Etikai nehézségek

Amerikában az antropológusi etika betartását szigorúan ellenőrzik, és ennek érdekében mindenféle hivatalos formanyomtatványokat is alá kell írni. Módszertan-tanárunk, Elissa, annak idején komoly nehézségekkel került szembe az etikai előírások láttán.
-Alá kellett írnom, hogy nem interjúzok kiskorú gyerekeket és terhes nőket. Na de honnan tudjam, hogy ki terhes? Lehet, hogy még ő maga se tudja! Terhességi teszttel mászkáljak körbe, hogy "mielőtt elkezdjük az interjút, megtenné, hogy rápisil erre a papírcsíkra?"

Honnan jönnek a politológusok?

Hadley azt próbálta elmagyarázni, miért kell még a magától értetődőnek tűnő fogalmakhoz is magyarázatot fűznöm.
-Te érted, én is értem, mi itt a tanszéken értjük. De ha mondjuk egy politológus olvassa, aki csak úgy bejött az utcáról...
-Egy politológus bejött az utcáról??
-Tudod, a csatornából, vagy mittudomén, ahol ezek laknak.

Anyanyelviek kontra külföldiek nyelvismereti verseny

A tolerancia-kerekasztalt felvezető úriember angol létére kiválóan beszélt magyarul. Egy-két alanyi és tárgyas ragozáson kívül kevés nyelvi hibát ejtett; ezek közül a legkedvesebb abban a mondatban volt, amellyel az intoleranciára kívánt példát szolgáltatni.
-Franciaországban a 90-es években nem engedték a fejkendő viselését közhelyeken.

A közhelyeken imígyen túljutva, a - magyar ajkú - moderátor vette át a szót. Ő elsőként is szabadkozott, amiért a beszélgetés egyes résztvevőit ismeri, másokat viszont nem, ezért egyeseket tegezni, másokat magázni fog. De, mint erre felhívta a figyelmet, "ezt ne vegye senki udvariasságnak".

Nem vettük.

Csupa vitamin

A rádió hírolvasója az időjárás-jelentés után figyelmeztetett minket, hogy a tavaszias időben fogyasszunk sok vitamint. Örömmel jelenthetem: vasárnapi túránkon mindent elkövettünk annak érdekében, hogy vitaminhoz és egyéb hasznos anyagokhoz jussunk.

Kezdődött rögtön a nélkülözhetetlen folyadékbevitellel. Az olvadás hatására ugyanis patakokban folyt a víz a turistaúton, és Előd megemlítette abbéli szándékát, hogy inni fog belőle. Én lebeszéltem, mondván, hogy a sár ugyan biztos tartalmaz hasznos ásványi anyagokat, de lehet, hogy kevésbé egészséges dolgokat is. De aztán nem tudom, mit ivott és mit nem a hátam mögött.

Vitaminforrásunk első helyszíne a Szent Orbán fogadó volt, amely előtt bekerített részen két ló árválkodott. Orlandó és Előd azonnal feléjük orientálódtak, és nagylelkűen úgy vélték, hogy az állatvilágot is ellátják vitaminnal: Orlandó almáját négy részre törve felváltva megetettük vele a lovakat. Ezután következett saját magunk vitaminnal és egyebekkel való ellátása az étteremben. Péter bodzás limonádét kért; Bandyta kikunyerálta, hogy megkóstolhassa, majd összehúzta a száját.
-Most már értem, miért akartál megkínálni!-mondta Péternek, aki pedig nem is akarta.-Kávé után citrom...
Kárpótlásul Lilla felajánlotta neki a ham and eggse mellé kapott paradicsomot, amit Bandyta "kávé után paradicsom?"-felkiáltással elutasított. Mi ezután azon gondolkodtunk, számára vajon milyen táplálék megfelelő kávé után, kivéve Sztellt, aki viszont azon gondolkodott, ő miért nem kapott paradicsomot a ham and eggs mellé.

A némileg bonyolult fizetés után (a pincér különböző asztaloknál ülő személyek fogyasztását egybe, az egyazon asztalnál ülőkét viszont külön számolta) továbbindultunk, és következőleg a Nagy-Koppány csúcsán pihentünk meg. Kivételesen sikerült megelőznöm Thomast a csúcs-csoki elővételével, így végre egyszer az enyém is elfogyott. Igaz, Thomas a kínálásom hatására elővette az övét - majd utána kínálta körbe a fasírtot, érdekes étkezési sorrendet állítva föl. András viszont kijelentette, hogy nem szereti az édeset, ezért inkább egy újfajta müzliszeletet fogyasztott, amelynek cukortartalma még az én (nem túl alacsony) limitemet is meghaladta.

Hamarosan megtapasztaltuk, hogy a hegyen ebédelésnek a szép kilátás mellett egyéb hatásai is vannak. Roland almája ugyanis leesett, és gurulni kezdett lefelé. Előd már futott is, hogy megfékezze, de Roland egyszerűbb megoldást választott: mikor elég közel ért, sáros bakancsával rálépett a gyümölcsre. Tény, hogy megállni megállt...

Kész szerencse, hogy vitamin-, csoki- és egyéb igényeinket útközben kielégítettük, a nagybörzsönyi kocsma ugyanis zárva volt. Itt következett túránk azon szakasza, amikor érzelmi igényeinket elégíthettük ki állatok segítségével. Egyikük egy kicsi beagle volt, aki még a pincesoron csatlakozott hozzánk. Roland leguggolt hozzá, aminek hatására a farmerjén kis lábnyomok keletkeztek, a kutyus viszont úgy gondolta, új gazdát talált. Le is jött velünk egész a buszmegállóig, a tulajdonosának onnan kellett hazavinnie.

Szobon a macskakedvelők is megkaphatták dózisukat: egy vörös-fehér cirmos ült le a pénztárcsarnok közepén, lefoglalva az igen hosszú sorban várakozó utasokat. Roland elmélete az volt, hogy a macska egy 20 ezres bankjegyen ül, és azért nem áll föl a helyéről, nehogy valamelyik utas elvegye tőle. Noha mi többiek inkább az irántunk való ragaszkodás jelének véltük e hajthatatlanságot, András a biztonság kedvéért felemelte a macskát, mielőtt kimentünk volna a vonathoz. (Nem talált pénzt alatta.)

Végül pedig egy rövid párbeszéd annak illusztrálására, mennyit számít a ham and eggs mellé fogyasztott paradicsom.
én: Nekem már voltak rossz tapasztalataim a heteró férfi és leszbikus nő közti barátsággal.
Sztell: Te voltál a leszbikus nő?

Yess - avagy inkább Nooo

Zsebi állítólag többször járt már a Yess Pubban. Állítólag akkor kisebb volt a füst és halkabb a zene. És vélhetően nem Tankcsapda volt, mert akkor hamarabb távozott volna.

Első ténykedésünkként megkértük a jóképű pincérfiút, hogy halkíttassa le a zenét, majd az itallapra kezdtünk koncentrálni. Zsebi rögtön kért is fehérbort, ám azt a választ kapta, hogy az általa kiválasztott fajta nincs; egyáltalán, a rendelkezésre álló fehérborok választéka véletlenül se fedi az itallapon találhatót. Én ezek után úgy döntöttem, inkább rákérdezek a vörösekre.
-Azok mind vannak-közölte a srác, majd belekukkantott az itallapba és elmondta, melyik három nincs.

Végül leadtuk a rendelést, de igencsak meglepődtünk, amikor - Zsebi kivételével - vizespohárban kaptuk meg a borokat. (Zsebi talán azzal érdemelte ki a kivételes bánásmódot, hogy nem is emlékezett, milyen fajtát rendelt.) A pincérfiú valami olyasmit magyarázott, hogy a borospoharak eltörtek. A CD-játszó viszont nem, ráadásul most már Ákos üvöltött belőle, ezért András imígyen fordult a pincérhez:
-Nagyon boldoggá tennél minket, ha még egy kicsit halkabbra...

Míg én azon tűnődtem, milyen könnyű is Andrást boldoggá tenni (legalábbis, ha jóképű pincérfiú az ember), Laci arra a következtetésre jutott, hogy szükségünk van némi rágcsálnivalóra. A pincér azt mondta, tud hozni mogyorót pohárban (a pohár jellegét szükségtelennek tartottuk megkérdezni), de nem tudja pontosan, mennyibe kerül. De fölment, megkérdezte, rendeltünk, hozott.

Különösebb zökkenők nélkül folytatódott az este egészen addig, míg Laci úgy nem döntött, hogy - noha senki nem kívánt csatlakozni hozzá - iszik még egy korsó sört. A pincér nagy meglepetésére közölte vele, hogy a csapolt Dreher már elfogyott, mert a Dreheres embereket hiába várták egész délután. Üvegest tud hozni.
-De az is ugyanannyiba kerül?
-Igen, persze.
-Jó, akkor egy üvegest kérek.
A pincér fölment, majd lejött azzal az információval, hogy az üveges mégis 200 forinttal drágább a csapoltnál. Laci ezek után nem kért, én meg önelégülten állapítottam meg, hogy a mi törzshelyünkkel jobban jártunk volna.

Nomadológia és jóindulat

A múlt héten olvastam újra egy tanulmányt, az úgynevezett nomadológiáról; eszerint az igazi tudományt csak azok tudják művelni, akik „nomádok”, vagyis különböző kultúrák között közlekednek és ezáltal mindegyikre rálátásuk van. Nos, amennyiben a nomád körülmények is ilyen hatással járnak, a hétvégén mi igen sok tudományt műveltünk.

Előrebocsátanám, hogy szállásunk, a Stefanika menedékház jóindulatban nem szenvedett hiányt. Például biztosítottak benti papucsot, hogy a turistáknak ne maguknak kelljen azt felcipelni. Igazán nem a tulajdonosok tehettek róla, hogy vendégeik olykor nem vették figyelembe a papucsviselés konvencióit, így Sztellnek már csak egy felemás pár maradt. (Aztán megoldotta a problémát: ravaszul megvárta, míg mi többiek elindulunk a Gyömbér-csúcsra, és gyorsan lecserélte papucsát egy összeillő párra.)

A menedékház további szolgáltatásokat is nyújt, ilyen az igen barátságos kutya, valamint a teraszon levő asztalok, amelyeknél ülve kint is lehetett volna reggelizni. Az alábbi kép megmagyarázza, miért nem éltünk ezzel a lehetőséggel:




A legmeghatóbb azonban az volt, hogy az étteremben magyar vendégeiknek anyanyelvükön írt étlappal kedveskedtek. Miután kiderült, hogy társaságunkból valakik több személyre szóló kaját „elfelejtettek” kifizetni, lehet, hogy meggondolják majd magukat, így elképzelhető, hogy csak én dokumentálom az utókornak az étlap gyöngyszemeit:

Csirkeleves buján
Spagéta, sajt, kecsép, szalonna, foghagyma
Sultcsirke rizsával, iborka (n.b. én is kaptam a rántott sajtom mellé „iborkát”, amely reszelt sárgarépa, gyalult káposzta és csemege kukorica keverékének bizonyult)
Lekváros kelt gombóc, csokoládé szórattal, gyumbolcsel

Mindezen értékek mellett több szempontból határozottan alacsony komfortfokozatot tapasztaltunk. Itt volt mindjárt a fűtés. Szobánk egy rozsdásnak tűnő radiátorral büszkélkedhetett; volt olyan terv is, hogy valaki mindig maradjon odabent, nehogy más szobák lakói ellopják, de szerencsére ilyesmi nem történt. Viszont este jól lehűlt a szoba, áldottam is az eszemet, hogy felcipeltem a téli hálózsákomat. Éjszaka ellenben beindult a fűtés (na meg nyilván a nyolc ember is belehelte a szobát), úgyhogy reggelre tökéletesen szaunában éreztük magunkat.

A csapat élén járó emberek ügyesen lefoglalták az alsó ágyakat, így nekünk már csak emeletiek jutottak. Oldalt persze semmi karfa, így Andrással mi azon paráztunk, nehogy éjszaka forgolódás közben leessünk. A lejövetel sem volt problémamentes: létra ugyanis nem volt, egyetlen keresztrúdra lehetett rálépni (erre valamelyik túratárs ráakasztotta a nadrágját, ezzel növelve a kihívást). A rudat fentről igen nehéz volt eltalálni, mint erről tájékoztattam alattam alvó túratársamat.
-Ó, engem nem zavar, ha bemászol az ágyamba-ajánlotta fel ő nagylelkűen, aztán magyarázkodhatott, hogy ezalatt az ágy szélére lépést értette. Sztell ellenben megkérte az alatta alvót, hogy halmozzon fel néhány matracot az ágy mellett, amelyekre ő aztán leugrott. A mi szobánk férfilakói bezzeg nem voltak ilyen lovagiasak. Nőnemű szobatársunk nem jött rá, hogy az ő ágyán – szélső ágy lévén – hátul nincs keresztrúd. Perceken át keresgélte a lábával, miközben barátai hangosan derültek rajta és félrevezető tanácsokat adtak.

A víz volt azonban a kardinális kérdés. Előre figyelmeztettek minket, hogy a házban a víz nem iható, ezért meglepődve fedeztük fel a csap fölött a „Pitná voda” táblát. Reggel erről a témáról vita is támadt szobatársaimmal.
-Én tegnap ittam belőle és még élek-tájékoztattam őket.
-Na jó, de néztél ma már tükörbe?
-Ja, én mindig így nézek ki.
-Hát azért tegnap ennél jobb volt.
-Jó, hát ez azon is múlik, hogy kivel alszik az ember egy szobában.

A tájékoztatóban ez szerepelt: „a házban van tisztálkodási lehetőség, de nagy hidegben nem használható”. Nem volt nagy hideg, ezért reménnyel töltött el minket a zuhanyzó ajtaján szereplő kiírás, miszerint este 8 és reggel 6.45 között van meleg víz. Uralkodnunk kellett magunkon, hogy várjunk fél 9-ig és csak akkor rohanjunk fel. András rögtön célba vette a zuhanyzót, ahol Roland várta és közölte, hogy hideg a víz. Így csak némi macskamosdást eszközöltünk lefekvés előtt, viszont megállapodtunk Sztell-lel, hogy fél hétkor ébreszt minket, hátha le tudunk zuhanyozni ¾ 7 előtt. Én ugyan kezdtem elveszteni a reményt, mikor éjjel fél 3-kor kimentem vécére, és kíváncsiságból megengedtem a vizet a zuhanyzóban azzal az elhatározással, hogy ha találok meleg vizet, lezuhanyozom most az éjszaka közepén. A víz, ha lehet, még hidegebb volt, mint este. Természetesen reggel is ugyanez a helyzet állt fenn.

A zuhanyzási lehetőség hiánya érzékenyen érinti az embert, ha magashegyi túrák során beleizzad a ruháiba. Egyesek ezt úgy oldották meg, hogy sűrűn átöltöztek. Vasárnap viszont már nem volt szállásunk, ezért ezt a buszban kellett végrehajtani.
-Takarjál, légy szíves-kérte meg Roland Andrást, aki (úgy is, mint társaságunk legsoványabb tagja, aki ezáltal a legkevesebbet takar) előzékenyen odaállt elé a busz folyosójára. Roland ezután az ablak felé fordult és átvette az alsónadrágját – gondolom, a buszba kívülről benéző közönség legnagyobb örömére.

Roland számára azonban az átöltözés sem jelentett tökéletes megoldást, mivel a nap folyamán többször elhangzott tőle a „büdös vagyok” megállapítás. Úgy éreztem, ez ügyben bátorításra szorul.
-Ugyan már! Egyáltalán nem vagy büdösebb, mint én.
-Ja, azt nem is mondtam-igyekezett Roland eloszlatni a félreértést.

Hazaúton benyomtak a DVD-be egy korhűséggel igen csehül álló Robin Hood-feldolgozást, amelyben Robin Hood többek között egyenlő jogokat követel a birodalom minden alattvalójának. Egy emlékezetes jelenetben apósa az alábbi szavakkal fordult a keresztes hadjáratból megtérő Robinhoz:
-Mosakodj meg, mert büdös vagy.
Ezen a ponton sokan tudtunk azonosulni a film hősével.

Ellehetetlenülés

Rendkívüli ügyvivői ülést szervezett az egyesület, mivel forrásaink lecsökkenése miatt az anyagi ellehetetlenülés veszélye áll fenn. Ügyvivőnk meghívóleveléből megtudtuk, hogy az előttünk álló feladat nem csekély.

"Több egyesületi program esetén a prioritásokat meg kell határozni, hogy az egyesület ne csak anyagilag lehetetlenüljön el 2011-ben."

Hát hajrá, előre a nemes cél érdekében.