A retorika hatalma

Részlet egy 2009-ben kiadott, a rendszerváltás hatásait elemző könyvből, két amerikai szerző tollából:
"Grúziában és Oroszországban egyaránt negatív népességnövekedés következett be."

Úgy tűnik, a szerzők jól megismerkedtek a tanulmányozott földrajzi terület retorikájával. Itt még a csökkenés is növekedés, csak éppen negatív...

Skype

András úgy döntött, ideje volna az irodában beindítani a skype-ot, ha már szenvedünk vele hónapok óta. Volt ugyanis mindenféle technikai probléma, jelszó elfelejtése, új jelszó kérése stb. De ezek mind megoldódtak, ráadásul János tudta is a jelszót. Legalábbis András azt hitte.
-Tényleg itt voltam, amikor Jani mondta, de elfelejtettem-vallotta be János.-Mintha Bodrira emlékeznék.
András beírta a Bodrit jelszónak, persze semmi eredmény. Felvetettem, hogy próbálkozzon más kutyanevekkel, például Morzsa vagy Néró. János gyakorlatiasabb észjárással felhívta Janit, ám ő nem vette fel.
Szidalmaztuk egy kicsit a technikát mint olyat, de aztán Jani visszahívott minket.
-Bocs, hogy nem vettem föl, közértben voltam-mentegetőzött, és hosszan kezdte sorolni, miket vásárolt. András őrjöngés előjelének tűnő nyüszítő hangokat hallatott, ezért János félbeszakította a monológot és megkérdezte a jelszót. Jani közölte, hogy nem tudja.
-Valahol meg kell lennie. Küldtek e-mailt, amikor regisztráltunk.
Jani megígérte, hogy megkeresi az emailt, mi meg addig jobb híján János Kis Rohadék nevű macskájának szerelmi életét tárgyaltuk.
Jani visszahívott: megvan a jelszó! Beírtuk, a gép nem fogadta el. Beírtuk kis- és nagybetűvel kezdve is, hosszú és rövid magánhangzókkal, semmi eredmény. János ismét felhívta Janit, aki ismét nem vette fel. András figyelmét elterelendő, megkértem, hogy lépjen be a saját skype-jára, hogy lássam, hogy néz ki. Ezután Jani ismét visszatelefonált. János figyelemreméltó türelemmel kezelte a hívást, és viszonylag hamar sikerült letennie.
-Azért nem vette föl, mert a fürdőszobában volt-világosított fel minket. Gyorsan leállítottam Andrást, aki ütemesen kezdte az íróasztalba verni a fejét.
-És részletesen elmesélte azt is, hogy ott mit csinált?!
Kiderült, hogy a jelszó utolsó betűjét nagybetűvel kell írni. Megpróbáltuk, nem engedett be. Viszont a korábbi variációs lehetőségeket ezzel a módosítással kombinálva végül sikerrel jártunk. Most már csak headset kellett volna, de hiába túrtuk fel az irodát, egy darabot sem találtunk. Pedig valamikor tutira volt!

Hát nem megy minden olyan gyorsan, mint egy alkotmány aláírása.

Schneeberg

Mivel az indulás szervezése kissé elmaradt, pénteken felhívtam Elődöt.
-Holnap mikor és hol találkozzunk?
-Ti hol találkoztok?
-Nálam.
-Akkor odamegyek.
-De mi már ma este találkozunk, mert András nálam alszik. Alhatsz te is itt, vele egy ágyban, de a macska meg én is itt leszünk.
-Ja, akkor nem. Hogy terveztétek az indulást?
-A 9 órás hegyivasútat akarjuk elérni. 5-kor kelünk, úgyis úgy van beállítva a macska, és háromnegyed hatkor indulnánk.
-Ötkor keltek és háromnegyed hatkor indultok?!
-Jó, elkészülnénk hamarabb is, de inkább hagyunk rá időt.
-Nekem nem elég háromnegyed óra ahhoz, hogy reggel elkészüljek!
-Miért, mi tart olyan sokáig, megkeresni a gyűrűidet? Segít, ha az összeset ugyanoda teszed...

Végül abban állapodtunk meg, hogy felkelés után felhívom Elődöt. Ez persze elmaradt, mert későn feküdtünk le, és az ebből fakadó fáradtságnak köszönhetően különböző mutatványokkal szórakoztattam családom tagjait. Először is egyensúlyomat elvesztve belekapaszkodtam a gázcsőbe, amely nem bírta a megpróbáltatást és némileg kijött a falból, az őt tartó vakolat egy részének társaságában. Ezután vizet forraltam a két termoszba. András először szálas teát akart, de kiderült, hogy a teatojás nem fér be a termoszának a nyílásán. Átváltottunk filteres megoldásra. Az időközben felforrt teavízből udvariasan Andrásnak töltöttem először, ezért a saját termoszomba már alig jutott (de ezt persze csak utóbb vettem észre).

Előd fél hatkor telefonált.
-Mikor jöttök?
-Olyan negyedóra múlva.
-Lehet az húsz perc is. Nem kell annyira sietni…
Húsz perc múlva ott is álltunk a ház előtt, de Előd sehol. Már az is felmerült, hogy a gyorsétterem előtt járdát mosó nénit hívjuk el túrázni, mikor útitársunk végre megjelent és rögtön közölte: még be kell ugrania a kisközértbe, mert nincs kajája. Megkértem, hogy vegyen nekem egy doboz cappuccinót.
-Olyan zacskósat?
-Nem port, te észlény! Olyat, ami kész van és szívószállal lehet inni.
Kicsit aggódtam, hogy ezek után mit kapok, de Előd megfelelő termékkel tért vissza. Amit viszont elfelejtett, az a gyufa volt. Egész nap kárörvendően figyeltük, amint a legbizarrabb módokon próbál a cigijéhez tüzet szerezni, de igen ritkán járt sikerrel.

A GPS-szel történő szokásos konfliktusok után (nem értette meg, hogy magyar autópálya-matricánk van, csak osztrák nincs) 9 körül rájöttünk, hogy már nem érjük el a 9 órás vonatot. Mivel óránként járnak, a 10 órásat céloztuk meg, de még ez is neccesnek bizonyult. Háromnegyed tízkor még több faluval odébb jártunk, noha a GPS folyamatosan pörölt Előddel, hogy túl gyorsan megy.
-Jól van na, megy a vonat!-feleselt vissza Előd a GPS-nek.

A vonat valóban ment, valamikor azalatt, amíg mi találtunk egy parkolóhelyet (annyira a fal mellett, hogy Előd csak az anyósülés ajtaján tudott kiszállni). Mivel így csak a 11-es vonattal tudtunk felmenni, az eredeti tervekkel ellentétben nem félútig, hanem végig vettük meg a jegyet, hogy biztosan feljussunk a csúcsra. A hátralevő egy órára András felvetette, hogy keressük meg a faluban működő, állítólag nagyon híres marcipánkészítő bácsit. Avagy, az ő szavaival:
-Szerintem nézzük meg ezt a marcipán gányát, aztán felmegyünk és elvergődünk ott a fennsíkon.
Ezzel tényleg kedvet csinált a programhoz, de fölöslegesen, mert keresztül-kasul bejártuk a falut, de marcipános bácsit nem találtunk.

Már jóval 11 előtt két sorban álltak a peronon az utasok a vonathoz. Kár volt úgy sietni, mert bemondták, hogy a járat negyedórát késik. 11 óra 5 perckor begördült a vágányra, és megértettük, miért árulnak a jegypénztárban narancssárga pöttyös plüss szalamandrákat:


11 óra 10-kor már elindultunk, pechére azoknak, akik esetleg komolyan vették a hangosbemondót és elmentek még kávézni egyet. Rájöttünk arra is, hogy nem mi vagyunk az egyedüli magyarok, akik az országunkhoz legközelebbi magas hegycsúcsra törekszenek. A vonaton ugyanis a német és az angol mellett magyarul is bemondták a megállókat és a tudnivalókat („leszállás bal oldalon, menetiránynak megfelelően” – vagyis gondolom, ha oldalazva szállunk le, csak a mozdony felé fordulva), és az utasok közül is hallottam magyar szót.
-A francba, itt vannak más magyarok is! Remélem, nem hallottak meg minket.
-Téged?-csodálkozott Előd.-Elég fura lenne, ha nem hallottak volna. Ez itt az igazság pillanata…
-Tényleg? Mondtam már, hogy tök gáz a gyűrűd?

A hegyre felérve Előd kávézni akart, én pedig pisilni, ezért bementünk az étterembe. András, mint társaságunk egyetlen németül tudó tagja, praktikusan kint maradt, de Előd összeszedte német nyelvtudását.
-Nuhr ein kaffe, bitte.
A vendéglős bácsi erre hosszú monológgal válaszolt, amely Elődöt kissé lesokkolta; én annyit kivettem belőle, hogy a belső helyiséget ajánlgatja, mert az fűtve van. Miután imígyen megállapítottuk, hogy Előd aktív és az én passzív nyelvtudásom sikeresen kiegészítik egymást, bevettem magam a vécébe. Itt a falon egy automata árult vécépapírt és toalettszappant, ám ezekért kétszer egy schillinget kellett volna bedobni. Minthogy a régi pénzérméket tartalmazó dobozomat otthon hagytam, igen megkönnyebbültem, hogy a fülkékben is van vécépapír. Előd viszont mégis két kávét kapott. Én az enyémbe kértem tejet, mire a bácsi megjegyezte, hogy kifejezetten feketén kértük. Nem akarván komplikálni a dolgokat, úgy tettem, mintha nyelvi nehézségek miatt történt volna félreértés, majd az immár tejes kávémnak a felét megittam, a másik felét meg odaadtam Elődnek, hátha jót tesz a laktózérzékenységének.

A hegytetőn szikrázó napsütés, helyenként terebélyes és olykor egész mély hófoltok fogadtak minket. Ez utóbbi főleg Andrásnak lehetett élmény, aki felül nyitott túracipőben jött. A térkép egy rövid, 7 kilométeres kört vagy egy hosszabb utat javasolt, amelynek a végén egy ülőlift felső állomására jut az ember. Az ülőlifttől volt egy nem ajánlott, de jelzett út is, ezen szándékoztunk visszamenni. Közben a Fischerhütte nevű menedékháznál ebédeltünk, mert itt volt legnagyobb a szél, és András elővette az ünnepi alkalomból hozott három csokinyulat. Kiválasztottam a legszélsőt.
-Pont azt vetted ki, amelyiknek nyomott a feje!-nevetett András. Hamarosan kiderült azonban, hogy a nyomott fej az olvadás következménye, a nyulak ugyanis a tavaszi napsütésben olvadozni kezdtek. Előd a magáét betette a hóba egy kis időre. Míg hűlt a nyúl, kimentünk a csúcsra, amely alatt meredek sziklafal fogadott minket.
-Állítólag ezen is megy le út. Nem rossz klettersteig!
-Tudjátok mit, ha akartok, menjetek erre-mondta Előd.-De előbb kérem a kocsikulcsot.
Fél három körül megállapítottuk, hogy még igen messze vagyunk az ülőlifttől, és ha el akarjuk érni az utolsó, 16.30-as lefele menő vonatot, akkor vagy nagyon sietnünk kell, vagy visszafordulnunk. Az utóbbit választottuk, majd Előd elégedetten leheveredett a földre napozni, míg el nem árultuk neki, hogy azért a visszafordulás esetén sincs túl sok időnk.

Szerencsésen elértük a visszafele tartó vonatot, de eddig tartott a szerencsénk. A parkolóban csak másik helyre akartunk volna átállni, az autó azonban nem mozdult. Nem Előd hibája volt: nem tudta, hol kell ebben a kocsiban lekapcsolni a világítást, a kocsi meg nem jelzett, hiszen nem nyitotta ki a vezetőülés ajtaját. Az aksinak annyi.
Áttoltuk a kocsit a másik parkolóhelyre, próbálkoztunk zsinórral begyújtani, de semmi. András a Suzuki Assistance nemzetközi számát keresgélte, Előd viszont bement az étterembe segítségért. Talált is pár vendéget, akiknek az autójában volt megfelelő kábel és beindították a miénkben a gyújtást (Előd remélte, hogy az ő cigijét is sikerülni fog, de arra nem volt alkalmas). Ezek után viszont autóznunk kellett egy darabot, hogy feltöltődjék az aksi, így terveinkkel ellentétben egy darabot autóval tettünk meg a térkép által jelzett vízesések felé. A vízesés megtekintése után maradt még időnk a „körút”-ként jelzett turistaúton elindulni. Sajnos azt semmi nem jelezte, hogy a körút úgy mégis milyen hosszú, ezért fél hétkor (miután fölcaplattunk egy hegyoldalon, amelynek tetejéről András kilátást remélt, de semmi ilyesmit nem találtunk) visszafordultunk ugyanarra. Műutak szempontjából is ugyanarra terveztünk hazajönni, de a GPS mindenáron Sopron felé akart küldeni. Annyira elszánta magát, hogy még kikapcsolás után is újra meg újra meg újra visszakapcsolt. Persze, ő nem túrázott (majdnem) egész nap…

Állatok és emberek

A postás egy középkorú hölgynek magyarázta háziállatokkal kapcsolatos elméleteit.
-A kutya az olyan, mint az ember. A macska meg önálló.

Hát, ez nem túl pozitív értékelés a homo sapiensre vonatkozóan. Bár a magyar politikát megnézve tulajdonképpen egyet kell értenem vele...

Förgeteges forgatás

Selmi direkt írta, hogy legyünk pontosak. Nagyon figyeltem is, hogy odaérjek időben, de még csak Selmi és Kata volt ott.
-Hol van már a Milán?-méltatlankodott Selmi.-El fog késni!
-Nem, még nincs, még van 2 perce-feleltem.
1 perc múlva befutott Milán. Amint kifújta magát, az órájára nézett.
-Hol vannak már a többiek? El fognak késni!

Mikor mindenki megérkezett, következett az első nehéz feladat: a sminkelés. Merthogy ugye a színészeknek (a férfiaknak is) kell alapozó, viszont a srácok nem igazán tudták, hogy kell ezt alkalmazni.
-Körkörös mozdulatokkal kell elkenni-kibicelt Selmi.
-Milyen jól tudod! Rendszeresen használsz, vagy mi?
-Igazából az operatőrt is ki kéne sminkelni, nem?
Erre nem került sor, ugyanis komplikációt kellett elhárítanunk: Zsoltnak elfelejtettük megmondani, hogy a borostájára ne kenjen alapozót. Gyorsan lemostuk, aztán elindultunk megfelelő helyszínt keresni a piknikjelenethez.

A helyszín nem volt gond, az időjárás annál inkább. A hőmérő 12 fokot mutatott, de Selmi fejében nyár eleji jelenet volt, ezért leparancsolta rólunk a kabátot. Amikor sütött a nap, még csak-csak elviseltük, de amikor beborult és szemerkélni kezdett az eső, már kevésbé tudtunk önfeledten heverészni a fűben. Akiket éppen nem vett a kamera, általában magukra kapták a kabátot. Én mondjuk hozzá voltam már szokva a mostoha körülményekhez: színészi pályafutásom előző (tegnapig egyetlen) állomásán egy nyulat alakítottam fekete miniruhában, plusz 5 fokban. Mint akkor, itt is sokszor alkalmaztuk a kellékest, aki Zsolti volt (operatőrködése mellett másodállásban). Egy olyan jelenet forgatása során, ahol nem tudtunk a földre lepakolni, majdnem eltűnt a rárakott sok kabát alatt.

-Akkor most legyen az, hogy Zsolt felnevet, mintha valaki mondott volna valami vicceset.
Zsolt, aki amúgy állandóan röhög, pont ezt nem tudta valami hitelesen megcsinálni, úgyhogy párszor újra kellett venni. Közben az eredetileg kelléknek szánt gyümölcsök vészesen fogyatkoztak. A scrabble-táblára "kedves" szavakat terveztünk kirakni. Néhányat sikerült is, de aztán az egyik fiúpárnak pont kijött az a szó, hogy "ondók". Ezen vitatkoztunk egy darabig (egyrészt, hogy van-e többes száma, másrészt hogy megfelelő üzenetet közvetít-e a nézők felé), így hol leszedtük, hol visszatettük a táblára.

Az én ötletem volt, hogy Marci és Zsolt egyszerre nyúljanak szőlőért, és közben érjen össze a kezük. Ezt valamiért elég nehéz volt összehozni, mert Marci keze általában már régen a tál fölött járt, mire Zsolt észbekapott és nyúlni kezdett. Egy másik felvétel során Marci könnyedén benyúlt a tálba - aztán egyre elszántabban csavargatta a szárához túlzottan ragaszkodó szőlőszemet.

Hosszú idő telt el a frizbizős jelenettel is. Milánra túlzottan sütött a nap, ezért "deríteni" kellett (=az arca mellé rakni egy fehér papírlapot). Ez azért volt nehéz, mert Milán a legmagasabb a csapatban. Végül Zsolt Marci nyakába ült (ne kérdezzétek, miért nem fordítva, mert amúgy ő volt a nehezebb) és onnan végezte a derítést.

Ezután a mi buborékfújós jelenetünk következett. Selmi úgy látta, jobban fest, ha Kata hanyatt fekve felfelé fújja a buborékot. Így persze a lehulló buborékoktól minden tiszta szappanos víz lett, mi meg elég kényelmetlen testhelyzetben ültünk hosszú perceken át. Aztán derült ki, hogy Selmi eddig csak a buborékokat vette; ahhoz a részhez, amikor minket fog venni, ülnünk kell. Nem tudom, nem fog-e feltűnni a nézőknek, hogy az ülve, előrefele fújt buborékok miért szállnak fölfelé...

Következett a kacsaetetős jelenet. Már az elején sejtettük, hogy ezzel bajok lesznek, mert a Városligeti-tó majdnem teljesen le volt eresztve, és összesen két kacsát láttunk rajta. Mikor már felkészültünk, hogy ezeket etetjük, egy angol vizsla lelkesen berontott a vízbe, és elkergette őket. Színüket se láttuk többé. A stégen állva teledobáltuk a vizet kenyérdarabokkal (csak hosszú idő után szállt rájuk néhány galamb), ügyesen mímelve, hogy kacsákat látunk, a többi sétáló meg nyilván hülyének nézett minket.

A fagyizástól már eleve tartottunk ebben a hidegben. Végül a srácok kürtős kalácsot és perecet ettek, csak nekünk maradt a fagyi. Selmi úgy tervezte, hogy ezt a jelenetet csak egyszer fogjuk fölvenni, de persze nem így történt. Ismét a nézők jó szemét tesztelhetjük: észre fogják-e venni, hogy egyes képkockákon jóval több van a kajákból, mint az előtte levőkön?

Már indultunk a Hősök terére, mert fogyóban volt az időnk (és hátravolt még a kávézó, a sétálóutca és a Duna-part), amikor a másik tónál újra megálltunk. Itt ugyanis valóban voltak kacsák. A kenyeret persze Milán azóta visszatette az autóba, így jobb híján Albert-kekszet dobáltunk be nekik (amit Milán nem szívesen adott oda, mert ő tervezte megenni).
-Remélem, filmezed azt a táblát is, hogy "a kacsákat etetni tilos".
-Akkor miért van itt egy kacsaeledel-automata?
Ezeken a képeken csak a kacsák látszottak (ne legyen feltűnő, hogy másik tó), de azért Selmi csinált olyan felvételt is, ahol Kata feje is látszik hátulról.
-Az nem fog feltűnni, hogy a másik tónál 1 méterrel alattunk volt a víz, itt meg közvetlenül a parton áll?

Teljesen szabálytalanul keltünk át a Hősök terére, kivéve persze az operatőröket, akikre így hosszan kellett várnunk. Ezalatt elénekeltük a Hairből a Let the sunshine in-t, hátha elűzi a fekete felhőket, de nem tette. Ezért igen hamar letudtuk az (egyelőre) utolsó kültéri jelenetet, és indultunk a cukrászdába kocsival (Kata kerékpáron). Útközben derült ki azonban, hogy senki nem egyeztetett velük.
-Biztos, hogy nyitva vannak? Tegnap arra jártam és zárva volt.
Milán felhívta a számukat, de nem vette föl senki. Pánikszerű újraegyeztetés végén úgy döntöttünk, megyünk inkább egy másik műintézménybe, ahol ismerem a tulajt és kutya is van. Felhívtuk Bercit, aki lelkesen mondta, hogy persze, mehetünk. Ezután szóltunk Katának is, aki addigra már odaért a cukrászdához és megállapította, hogy nyitva van. Némi vita után meggyőztem Milánt, hogy ha egy helyet levajaztunk, bunkóság nem oda menni, ezért szóltunk Katának, hogy jöjjön utánunk.

A bárban sajnos épp akkor foglalódott el az összes asztal, de az egyiknél csak egy pasi ült. Elmagyaráztuk neki, hogy viszonylag sürgősen kéne a hely, mert még naplementére oda kéne érnünk a Duna-partra. Nagyon előzékenyen átült máshova, mi meg megrendeltük az innivalókat. Ezek sajnos különböző sebességgel érkeztek (Zsoltié például a forgatás végéig sem), ezért eleinte csak azokat a képeket lehetett fölvenni, amiken csak egy személy látszott.
-Kata, legyen az, hogy hallgatod, mit beszélnek a srácok, aztán valaki mond valami vicceset, te elneveted magad, aztán szívsz egyet a kakaódból, jó?
Ezt is többször kellett venni, úgyhogy a bár látogatói jót szórakozhattak a rendezői utasításokon.
-Igen, hallgatod... nevetés... szívás!

Katával egy romantikus jelenetünk is lett volna, amelynek során gyűrűt ad nekem. (Eredetileg úgy volt, hogy én neki, de meglepetésnek kellett lennie, és Kata azt mondta, hogy ő nem tud jól meglepődni. Nyúlként ugyan annó nem kellett ilyesmit eljátszanom, de úgy döntöttem, bevállalom.) Ezt sem volt könnyű összehozni, mert az én italom még mindig nem volt sehol.
-Mindegy, tedd magad elé a Milán kakaóját, az a lényeg, hogy legyen valami előtted.
-És a későbbi képek szempontjából nem lesz gáz, hogy amúgy capuccinót kértem?
-Ja!

Intim romantikus pillanatunk nagyon jól sikerült. Utóbb tudtuk meg, hogy intim romantikus pillanatunknak a forgatókönyv szerint a fiúk is tanúi voltak (ezt mi nem tartottuk olyan nagyon hitelesnek). A következőkben ugyanis felvettük azt a jelenetet, amelyben beszélgetnek, aztán meglátják a gyűrűt, meglepődnek és tapsolnak.
-Tökmindegy, miről beszélgettek, mert hang nem lesz a felvételen.
Marcinak nem kellett kétszer mondani.
-Az a kameraman, hogy az is mekkora gáz...

Ezen a ponton adta fel a harcot Selmi kamerája (talán a fenti megjegyzés miatt). A másik kamerával ugyan kinti jeleneteket még vehettünk volna, de Zsoltinak és Gábornak is mennie kellett. Selmi ezért nagyvonalúan kitörölte az összes hátralevő jelenetet a forgatókönyvből és mindenki hazament.

Így, hogy belülről látja az ember, sokkal izgalmasabb a filmezés.

Élelmes felvágottárusok

Ritkán beszélgetek felvágottakról. Most is csak úgy keveredtem ilyen beszélgetésbe, hogy Gyuri elmesélte: az SZDSZ valahanyadik születésnapján disznóhúsból készült virslit osztogattak.
-A támogatók egyik fele azért nem ehette, mert vegetáriánus, a másik fele meg azért, mert zsidó.
-És legalább mindezt szombat délelőtt?
Ennek kapcsán viszont kiderült, hogy Gyuri és Ancsi egymástól függetlenül felfedeztek egy garantáltan disznóhúsmentes felvágottat.
-És nem is drága, egy csomag 1200 forint.
-Mi? Én 1300-ért vettem, az hogy lehet?
-Hát mert én nem Budán veszem, hanem az arab vegyesboltban a körúton.
-Oda szerintetek beengednének ezzel?-kérdezte Tamás, a nyakában lógó Dávid-csillagra mutatva.
-Hát bemenni biztos bemehetnél, kérdés, hogy ki tudnál-e jönni.
Ancsi és Gyuri visszatértek a felvágotthoz.
-Mondjuk ez nem teljesen kóser, mert beleraknak hátsócombot meg mittudomén, de a bolti baromfipárizsiban meg van disznózsír meg pörc...
-Ja, a pörc a kedvencem.
-Mindig az a pörc a legszebb pörc-vetette közbe Tamás.
-De én még mindig nem jutok túl azon, hogy te 1200-ért veszed, nekem meg 1300-ért adják a kóser boltban-méltatlankodott Ancsi.-Miért olcsóbb az araboknál?
Férje rögtön megadta a választ:
-Biztos megveszik a zsidóktól a hátsó combot.
Gyuri alternatív magyarázatot vetett fel:
-Vagy a zsidók megveszik az araboktól 1200-ért és drágábban eladják.

Pénzkeresés tankolással

Egy kis bakonyi falu benzinkútjánál a következő táblára bukkantunk:
"Benzin -7 Ft"
Szerintem ez fantasztikus lehetőség az autósoknak. Gondoljatok csak bele: tankoltok 20 litert és kaptok 140 forintot!