Praktikus ajándékok

Anyám apámnak okmánytartókat vett. Ez igen hasznos ajándék, ismertem el, na de miért vett kettőt?
-Hát mert apádnak annyi névjegye van, egybe biztosan nem fér bele.

Apám viszont anyámnak vett egy újabb könyvet Báthory Erzsébetről. A Báthory-mizéria még tavaly a filmmel kezdődött, ami anyámnak igen nem tetszett, ezért apám vett neki egy könyvet az említett hölgyről, amit anyám szintén túl szenzációhajhásznak és bulvárlap-szerűnek talált. Az idei ajándék ezt próbálta kompenzálni. Anyám bizalmasan megsúgta nekem, hogy tele van a hócipője Báthory Erzsébettel, de önfeláldozóan beleolvasott azért az ajándékba. Másnap reggel bejelentette, hogy rögtön az első oldalon a szerzők ódákat zengenek az előző, általa utált Báthory-könyvről.

Az én ajándékaim között is voltak hasznos darabok, például Saramago A kőtutaj című regénye, ami 15 éve megvan, továbbá egy borzalmas színű sífutó-kesztyű, amely nem fér be az egyujjas kesztyűm alá, viszont nem tudom felhúzni a levágott ujjú bohémkesztyűm fölé, így az általam kedvelt duplakesztyűs műfajban eleve nem indulhat. Az egérrel, amit kaptam, csak annyi a probléma, hogy nincs szegénynek farka, így egyrészt kevésbé alkalmas macskajátéknak, másrészt ha a macska mégis játszana vele, rögtön leveri és jó eséllyel össze is töri.

Legfölöslegesebb ajándékomnak azonban egy digitális képkeret bizonyult. Egyrészt eleve bizarr ötlet, ugyanis jóval kisebb képernyőt biztosít, mint egy laptop, amin normális ember digitális képeket nézegetne. Van ugyan egy támlája, de apám ezt jó darabig nem tudta beapplikálni, így végül a keretet egy ásványvizes üveghez támasztottuk. A távirányítóját jó darabig nem tudtuk működésbe hozni, akkor is csak a ki- és bekapcsolás működött rajta. A szerkezet tetején levő gombokkal aztán sikerült behozni a menüt, ám az csak németül szerepelt. Betettem az USB-t abban a hiú reményben, hogy a képernyőn mindjárt megjelennek a mappák és kiválaszthatom a nyári túraképeket. Ehelyett a szerkentyű az USB-n található összes jpg file-t elkezdte sorban lejátszani, anyám meg értetlenül kérdezte, hogy miért akarom megmutatni nekik a beszkennelt diplomamásolatomat. A diavetítést lassítani nem sikerült, csak megállítani, de akkor újra kezdte előlről a diplomamásolattól. Egy idő után inkább ráhagytuk, szórakoztassa magát.

Mindehhez képest sokkal izgalmasabbnak bizonyult András ajándéka, akitől egy igazi gyönyörű viharlámpát kaptam. Még jobban fellelkesültem, mikor kiderült, hogy elvileg működik is. Szertartásosan beleöntöttem az olajat, bunkó módon Andrásra hagyva a kanóc beolajozását, így ő lett talpig olajos tőle. Aztán meggyújtottuk a kanócot, rátettük a lámpát - és a láng elaludt.

Egyikünknek sem lévén gyakorlata viharlámpák terén, arra jutottunk, hogy a kanóc helyes használatának még utánanézünk. Addig is betettünk egy mécsest, arra tettük rá a lámpát - és ismét elaludt. Megpróbáltuk úgy is, hogy a mécsest az asztalra tettük és ráborítottuk a lámpa felső részét; ez sem tartott sokkal tovább. A látogatóba beérkező Laci megpróbált befújni a lámpa oldalán, de ez se hosszabbította meg jelentősen a láng életét, meg hát nem lehet egy lámpát folyamatosan fújdogálni. Úgyhogy egyelőre a viharlámpa is csak dísztárgy marad.

Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy én is követek el bakikat ajándékozás terén. András ajándékát például becsomagolás előtt kétszer is végignéztem, az árcédulát keresve, de miután nem találtam, úgy gondoltam, hogy biztos leszedtem még a boltban. Nem jutott eszembe az a variáció, hogy talán szemüveget kellett volna vennem ehhez a művelethez - csak akkor, mikor András az ajándékot kicsomagolva felkiáltott:
-Jaj, de jó! És nem is volt drága...

Csokoládé múzeum

János több meghívót is küldött a csokoládé múzeumban tartandó év végi tárlatvezetésre. Sajnos ezekben elfelejtette megemlíteni a címet, ami az eseményt megelőző este tudatosult bennem. Rögtön dobtam egy sms-t Petinek, hátha ő képben van, de csak annyit értem el, hogy ő is bepánikolt, minthogy nem tudta. Másnapra kiderült az infó: Árpádföldre kell kibumlizni a 31-es busszal vagy a csömöri HÉV-vel.

Na most, ha az ember ideje drága - mint az enyém - akkor előre megnézi a buszmenetrendet, hogy a legoptimálisabban érjen oda. Meg is néztem, hogy 17.34-kor indul a 31-es az Örsről. Kábé kiszámítottam a metrót is, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy nem tudom,hol áll meg a busz. Mire odaértem volna a megállóba, a menetrend szerint pont elment volna az orrom előtt, viszont éppen indulóban volt egy gödöllői HÉV. Gyorsan felpattantam rá, és csak indulás után tudatosult bennem, hogy ez nem érinti Árpádföld megállóhelyet. Leugrottam tehát az első megállónál, és a következő ellen-HÉV-vel vissza az Örsre. Az internet szerint 17.48-kor indulna egy busz, azt pont elérem.

Az internet tévedett, a busz 17.55-kor indult. Már majdnem leszálltam és hazamentem abban a hitben, hogy biztosan nem várnak meg a tárlatvezetéssel. Nem is vártak, de szerencsére mikor odaértem, még csak a múzeum történetén voltak túl, és János éppen azt magyarázta, hogyan kell belemártogatni a marcipángolyókat az előtérben álló csokiszökőkútba. Megnyugodhattam tehát: nem maradtam le az érdekes részekről.

János kollégái valószínűleg direkt miattunk maradtak bent ilyen sokáig, az azonban biztos, hogy ezt a csoportot nem egyhamar felejtik el. Rögtön a csokiszökőkút után Törpilla lelkesen mesélte:
-Azt mondták, hogy akárhová dughatom a nyelvemet, ahová csak akarom!
Gratuláltam neki, hozzátéve, hogy sajnos nekem ilyet kevesen mondanak, mire Peti elpirult és valami olyasmire célzott, hogy többé nem jön leszbikusokkal múzeumba.

Természetesen mások is produkálták magukat. Johnny például valamiért minden kiállítási tárgyat megfogdosott.
-A kiállítási tárgyakhoz nem nyúlunk, jóember!-szólt rá János, ez azonban Johnnyt nem hatotta meg.
-Én nem vagyok jó ember-védekezett.

János interaktív tárlatvezetési módszere szintén bőven adott alkalmat szellemes vagy annak szánt megjegyzésekre. Például:
-Mit gondoltok, miért hívják a Mozart-golyót Mozart-golyónak?
-Hát mert gondolom Mozartnak is volt golyója.
-Az azték birodalomban 100 kakaóbabért egy rabszolgát lehetett kapni, 2-ért egy fej káposztát, 4-ért egy kecskét. Mit gondoltok, mit lehetett kapni 12 magért?
-Dáciát!
-A túró rudit egy Rudolf nevű cukrász találta fel, a vezetéknevére nem emlékszem...
-Hát nyilván Túró, nem?

Privilegizált csoport lévén, minket a borospincébe is levittek, ahol egy asztalon kis pálinkáspoharak álltak.
-Körte, barack, szilva, cseresznye?-tette föl a kérdést János mindenkinek. Én a cseresznyét választottam, bár némileg aggódva, hogy ismét pálinkának becézett denaturált szeszt kapok. Amikor azonban megszagoltam, megnyugodtam.
-Tökjó illata van! Szagold meg!-nyújtottam oda Johnnynak. Ő megszagolta.
-Ez körte. Ja nem, szilva!

Nem biztos, hogy jó ötlet volt pálinkázás utánra időzíteni a legizgalmasabb feladatot, amikor is saját sütit készíthettünk. Mindenki kapott egy kis formát piskótából (olyan alakú, mint egy gyümölcskosár) és egy csokiszökőkútból folyathattuk rá a csokit. János mondta, hogy majd szól, mikor vegyük el a kosárkát (trükkös, mert a csoki kevesebbnek látszik, mielőtt szétterül); őrá hallgassunk, ne a mögöttünk állóra. A baklövésekre hajlamos Cseke direkt kétszer is megkérdezte, mielőtt a szökőkúthoz lépett:
-De ugye szólni fogsz?
-Persze, persze-nyugtatta meg János, így Cseke elkezdte a műveletet. Nekem úgy tűnt, kicsit túlzottan megtelt már a kosárkája, de János nem szólt semmit.
-Szerintem már elég lesz-mondtam, János azonban rögtön rám dörrent:
-Nem a mögöttünk állóra hallgatunk, hanem rám!-Aztán Cseke kosárkájára nézett.-Ja, ez tényleg sok lett. Bocs, elkalandoztam.

A csokikosárkát fűszerekkel is megszórhattuk. Gábor találta ki, hogy ugyanezen fűszereket rászórhatjuk a János munkatársa által kínált forró csokira, amivel kapcsolatban ugyan figyelmeztetett, hogy nem túl forró. Én meg is szórtam rögtön fahéjjal és darált dióval; elkeverni nem volt mivel, de jó lesz a tetején is. Csakhogy kiderült, hogy a figyelmeztetés ellenére az ital igencsak forró. Hűtési célból megfújtam - mire fahéjfelhő emelkedett ki belőle egyenesen a szemembe, és csak áldhattam az eszemet, hogy nem csilivel fűszereztem.

Az utolsó teremben - általában tárgyalónak használják - valamiért szépségkirálynő-koronák és kardok hevertek az asztalon. Egy hosszú hajú lány rögtön magára is tett egy koronát, és hiteles szépségkirálynős beállásokban fotóztatta magát, időnként elsütve a "world peace" mondatot. A kardot először Cseke próbálta kihúzni oly módon, hogy markolatát a combjai közé szorította és elkezdte felfelé húzni a hüvelyt. Nem meglepő módon hangos csattanás lett az eredmény.
-Bocs, kiesett a lábam közül-magyarázkodott, mikor odanéztünk. Míg a többiek arra célozgattak, hogy vajon még mi szokott kiesni a lába közül, Peti és Törpilla lecsaptak a kardra, és különböző beállásokban fotóztatták magukat vele.
-Milyen aranyosak vagytok így együtt!-jegyezte meg valaki.
-Hát igen, mi összetartozunk. Régi páros vagyunk.
-Na persze, biztos már az óvodában is ez volt a jeletek - a kard meg a hüvely...

Kóma a Vörösmarty téren

Ma egyetemre menet úgy döntöttem, útba ejtem a Vörösmarty teret és meglátogatom Mangusztát. Mindezt persze anélkül, hogy megkérdeztem volna, kint vannak-e egyáltalán az idén, és dolgozik-e ma. Igy hát egyáltalán nem meglepő, hogy nem találtam ott. Szembejött viszont egy leányzó "Minden út kómába vezet" kitűzővel, és elkaptam egy beszélgetésfoszlányt, ami valami újfajta kajáról szólt.
-Krumpliból készült, sült krumplihoz hasonló, sült valami.

Az ember mindig tanul új recepteket.

Kultúrtáj fagyasztva

Amúgy se nagyon van olyan őrült, aki a Gödöllői-dombságba megy túrázni. Olyan pedig, aki mindezt a tél leghidegebb hétvégéjén, hóviharban teszi, végképp csak mi vagyunk.

Tóni előre elküldte a túraútvonalat, amit a GPS-be ugyan nem sikerült letöltenem, tudniillik a gép újratelepítése után a mapsource programot is újra kellett volna telepíteni, ám elveszett a telepítőkódja. Viszont a neten megnéztem, és megállapítottam, hogy nem kerülünk túl messze a lakott helyektől. Utóbb megtudtuk, hogy utunk elvezet majd egy crosspálya, egy volt katonai támaszpont és egy szeméttelep mellett, valamint keresztezünk néhány műutat; a szántóföldekkel kombinálva igazi kultúrtáj-túra lesz.

Talán ezért is volt, hogy nem sokan jelentkeztünk rá. A vonatra felszálláskor még csak négyen voltunk, bár Attila is beígérkezett. Tóni felhívta és megkérdezte, vegyünk-e neki jegyet.
-Ha odaérek, akkor vegyetek, ha nem érek oda, akkor ne-hangzott az elliptikus válasz. Így hát nem vettünk, de ennek ellenére odaért.

Persze az időjárásnak megfelelő felszerelésben indultunk útnak. Én a vonaton le is vettem az esőnadrágot a síeléshez való meleg aláöltözet fölül, hogy ne melegedjen rám. Csak arra nem számítottam, hogy Pécel a Budapest utáni legelső megálló, így kissé megrémültem, mikor bemondták, hogy mindjárt következik. Megdöntöttem a gyorsöltözés országos rekordját, és csodával határos módon semmit sem sikerült a vonaton felejtenem.

Az éghajlat erősen rányomta a bélyegét a túrára. Egy hosszabb egyenes szakasz után Sanyi javasolta, forduljunk vissza, hogy az arca másik oldala is megfagyjon. Az ebédszünet rövid volt, de nem problémamentes. Tóni sokáig nem értette, miért állunk arccal mind feléje, amíg rá nem jött, hogy egyedül így nem fújja a havat a szánkba a szél. Megpróbáltam úgy teát tölteni a termoszomból, hogy nem veszem le a síkesztyűt, így viszont az összes tea a kesztyűre ömlött (ennek bőrbetéte utólag aranyosan megmerevedett). András viszont igazi jeges teát hozott, a műanyag flakonban hatalmas jégdarab alól szivárgott ki némi folyadék. Attila, mint mindig, másokra is gondolt.
-Török édesség vagy finn csoki?-kérdezte. Én erősen nyomattam a finn csokit, így végül az győzött. Csakhogy túlzottan megfagyott, nem lehetett eltörni. Attila végül túrabotja hegyével törte darabokra (legalább lett valami haszna a túrabotnak, én az enyémet fölöslegesen vittem). Az így feldarabolt csokit csomagolással együtt felemelte a földről, de sajnos nyílással lefelé, így a csokidarabok fele a hóba hullott. Otthagytuk az erdő állatainak a tea mellé.

Fenti ebéd egyébként nem a szemétlerakónál zajlott (Tóni terveivel ellentétben, aki ott szeretett volna guberálni egy kis desszertet). Maga a szemétlerakó láthatóan már használaton kívül volt és amúgy is befedte a hó. Találtunk viszont egy sittlerakót (tettünk is miatta egy szép nagy kerülőt), egy spontán kialakult műanyag-lerakóhelyet és egy repülőteret. Ez utóbbit már a műút mentén, a piros jelzést követve, miközben vártuk, hogy letérjen valami földútra. Nem tért le. Tóni megnézte a térképet és megállapította: a piros valóban a műúton halad, csak ezt ő nem vette észre...

Gödöllőn a cukrászdázás után átvágtunk a parkon a vasútállomásra menet. Örömmel üdvözöltük a fákat: ilyen sokat egész túra alatt nem láttunk.

Prezentáció malőrökkel

Az előadást a mozi nagytermében tartották, a powerpointot hatalmas méretben (bár nem túl éles betűkkel) vetítették ki a mozivászonra. Előadónk, Tamás, éppen a pontokba szedett problémákat sorolta, mikor a vászon alján, a vászon méretével arányos hatalmas betűkkel, megjelent a felirat:

"A windows szoftver nem eredeti. Hogy megtudja, hogyan szerezhet be eredeti szoftvert, kattintson ide."

Ez az aprócska malőr Tamást is megzavarhatta, mert következő mondatát némileg érdekesen fogalmazta meg:
-Nagyon fontos a G pont.

Ezzel többen egyetértettünk.

Cápaharcsa

A múltkoriban a budapesti mongol étterem felé vitt az utam, amely előtt nagy tábla hirdette a napi specialitásokat - köztük cápaharcsát akármilyen szószban, meg még egy halételt. Meg is állapítottam magamban, hogy ezek echte Góbi-sivatagi specialitások lehetnek, de gondoltam, utánanézek az állatkának, mielőtt poénkodnék rajta a blogomon. Elvégre lehet, hogy tényleg sivatagi időszakos vízfolyásokban él. Ezért fölmentem a horgasz.hu-ra, ahonnét megtudtam, hogy a cápaharcsa Délkelet-Ázsiában honos (amibe Mongólia nem tartozik bele). De megtudtam mást is:

"2007-ben a WWF bojkott listájára is felkerült mert a tenyésztési módszerek környezetkárosodást idéztek elő. A szennyezett környezetben élő példányok húsa toxikus és mérges anyagokat tartalmazhat. "

Jó étvágyat hozzá.

Egységár

A kisboltban, ahová borért mentem, egyetlen szőke lányka unatkozott eladó gyanánt. Bor se volt túl sok. Levettem a polcról egy vöröset, de az árát kicsit borsosnak találtam. Visszatettem és levettem egy másikat, de ennek is ugyanaz volt az ára. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon egységáron vannak-e itt a borok, amikor az eladólány magyarázatot nyújtott a jelenségre:
-Az ugyanaz, mint a másik.
Na igen, ez sokmindent megmagyaráz.

Már megint a számok

Részletek levelezésemből Wagner úrral, hazautazásával kapcsolatban:

W: "Az Air Asia uj Kuala Lumpur - Parizs jaratot nyitott, promo fare 4ezer Ft-ra jott ki taxsszal, kajaval es 2 kilo poggyasszal."
MM: "4 EZER FORINT?? Ez vicc??"
W: "Nem vicc csak nem mukodik a gepen a 0 billentyu! Negyvenezer."

Na lám, nemcsak nekem van problémám a számokkal.