülésre (nekem középen már háttámlám se volt) és követtük a taxit. Sajnos a taxi éppen most kívánta maximális sebességét tesztelni (vagy Györgyiék nem szóltak rólunk és azt hitte, mi vagyunk a maffia). Mindenesetre Eger városát meglehetősen autós üldözés-jellegű tempóban szeltük át, közben megszegve minimum tíz KRESZ-szabályt. De legalább már van gyakorlatunk (legalábbis Helénnek), ha egyszer tényleg üldözni akarnánk valakit...