Macskaviszony

Vendéglátóink elmesélték, hogy látogatásunk előtt az alábbi párbeszédet folytatták:
Dani: Kik jönnek ma?
Gyuri: A Rita, a macskája és a pasija. (N.B. a sorrendet)
Dani: Micsoda? A macska pasizik??

Álomcsapda

Egy Blaha Lujza téri bódéban álomfogókat árulnak, az alábbi felirattal:
"Eredeti indián álomcsapda - kocsiba vagy lakásba"
Az előbbi gondolom azok számára, akik a volán mögött alszanak.

TESCO gazdaságos macska

Az Arena Plaza TESCO-jából jöttem éppen, mikor az épület előtt egy kis cirmos cicát pillantottam meg. Láttomra odébb szaladt és egy ott álló motort kezdett szaglászni. Gondoltam, hogy a kemény karbantartási munkálatokért igazán megérdemel egy kis ennivalót. Húsnemű ugyan nem volt nálam (vagyis ezért nem akartam felbontani egy macskakonzervet, amelyek zseniális fedelét kés nélkül amúgy se szokott sikerülni), de az ilyen utcai lejmoló macskák nem olyan válogatósak, így elővettem a szatyromból a sajtot. A cica szeme rögtön tágra nyílt és leült velem szemben. Letörtem két kis darab sajtot és eléje dobtam. Először félénken közelített, aztán az egyiket pofozgatni kezdte a mancsával. Odébb lökte majd ráugrott, mintha játékegér lenne. Aztán egy motor kanyarodott be mögém, és a cica felszaladt a fűre.
-Nem hagyja magát megfogni-tájékoztatott a motoron ülő nagydarab rocker.
-Nem megfogni próbálom, hanem etetni. Ezek szerint itt lakik?
-Igen, már sokszor láttam itt. Szereti a motorokat. De megfogni nem tudtam, pedig úgy hazavinném az enyémhez, az ott unatkozik egyedül. De nem megy, túl vad-magyarázta, ami egy 150 kilós rocker szájából elég furán hangzott. Közben előkerült a másik motor tulajdonosa és elhajtottak. Én felszedtem a két sajtdarabkát és feldobtam az egyiket a cicának a fűre. Úgy döntöttem, a másikat nem adom oda, ha csak játszik vele - lesz még, aki hajlandó megenni. (Nem magamra gondoltam.)
A cicus ismét vadászni kezdett. Felkapta a mancsával a sajtdarabkát, és a levegőbe ugrott, valahogy így:
http://www.funnycatpix.com/_pics/Rawrr_Rawrrr.htm
Már hátat fordítottam, zsebemben a másik sajtdarabbal, amikor láttam, hogy a cica végre letelepszik enni. Odaadtam a második darabot, azt is boldogan megette. Nem nézte le a kaját, csak gondolta, cserébe elszórakoztat egy kicsit.

Sára vidám napja

Tamáséknál a macskák, egy hadirokkant példányt kivéve, nem mehetnek be a házba. Nem tudta ezt Sára, így megérkezésekor hagyta, hogy az egyik példány besurranjon mellette. Hangos köszönésére (Sáráéra, nem a macskáéra) Tamás előkerült, és első szava ez volt:
-Jézusom, ez meg bejött!
Sára finoman szólva meglepődött a fogadtatáson.

Később megtanultuk, hogyan kell rendesen áldomást inni. Körbejár a bor, mindenki elmond egy áldást és kortyol belőle. A legutolsónak kell meginni mindent, ami maradt. A legutolsó ezúttal Sára volt.
-Szeretettel etetel Uram, szeretettel itatol Uram-mondta áldásként egy ének szövegét, majd jókorát kortyolt a borból. Az azonban még ekkorra se fogyott el. Sára könnybe lábadt szemmel eresztette le az edényt.
-Bocsánat, kicsit sok volt a szeretet.

Megérdemelte, hiszen ő is szeretettel készítette nekünk a levest. Arra is büszke volt, hogy a benne levő zöldségek egy része saját termés. Ezt az alábbi, kissé félreérthető módon fogalmazta meg:
-Ez a répa az apám répája!
Borbás Mária "A bűnbak bégetése" című, fordítói bakikat tartalmazó könyvéből emlékszem erre a gyöngyszemre: "Mary a nagypapa tojásait sütötte meg vacsorára." Úgy tűnik, Sára feltalálta ennek "vegán" változatát.

Vombat István

-Ahhoz mit szóltok, hogy érkezett két vombat a budapesti állatkertbe?
-Tényleg, Tarlós István személyesen...
-Ő a vombat?
-És verda is van?
-MI??
-Verda.
-Feri, ezt biztos poénnak szántad, de nem értjük.
-Szombat-szerda. Vombat-verda.
-Juuuuj!
-Feri, ez még Tóni poénjainál is rosszabb volt, pedig azokat nem nagyon lehet überelni.
-Feri, te nem tudod, mi az a vombat?
-Dehogynem. A Tarlós István.
-Dehogyis. A vombat egy közepes méretű erszényes...
-Ja igaz, a Tarlós sokkal nagyobb állat.

Pipiske

Az alábbi, kézzel írt hirdetés díszíti a 21-es busz megállóinak egy részét:

"Pipiske eladó! 2 szoba, panoráma, nagy terasz, cirkó fűtés..."
Ezen a ponton kezdtem gyanakodni, hogy nem a madarat, hanem a róla elnevezett utcában található lakást bocsátják áruba...

A színház leképezi a valóságot

Vágyvillamos, Radnóti Színház.
Blanche Du Bois a színpadon, az első felvonás vége felé:
-Kimerült vagyok. Elfáradtam. Szünetet akarok.
Női hang mögöttem a hátsó sorban:
-Én is!

Műélvezet

Nagyapám annak idején úgy hallgatta a Bartók Rádiót, hogy közben lelkesen vezényelte az elhangzó zeneműveket. Ugyanez lehet a szokása annak a fiatalembernek, aki a vasárnapi koncerten kettővel mellettem ült – kivéve, hogy ő nyilvánosan is gyakorolta. Továbbá rendszeresen kommunikált a mellette ülő idős hölggyel (vélhetően anyja vagy valamilyen rokona): „Én is ebben a kórusban énekeltem!” vagy „Ez nagyon szép volt!” Valószínűleg többen díjaztuk volna, ha mindezt csak a szünetekben és nem a művek alatt teszi.

A bal oldalamon egy ázsiai lány ült, aki vélhetően a múzeumot jött megnézni, és aztán vette észre, hogy koncert is van. Föl-fölugrált a székről, hogy mobiltelefonjával lefotózza a kórusokat. Mint kiderült, a telefonnal hangfelvételt is készített, amit a biztonság kedvéért visszahallgatott. A közönség igencsak meglepődött, amikor az első szám elhangzása után az ismét megszólalt – a hátsó sorból, némileg rossz hangminőséggel.

Két műsorszám után az ázsiai lány megunta a dolgot és elment. Ekkor egy hosszú hajú fiatalember ült le mellém, akinek viszont az volt a szokása, hogy dúdolta a zeneműveket. A szám előtt, közben, után.

Úgy látszik, a koncertlátogatásnak az a válfaja, amikor csöndben hallgatjuk a műsort és a számok között tapsolunk, mára már kiment a divatból.

Kulcskérdés

Szil bejelentette, hogy be kell ugranunk Judithoz egy kulcsért. Ugyanis amíg Szilnek még nem volt budapesti lakása, Szilvike lakásába járt fel napközben pihenni vagy internetezni. Szilvike viszont most ki akarja adni a lakását és kellene a pótkulcs. Csakhogy Szil, aki soha semmit nem szokott elkavarni, pont ezt a kulcsot nem találta. Úgy döntött tehát, hogy elmegy Judithoz és elkéri az övét.

Judit az ajtóban fogadott egy kutyával és egy kacatokkal teli papírdobozzal.
-Az az igazság, hogy még én se néztem utána, de mindjárt megkeresem-ígérte. El is kezdett kotorászni a dobozban, miközben én Eszterrel a vidéki házak fűtési problémáit tárgyaltam meg. Egy idő után Judit megkérdezte Szilt:
-Te figyelj, biztos, hogy azt a kulcsot te adtad nekem? Nem én adtam neked? Mert én nem találom sehol.
-Hát nem tudom. Lehet, hogy tőled kaptam.
-Egészen biztos! De akkor meg nem lehet nálam.
-Miért, nem volt nálad egy másik is?
-Dehogy! Nekem az az egy kulcsom volt.
Íme az igazi barátnők: annyira szoros a kapcsolatuk, hogy összetévesztik magukat a másikkal.

Színek a programban

-Felfedeztem, hogy vannak színek a programban-jegyezte meg Balázs önironikusan az előadása közben. Mi a magunk részéről örültünk volna, ha más színeket fedez fel, mert a ciklámenszínű tengerre feltett lila feliratot kevéssé tudtuk elolvasni.

Persze Balázs egyetlen diájának egyetlen sora össze sem hasonlítható azokkal a powerpointokkal, ahol az egymáshoz túl közeli színek választása a megértés akadálya lehetett. Ilyen volt például az, amikor a vízszintes sávokon elvileg különböző színek jelölték, hogy a minta hány százalékának volt egy bizonyos életkorban lakása, gyereke illetve munkája. Nekem az egész sáv egyszínű pirosnak tűnt, így kevéssé értettem egyet az előadó lelkes bejelentésével, miszerint "az ábra magáért beszél."

Még kínosabb helyzet állt elő annál az előadásnál, amely a homoszexualitással kapcsolatos jogi szabályozást tekintette át nemzetközi összehasonlításban. A kivetített térképen egymáshoz igen hasonló színek jelölték a halálbüntetést, illetve az azonos neműek házasságát, a hallgatóság kevésbé tájékozott része így felszisszent annak láttán, hogy Dél-Afrikában és Argentínában halálra ítélik a melegeket. Gergő ellenben alternatív értelmezését adta a színkódnak:
-Elvégre a házasság és a halálbüntetés között nincs olyan nagy különbség...

Kilátás Tésre

Fél 12 környékén megjelentek azok a hangok a csapatban, amelyek az ebéd időpontját tudakolták. (E hangok főleg Terézhez és Péterhez tartoztak, akik 1-1 nagy termosznyi forralt bort cipeltek a hátukon, és már nagyon szerettek volna megszabadulni tőle.)
-Várjatok még-mondta Tóni.-Nemsokára felérünk egy fennsíkra, ahonnét gyönyörűen látni Tést a szélmalmokkal.

El is indultunk felfelé, rátértünk a pirosról a piros háromszög jelzésre, amely egy legelőerdőn vágott keresztül. Hamarosan tűzrakóhelyhez érkeztünk, és Tóni bejelentette, hogy itt ebédelünk (kivéve Attilát, aki elment geoládát keresni). Csakhogy Tésből semmit sem láttunk: a völgyet sűrű köd ülte meg.
-De már tisztul!-jelentették be az optimistábbak, egy olyan foltra mutatva, ahol halványzöld mező képe bontakozott ki a felhő mögül. Ottlétünk alatt azonban ez a folt se tisztább, se nagyobb nem lett.

A forralt bor elosztogatása után Péter kiterítette a térképét a földre, majd iránytű segítségével megállapította, hogy köd nélkül se látnánk rá Tésre. Ugyanis az észak felé terült el, míg a hegyről mi déli irányban láttunk ki (azaz nem láttunk ki). Tóni sokáig kötötte az ebet a karóhoz, aztán végül hajlandó volt megnézni a térképet. Kiderült: annak idején valóban nem innen látták Tést, hanem egy olyan pontról, amerre elterelték a turistautat vadászat miatt. Nem is kellett volna letérnünk a piros háromszögre, ami így még egy kilométert hozzáadott az amúgy se rövid távhoz.

De legalább Attila megtalálta a geoládát. Egy érme volt benne levélkével, amely elmondta: a kis tárgy Afrikából indult és Európába szeretne eljutni. Itt ismét bajban voltunk: nem tudtuk megállapítani, elérte-e úticélját...

Időjárás a Margitszigeten

Az atlétikai központ mellett elfutva kíváncsiságból felnéztem a hőmérséklet-kijelzőre. -99 Celsius fokot mutatott. Visszavettem a kesztyűmet és futottam tovább. A második körnél ismét ellenőriztem a hőmérsékletet: már csak -6 fok volt.

Gyorsan melegszik a levegő mostanában.

Nyelvi queeresítés

Tegnap Tomi illusztrálta, hogyan lehet a magyar nyelv berögzült fordulatait összhangba hozni a közben zajló társadalmi változásokkal.
-András, beszélni szeretnék veled, mint férfi a queerrel.

Kisváros - kis turul

Tóniék városa, mint nemzeti identitására büszke település, turult állított. A lakosok azonban nem voltak megelégedve az elkészült művel. Nem a tatabányai kitárt szárnyú, koronás, nemes madarat kell elképzelni, hanem egy kicsiny, tömzsi jószágot, ami Tóni szerint szaró galambra emlékeztet. Ez pedig sértette a büszke városlakók hazafias érzelmeit.

Tóni mint művészethez értő ember egészen másképp állt a dolgokhoz.
-Itt a művészi önkifejezés szabadságáról van szó. Engedtessék meg a művésznek, hogy úgy alkossa meg a turult, ahogy ő látja. Ez a művész ilyennek látta.
-Művész?-nevettek a többiek.-De hiszen ezt nem művész faragta, hanem a sírköves!

A turul ügye a helyi szélsőjobboldali újságban is helyet kapott: az olvasói levél szerzője felháborodott azon, hogy miért nem lehetett egy élethűbb, életnagyságú (?!) turult alkotni. A következő számban megjelent a válasz, a sírköves tollából. Leírta, hogy a város rossz anyagi helyzete miatt nem telt valódi kőre, csak műkőre. A műkőbe viszont olyan merevítő szerkezeteket kell beletenni, amelyek miatt muszáj volt ilyen tömzsire csinálni a madarat.

Elképzeltem, mi lenne, ha valamelyik sámán kapcsolatba tudna lépni egy ősmagyar táltos szellemével, és megkérdezné tőle, ők milyennek képzelték nemes totemállatukat.
-Hát, nem olyan sasfélét kell elképzelni-felelné a táltos szelleme.-Inkább olyan kicsinek és tömzsinek láttuk a turult, olyasminek, mint egy szaró galamb.

Horrordoku

... szerepel a Népszabadság mai tévéajánlójában. A "Józsi nővér és a sárga bicikli" című film ismertetőjében ugyanis ez szerepel:
"biciklijén járja a világtól elzárt községet, hogy elássa az öregeket, betegeket."
Élve??

Hiroshima messze van

A péntek esti női bulit egy „Hiroshima, mon amour” nevű helyre hirdették meg. A konferenciaprogramban találtunk egy leírást, hogy hogy kell odajutni – meg egy torinói melegtérképet, amelyen sehol se találtam a célállomást. Az egyik unalmas plenáris alatt aztán An mutatott egy pöttyöt, amelyen a buliplakáton szereplő egyik név szerepelt. Teljesen máshol volt, mint ahogy a leírás alapján gondoltam volna. Később jöttem rá, hogy miért: a térkép nem a szórakozóhelyet jelölte, hanem a bulit szervező egyesület irodáját.

A hirdetőfalon megjelent egy felirat, miszerint az útvonal változott (?!), és most közlik a helyeset. Megnéztem, és csak annyi változást láttam, hogy ne metróval, hanem gyalog menjünk az Umberto nevű (mint a városnézés során kiderült, meleg) olasz királyról elnevezett sugárútig. A leírás elég bonyolultnak tűnt, így szokásom ellenére fölvetettem Annak, hogy menjünk együtt. Rögtön el is kezdtünk beszervezni további embereket: An szólt a belgáknak (valamiért csupa francia ajkúnak), én meg Xheninek és a barátnőjének. A végeredmény persze az volt, hogy a találkozó időpontjában senki se tudta, ki jön még, kire érdemes várni. Ezt azért éreztem problémának, mert oda akartam érni a 10-kor kezdődő rockabilly-koncertre. Előkerült viszont egy olasz lány, aki ajánlkozott vezetőnek. Utóbb kiderült, hogy Bolognában él, de elég magabiztosnak tűnt, plusz letöltötte az útvonalat a telefonján levő GPS-re.

Elsőként is az derült ki, hogy a 3 napos Torinó kártyánk a metróra nem érvényes (ez megmagyarázza, miért nem tudtam sem én, sem Madeline bedugni a metrókapun levő nyílásba, pedig nagyon próbálkoztunk). Az olasz lány szerint pont ezért változtatták meg a leírást, pedig metróval átszállás nélkül is odajutunk. Eszembe jutott, hogy az első nap vettem két metrójegyet, ezért gyorsan felszaladtam értük. Mikor leértem, Patriziának eszébe jutott, hogy nincs nála apró, úgyhogy ő azért szaladt föl. Mikor leért, Xhenit kezdte el keresni kétségbeesetten a barátnője, és tűvé tette érte a hotel hallját, míg valaki nem tájékoztatta arról, hogy szíve választottja éppen a bejárat előtt telefonál. Ezt tisztázván végre elindultunk.

A metrójegy-vétel valamiért többeknek problémás volt, ezért Madeline, egy másik belga lány meg én már rég a peronon voltunk, míg a többiek még sehol. Felmerült a kérdés, mit tegyünk, ha közben megérkezik a metró, de szerencsére a társaság többi tagja épp leért addigra. Vezetőnk tanácsára a Lignono nevű végállomásig mentünk, ami amúgy vasútállomás. Madeline és én kicsit gyanakodtunk, mert mindketten úgy vettük ki a térképről, hogy Hiroshima a sínek túloldalán helyezkedik el. De rábíztuk magunkat vezetőnkre, aki GPS-ét követve magabiztosan elindult – majd bement az első hot dogos bódéba és útbaigazítást kért. A hot dogos megerősítette a GPS iránymutatását, ezért elindultunk a sínek mentén. A gond csak az volt, hogy épületek övezték őket, amelyek nem akartak véget érni. Olykor láttunk jobbra utcát, de a térkép elárulta, hogy ezek se kelnek át a túloldalra (bár Madeline kalandvágyból szívesen bement volna valamelyikbe, mert egy olasz városban egy sikátor éjszaka biztosan izgalmas, de lebeszéltük). Húsz perc gyaloglás alatt egyetlen átkelési lehetőséget találtunk, egy alagúton keresztül, ám ezt a többség elvetette. A GPS továbbra is azt mutatta, hogy előre, a sínek mentén, aztán pár kilométer múlva át.

Egy busz lámpáit láttuk magunk mögött. Vezetőnk megállította a buszt (a megállóban), és megkérdezte a sofőrt, merre megy. Szerencsénk volt az iránnyal, így gyorsan felpattantunk és utaztunk vele vagy tíz percet. Sőt, a megállót se tévesztettük el: a keresett utca pont ott keresztezte a VII. Priusz, akarom mondani Piusz sugárutat. Leszálltunk, és elindultunk jobbra. Elég lepukkadt környéken jártunk, szórakozóhelynek semmi nyoma, viszont legalább felfedeztük a 14-es buszt, amivel amúgy jöhettünk volna Umberto királytól egyenesen. Némi séta után végre megpillantottuk – Lignono vasútállomást.

Vezetőnk körbekérdezett, de az itteni hot dogos azt mondta, nem ismeri a helyet, de valahol itt kell lennie. A bolognai lány totál összezavarodott, ezért átvettem az irányítást. Megnéztem, merre csökkennek a házszámok, és ez alapján elindultunk visszafelé. Amint átkeltünk VII. Priuszon, az út túloldalán megpillantottuk a helyet. Eddigre már ¾ 11 volt; több mint egy órába telt odaérnünk. A bárban üldögélő finnek szerencsére tájékoztattak, hogy a koncert még nem kezdődött el. Egyben fel is lélegeztek, nem tudták ugyanis elképzelni, hol lehetünk.

A koncert és némi beszélgetés után sikerült elcsípnem az utolsó nem-éjszakai 14-est visszafelé. Umberto királytól visszafelé sétáltam, de így is fél órán belül a szállodában voltam.

Központozás

Az egyik nacionalizmus prof ajtaján találtam, szerintem zseniális.

"Let's eat grandma!
Let's eat, grandma!
Punctuation can save lives."

Naturhistorisches Museum, Wien

Már a buszon volt egy olyan halvány gyanúm, hogy nem érünk oda a múzeum elé 12-re megbeszélt találkozóra. A gyanú halványsága erősen csökkenni kezdett, amikor ¼ 1-kor buszunk már másodszorra tette meg ugyanazt a kört az Opera előtt. Közben egyszer megálltunk egy villamosmegállónál és a társaság kezdett leszállni, ám a sofőr megtudta, hogy nem ez a kijelölt leszállóhely, és visszaparancsolt mindenkit a buszba.

Végre kiszabadulván a buszból, Natasa átvette az irányítást. Egész magabiztosnak tűnt a csoport élén, míg meg nem hallottam, hogy megkérdezi Claudiától:
-Biztos, hogy ebbe az irányba kell menni?
-Te ilyen jól ismered Bécset?-álmélkodtam Claudia fékezhetetlen agyvelejének újabb bizonyítékán.
-Á, dehogy. Sose jártam még itt, csak a buszból véletlenül megláttam a múzeumot.

Azt igazán nem láthatta a buszból, hogy a Volksgartenen nem lehet hosszában átvágni, Natasának meg valamiért nem jutott eszébe megkérdezni például Esztert, aki pár éve egy teljes hónapot töltött Bécsben ösztöndíjjal. Így csalinkáztunk kicsit a rózsák közt, és némi kerülővel ¾ 1-re értünk a múzeumhoz. Allaine lelkesedését azonban ez sem tudta letörni. Mint kiderült, ő már tegnap végigjárta az egészet, így jó tanácsokkal szolgálhatott a sorrendet illetően:
-Ha az ember a majmoktól megy visszafele, az kifejezetten érdekes.
Megjegyeztem, hogy érzésem szerint intellektuálisan pont ezt csinálom. Jókedvemet némileg aláásta, mikor megtudtam, hogy a dinoszauruszokat épp kölcsönadták (nem derült ki, kinek és milyen célból). Szerencsére a múzeum ennek ellenére is érdekesnek bizonyult, különös tekintettel az információs táblákra. Például ez a mondat: „Az ördögök szigorú védelmet élveznek” igencsak egyedien hangzik, ha nem vesszük figyelembe, hogy az erszényesek szekciójában szerepel. Az állatok antropomorfizálását példázta viszont az a felirat, amely szerint „a kakapo tojója egyedülálló szülő”. Lelki szemeim előtt megjelent egy csomó kakapo tojó, amint szociális segélyért áll sorba.

A legszórakoztatóbb élmény azonban a „történelem előtti ember” szekcióban ért. Megkérdeztem a biztonsági őrt, szabad-e fényképezni a teremben.
-A kiállított tárgyakat nyugodtan fotózhatja-felelte a nem túl jóképű, ám jó humorú úriember-, de ha rólam szeretne fényképet, azért fizetni kell!

Tájékozódás és vendéglátás a Hohe Wandban

Útitársaim nem bíztak semmit a véletlenre. Volt nálunk fejenként egy GPS; mivel Sztell az övére rá is töltötte Ausztria útitérképét, úgy döntöttünk, ezt szereljük fel az autóba Líviáé helyett. Sztell fel is nyomta a GPS tartóját a szélvédőre. Lívia beszállt.
-Mi ez itt?-mutatott undorral az ablakra tapadt karikára.
-A GPS tartója.
-Vidd már odébb, nem látok tőle. Ezt meg tegyétek hátra-nyújtotta oda Andrásnak az ő GPS-ének a tartóját.
-Hová?
-Teljesen mindegy.-Pár perc múlva.-De ne oda, mert ott pont a szemembe csillog.
András ekkor kezdte sejteni, hogy Lívia se könnyű útitárs. Ráadásul megkérte Sztellt, hogy állítsa le a GPS "túl gyorsan mész!" funkcióját. Ezt pótlandó, időnként András figyelmeztette, hogy túl gyorsan megy. A funkció leállítása viszont láthatóan összezavarta a szerkezetet, amely ezt követően módszeresen összekevert két települést, és Stollhof belterületén lelkesen mutatta az utat Stollhof felé.

Túra közben viszont szinte nem tévedtünk el - talán azért, mert nem használtunk GPS-t. Viszont a szállást csak nagy nehezen találtuk meg. Az épület előtt egy jókora busz ácsorgott; mint kiderült, utasai a panzió specialitását, az alma- illetve körtebort fogyasztották nagy lelkesen. A tömegből és a meleg étel hiányából kifolyólag úgy döntöttünk, máshol vacsorázunk, remélve, hogy visszatértünkre a vendégsereg egy része eltűnik.

Szállásadónőnk csak a szomszédos településeken tudott éttermet ajánlani. Azért mi nyitva tartottuk a szemünket, és meg is pillantottunk a faluban egy táblát, amely vendéglőt reklámozott, "polgári ételekkel". Sajnos nem tudtuk meg, mik ezek, ugyanis az intézmény meglepő módon szombat-vasárnap zárva tartott. Ugyancsak zárva találtuk a szállásadónk által javasolt pizzériát, amelynek szombati nyitvatartása merőben szokatlanul a 12-15 óráig terjedő időszakra korlátozódott. Willendorfban más vendéglátó egységet nem találtunk és már majdnem visszafordultunk, mikor a falu határában egy fogadószerű épületet pillantottam meg. Itt végre, hosszú keresgélés után, étlappal fogadtak minket.

Ezen étlap igen kevés étel mellé jelzett köretet. András bölcsen az egyik ilyet választotta, a lányok viszont bécsi szeletet kértek, merthogy mégiscsak Ausztriában vagyunk. Alaposan meglepődtek, mikor egész tányért befedő hússzeletet kaptak (Lívia kettőt, Sztell egyet) - köret nélkül. Szerencsére begyűjtöttek némi salátát, de Lívia azért rendelt rizst is. Így viszont túl nagyra sikerült az adagja, nem is ette meg mind, bár - Sztell meglepetésére - mindkét hússzeletbe belekóstolt. Maga Sztell hősiesen legyűrte a fejkendő méretű hússzeletet.

Visszaérve a többiek kitalálták, hogy megkóstolják az almabort. Én eléggé fáztam, ráadásul előjöttek emlékeim a Cider Expresszről (ld. a Fapados fogadás c. márciusi bejegyzést), így bementem olvasni azzal, hogy majd belekóstolok valaki poharába. Nemsokára hallottam, hogy a többiek megérkeztek, és kimentem hozzájuk a konyhába. Az asztalnál ülve kártyáztak, előttük két nagy kupa almabor.
-Kóstold meg, nagyon finom!-biztatott András. Mikor tényleg megkóstoltam, jót derültek rajtam. Ugyanolyan szar volt, mint a frankfurti.

A két kupa almabor még reggel is ott árválkodott az asztalon.

Átmenet

Posztszocializmus órára egy olyan cikket adtak fel, amelynek szerzői a rendszerváltással kapcsolatban a "transition" (átmenet) fogalmat illették kritikával. Az órán Éva megpróbálta rávenni a diákokat, hogy foglalják össze a cikk érvelését, ami az alábbi párbeszédhez vezetett:
Tanár: So what's wrong with "transition"?
kelet-európai diák: In my country, everything.

Out of office

Éva megállított a folyosón.
-Írtam neked egy emailt, mire azt a választ kaptam, hogy elutaztál és szeptember elsején jössz vissza. Szóval nem gondolod, hogy ideje lenne leszedni az automatikus üzenetedet?

Ilyet még sose csináltam ebben a rendszerben, úgyhogy beletelt egy kis idő, de aztán valahogy beállítottam. Ehhez képest pár nap múlva Kata rám írt a facebookon:
"Írtam neked egy emailt, de azt a választ kaptam, hogy elutaztál és szeptember elsején jössz vissza."
Nem értettem a dolgot, ezért ismét bementem a fiókomba. Ki is derült a turpisság: nem klikkeltem rá arra a dobozra, hogy külső (tehát nem egyetemről jövő) emailekre se válaszoljon, Kata pedig köztudottan mindent a gmailjére irányít. Ráklikkeltem a dobozra.

Ehhez képest ma Esztertől jött levél:
-Hé, szedd le az autoreply-t!

Most már végképp összezavarodtam.

Gazsi hőmérője

Gazsi mesélte, hogy vett egy hőmérőt. Afféle profi, digitális kijelzőst, aminek van kinti meg benti érzékelője is, így tudhatja, hány fok van a lakásban és hány odakint. Elméletileg. Amikor azonban kibontotta, kiderült, hogy a kijelző csak egy bizonyos szögben megdöntve látható (emlékeztetve engem arra a turistaházra, ahol térerő-problémák miatt csak úgy lehetett telefonálni, ha az ember az erkély egy bizonyos pontján 45 fokos szögben kihajolt). A nagyobb problémát azonban az okozta, hogy míg a hőmérő hivatalosan -20 és +50 fok közötti hőmérsékleteket tud kijelezni, üzemhőmérséklete (vagyis ami alatt nem működőképes) -5 fok. Arra az esetre, ha netán elírták volna a használati utasítást, Gazsi bevágta a mélyhűtőbe, és kiderült: -5 fok alatt tényleg nem működik. A kérdés, amit egyikünk se tudott még megfejteni: ez esetben hogyan méri a -20 fokot?

A teniszpályák rejtélye

A margitszigeti sportközpont előtt új tábla jelent meg:
"Free tennis courts for rent."
Lehet, hogy az én logikámmal van baj, de nem igazán értem, hogy lehet valamit ingyen bérelni.

Best of camino portugues

Andrással, mint minden, a camino is szórakoztató, mint az alábbi szelekció is illusztrálja.

-Nem tudom, melyikünk ötlete volt, hogy Portótól jöjjünk. Ha az enyém, akkor varázslatos. Ha a tied, akkor nem rossz.

András átállitotta spanyolra a GPS-ét.
-Hogyhogy a GPS magyarul tegezodik, spanyolul pedig magazodik?
-Ezzel a holggyel meg nem ismerjuk olyan jol egymast. Meg csak ma talalkoztunk eloszor.

-Andras, kersz szolot?
-Koszonom, ilyen allapotaban nem szeretem.

A szakacs neni ajandek eloetelkent kihozott nekunk egy adag sult hust evoeszkoz nelkul, es jelezte, hogy ezt kezzel kell tepkedni. Andrasnak azonban nem felelt meg ez a megoldas: elovette a bicskajat.
-Sajnalom, en Europaban szulettem-kozolte sertetten, majd a levagott szelet hust bicskahegyre tuzte es onnan kapta be.

Padronban este 10-kor bezar a zarandokszallas! Mit fogunk ott egesz este csinalni?
-Hat enyemek a pasik, tiedek a nok. Aztan majd a falubeliek is ott csoportosulnak az ajto elott, es kovetelik, hogy "adjatok ki nekunk Andrast, hadd ismerjuk ot."

András egy nap bement egy dohányboltba és vett egy doboz szivarkát. Meglepetésemre másnap megint megállt egy dohányboltnál.
-Ne már! Tegnap egy egész doboz szivarkát vettél!
-Igen, de gyufát elfelejtettem venni hozzá.

-Juj, az erkelyajtoban kivulrol volt benne a kulcs! Behoztam belulre, nehogy valaki az erkelyrol bezarjon minket a szobaba!
-Mert akkor kenytelenek lennenk formabonto modon az ajton tavozni?

Lisszabonban nem sétáltunk át a 2,5 km-es hídon, amelynek a túlsó oldalán egy Krisztus-szobor áll. Andrásnak ez nyilván hiányérzetet okozott, mert Portóba visszaérve fellelkesült azon a javaslatomon, hogy sétáljunk át a hídon.
-És akkor ott lesz Jézus!
-Nem, ő nem lesz ott. Jézus Lisszabonban van.
-Hát ez nem igaz! Lisszabonban hagytad Jézust! Hogy felejthetted el elhozni?
-Tudod, milyen szórakozott vagyok. Mindig mindent el szoktam hagyni.
-Pedig Ő sosem hagy el téged!

-Tokjo, hogy mar 5 napja megyunk es meg nem kivanjuk a pokolba egymast.
-Gondolod?

Tea portugal modra

Portugaliaban eleve kicsit problemas teat inni, mert fem kannacskakban adjak, amelyeknek a fule atforrosodik, igy kicsit bonyolult kitolteni. Az atlagnal is egyenibb attrakciot mutatott azonban teakeszites teren az a neni, akinek barjaba egyik reggel az eso elol menekultunk.

Amikor benyitottunk, sehol senki. En elmentem vecere, azalatt elojott a neni. Kertunk 2 teat. Csak gyogynoveny-teai voltak, mindkettonek olyan neve volt, amit nem ismertem, sot keprol sem ismertem fel oket, hiaba mutogatta a neni a dobozat. Elohalasztam a hatizsak melyerol a portugal szotart, amelyben egyik sem volt benne. (Az egesz ut folyaman kb. 2 olyan szo volt, amit en nem ismertem es a portugal szotarban benne volt.) Ramutattam az egyik dobozra, remelve, hogy nem lesz tul undorito a vegeredmeny. A neni odament a gephez, es 2 kavescseszebe engedett forro vizet. Epp csak belelogatta a filtereket, mar vette is ki. Majd ugy itelte, hogy tul keves tea van a cseszekben, es az egyikre ratoltott meg forro vizet. Ram nezett es megkerdezte, hogy kerek-e meg bele en is. Mondtam, hogy nem, mire a neni az utantoltott cseszebol meg egy keveset attoltott a masikba.

Ebbol a teabol se sokat ittam.

Már megint az indiánok szívták meg

Nem akarván szexistának tűnni, Will Kymlicka végig nőnemű általános alanyt használ a nemzeti kisebbségek jogairól szóló könyvében. Ez azonban furcsa következményekkel jár, amikor az észak-amerikai indiánok vadászati jogait hozza fel példának.
""An Indian whose hunting rights are restricted by her council cannot claim that this is a denial of her rights" - természetesen abban az esetben, ha azon kisszámú észak-amerikai törzs egyikéhez tartozik, ahol nőnek tekintett személyek is szoktak vadászni.

De ha ez nem lenne elég, még ott vannak a szemét fehérek is.
"Many non-Indians in the United States, Canada, and Australia object to the fact that Indians have special hunting and fishing rights."

Az amcsikat és a kanadaiakat még csak értem. De az ausztrálok meg minek pofáznak bele?

A vasember

András: Szerdán voltam a Zolinál, és volt ott egy fickó vasból.
én: Mi, ez valami új divat? Guminő helyett vaspasi?
András: Mármint Vas megyéből.
én: Ja!

Anita vagy Marie

Vettem a Lehel piacon egy Anita néven futó, felirata szerint török kekszet. Az első nehézséget a felbontása okozta. Gábor szakértően átvette tőlem és elkezdte keresni a lehúzható csíkot, ám ilyen nem volt. Majdnem ugyanannyit szenvedett a csomag végével, mint előtte én, míg végül sikerült felbontania. Itt jött az újabb meglepetés: a csomagoláson levő kép sötétbarna krémmel töltött világos színű kekszeket ábrázolt, belül viszont világosbarna krémmel töltött sötétbarna keksz lapult. A rejtélyt János oldotta meg, amikor (körültekintő jogászhoz méltóan) elolvasta a kekszek feliratát. Az "Anita" márkanevű csomagban levő kekszek ugyanis a "Marie" nevet viselték.

Úgy látszik, a kekszeknél is egész gyorsan megy a névváltoztatás.

Ahoy, Rotterdam! avagy a szervezés csodája

A biztonság kedvéért lefoglaltunk két helyet egy ifjúsági szállóban, hátha nem tudnak minket elhelyezni a szervezők. Csak egy héttel a verseny előtt tudtuk meg, hogy mégis kaptunk szállást. Már majdnem lemondtuk a youth hostelt, mikor szerencsére elolvastam a szállásról a tudnivalókat. A legfontosabbak: mindenki az egyetem tornatermében lesz elszállásolva, kap egy polifoamot és egy széket; reggel 7-kor ébresztő, utána ki kell pakolni minden cuccot zárt szekrényekbe. A tornaterem este 11-ig zárva lesz, akkor viszont a szekrényből kell minden cuccodat kipakolni, mert éjjel megváltozik a kód. Ha mondjuk este megismerkedtél valakivel és nála töltöd az éjszakát, akkor a cuccaid örökké lakat alatt maradnak.

Nem feltétlenül ez utóbbi lehetőség miatt, de úgy döntöttünk, hogy maradunk a hostelben. Érdeklődésünkre, hogy hogy jutunk oda, megírták, hogy melyik pályaudvaron kell leszállni, és onnan már látjuk a kockaházat. Hát mindegy, úgyis tudtuk, hogy Rotterdam tele van ronda modern épületekkel. Ám amikor megérkeztünk, rájöttünk: a „kockaház” errefelé mást jelent:



Azoknak, akik először voltak Eurogames-en, nagy lelkesen harangoztam be a megnyitót, ahol minden csapat bevonul, mint az olimpikonok. Csodálkoztam is, hogy a tájékoztatóban nem írták, mikorra kell odaérni a sportolóknak. A megnyitó előtt derült csak ki a turpisság: nem lesz bevonulás. Pontosabban minden országból egy személy vonul majd be a nemzeti zászlóval. Magyarországról Timit választották ki, és értesítették is a főpróba időpontjáról. Sajnos nem vették figyelembe azt a tényt, hogy Timinek a megadott időpontban versenye volt. Így végül lecserélték (annyira utolsó pillanatban, hogy még a párja sem tudott róla), és egy kézilabdás fiút tettek be helyette.

Nagy nehezen kiderítettük, hogy vacsora azért jár nekünk a tornateremben, ezért odamentünk. Az egyetem náci katonai akadémiára emlékeztetett, egyetlen pozitív vonásának a foltos macska tűnt. Ráadásul a campus felét felásták, úgyhogy összevissza kellett tévelyegnünk az épületek közt. Szerencse, hogy megláttuk a tollasosok kocsiját, különben reménytelenül eltévedünk.
-Nem is kérdezed, milyenek lettek a mai eredményeink?-kérdezte Migu.
-Jaj, bocs. Milyenek lettek a mai eredményeitek?
-Hát én két meccset játszottam, István egyet. Aztán befejezték, mert nem volt alkalmas a pálya. A versenyzők folyton megcsúsztak a hajópadlón.
-Hajópadló? Tollaslabdához?
-Nem mi találtuk ki. Lehet, hogy törlik az egész férfi egyénit.

Végül átrakták a tollast abba a tornaterembe, ahol társaink éjszakánként aludtak. Nem ez volt azonban az egyetlen sport, amelynél problémásnak bizonyult a helyszín. Eleinte nem értettük, hogy a szállásunkon lakó két focicsapatot miért nem látjuk soha reggelinél. Aztán kiderült: a foci olyan messze volt, hogy reggeli előtt kellett indulniuk, ha oda akartak érni a saját versenyükre. (Egy csapat spanyol focista lány ezt annyira nem tartotta fontosnak: a második reggel épp a regisztrációra tartottak, miközben egy órán belül már meccsük lett [volna].) Mi futók se jártunk jobban. Igaz, hogy Rotterdamban van pár ideális futópálya, egy szép tó körüli például pont 5 kilométer. Első változatban itt lettünk volna, a másodikban egy szép parkban Rotterdam déli részén. Mikor azonban a kevés jelentkező miatt törölték a triatlon versenyszámot, a szervezők nem akartak ennyi pénzt költeni a futókra. Ezért kitettek minket a hágai reptér mellé, ahol egy WRC Ahoy nevű másfél kilométeres aszfaltpályán kerékpárversenyeket szoktak rendezni (amúgy ennek szükségességét sem értem abban az országban, ahol több a kerékpárút, mint az autóút). A legközelebbi metrómegállótól még 25 perc gyaloglásra számítottunk – meg arra is, hogy ki lesz valahogy plakátolva az irány, de ez utóbbiban csalódtunk. A leszálló futók a szélrózsa minden irányába indultak a zuhogó esőben. Mi szerencsére fogtunk egy kevésbé balga belgát, aki előrelátóan kinyomtatta a levélben megkapott térképet, erre hagyatkoztunk. A térkép ugyan jelentős kerülőt írt egy ponton, és az ott levő irodaházat őrző biztonsági őr is rövidebb utat javasolt, de belgánk nem mert eltérni a térképtől. Ez szerencsésnek bizonyult, mert a kerülő útra kiérve megállt mellettünk az egyik önkéntes autója, aki pont azért jött ki elénk, hogy pár embert elvigyen. Jó, hogy megtette, különben alig értünk volna oda a rajtig.

Másfél kilométeres körön a félmaraton az 14 kör. Mindenkinek adtak egy kicsi számlálót, hogy számon tudja tartani, hány köre van még hátra (persze ha valaki véletlenül többször nyomta meg, mint én is, annak nem sokat segített). Közben föl-le szálltak a repülők mellettünk, a pálya melletti hangszórókból pedig rockzene szólt (ha pont előttük ment el az ember, mert csak az egyik oldalon voltak). Nem csoda, hogy a másnapi női versenyen a nevezettek töredéke jelent csak meg. Amint a mezőkön keresztül visszafelé tartottam a versenyről, sporttársként üdvözöltem minden szembejövő fiatalembert. Tudtam, hogy a férfi versenyre jönnek: azon az elhagyatott vidéken rajtunk kívül a madár se jár.

Allergia infó

Nyilván az allergiások kedvéért tüntették fel a mogyoróvajas üvegen az alábbi infót:
"Mogyorót tartalmaz."

Azon gondolkodtam, nincs-e véletlenül szőlőallergia. Mert nagyon megkönnyítené a borvásárlást, ha a borosüvegeken feltüntetnék, hogy "szőlőt tartalmaz" (esetleg: "nyomokban szőlőt tartalmazhat").

Mi történik a heteró férfiakkal?

Az alábbi történet ismeretéhez tudni kell, hogy Tamás a "megbaszni" szót meglehetősen tág értelemben használja, különböző (meglepő módon általában negatív) dolgokra.

Linával és Katival épp arról beszélgettünk, hogy a heteró férfiak körében nagyobb mértékű a homofóbia, mint a heteró nők közt, amikor Tamás megérkezett. Lina rögtön kisietett elé.
-Jó, hogy jössz, épp a heteró férfiakról beszélünk-fogadta.
-Nem tudom, hogy azok milyenek-hangzott a meglepő válasz, majd Tamás kétségbeesve mutatta fel az autóján talált mikuláscsomagot.-Ez nem igaz! Már megint megbasztak!

Na, így már összeáll a kép.

Gay Amsterdam

Buta módon itthon felejtettem az Amszterdam térképeimet. Ezért be kellett szereznünk egyet a turistainformációban: az ember bedobott az automatába 2,5 eurót, mire az kiköpött egy gyógyszeresdobozt, abban volt a térkép. (Andrásnak jól jött, bele tudta tenni a gyógyszerét.) Mindezért az árért még vízhatlan se volt, mint az egész napos eső végére megtudtuk.

El akartam menni a meleg könyvesboltba, ami emlékeim szerint egy csatorna partján állt. Csak nem emlékeztem, melyikén. A Homomonumentnél szerencsére találtunk egy meleg információs bódét, ahol a nem túl elhivatott fiúkák teljesen más irányba küldtek, mint gondoltam. Szívem szerint megkértem volna, hogy mutassák meg a melegtérképen, de ez ingyen kissé pofátlanság lett volna, lévén az is 2,5 euróba került, ennyit meg nem akartam kiadni érte.

A zavaros útbaigazítás ellenére odataláltunk a Vrolijkhoz. Persze én a másik boltra gondoltam, de megelégedtem ezzel is. A kedves boltos úriember hagyta, hogy ötvenszer végignézzük az összes könyvet és DVD-t, majd minden vásárlás nélkül megkérdezzük, hogy hol van a közelben meleg kávézó (eddigre már szarrá áztunk és eszünkbe sem jutott tovább városnézni).
-Adok egy melegtérképet, ingyenes-halászta elő ugyanazt a tárgyat, amit a bódéban 2,5 euróért vesztegettek. Még ajánlott is egy új bárt a közelben, aminek Prik a neve, de ez állítólag hollandul mást jelent. Jósága elnyerte jutalmát, mert végül mégis vettem tőle egy Sarah Waters-regényt, majd elindultunk a Prikbe.

Könnyen odataláltunk, mert a csapos fiúk épp akkor hordták ki a kinti asztalokat (bár ennek a felhőszakadásban nem sok értelmét láttuk). Kifejezetten kedves helynek találtuk; Andrást némileg meglepte, hogy a női vécébe tartók pont rálátnak a piszoárra, de nyilván a buzibosziknak is kívántak némi örömet szerezni. A kínálatban stílszerűen rózsaszín sör is szerepelt, ami a belga cseresznyés sör némileg élvezhetőbb változatának bizonyult. András hamarosan azt is megtapasztalta, hogy ha valaki egy melegbárban rózsaszín sört iszik, az nem sokáig marad ivócimbora nélkül:



(A macska amúgy először jólnevelten egy bárszékre ült, majd miután nem vették fel a rendelését, a pultra ugrott és ott kezdett sétálgatni. Ekkor kapta meg a pohár jeget, mire jólnevelten ismét lemászott egy székre.)

Telefonos segítség számítógép-használathoz

Az alábbi telefonbeszélgetést, azaz annak egyik oldalát sikerült ma hallanom apám és egyik barátnője között.
-A ctrl-alt-delt próbáltad? ... Oké, értem, hogy nem csinál semmit. Próbáld a ctrl-alt-delt. ... Az három billentyű. Nyomd meg őket és nézd meg, mi történik. ... A ctrl a billentyűzet bal alsó sarkában van, az alt... Egyszerre kéne megnyomni őket. Igen, mind a hármat. ... Hát akkor tedd le a macskát az öledből!

Az állatok itatása nem tilos, de nem mindig szerencsés

Kis Rohadék egyik kicsinyének már nyitva volt a szeme, a másik épp akkor kezdte nyitogatni, mikor odaértünk. Én persze kötelességemnek éreztem rögzíteni e történelmi pillanatot. Sajnos a vaku villanása annyira traumatizálta szegény állatkát, hogy inkább feladta a szemkinyitós projektet és egész ottlétünk alatt félszemű maradt.


Persze egy ilyen kis jószág fél szemmel is tündéri. Ezt még az amúgy macskagyűlölő Kati is elismerte:
-Most még aranyosak, aztán később macska lesz belőlük.

Az újszülöttek ellenére a hétvége sztárja egyértelműen Toporka volt. Ez az elragadó burmamacska, társával ellentétben, teljesen idomult az emberekhez és azok életformájához. Reggel például Gábor a nagy melegre való tekintettel egy pohár vizet készített a földre a széke mellé. Mikor azonban inni akart volna, felfedezte, hogy megelőzték:


De ez persze érthető, az állatok is szenvednek a melegtől. Ez vezette Pétert, amikor reggel vizet adott a kapu elé tévedt, kóbornak látszó kutyának. Az eb bejött a kertbe – ezzel a frászt hozva Ráhelre, aki pitbullnak vélte – aztán hamar eltűnt. Nem örökre, mint kiderült. Túránk kezdetén elhaladtunk egy fogadó mellett, ahonnét egyszer csak a reggel megitatott kutya rontott elő. Vélhetően az itatást az örökbefogadás jeleként értelmezte, mert csatlakozott hozzánk, és becsülettel végigjárta velünk a teljes 10 kilométert, 34 fokban. Igaz, ő nálunk könnyebben lehűtötte magát: belefeküdt az úton csodával határos módon megmaradt pocsolyákba, majd rohant tovább utánunk, futás közben sárral lefröcskölve a mellette haladókat. Kati jócskán kapott ebből az „ajándék”-ból, pedig nagyon nem vágyott rá. Ezért mikor az eb beledagonyázott egy különösen nagy pocsolyába, Kati hátrapillantott, majd futásnak eredt, hogy mentse a bőrét – legalább tisztaság szempontjából.

Anonim kérdések és vécéajtó

János már az elején figyelmeztetett minket a WC-ajtó sajátosságaira.
-A vécéajtót bezárhatod, de ne lepődj meg, ha nem tudod kinyitni. Mert egyébként könnyű, csak nehéz.
A biztonság kedvéért csináltunk is papírból egy „foglalt” táblát, amit ráakasztottunk a kilincsre. Nem mindenki bízott azonban benne, másnapra különben is elszakadt. Ezért inkább bezártam magam mögött az ajtót – ám mikor ki akartam jönni, a kilincs mint eltört végtag lefittyedt. Már azt fontolgattam, hogyan mászom ki az ablakon, de az instrukciók segítségével sikerült az ajtón kijutnom. Pár óra múlva derűsen figyeltem, amint András, majd Kati egyik fia megismétli ugyanezt a műveletet.

Nemcsak a vécéajtó volt velem szemben kritikus, amint az alábbi párbeszédből is kiviláglik.
Én: Egyetlen Tamással sem tervezek összejönni.
Tomi: Ezt a Tamások nevében köszönjük.

Attila azonban még több kritikát kapott. Ennek első oka lyukacsos neonzöld pólója volt. Ida elismerően tekintett végig rajta.
-Látom, te vagy az egyetlen, aki készült rá, hogy kirándulunk és eleve szúnyoghálóban jött.
A második pofont akkor kapta, amikor asztalra tette a vegetáriánus vacsorát. Anna lelkesen kiáltott fel:
-Jaj, én imádom az ilyen égett kajákat!
Attila másnapi első süteménye szintén elszenesedett, bár csak kívül. A másodikhoz azonban nagy reményeket fűzött, legalábbis erre vonatkozhatott felkiáltása, miután benézett a sütőbe.
-Jaj, de szép!
-Ezt valószínűleg nem a macskára mondta-jegyeztem meg (ezzel nem a macskát, hanem Attilát minősítve). János rögtön adott magyarázatot is:
-Nem, én léptem be a szobába.

A szellemes megjegyzéseknek azonban az a játék szolgáltatta a legjobb alapot, amelyben cédulákra anonim kérdéseket írtunk egymásnak. Íme néhány kérdés a rá adott válaszokkal.

„Milyen nyelveken beszélsz?”
Dementia: Magyarul is gyengén.

„Bandi, miért volt rózsaszín a nyakkendőd?”
Bandi: Lila volt.

„Mikor érzed azt, hogy nem tudsz kommunikálni valakivel?”
Ida: Időnként.

"Mi a legjobb tulajdonságod?"
Dementia: Melyiket mondjam?

„Mi a legszebb emléked a munkahelyedről?”
Bandi: A büfé.

„Megcsalnád a férjedet?”
Csilla: Nézzetek már ki, könyörgöm, ott áll a verandán!

Nem terminátor

Egy bezárt üzletnek tűnő ajtón a következő feliratot pillantottam meg:
"Bio teknőc"
Elgondolkodtam: milyen a nem bio? Ha eltekintünk az esetleges műanyag vagy plüss változatoktól, ez azt jelenti vajon, hogy nem mesterségesen létrehozott robotról van szó (vagy valamiféle cyborg-változatról, mondjuk mesterséges páncéllal), hanem olyanról, aki ilyen formában született, és még plasztikai műtéten sem esett át? Az ilyen teknőc valóban ritkaság lehet.

Fantommacskák

Sajnálattal hallottam, hogy Karló nem jön velünk a hétvégén János nyaralójába.
-Akkor nem fogsz találkozni János macskáival sem!
-Én már találkoztam János macskáival.
-Tényleg? Mikor?
-Hát amikor a múltkor lementünk hozzá egy vasárnap.
-De akkor a macskák még Pesten voltak! Csak később vitte le őket.
-Tényleg? Bennem tisztára az van, hogy ott ültek az egyik sarokban...

Spongyabob jégkockanadrág

Amikor a nyári bobpályához értünk, Gazsi először is népszámlálást tartott.
-Egy, kettő, három… várjatok, az előbb állt itt is valaki. Ja, lehet, hogy én.

Míg a korábbi múzeumi programok kevés érdeklődést keltettek, a bobozást csak hárman terveztük kihagyni. Míg a többiek odamentek a pénztárhoz, hogy a legolcsóbb lehetőséget kikalkulálják, mi beálltunk a büfébe forró csokiért. Jó sok tejszínhabot is kaptunk rá, viszont a kiskanalat úgy kellett kérnünk, és akkor is csak középen lyukas műanyag pálcikát adtak. Mégsem foglalt le minket teljesen az, hogyan fogjuk lyukas kanállal leenni a csokiról a tejszínhabot, időközben ugyanis eleredt az eső. Szerencsére a büfé asztalai fölött három ponyva is állt (bár a szélső fel volt tekerve). Egy gyors sprinteléssel bevettük magunkat a legszélső ponyva alá, majd jót derültünk Gazsiékon, akik a pénztártól szintén futva célozták meg – azt az asztalt, amely fölött fel volt tekerve a ponyva. Már majdnem le is telepedtek, mire érzékelték, hogy valami nem stimmel, és csatlakoztak hozzánk.

Az eső jégesőbe váltott; akkora jégdarabkák hullottak körülöttünk, mint a (nagyobbik) borostyán fülbevalómban a kő. A szél miatt lassan már a ponyva se nyújtott menedéket. Egyik túratársunk csodálkozva vizsgálgatta az előtte álló műanyag pohár tartalmát.
-Jé, jegeskávé!
A büfétulajdonos felajánlotta, hogy húzódjunk be a sátorba, ahol hat elárvult gép jégkását kevert. Néhányan meg is tettük; Kati a sátor bejáratából fotózta a jégesőt. A bobozós csapat viszont azon vitatkozott, melyik jegykombinációt válasszák és ennek az ára hogyan oszlik majd el közöttük. Nem volt könnyű művelet, ugyanis nyáron a téli és a nyári bob is üzemel (ez utóbbi valamiért hatalmas esővédő tetővel), és többen mindkettőt ki szerették volna próbálni, ami ugye minimum két menetet jelent. Mikor az eső csökkenésekor visszamentünk a többiekhez, épp Gergő ragadta magához a szervezést.
-Aki egyszer megy le, az egy kezét emelje fel, aki kétszer, az mindkettőt!
-És aki háromszor?
-Az ugráljon is hozzá.
-Ilyen időben is akartok bobozni?-csodálkoztam. –Agyon fogtok ázni! Ti lesztek a Spongyabob!
Gazsi rámutatott, hogy már elállófélben van az eső, a nyári bob meg különben is fedett. Tényleg lecsendesedett az időjárás, ezért gyorsan besoroltak a pénztárhoz. Az első lesiklást sikerült is megúszniuk szárazon, ám a két kört választóknak csalódniuk kellett. Először is kiderült, hogy a téli bob csak száraz pályán működik, ezért időszakosan kivonták a forgalomból. A nyári bobokról viszont leszedték az esővédőt. Ez rossz ötletnek bizonyult, ugyanis hamarosan újra leszakadt az ég, ezért a második menetet választók bónuszként zuhanyt is kaptak.

Fagyoskodtunk még egy darabig a ponyva alatt, és már a visszafordulást fontolgattuk, de csodával határos módon épp akkorra tisztult ki az idő, amikor egyébként is indulnunk kellett volna. A terep persze erősen elmocsarasodott. Ez nálunk is rosszabbul érintette annak a kerékpárversenynek a résztvevőit, amelynek útvonalába sikerült beletrafálnunk. Állandó készenlétben kellett lennünk, hogy félreugorjunk a hevesen tekerő versenyzők elől, és az irány se volt mindegy; Katit majdnem elütötte egy fickó, aki balra próbált volna kerülni, csakhogy Kati is épp balra húzódott félre. A bringásokat tetőtől talpig befröcskölte a sár. Néhányuknak traumatikus lehetett az élmény; mikor egy kanyar levágása után visszacsatlakoztunk a kerékpárútba, felbukkant egy versenyző, akivel a többiek meggyőződése szerint már találkoztunk, csak éppen akkor még nem volt ősz a haja. Ugyanakkor egyikükben volt annyi szufla, hogy még hegynek fölfelé is odaszóljon nekünk:
-Ez a sok hülye bringás, ezek is itt száguldoznak, ahelyett, hogy otthon döglenének a tévé előtt!

Egy másik fickótól csak az „excuse me!”-re futotta. Mikor megelőzött minket, láthattuk is mezén a GB feliratot.
-Ez egy angol!-kiáltotta Kati vádlón.-Az ő hibája az egész! Magával hozta a rossz időt!

A túrázás agyműködésre gyakorolt hatásairól

A túrázás igen egészséges sport, ugyanakkor lehetnek káros hatásai. A Szlovák Paradicsomban bizonyosságot szereztem róla, hogy az emberek agyműködését olykor érdekesen befolyásolja.

Egy meredek völgyből kiértünk egy kis platóra, ahol két pár is pihent már. Én először is fotóztam, csak utána köszöntem oda az egyik párosnak. Meglepetésemre a férfi keresztet vetett. Megfordultam, de mivel nem láttam sehol szentélyt, két magyarázat merült fel bennem: vagy ilyen rémesen nézek ki, vagy a fickónak a következő túraszakasz járt a fejében.
Amikor a dolgot elmondtam Andrásnak, ő felvetett egy harmadik lehetőséget.
-Lehet, hogy azt hitte, Szűz Mária jelent meg neki.
-De ő ilyen hosszú ruhákban meg kibontott hajjal szokott mászkálni!
-Túrázni ő is ilyenben szokott.

A turisták által cipelt csomagok is ellentmondanak olykor a józan paraszti észnek. Ugyanebben a völgyben láttunk egy párt, ahol a magas, pocakos fiatalember összesen egy fényképezőgépet vitt; hatalmas hátizsákjukat, benne két másfél literes vizespalackkal, az alacsony, vékony, szőke lányka cipelte föl a csaknem függőleges völgyön. A másnap látott páros már arányosabban osztotta el a holmit: itt is a nő vitte ugyan a hátizsákot, a férfi hátán is volt azonban szatyor, amelyből egy dakszlikutya feje nézelődött kifelé.

A túrázás logikacsökkentő hatása engem sem került el. Első este András kifejezte abbéli igényét, hogy menjünk kézenfogva az erdőben. Kérése teljesítésére sikerült egy olyan útszakaszt választanom, ahol az ösvény jobboldalát nagy, kerekded, csúszós kövek fedték, így az élmény hatására András szó szerint dobott egy hátast (majdnem tökéletesen reprodukálva az én korábbi hasonló produkciómat).

A Suha Bela völgyében megjelent az, amitől féltünk: egy magyar tinédzserekből álló csapat. Ilyenkor igyekszem eltitkolni saját származásomat; Andrással ez annyiból bonyolult helyzet, hogy nincs közös idegen nyelvünk, így spanyol-német keveréknyelvhez folyamodtunk. A magyar csoport egy ponton sajnos elénk került, ami igen lelassította a haladást (ebben a témában ld. még Visszatérés az Isonzóhoz c. tavalyi bejegyzésemet). A kettővel előttem levő lányt a többiek folyamatosan biztatták, hogy higgye el, vízszintes a lépcsőfok, lépjen rá nyugodtan. Közvetlen előttem egy rózsaszín pólós szöszke ment, akinek pont akkor jutott eszébe hátrafelé fotózni, amikor én egy meglehetősen labilis trepnin álltam; balra függőleges sziklafal, jobbra 20 méteres szakadék. A lány észrevette, hogy nagyon mennék már tovább, ezért a kb. fél méter széles trepnin a falhoz húzódott és rossz angolsággal jelezte, hogy előzzek nyugodtan.
-Hír? Itsz not poszible-feleltem nondeskript akcentussal (annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem spanyol akcentust használni). Mikor a trepnis szakasz végére értünk, megbizonyosodhattam felőle, hogy álcánk sikeres volt, a rózsaszín lány ugyanis odafordult társaihoz:
-Engedjük már előre őket, mert idegesítenek. Az egyiknek mondtam, hogy menjen előre, ő meg csak néz!

Az agykárosodás leggyakrabban eltévedésben jelentkezik. Utolsó napunkon a Mal'a Polana nevű réten ebédeltünk, ahol keresztezi egymást a kék és a piros jelzés. Fiatalemberek egy csapata érkezett meg a kéken, és rögtön el is indultak a piroson arra, amerről mi jöttünk. Csak ketten maradtak hátra (az egyik pulóvert felvenni, a másik talán csokit enni), és csak nekik jutott eszükbe megtekinteni az útjelző táblát. Ennek hatására egyikük pánikszerűen rohant a többiek után, akik, mint kiderült, rossz irányba indultak. Már végeztünk az ebéddel, mire sikerült visszahoznia őket.

A Biely Potok völgyéből épp kiértünk a Hernádhoz, amikor három lengyel jött velünk szembe, és megkérdezték, nem láttunk-e arra buszt. Ezen igen meglepődtünk, mivel a hegység belsejéből jöttünk, ahol minimum öt kilométeren a turistajelzéseken kívül emberi kéz nyoma sem fordul elő. Mint kiderült, a lengyelek bérelt busszal jöttek és szabad program gyanánt tettek egy kis túrát - csak éppen nem tudták, hogy juthatnak vissza. Vagy, ahogy egyikük megfogalmazta a helyzetet angolul:
-We disappeared.
A helyzetet bonyolította, hogy nem emlékeztek, hol áll a buszuk. Lelkesen vizsgálgatták ugyan a térképemet (láthatóan nem láttak még ilyesmit erről a környékről), de folyamatosan arról faggattak, melyik parkoló buszparkoló. Minthogy erre a kérdésre nem tudtam válaszolni, heves vitába bonyolódtak arról, hogy Čingov településen áll-e a buszuk vagy sem. A sofőrt felhívniuk persze nem sikerült. Vagy negyedóra után meggyőztük őket arról, hogy menjenek el Čingovba, aztán ott vagy buszt találnak, vagy valami lehetőséget, hogy segítséget hívjanak. Örömmel állapították meg, hogy a Hernád mentén Čingov nincs is messze, nem kalkulálván a közben előforduló láncokkal és trepnikkel. Csak reménykedhetünk abban, hogy a turistabusz megvárta őket.

dolcsevita

Balassagyarmaton vasárnap este vacsorázni nem könnyű feladat. Végighajtottunk az egész városon, de éttermet nem találtunk. A benzinkutas fickó egy Svejk nevűbe irányított minket azzal, hogy a börtön után forduljunk balra. Mivel nem vagyunk túl járatosak Magyarország börtönföldrajzában, csak mentünk egy darabig, aztán András befordult - jobbra. (Az emögötti logikát még nem sikerült felfedeznem.) Ronda lakótelepre érkeztünk, étterem minden nyoma nélkül. András megfordult és indult volna az utcából kifelé, amikor pontosan velünk szembe jött egy kocsi. Alig tudtunk lehúzódni előle.
-Ez egyirányú utca-szólt ki a nyitott ablakon a sofőr, aki kissé lepukkadtnak tűnt, fogai közt praktikus szellőzőnyílásokkal.-Az előbb voltak a rendőrök itt a sarkon, remélem, nem fordulnak vissza.
András sűrűn elnézést kért az elnézett tábláért, és rögtön megkérdezte a fickót, tud-e éttermet a közelben.
-Itt a Dolce Vita a párhuzamos utcában-felelte az.-Kellemes hely, lehet, hogy később én is ott kötök ki.
Ez utóbbi mondat engem kissé gyanakvóvá tett a Dolce Vita minősége felől, de szerencsére nem késdobálót, hanem egész kellemes pizzériát találtunk, ahol ugyanazon feltétek különböző variációi segítségével 50-féle pizzát tudtak létrehozni. A szomszéd asztalnál ülő család azonban elkövette azt a hibát, hogy nem pizzára fájt a foguk.
-Egy szarvasgombás bruschettát kérek-rendelt a fiatal nő.
-Nincs szarvasgomba. Nem túrnak a disznók-közölte a pincér.-Na jó, Olaszországból rendelem, de a héten nem érkezett szállítmány. Nem tudom, mi van, majd felhívom őket.
-Jó, akkor egy hagymalevest és egy profitterolt.
-Profitterol nincs. Ilyenkor nyáron nem készítünk, mert nincs rá elég kereslet és nem áll el a nagy melegben. A tiramisu tovább eláll, de az ilyen tojásos dolgok, mint a profitterol, nem.
A leányzó megadta magát és tiramisut kért. Pedig igazán kíváncsi lettem volna, milyen indokokkal magyarázza a pincér a többi olyan ételt, ami momentán épp nincs.

Lejmolók

Megjött a nyár, beindult az utcai élet a hétkerben. A szomszéd ékszerész épp üzlete ajtajában levegőzött, amikor két baseball-sapkás csávó odalépett hozzá.
-Figyelj, tudnál adni 5 forintot? Vissza kell mennünk Záhonyba, és már csak ennyi hiányzik a vonatjegyhez.-A csávó elhallgatott, majd kis gondolkodás után hozzátette: -De lehet százas is.

Szűz mojito

Amikor megláttam Szilvi kezében az alkoholmentes mojitót, rögtön tudtam, hogy nekem is azt kellett volna rendelnem. No alkohol, sok mentalevél és jég - ideális egy nyári bulin. Nem baj, majd a következő körben.

A következő körre már jó sokan álltak a bárpultnál, így viszonylag sokára kerültem sorra. Bosszankodtam is, mert pont akkor kezdett a DJ jó számokat játszani. Vissza se mentem hát az asztalunkhoz, azonmód itallal a kezemben beálltam táncolni. Közben azért nézelődtem is, és pár emberrel odébb újabb régi ismerőst pillantottam meg: Fikuszt.
-Szia, Fikusz, hogy vagy?-indultam feléje tárt karokkal, mire a mellettem táncoló hosszú hajú lány felszisszent. Nem, nem öntöttem le kivételesen. Csak kicsit lesokkolta, amikor leizzadt, meztelen karjához hirtelen hozzáért a jéggel teli pohár.

Okulva a történetből, visszamentem az asztalunkhoz, letettem a mojitót (előtte egy részét megittam) és pohár nélkül mentünk táncolni Katival. Eddigre már a táncparkett nagyjából megtelt, így a színpadot választottuk. Ott legalább padlószőnyeg volt, így nem ragadtunk bele a mások által korábban kiöntött italokba.

Egy órával a meghirdetettnél később a DJ bejelentette, hogy 8 perc múlva kezdődik a műsor. Egy füst alatt megkérte a közönséget,hogy a színpad előtt egy 3 méteres helyet hagyjanak szabadon.
-De mi itt okék vagyunk?-vetette fel Kati.-Arról nem mondott semmit, hogy a színpadról is menjünk le.
Persze közvetlenül kezdés előtt azért letessékeltek minket. Leültünk hát és elkezdődött a műsor. Ennek hatására a közönség egy része fejvesztve menekült (később kifele menet egész csapatot láttam táborozni a ruhatár mellett a lépcsőn), másik fele azt figyelte, hogy a fekete bodyt viselő túlsúlyos énekesnő mély dekoltázsából mikor fog előcsúszni a melle.

Úgy döntöttem, erre inni kell. Az asztalon azonban három mojitós poharat is találtam: csak egyben volt szívószál, de az pont az asztal túlvégén volt, nem lehetett az enyém. Viszont ha a másik kettő valamelyike volt az enyém, akkor melyik, és hova lett belőle a szívószál?
Juci végül megszánt.
-Ezt keresett?-mutatott a mojitós pohárra, majd rögtön utána saját, kissé átnedvesedett nadrágszárára.-Itt van. Valaki rám öntötte. Akarod kicsavarni?

Nem akartam.

Aláfestés

Az irodába lépve határozottan nyögéseket hallottam a belső szobából. Több férfihangon érkeztek, és nem olyannak tűntek, mintha fájdalmat fejeznének ki.

A szobában megkönnyebbülten fedeztem fel, hogy Opó ül a laptopja előtt és egy fesztiválfilm feliratozásán dolgozik. A nyögések a laptopból jöttek; a magvas mondanivalójú jelenetben három maci (persze nem grizzly) gruppenezni próbált, de nem mindig találták el egymás preferenciáit és ebből kisebb feszültségek támadtak köztük (=leordították egymás fejét). Stegit hidegen hagyta a téma: ő a noteszában keresgélt valamit. Végül szemlátomást megtalálta, épp amikor az ordítozós rész után ismét nyögdécselés következett.
-Halkítsd már le, légyszi-szólt rá Stegi Opóra-, a hadügyminisztériumot hívom!

Pedig lehet, hogy díjazták volna az aláfestést.

Kávégép

Berci ajándékozott az irodának egy kávégépet. Azt a fajtát, amihez - nagyon nem-környezetbarát módon - kis zacskókban van a kávé, és azt kell valahogy kinyomni. Csak épp senki se tudta, hogy.

Miután már pár hete használatlanul állt a gép a konyhában, a srácok ma elhatározták, hogy kipróbálják, közösen hátha jutnak valamire. Attila igen hamar feladta és visszapártolt a hagyományos kávéfőzőhöz, de Laci és András kitartott. Némi tanakodás után mindent raktak valahová, és bekapcsolták. Egy fehér gombra emlékeztető alkatrész ugyan kimaradt, de én ezt nem tekintettem problémának; Noy jutott eszembe, aki annó egyszer szétszerelte elromlott walkmanjét, majd összerakta és az tökéletesen szólt, noha néhány alkatrészt kihagyott belőle.

Lehet, hogy a fehér gomb mégis kellett, ugyanis a gép nem tudott leállni és csak folyt belőle a kávé, amíg csak a víz tartott. Az eredmény felszínén ráadásul fura fehér hab úszkált.
-Domestost is tettetek bele?-érdeklődtem. Attila belekóstolt a csészéjébe.
-Pont olyan íze van, mint mikor kávézás után elmosogatom a csészémet.
-Miért, azt meg szoktad inni??
Laci kevésbé volt igényes.
-Á, jó lesz ez nekem-mondta, és az Attila által üzembe helyezett régi kávégépre mutatott: -Majd teszek bele kávét.

Hatékony útbaigazítás könyvtárban

Hiába volt ma hűvös a reggel, a könyvtárba beette magát a tegnapi fülledt meleg. A még új könyvárosnő ezért felhívott valakit - vélhetően egy régebb óta itt dolgozó kollégát -, hogy megtudja, hogyan szabályozhatja a hőmérsékletet. A telefon letétele után azonban ugyanolyan tanácstalanul nézett maga elé, mint előtte.
-Mit mondott, hol a termosztát?-kérdezte a biztonsági őr.
-Azt mondta, ott a falon, ahol a könyvek vannak.

A nyelvtudás hegyeket mozgat meg

Kitka lelkesen osztotta meg velünk legújabb felfedezését, miszerint már nem a Mont Blanc Európa legmagasabb csúcsa.
-Miért, kinőtt egy hegy a földből valahol?-csodálkozott Zsanna.
-Nem, hanem most már az Elbruz-hegység is Európában van. Ott pedig 12 csúcs is magasabb a Mont Blancnál.
-Hogy került az Elbruz Európába?
-Hát tudod, az Uraltól délre képlékenyek Európa határai. Csak megegyezés kérdése, hogy hol húzódnak.
Szusa rögtön rátapintott a helyzetben rejlő diplomáciai problémára:
-És mit szóltak ehhez a franciák? Egyáltalán hogyan egyeztek bele?
István, aki hegymászóként képben van a témakörben, fellebbentette a titokról a fátylat.
-Tudjátok, az ilyesmiket nemzetközi bizottságok tárgyalják, ahol mindenki angolul beszél. A franciák viszont a legutóbbi időkig nem tudtak, vagy nem voltak hajlandóak, angolul megszólalni, és ezért kevésbé tudták érvényesíteni az érdekeiket.

Álljon ez a történet tanulságul mindenki számára, aki nem tartja fontosnak, hogy időt és energiát fektessen bele a nyelvtanulásba.

Mire jó a krav maga?

Srácok beszélgetnek az edzőteremben a krav maga-edzés előtt.
-Én ide is azért járok,hogy ne legyek depressziós.
-Hogyhogy?
-Azt olvastam, az embernek 15 érintésre van szüksége, különben depressziós lesz. Hát itt ötször hasba rúgnak, tízszer fejbe, és már meg is van a 15.

Rejtély Csillebércen

Háttérinformáció: a 21-es (korábban 90-es, még korábban 21-es, annál is korábban 90-es) busz a Széll Kálmán tér (korábban Moszkva tér, még korábban Széll Kálmán tér, népi nevén Kalef) és Csillebérc (korábban is Csillebérc) között közlekedik. Van egy alváltozata, a 21A (korábban 90A, még korábban 21A, annál is korábban 21-es), amely ugyanazt az útvonalat követi, de csak a Normafáig, onnét visszafordul.

A mai reggeli futás végén Csillebércen lyukadtam ki, miután megmentettem egy szexuális zaklatás áldozatává vált őzsutát (láttomra ugyanis az őt üldöző bak irányt változtatott és elszaladt). Amikor a busz megérkezett, a sofőr nagy meglepetésemre levette a 21-es táblát, és 21A feliratú táblát tett a helyébe.

Na most a probléma ott van, hogy a 21A csak a Normafától jár, mi meg Csillebércen voltunk. Eltűnődtem, hogyan fogunk eljutni Csillebérctől Normafáig? Teleportálva? Mert ha úton, akkor ugyebár fölösleges lenne a táblát átcserélni a Széll Kálmán tér előtt.

Rehabilitálom a jogászokat

A jogászokat mindig is rendkívül unalmas embereknek tartottam. Rémálmaimban szokott előkerülni az a tanítványom, akivel minden péntek este kétszer másfél órát kellett (volna) beszélgetnem, sajnos azonban a szakmáján kívül semmilyen más érdeklődési területe nem volt. A tegnapi konferencia szervezőjének is hasonló tapasztalatai lehettek, mert a jogi szekciót úgy vezette fel, hogy „unalmas rész következik”. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Egyik előadónk rögtön egy meglepő bejelentéssel kezdte:
-Kivetítek egy számomra kedves gyűlöletbeszéd-fogalmat.
A szakmai érzelmek ilyen irányú megnyilvánulásának tulajdonképpen örültünk, ugyanis ő korábban egy olyan példát mondott a gyűlöletbeszédre, amely az alanyok keveredése folytán kicsit zavarosra sikeredett.
-Ha a melegbárból kilépve és „mocskos buzi”-t kiabálva ütnek meg, az gyűlöletbeszéd.

Ugyanő értesített minket egy különös reakcióról:
-Az Alkotmánybíróság azt mondta: „hagyjatok békén!”
Másik jogásznőnknek egyéb okokból akadt gondja az Alkotmánybírósággal, amikor arról beszélt, ki szorulna képzésre a gyűlölet-bűncselekmények ügyében:
-A rendőr néni vagy bácsi, a szocmunkás néni vagy bácsi, az alkotmánybíró… néni vagy bácsi.

Mint kiderült, a két jogásznő közösen tart egy „szexualitás és jog” tárgyú egyetemi kurzust. A hallgatók azonban igencsak meglepődnek, ugyanis:
-Az órán nagyon kevés szex van. A szexet máshol csináljuk.

Végül röviden kitérnék Kata előadására is, aki diákjai között készített felmérést.
-Érdekes, hogy nincsenek zsidó hallgatóim.
-Talán rejtőzködnek-vetette fel Judit. Kata továbbvitte a gondolatot:
-Vagy önmaguk előtt se vállalják fel.

Gyűjtsön ön is arcot

Egy masszőr reklámplakátján olvastam a következőt:

"Holt-tengeri sós masszázshoz ajándék arc, vagy talpmasszázs választható."
Milyen fantasztikus lehetőség! Ha valaki elégedetlen az arcával vagy már unja, a holt-tengeri sós masszázshoz kaphat egy másikat ajándékba. Ha gyakran jár masszázsra, egész gyűjteményt is csinálhat belőlük. Ráadásul - ellentétben a plasztikai műtéttel - bármikor visszaveheti a régit.

Eltévedt

Kristóf olyan pánikszerűen ugrott be az ablakon, hogy rögtön tudtam: minden élőlények legszörnyűbbike, egy EMBER mászkál odakint a lépcsőházban.
-Tisztára úgy hangzott, mintha lenyomtad volna a kilincset és úgy akartál volna bejönni-jegyeztem meg elismerően. Kristóf továbbra is az ajtót bámulta, amelynek túloldaláról furcsa pittyegő hangok hallatszottak. Gyanakodva indultam el kifelé – pár órával korábban már kaptam egy rossz egészségi állapotú egeret, és noha ez a mostani gépi hangnak tűnt, az a gondolat sem nyugtatott meg túlságosan, hogy macskám esetleg egy véletlenül megtalált levélbombát hozott nekem ajándékba. Az ablakot kihajolva csaknem nekiütköztem egy bosszús külsejű lánynak, aki közvetlen előtte állt és sms-t írt (innen a csipogás). Ezután legnagyobb meglepetésemre az ajtóhoz nyúlt és lenyomta a kilincset.
-Helló-szóltam oda neki. Láthatóan csak ekkor vett észre, és konstatálta, hogy nem az vagyok, akire számított.
-Ja, bocs-kapott észbe és gyorsan elhúzott egy másik emeletre.

A berendezés marad

Szokatlanul kulturált vonatunk volt: a vécében WC-papír sőt szappan, és a kis asztalkákat a fülkében is gond nélkül sikerült felhajtani vízszintes állapotba. Dóri az övét föl- majd lehajtotta, de a második alkalommal már nem sikerült lecsuknia.
-Az előbb lecsuktad, nem?
-Igen, de nem tudom, hogyan.
Megpróbálkoztam én is, de nem ment. Felnyitottam a saját asztalkámat is, hátha Dórié ment tönkre, de ugyanez történt. Büszkén jelenthetem azonban, hogy addig kísérleteztem, míg megtaláltam a megoldást: meg kellett nyomni valamit…

Másnap az innivalók okoztak problémát. Reggelinél Dóri csészéjébe túl kevés forró vizet töltött a gép, ezért megnyomta még egyszer; ekkor viszont túlcsordult. Amikor én próbálkoztam a művelettel, már óvatosabb voltam: amikor a csésze tele lett, óvatosan elhúztam. Sajnos nem számoltam a csészealjjal, amelyben így kisebb tó keletkezett.

A konferenciaterembe érve ásványvizes üvegek és elegáns vonalú borospoharak vártak minket. Az első pohár azonban, amelybe vizet töltöttek, elegánsan széttört a megdöbbent résztvevő kezében, ezért a szervezők megkértek minket, hogy a továbbiakban üvegből igyuk a vizet. Egyesek ebédnél mégis visszapártoltak a poharakhoz, elsősorban azért, hogy kipróbálhassák a tányérok szélére szerelt műanyag pohártartókat. Én azonban nem mertem kísérletet tenni, miután Chris egy könnyed érintésére a pohártartó azonnal levált a tányérról.

Mindez nem jelenti azt persze, hogy ne vettem volna ki részem a berendezés rongálásából. Este az alapozómat ügyesen az íróasztal fölött nyitottam ki, elfeledve, hogy korábban nyílásával lefelé tartózkodott a táskámban (az alapozó, nem az asztal). Örömmel jelenthetem, hogy alapozóm tartósan tapad, ugyanis a nyomát nem sikerült az asztalról letörölni. (Utóbb egy hasonló menetet eljátszottam a testápolómmal is, de az csak a pulóveremre csöpögött rá, amit plussz 20 fokban úgyse terveztem fölvenni.)

Szombat este nem a saját hotelszobámban lyukadtam ki. Már kezdtünk belemelegedni a dolgokba, mikor bájos partnernőm hirtelen felocsúdott.
-Úristen, ki kell húznom az internetkábelt!
(Merthogy állítólag csak este 10-ig ingyenes.)

Ne nézz a szappan szemébe és egyéb információk

Szlovéniában mindenki tud angolul. Vagy mégse? Egy nemzetközi konferencián, ahol sok országból jönnek a résztvevők, az angolul tudók sok meglepő dolgot hallhatnak-láthatnak. Ebből gyűjtöttem most egy csokorra valót angolul tudó olvasóim kedvéért.

Kezdődött a meglepetés a szállodában, ahol a folyékony szappanon az alábbiakat olvashattuk:
„Avoid eye contact!”

Egy szlovén előadó különös átalakulásokat vázolt fel előadása során:
„We became 335 respondents.”
„The story is about two penguins who become an egg.”
„25% of teachers have talked about same-sex families in children.”

A horvát homofóbia-kérdőív válaszadói viszont egy érdekes állítással találták szemben magukat:
„Homosexuality discusses me.”
A magyarázat talán abban rejlik, hogy horvát előadónk a jövőbe lát, mint az alábbi mondatából kiderült:
„Croatia has a tremendous anti-discrimination law, which is one of the best in the EU.”

A kerekasztal-beszélgetés előtt meglepve értesültünk, hogy „there are representative of tree countries here.”

A nyelvi kompetenciát mutatja viszont, ahogyan Roman nagyon igyekezett, hogy ne használjon csúnya szavakat illusztris külföldi vendégünk jelenlétében:
„To be honest, I don’t give a sh… fuck.”

A retorika hatalma

Részlet egy 2009-ben kiadott, a rendszerváltás hatásait elemző könyvből, két amerikai szerző tollából:
"Grúziában és Oroszországban egyaránt negatív népességnövekedés következett be."

Úgy tűnik, a szerzők jól megismerkedtek a tanulmányozott földrajzi terület retorikájával. Itt még a csökkenés is növekedés, csak éppen negatív...

Skype

András úgy döntött, ideje volna az irodában beindítani a skype-ot, ha már szenvedünk vele hónapok óta. Volt ugyanis mindenféle technikai probléma, jelszó elfelejtése, új jelszó kérése stb. De ezek mind megoldódtak, ráadásul János tudta is a jelszót. Legalábbis András azt hitte.
-Tényleg itt voltam, amikor Jani mondta, de elfelejtettem-vallotta be János.-Mintha Bodrira emlékeznék.
András beírta a Bodrit jelszónak, persze semmi eredmény. Felvetettem, hogy próbálkozzon más kutyanevekkel, például Morzsa vagy Néró. János gyakorlatiasabb észjárással felhívta Janit, ám ő nem vette fel.
Szidalmaztuk egy kicsit a technikát mint olyat, de aztán Jani visszahívott minket.
-Bocs, hogy nem vettem föl, közértben voltam-mentegetőzött, és hosszan kezdte sorolni, miket vásárolt. András őrjöngés előjelének tűnő nyüszítő hangokat hallatott, ezért János félbeszakította a monológot és megkérdezte a jelszót. Jani közölte, hogy nem tudja.
-Valahol meg kell lennie. Küldtek e-mailt, amikor regisztráltunk.
Jani megígérte, hogy megkeresi az emailt, mi meg addig jobb híján János Kis Rohadék nevű macskájának szerelmi életét tárgyaltuk.
Jani visszahívott: megvan a jelszó! Beírtuk, a gép nem fogadta el. Beírtuk kis- és nagybetűvel kezdve is, hosszú és rövid magánhangzókkal, semmi eredmény. János ismét felhívta Janit, aki ismét nem vette fel. András figyelmét elterelendő, megkértem, hogy lépjen be a saját skype-jára, hogy lássam, hogy néz ki. Ezután Jani ismét visszatelefonált. János figyelemreméltó türelemmel kezelte a hívást, és viszonylag hamar sikerült letennie.
-Azért nem vette föl, mert a fürdőszobában volt-világosított fel minket. Gyorsan leállítottam Andrást, aki ütemesen kezdte az íróasztalba verni a fejét.
-És részletesen elmesélte azt is, hogy ott mit csinált?!
Kiderült, hogy a jelszó utolsó betűjét nagybetűvel kell írni. Megpróbáltuk, nem engedett be. Viszont a korábbi variációs lehetőségeket ezzel a módosítással kombinálva végül sikerrel jártunk. Most már csak headset kellett volna, de hiába túrtuk fel az irodát, egy darabot sem találtunk. Pedig valamikor tutira volt!

Hát nem megy minden olyan gyorsan, mint egy alkotmány aláírása.

Schneeberg

Mivel az indulás szervezése kissé elmaradt, pénteken felhívtam Elődöt.
-Holnap mikor és hol találkozzunk?
-Ti hol találkoztok?
-Nálam.
-Akkor odamegyek.
-De mi már ma este találkozunk, mert András nálam alszik. Alhatsz te is itt, vele egy ágyban, de a macska meg én is itt leszünk.
-Ja, akkor nem. Hogy terveztétek az indulást?
-A 9 órás hegyivasútat akarjuk elérni. 5-kor kelünk, úgyis úgy van beállítva a macska, és háromnegyed hatkor indulnánk.
-Ötkor keltek és háromnegyed hatkor indultok?!
-Jó, elkészülnénk hamarabb is, de inkább hagyunk rá időt.
-Nekem nem elég háromnegyed óra ahhoz, hogy reggel elkészüljek!
-Miért, mi tart olyan sokáig, megkeresni a gyűrűidet? Segít, ha az összeset ugyanoda teszed...

Végül abban állapodtunk meg, hogy felkelés után felhívom Elődöt. Ez persze elmaradt, mert későn feküdtünk le, és az ebből fakadó fáradtságnak köszönhetően különböző mutatványokkal szórakoztattam családom tagjait. Először is egyensúlyomat elvesztve belekapaszkodtam a gázcsőbe, amely nem bírta a megpróbáltatást és némileg kijött a falból, az őt tartó vakolat egy részének társaságában. Ezután vizet forraltam a két termoszba. András először szálas teát akart, de kiderült, hogy a teatojás nem fér be a termoszának a nyílásán. Átváltottunk filteres megoldásra. Az időközben felforrt teavízből udvariasan Andrásnak töltöttem először, ezért a saját termoszomba már alig jutott (de ezt persze csak utóbb vettem észre).

Előd fél hatkor telefonált.
-Mikor jöttök?
-Olyan negyedóra múlva.
-Lehet az húsz perc is. Nem kell annyira sietni…
Húsz perc múlva ott is álltunk a ház előtt, de Előd sehol. Már az is felmerült, hogy a gyorsétterem előtt járdát mosó nénit hívjuk el túrázni, mikor útitársunk végre megjelent és rögtön közölte: még be kell ugrania a kisközértbe, mert nincs kajája. Megkértem, hogy vegyen nekem egy doboz cappuccinót.
-Olyan zacskósat?
-Nem port, te észlény! Olyat, ami kész van és szívószállal lehet inni.
Kicsit aggódtam, hogy ezek után mit kapok, de Előd megfelelő termékkel tért vissza. Amit viszont elfelejtett, az a gyufa volt. Egész nap kárörvendően figyeltük, amint a legbizarrabb módokon próbál a cigijéhez tüzet szerezni, de igen ritkán járt sikerrel.

A GPS-szel történő szokásos konfliktusok után (nem értette meg, hogy magyar autópálya-matricánk van, csak osztrák nincs) 9 körül rájöttünk, hogy már nem érjük el a 9 órás vonatot. Mivel óránként járnak, a 10 órásat céloztuk meg, de még ez is neccesnek bizonyult. Háromnegyed tízkor még több faluval odébb jártunk, noha a GPS folyamatosan pörölt Előddel, hogy túl gyorsan megy.
-Jól van na, megy a vonat!-feleselt vissza Előd a GPS-nek.

A vonat valóban ment, valamikor azalatt, amíg mi találtunk egy parkolóhelyet (annyira a fal mellett, hogy Előd csak az anyósülés ajtaján tudott kiszállni). Mivel így csak a 11-es vonattal tudtunk felmenni, az eredeti tervekkel ellentétben nem félútig, hanem végig vettük meg a jegyet, hogy biztosan feljussunk a csúcsra. A hátralevő egy órára András felvetette, hogy keressük meg a faluban működő, állítólag nagyon híres marcipánkészítő bácsit. Avagy, az ő szavaival:
-Szerintem nézzük meg ezt a marcipán gányát, aztán felmegyünk és elvergődünk ott a fennsíkon.
Ezzel tényleg kedvet csinált a programhoz, de fölöslegesen, mert keresztül-kasul bejártuk a falut, de marcipános bácsit nem találtunk.

Már jóval 11 előtt két sorban álltak a peronon az utasok a vonathoz. Kár volt úgy sietni, mert bemondták, hogy a járat negyedórát késik. 11 óra 5 perckor begördült a vágányra, és megértettük, miért árulnak a jegypénztárban narancssárga pöttyös plüss szalamandrákat:


11 óra 10-kor már elindultunk, pechére azoknak, akik esetleg komolyan vették a hangosbemondót és elmentek még kávézni egyet. Rájöttünk arra is, hogy nem mi vagyunk az egyedüli magyarok, akik az országunkhoz legközelebbi magas hegycsúcsra törekszenek. A vonaton ugyanis a német és az angol mellett magyarul is bemondták a megállókat és a tudnivalókat („leszállás bal oldalon, menetiránynak megfelelően” – vagyis gondolom, ha oldalazva szállunk le, csak a mozdony felé fordulva), és az utasok közül is hallottam magyar szót.
-A francba, itt vannak más magyarok is! Remélem, nem hallottak meg minket.
-Téged?-csodálkozott Előd.-Elég fura lenne, ha nem hallottak volna. Ez itt az igazság pillanata…
-Tényleg? Mondtam már, hogy tök gáz a gyűrűd?

A hegyre felérve Előd kávézni akart, én pedig pisilni, ezért bementünk az étterembe. András, mint társaságunk egyetlen németül tudó tagja, praktikusan kint maradt, de Előd összeszedte német nyelvtudását.
-Nuhr ein kaffe, bitte.
A vendéglős bácsi erre hosszú monológgal válaszolt, amely Elődöt kissé lesokkolta; én annyit kivettem belőle, hogy a belső helyiséget ajánlgatja, mert az fűtve van. Miután imígyen megállapítottuk, hogy Előd aktív és az én passzív nyelvtudásom sikeresen kiegészítik egymást, bevettem magam a vécébe. Itt a falon egy automata árult vécépapírt és toalettszappant, ám ezekért kétszer egy schillinget kellett volna bedobni. Minthogy a régi pénzérméket tartalmazó dobozomat otthon hagytam, igen megkönnyebbültem, hogy a fülkékben is van vécépapír. Előd viszont mégis két kávét kapott. Én az enyémbe kértem tejet, mire a bácsi megjegyezte, hogy kifejezetten feketén kértük. Nem akarván komplikálni a dolgokat, úgy tettem, mintha nyelvi nehézségek miatt történt volna félreértés, majd az immár tejes kávémnak a felét megittam, a másik felét meg odaadtam Elődnek, hátha jót tesz a laktózérzékenységének.

A hegytetőn szikrázó napsütés, helyenként terebélyes és olykor egész mély hófoltok fogadtak minket. Ez utóbbi főleg Andrásnak lehetett élmény, aki felül nyitott túracipőben jött. A térkép egy rövid, 7 kilométeres kört vagy egy hosszabb utat javasolt, amelynek a végén egy ülőlift felső állomására jut az ember. Az ülőlifttől volt egy nem ajánlott, de jelzett út is, ezen szándékoztunk visszamenni. Közben a Fischerhütte nevű menedékháznál ebédeltünk, mert itt volt legnagyobb a szél, és András elővette az ünnepi alkalomból hozott három csokinyulat. Kiválasztottam a legszélsőt.
-Pont azt vetted ki, amelyiknek nyomott a feje!-nevetett András. Hamarosan kiderült azonban, hogy a nyomott fej az olvadás következménye, a nyulak ugyanis a tavaszi napsütésben olvadozni kezdtek. Előd a magáét betette a hóba egy kis időre. Míg hűlt a nyúl, kimentünk a csúcsra, amely alatt meredek sziklafal fogadott minket.
-Állítólag ezen is megy le út. Nem rossz klettersteig!
-Tudjátok mit, ha akartok, menjetek erre-mondta Előd.-De előbb kérem a kocsikulcsot.
Fél három körül megállapítottuk, hogy még igen messze vagyunk az ülőlifttől, és ha el akarjuk érni az utolsó, 16.30-as lefele menő vonatot, akkor vagy nagyon sietnünk kell, vagy visszafordulnunk. Az utóbbit választottuk, majd Előd elégedetten leheveredett a földre napozni, míg el nem árultuk neki, hogy azért a visszafordulás esetén sincs túl sok időnk.

Szerencsésen elértük a visszafele tartó vonatot, de eddig tartott a szerencsénk. A parkolóban csak másik helyre akartunk volna átállni, az autó azonban nem mozdult. Nem Előd hibája volt: nem tudta, hol kell ebben a kocsiban lekapcsolni a világítást, a kocsi meg nem jelzett, hiszen nem nyitotta ki a vezetőülés ajtaját. Az aksinak annyi.
Áttoltuk a kocsit a másik parkolóhelyre, próbálkoztunk zsinórral begyújtani, de semmi. András a Suzuki Assistance nemzetközi számát keresgélte, Előd viszont bement az étterembe segítségért. Talált is pár vendéget, akiknek az autójában volt megfelelő kábel és beindították a miénkben a gyújtást (Előd remélte, hogy az ő cigijét is sikerülni fog, de arra nem volt alkalmas). Ezek után viszont autóznunk kellett egy darabot, hogy feltöltődjék az aksi, így terveinkkel ellentétben egy darabot autóval tettünk meg a térkép által jelzett vízesések felé. A vízesés megtekintése után maradt még időnk a „körút”-ként jelzett turistaúton elindulni. Sajnos azt semmi nem jelezte, hogy a körút úgy mégis milyen hosszú, ezért fél hétkor (miután fölcaplattunk egy hegyoldalon, amelynek tetejéről András kilátást remélt, de semmi ilyesmit nem találtunk) visszafordultunk ugyanarra. Műutak szempontjából is ugyanarra terveztünk hazajönni, de a GPS mindenáron Sopron felé akart küldeni. Annyira elszánta magát, hogy még kikapcsolás után is újra meg újra meg újra visszakapcsolt. Persze, ő nem túrázott (majdnem) egész nap…

Állatok és emberek

A postás egy középkorú hölgynek magyarázta háziállatokkal kapcsolatos elméleteit.
-A kutya az olyan, mint az ember. A macska meg önálló.

Hát, ez nem túl pozitív értékelés a homo sapiensre vonatkozóan. Bár a magyar politikát megnézve tulajdonképpen egyet kell értenem vele...

Förgeteges forgatás

Selmi direkt írta, hogy legyünk pontosak. Nagyon figyeltem is, hogy odaérjek időben, de még csak Selmi és Kata volt ott.
-Hol van már a Milán?-méltatlankodott Selmi.-El fog késni!
-Nem, még nincs, még van 2 perce-feleltem.
1 perc múlva befutott Milán. Amint kifújta magát, az órájára nézett.
-Hol vannak már a többiek? El fognak késni!

Mikor mindenki megérkezett, következett az első nehéz feladat: a sminkelés. Merthogy ugye a színészeknek (a férfiaknak is) kell alapozó, viszont a srácok nem igazán tudták, hogy kell ezt alkalmazni.
-Körkörös mozdulatokkal kell elkenni-kibicelt Selmi.
-Milyen jól tudod! Rendszeresen használsz, vagy mi?
-Igazából az operatőrt is ki kéne sminkelni, nem?
Erre nem került sor, ugyanis komplikációt kellett elhárítanunk: Zsoltnak elfelejtettük megmondani, hogy a borostájára ne kenjen alapozót. Gyorsan lemostuk, aztán elindultunk megfelelő helyszínt keresni a piknikjelenethez.

A helyszín nem volt gond, az időjárás annál inkább. A hőmérő 12 fokot mutatott, de Selmi fejében nyár eleji jelenet volt, ezért leparancsolta rólunk a kabátot. Amikor sütött a nap, még csak-csak elviseltük, de amikor beborult és szemerkélni kezdett az eső, már kevésbé tudtunk önfeledten heverészni a fűben. Akiket éppen nem vett a kamera, általában magukra kapták a kabátot. Én mondjuk hozzá voltam már szokva a mostoha körülményekhez: színészi pályafutásom előző (tegnapig egyetlen) állomásán egy nyulat alakítottam fekete miniruhában, plusz 5 fokban. Mint akkor, itt is sokszor alkalmaztuk a kellékest, aki Zsolti volt (operatőrködése mellett másodállásban). Egy olyan jelenet forgatása során, ahol nem tudtunk a földre lepakolni, majdnem eltűnt a rárakott sok kabát alatt.

-Akkor most legyen az, hogy Zsolt felnevet, mintha valaki mondott volna valami vicceset.
Zsolt, aki amúgy állandóan röhög, pont ezt nem tudta valami hitelesen megcsinálni, úgyhogy párszor újra kellett venni. Közben az eredetileg kelléknek szánt gyümölcsök vészesen fogyatkoztak. A scrabble-táblára "kedves" szavakat terveztünk kirakni. Néhányat sikerült is, de aztán az egyik fiúpárnak pont kijött az a szó, hogy "ondók". Ezen vitatkoztunk egy darabig (egyrészt, hogy van-e többes száma, másrészt hogy megfelelő üzenetet közvetít-e a nézők felé), így hol leszedtük, hol visszatettük a táblára.

Az én ötletem volt, hogy Marci és Zsolt egyszerre nyúljanak szőlőért, és közben érjen össze a kezük. Ezt valamiért elég nehéz volt összehozni, mert Marci keze általában már régen a tál fölött járt, mire Zsolt észbekapott és nyúlni kezdett. Egy másik felvétel során Marci könnyedén benyúlt a tálba - aztán egyre elszántabban csavargatta a szárához túlzottan ragaszkodó szőlőszemet.

Hosszú idő telt el a frizbizős jelenettel is. Milánra túlzottan sütött a nap, ezért "deríteni" kellett (=az arca mellé rakni egy fehér papírlapot). Ez azért volt nehéz, mert Milán a legmagasabb a csapatban. Végül Zsolt Marci nyakába ült (ne kérdezzétek, miért nem fordítva, mert amúgy ő volt a nehezebb) és onnan végezte a derítést.

Ezután a mi buborékfújós jelenetünk következett. Selmi úgy látta, jobban fest, ha Kata hanyatt fekve felfelé fújja a buborékot. Így persze a lehulló buborékoktól minden tiszta szappanos víz lett, mi meg elég kényelmetlen testhelyzetben ültünk hosszú perceken át. Aztán derült ki, hogy Selmi eddig csak a buborékokat vette; ahhoz a részhez, amikor minket fog venni, ülnünk kell. Nem tudom, nem fog-e feltűnni a nézőknek, hogy az ülve, előrefele fújt buborékok miért szállnak fölfelé...

Következett a kacsaetetős jelenet. Már az elején sejtettük, hogy ezzel bajok lesznek, mert a Városligeti-tó majdnem teljesen le volt eresztve, és összesen két kacsát láttunk rajta. Mikor már felkészültünk, hogy ezeket etetjük, egy angol vizsla lelkesen berontott a vízbe, és elkergette őket. Színüket se láttuk többé. A stégen állva teledobáltuk a vizet kenyérdarabokkal (csak hosszú idő után szállt rájuk néhány galamb), ügyesen mímelve, hogy kacsákat látunk, a többi sétáló meg nyilván hülyének nézett minket.

A fagyizástól már eleve tartottunk ebben a hidegben. Végül a srácok kürtős kalácsot és perecet ettek, csak nekünk maradt a fagyi. Selmi úgy tervezte, hogy ezt a jelenetet csak egyszer fogjuk fölvenni, de persze nem így történt. Ismét a nézők jó szemét tesztelhetjük: észre fogják-e venni, hogy egyes képkockákon jóval több van a kajákból, mint az előtte levőkön?

Már indultunk a Hősök terére, mert fogyóban volt az időnk (és hátravolt még a kávézó, a sétálóutca és a Duna-part), amikor a másik tónál újra megálltunk. Itt ugyanis valóban voltak kacsák. A kenyeret persze Milán azóta visszatette az autóba, így jobb híján Albert-kekszet dobáltunk be nekik (amit Milán nem szívesen adott oda, mert ő tervezte megenni).
-Remélem, filmezed azt a táblát is, hogy "a kacsákat etetni tilos".
-Akkor miért van itt egy kacsaeledel-automata?
Ezeken a képeken csak a kacsák látszottak (ne legyen feltűnő, hogy másik tó), de azért Selmi csinált olyan felvételt is, ahol Kata feje is látszik hátulról.
-Az nem fog feltűnni, hogy a másik tónál 1 méterrel alattunk volt a víz, itt meg közvetlenül a parton áll?

Teljesen szabálytalanul keltünk át a Hősök terére, kivéve persze az operatőröket, akikre így hosszan kellett várnunk. Ezalatt elénekeltük a Hairből a Let the sunshine in-t, hátha elűzi a fekete felhőket, de nem tette. Ezért igen hamar letudtuk az (egyelőre) utolsó kültéri jelenetet, és indultunk a cukrászdába kocsival (Kata kerékpáron). Útközben derült ki azonban, hogy senki nem egyeztetett velük.
-Biztos, hogy nyitva vannak? Tegnap arra jártam és zárva volt.
Milán felhívta a számukat, de nem vette föl senki. Pánikszerű újraegyeztetés végén úgy döntöttünk, megyünk inkább egy másik műintézménybe, ahol ismerem a tulajt és kutya is van. Felhívtuk Bercit, aki lelkesen mondta, hogy persze, mehetünk. Ezután szóltunk Katának is, aki addigra már odaért a cukrászdához és megállapította, hogy nyitva van. Némi vita után meggyőztem Milánt, hogy ha egy helyet levajaztunk, bunkóság nem oda menni, ezért szóltunk Katának, hogy jöjjön utánunk.

A bárban sajnos épp akkor foglalódott el az összes asztal, de az egyiknél csak egy pasi ült. Elmagyaráztuk neki, hogy viszonylag sürgősen kéne a hely, mert még naplementére oda kéne érnünk a Duna-partra. Nagyon előzékenyen átült máshova, mi meg megrendeltük az innivalókat. Ezek sajnos különböző sebességgel érkeztek (Zsoltié például a forgatás végéig sem), ezért eleinte csak azokat a képeket lehetett fölvenni, amiken csak egy személy látszott.
-Kata, legyen az, hogy hallgatod, mit beszélnek a srácok, aztán valaki mond valami vicceset, te elneveted magad, aztán szívsz egyet a kakaódból, jó?
Ezt is többször kellett venni, úgyhogy a bár látogatói jót szórakozhattak a rendezői utasításokon.
-Igen, hallgatod... nevetés... szívás!

Katával egy romantikus jelenetünk is lett volna, amelynek során gyűrűt ad nekem. (Eredetileg úgy volt, hogy én neki, de meglepetésnek kellett lennie, és Kata azt mondta, hogy ő nem tud jól meglepődni. Nyúlként ugyan annó nem kellett ilyesmit eljátszanom, de úgy döntöttem, bevállalom.) Ezt sem volt könnyű összehozni, mert az én italom még mindig nem volt sehol.
-Mindegy, tedd magad elé a Milán kakaóját, az a lényeg, hogy legyen valami előtted.
-És a későbbi képek szempontjából nem lesz gáz, hogy amúgy capuccinót kértem?
-Ja!

Intim romantikus pillanatunk nagyon jól sikerült. Utóbb tudtuk meg, hogy intim romantikus pillanatunknak a forgatókönyv szerint a fiúk is tanúi voltak (ezt mi nem tartottuk olyan nagyon hitelesnek). A következőkben ugyanis felvettük azt a jelenetet, amelyben beszélgetnek, aztán meglátják a gyűrűt, meglepődnek és tapsolnak.
-Tökmindegy, miről beszélgettek, mert hang nem lesz a felvételen.
Marcinak nem kellett kétszer mondani.
-Az a kameraman, hogy az is mekkora gáz...

Ezen a ponton adta fel a harcot Selmi kamerája (talán a fenti megjegyzés miatt). A másik kamerával ugyan kinti jeleneteket még vehettünk volna, de Zsoltinak és Gábornak is mennie kellett. Selmi ezért nagyvonalúan kitörölte az összes hátralevő jelenetet a forgatókönyvből és mindenki hazament.

Így, hogy belülről látja az ember, sokkal izgalmasabb a filmezés.

Élelmes felvágottárusok

Ritkán beszélgetek felvágottakról. Most is csak úgy keveredtem ilyen beszélgetésbe, hogy Gyuri elmesélte: az SZDSZ valahanyadik születésnapján disznóhúsból készült virslit osztogattak.
-A támogatók egyik fele azért nem ehette, mert vegetáriánus, a másik fele meg azért, mert zsidó.
-És legalább mindezt szombat délelőtt?
Ennek kapcsán viszont kiderült, hogy Gyuri és Ancsi egymástól függetlenül felfedeztek egy garantáltan disznóhúsmentes felvágottat.
-És nem is drága, egy csomag 1200 forint.
-Mi? Én 1300-ért vettem, az hogy lehet?
-Hát mert én nem Budán veszem, hanem az arab vegyesboltban a körúton.
-Oda szerintetek beengednének ezzel?-kérdezte Tamás, a nyakában lógó Dávid-csillagra mutatva.
-Hát bemenni biztos bemehetnél, kérdés, hogy ki tudnál-e jönni.
Ancsi és Gyuri visszatértek a felvágotthoz.
-Mondjuk ez nem teljesen kóser, mert beleraknak hátsócombot meg mittudomén, de a bolti baromfipárizsiban meg van disznózsír meg pörc...
-Ja, a pörc a kedvencem.
-Mindig az a pörc a legszebb pörc-vetette közbe Tamás.
-De én még mindig nem jutok túl azon, hogy te 1200-ért veszed, nekem meg 1300-ért adják a kóser boltban-méltatlankodott Ancsi.-Miért olcsóbb az araboknál?
Férje rögtön megadta a választ:
-Biztos megveszik a zsidóktól a hátsó combot.
Gyuri alternatív magyarázatot vetett fel:
-Vagy a zsidók megveszik az araboktól 1200-ért és drágábban eladják.

Pénzkeresés tankolással

Egy kis bakonyi falu benzinkútjánál a következő táblára bukkantunk:
"Benzin -7 Ft"
Szerintem ez fantasztikus lehetőség az autósoknak. Gondoljatok csak bele: tankoltok 20 litert és kaptok 140 forintot!

Ókori környezetvédelem

Vendégelőadónk a kanadai sarkvidék nemzeti parkjairól mesélt.
-Ennek a parknak az inuit neve lefordítva azt jelenti: "Ahol sosem olvad el a hó". De ez egyébként nem igaz. 2000 éve egy hófal megolvadt és leomlott egy völgyben. Egy csomó embert helikopteren kellett kimentenünk.

És még mondja valaki, hogy az inuitok nem rendelkeztek fejlett technológiával a fehér ember megérkezése előtt. A hosszú élet titkáról nem is szólva.

A csodálatos szállásszaporítás

Úgy döntöttünk, ideje lefoglalnunk a rotterdami szállásunkat. Szervezési antitalentum lévén, szíves-örömest ráhagytam ezt a feladatot Andrásra. Ő azonban rossz hírrel hívott fel: már csak két szálláson talált 1-1 üres helyet. Azt a változatot dobta be, hogy ebből az egyiket (a visszamondhatót) lefoglalja, aztán a másikunk vagy kap szállást magánháznál, vagy alszik a padlón vagy valami.
-Nem tudom, mennyire engedik, hogy a padlón aludjunk. Amerikában mondjuk aludtam már ifjúsági szálláson könyvtárszobában, de hát az Amerika. És lehet, hogy ők is leszoktak róla, mert Edit hálátlanul lenyúlt a könyvtárukból egy vitorlázási kézikönyvet.
-Akkor mi legyen?
-Menj rá a Eurogames oldalára. Azt mondták, ott is vannak szállások. Lehet, hogy felsorolnak olyanokat is, amiket te nem találtál meg.
-Azért azt az egy helyet lefoglalom.

Hamarosan újrahívott.
-A Eurogames honlapján megtaláltam ugyanazt a szállást, és még mindig van egy hely. Ez szerinted hogy lehet?
-Hát vagy lassú a rendszerük és nem jelezte vissza a foglalásodat, vagy voltak ágyak külön lefoglalva a Eurogames résztvevői számára. De persze az is lehet, hogy csoda történt.-Eszembe jutott a Garcia Marquezből az az álomjelenet, amikor a lány sorra szedi le a szőlőszemeket a fürtről, de azok mindig visszanőnek.
-Mindenesetre lefoglalom ezt a helyet is.

Pár perc múlva sms-t kaptam Andrástól.
„Szerintem rendben van, mert rájöttem, hogy 3 hely volt, csak félreértelmeztem.”
Pedig milyen szép lenne, ha minden foglalással teremne még egy szállodai férőhely.

Flashmob

Kicsit bizonytalankodva vágtam át a téren a Gödör felé, ugyanis nem voltam biztos abban, mi az esemény koncepciója. Dementia, az ötlet eredeti gazdája úgy gondolta, csókolózó heteró párok is kellenek az azonos neműek mellé, vagyis olyan emberekre lesz szükség, akik adott esetben hajlandóak ellenkező neművel is smárolni – hozzátette, hogy ő pont rám gondolt. Noha a jó ügy érdekében el tudom képzelni, hogy barátságból lesmároljam Dementiát, egy ismeretlen pasival ezt annyira nem szerettem volna, még ha meleg is az illető. De úgy gondoltam, még mindig kiszállhatok, ha nem tetszik valami.

Láthatóan nemcsak hozzám nem jutottak el infók. Mikor odaértem a csoporthoz, Gyurmatya éppen SMS-instrukciókat nyújtott néhány eltévedt aktivistának.
-Te is jöttél csókolózni?-nevetett.-És lánnyal fogsz vagy fiúval?
-Hát reményeim szerint lánnyal, de végszükség esetén-nem folytattam, mert Gyurmatya arcára kiült a rémület. Ha mélyebben belemegyünk a történetbe, még rémálmai lesznek arról, hogy velem csókolózik.

Szerencsére kiderült, hogy csak azonos nemű párok vehetnek részt az akcióban. Erika ráadásul megnyugtatta azokat, akiknek erkölcsi aggályaik voltak:
-Nem muszáj a végsőkig elmenni.
Mint kiderült, az ő ártatlan lelkének a nyelves csók jelenti a „végsők”-et, viszont a jelenlevők többségének valószínűleg nem, ahogy a kommentárokból kiderült:
-De ha mégis, használjatok óvszert!
-Ne élvezzetek az aluljáró kövére, mert még feltöröltetik velünk.
Aki pár nélkül jött, annak kiosztottak egyet; nekem egy különösen bájos, göndör hajú orosz lányka jutott. Lovagiasságból megkérdeztem, hogy el akar-e menni „a végsőkig”. Sajnos nemet mondott, így megállapodtunk az ölelkezésben és simogatásban. Másoknál kicsit komplikáltabb volt a helyzet. Zsolti előre közölte, hogy ő nem fog smárolni, elvégre van barátja. Mikor azonban kiderült, hogy álmai egykori férfija, Pötyi lesz a partnere, felvetette, hogy mégis lehetne csók a dologból, ekkor azonban Pötyi visszakozott. A két Milán már megállapodott, hogy egymást választják, mikor befutott Imi.
-Szia!-köszöntöttem lelkesen.-Te kivel csókolózol?
-Milánnal.
-Az nem lehet, Milán a Milánnal csókolózik.-Jó, hogy ezt pszichiáter nem hallotta, még bevitte volna Milánt súlyos személyiségzavar miatt. Aztán kiderült, hogy Imi és Milán már korábban megállapodtak, csak mikor Imi késett, akkor biztosította be magát Milán a másik Milánnal.

Időközben az is kiderült, hogy a metróban fogjuk végrehajtani az akciót, a pékség előtt. Oda persze csak jeggyel lehet lemenni, ami sokaknak nem volt, így Gábor leszaladt jegyeket venni, imígyen adományával is támogatva az akciócsoportot. Ezalatt Erika elmondta, hogy tapsra indul az akció, egy percen át kell csókolózni, és majd tapssal jeleznek, mikor fejezzük be. Lent az aluljáróban azonban olyan zaj volt, hogy többekben kétségek támadtak, fogjuk-e hallani a tapsot. Erika megnyugtatott minket, hogy nagyon élesen tud fütyülni, azt a jelzést biztosan meghalljuk. Indító jelként továbbá Milán leveszi majd a pulóverét a rózsaszín pólója fölül. Elég hülyén nézhettünk ki, amint igyekszünk szétszóródni az aluljáróban (persze párosával), miközben folyamatosan Milánt figyeljük. Aztán megadta a jelet. Nagyon kellemes akció következett, bájos partnernőm egész jól beleélte magát – aztán felhangzott a fütty és mindenki abbahagyta.
-Ez biztosan nem volt még egy perc-mondta partnerem, aminek nagyon örültem, mert ezek szerint nem unta. Viszont kiderült: igaza van. Erika a füttyöt nem nekünk szánta, hanem az aluljáróban járkáló emberek figyelmét akarta vele felkelteni, ők ugyanis rá se rántottak a körülöttük csókolózó meleg párokra. Minthogy így a flashmob sikertelen volt, felvetődött, hogy menjünk fel a térre a templom elé és ott ismételjük meg az akciót. Fel is mentünk, ám alig volt több ember a téren, mint cigány egy Jobbik-gyűlésen. Valaki fölvetette, hogy menjünk át a Gödör elé, de Erika azt mondta, ott csak fiatalok üldögélnek, azok meg úgyis toleránsak. Felmerült még a Bazilika is mint lehetséges helyszín, esetleg a kettő kombinálva.
-Csókolózza körbe Budapestet!

Végül maradtunk a templom előtt. Ezúttal több időnk volt egymásba fordulni, és azt hiszem, határozottan rá tudtunk hangolódni a dologra. Nem is érzékeltük, hogyan reagálnak ránk a járókelők. Utána Erika elmondta, hogy csak ketten szóltak be a csoportnak; ezek ráadásul fiatalok voltak, amin ő mélyen megdöbbent. (Én nem; Melegség és Megismerés órákat tartok.) Milán viszont odajött hozzánk gratulálni.
-Nagyon jól csináltátok! Annyira hiteles volt!
-Hát igen, a színészi képesség nagy adomány-feleltem. Nem tettem hozzá, hogy persze az alakítás a partneren is múlik…