2011. augusztus 29., hétfő

Best of camino portugues

Andrással, mint minden, a camino is szórakoztató, mint az alábbi szelekció is illusztrálja.

-Nem tudom, melyikünk ötlete volt, hogy Portótól jöjjünk. Ha az enyém, akkor varázslatos. Ha a tied, akkor nem rossz.

András átállitotta spanyolra a GPS-ét.
-Hogyhogy a GPS magyarul tegezodik, spanyolul pedig magazodik?
-Ezzel a holggyel meg nem ismerjuk olyan jol egymast. Meg csak ma talalkoztunk eloszor.

-Andras, kersz szolot?
-Koszonom, ilyen allapotaban nem szeretem.

A szakacs neni ajandek eloetelkent kihozott nekunk egy adag sult hust evoeszkoz nelkul, es jelezte, hogy ezt kezzel kell tepkedni. Andrasnak azonban nem felelt meg ez a megoldas: elovette a bicskajat.
-Sajnalom, en Europaban szulettem-kozolte sertetten, majd a levagott szelet hust bicskahegyre tuzte es onnan kapta be.

Padronban este 10-kor bezar a zarandokszallas! Mit fogunk ott egesz este csinalni?
-Hat enyemek a pasik, tiedek a nok. Aztan majd a falubeliek is ott csoportosulnak az ajto elott, es kovetelik, hogy "adjatok ki nekunk Andrast, hadd ismerjuk ot."

András egy nap bement egy dohányboltba és vett egy doboz szivarkát. Meglepetésemre másnap megint megállt egy dohányboltnál.
-Ne már! Tegnap egy egész doboz szivarkát vettél!
-Igen, de gyufát elfelejtettem venni hozzá.

-Juj, az erkelyajtoban kivulrol volt benne a kulcs! Behoztam belulre, nehogy valaki az erkelyrol bezarjon minket a szobaba!
-Mert akkor kenytelenek lennenk formabonto modon az ajton tavozni?

Lisszabonban nem sétáltunk át a 2,5 km-es hídon, amelynek a túlsó oldalán egy Krisztus-szobor áll. Andrásnak ez nyilván hiányérzetet okozott, mert Portóba visszaérve fellelkesült azon a javaslatomon, hogy sétáljunk át a hídon.
-És akkor ott lesz Jézus!
-Nem, ő nem lesz ott. Jézus Lisszabonban van.
-Hát ez nem igaz! Lisszabonban hagytad Jézust! Hogy felejthetted el elhozni?
-Tudod, milyen szórakozott vagyok. Mindig mindent el szoktam hagyni.
-Pedig Ő sosem hagy el téged!

-Tokjo, hogy mar 5 napja megyunk es meg nem kivanjuk a pokolba egymast.
-Gondolod?

2011. augusztus 28., vasárnap

Tea portugal modra

Portugaliaban eleve kicsit problemas teat inni, mert fem kannacskakban adjak, amelyeknek a fule atforrosodik, igy kicsit bonyolult kitolteni. Az atlagnal is egyenibb attrakciot mutatott azonban teakeszites teren az a neni, akinek barjaba egyik reggel az eso elol menekultunk.

Amikor benyitottunk, sehol senki. En elmentem vecere, azalatt elojott a neni. Kertunk 2 teat. Csak gyogynoveny-teai voltak, mindkettonek olyan neve volt, amit nem ismertem, sot keprol sem ismertem fel oket, hiaba mutogatta a neni a dobozat. Elohalasztam a hatizsak melyerol a portugal szotart, amelyben egyik sem volt benne. (Az egesz ut folyaman kb. 2 olyan szo volt, amit en nem ismertem es a portugal szotarban benne volt.) Ramutattam az egyik dobozra, remelve, hogy nem lesz tul undorito a vegeredmeny. A neni odament a gephez, es 2 kavescseszebe engedett forro vizet. Epp csak belelogatta a filtereket, mar vette is ki. Majd ugy itelte, hogy tul keves tea van a cseszekben, es az egyikre ratoltott meg forro vizet. Ram nezett es megkerdezte, hogy kerek-e meg bele en is. Mondtam, hogy nem, mire a neni az utantoltott cseszebol meg egy keveset attoltott a masikba.

Ebbol a teabol se sokat ittam.

2011. augusztus 14., vasárnap

Már megint az indiánok szívták meg

Nem akarván szexistának tűnni, Will Kymlicka végig nőnemű általános alanyt használ a nemzeti kisebbségek jogairól szóló könyvében. Ez azonban furcsa következményekkel jár, amikor az észak-amerikai indiánok vadászati jogait hozza fel példának.
""An Indian whose hunting rights are restricted by her council cannot claim that this is a denial of her rights" - természetesen abban az esetben, ha azon kisszámú észak-amerikai törzs egyikéhez tartozik, ahol nőnek tekintett személyek is szoktak vadászni.

De ha ez nem lenne elég, még ott vannak a szemét fehérek is.
"Many non-Indians in the United States, Canada, and Australia object to the fact that Indians have special hunting and fishing rights."

Az amcsikat és a kanadaiakat még csak értem. De az ausztrálok meg minek pofáznak bele?

A vasember

András: Szerdán voltam a Zolinál, és volt ott egy fickó vasból.
én: Mi, ez valami új divat? Guminő helyett vaspasi?
András: Mármint Vas megyéből.
én: Ja!

2011. augusztus 2., kedd

Anita vagy Marie

Vettem a Lehel piacon egy Anita néven futó, felirata szerint török kekszet. Az első nehézséget a felbontása okozta. Gábor szakértően átvette tőlem és elkezdte keresni a lehúzható csíkot, ám ilyen nem volt. Majdnem ugyanannyit szenvedett a csomag végével, mint előtte én, míg végül sikerült felbontania. Itt jött az újabb meglepetés: a csomagoláson levő kép sötétbarna krémmel töltött világos színű kekszeket ábrázolt, belül viszont világosbarna krémmel töltött sötétbarna keksz lapult. A rejtélyt János oldotta meg, amikor (körültekintő jogászhoz méltóan) elolvasta a kekszek feliratát. Az "Anita" márkanevű csomagban levő kekszek ugyanis a "Marie" nevet viselték.

Úgy látszik, a kekszeknél is egész gyorsan megy a névváltoztatás.

2011. augusztus 1., hétfő

Ahoy, Rotterdam! avagy a szervezés csodája

A biztonság kedvéért lefoglaltunk két helyet egy ifjúsági szállóban, hátha nem tudnak minket elhelyezni a szervezők. Csak egy héttel a verseny előtt tudtuk meg, hogy mégis kaptunk szállást. Már majdnem lemondtuk a youth hostelt, mikor szerencsére elolvastam a szállásról a tudnivalókat. A legfontosabbak: mindenki az egyetem tornatermében lesz elszállásolva, kap egy polifoamot és egy széket; reggel 7-kor ébresztő, utána ki kell pakolni minden cuccot zárt szekrényekbe. A tornaterem este 11-ig zárva lesz, akkor viszont a szekrényből kell minden cuccodat kipakolni, mert éjjel megváltozik a kód. Ha mondjuk este megismerkedtél valakivel és nála töltöd az éjszakát, akkor a cuccaid örökké lakat alatt maradnak.

Nem feltétlenül ez utóbbi lehetőség miatt, de úgy döntöttünk, hogy maradunk a hostelben. Érdeklődésünkre, hogy hogy jutunk oda, megírták, hogy melyik pályaudvaron kell leszállni, és onnan már látjuk a kockaházat. Hát mindegy, úgyis tudtuk, hogy Rotterdam tele van ronda modern épületekkel. Ám amikor megérkeztünk, rájöttünk: a „kockaház” errefelé mást jelent:



Azoknak, akik először voltak Eurogames-en, nagy lelkesen harangoztam be a megnyitót, ahol minden csapat bevonul, mint az olimpikonok. Csodálkoztam is, hogy a tájékoztatóban nem írták, mikorra kell odaérni a sportolóknak. A megnyitó előtt derült csak ki a turpisság: nem lesz bevonulás. Pontosabban minden országból egy személy vonul majd be a nemzeti zászlóval. Magyarországról Timit választották ki, és értesítették is a főpróba időpontjáról. Sajnos nem vették figyelembe azt a tényt, hogy Timinek a megadott időpontban versenye volt. Így végül lecserélték (annyira utolsó pillanatban, hogy még a párja sem tudott róla), és egy kézilabdás fiút tettek be helyette.

Nagy nehezen kiderítettük, hogy vacsora azért jár nekünk a tornateremben, ezért odamentünk. Az egyetem náci katonai akadémiára emlékeztetett, egyetlen pozitív vonásának a foltos macska tűnt. Ráadásul a campus felét felásták, úgyhogy összevissza kellett tévelyegnünk az épületek közt. Szerencse, hogy megláttuk a tollasosok kocsiját, különben reménytelenül eltévedünk.
-Nem is kérdezed, milyenek lettek a mai eredményeink?-kérdezte Migu.
-Jaj, bocs. Milyenek lettek a mai eredményeitek?
-Hát én két meccset játszottam, István egyet. Aztán befejezték, mert nem volt alkalmas a pálya. A versenyzők folyton megcsúsztak a hajópadlón.
-Hajópadló? Tollaslabdához?
-Nem mi találtuk ki. Lehet, hogy törlik az egész férfi egyénit.

Végül átrakták a tollast abba a tornaterembe, ahol társaink éjszakánként aludtak. Nem ez volt azonban az egyetlen sport, amelynél problémásnak bizonyult a helyszín. Eleinte nem értettük, hogy a szállásunkon lakó két focicsapatot miért nem látjuk soha reggelinél. Aztán kiderült: a foci olyan messze volt, hogy reggeli előtt kellett indulniuk, ha oda akartak érni a saját versenyükre. (Egy csapat spanyol focista lány ezt annyira nem tartotta fontosnak: a második reggel épp a regisztrációra tartottak, miközben egy órán belül már meccsük lett [volna].) Mi futók se jártunk jobban. Igaz, hogy Rotterdamban van pár ideális futópálya, egy szép tó körüli például pont 5 kilométer. Első változatban itt lettünk volna, a másodikban egy szép parkban Rotterdam déli részén. Mikor azonban a kevés jelentkező miatt törölték a triatlon versenyszámot, a szervezők nem akartak ennyi pénzt költeni a futókra. Ezért kitettek minket a hágai reptér mellé, ahol egy WRC Ahoy nevű másfél kilométeres aszfaltpályán kerékpárversenyeket szoktak rendezni (amúgy ennek szükségességét sem értem abban az országban, ahol több a kerékpárút, mint az autóút). A legközelebbi metrómegállótól még 25 perc gyaloglásra számítottunk – meg arra is, hogy ki lesz valahogy plakátolva az irány, de ez utóbbiban csalódtunk. A leszálló futók a szélrózsa minden irányába indultak a zuhogó esőben. Mi szerencsére fogtunk egy kevésbé balga belgát, aki előrelátóan kinyomtatta a levélben megkapott térképet, erre hagyatkoztunk. A térkép ugyan jelentős kerülőt írt egy ponton, és az ott levő irodaházat őrző biztonsági őr is rövidebb utat javasolt, de belgánk nem mert eltérni a térképtől. Ez szerencsésnek bizonyult, mert a kerülő útra kiérve megállt mellettünk az egyik önkéntes autója, aki pont azért jött ki elénk, hogy pár embert elvigyen. Jó, hogy megtette, különben alig értünk volna oda a rajtig.

Másfél kilométeres körön a félmaraton az 14 kör. Mindenkinek adtak egy kicsi számlálót, hogy számon tudja tartani, hány köre van még hátra (persze ha valaki véletlenül többször nyomta meg, mint én is, annak nem sokat segített). Közben föl-le szálltak a repülők mellettünk, a pálya melletti hangszórókból pedig rockzene szólt (ha pont előttük ment el az ember, mert csak az egyik oldalon voltak). Nem csoda, hogy a másnapi női versenyen a nevezettek töredéke jelent csak meg. Amint a mezőkön keresztül visszafelé tartottam a versenyről, sporttársként üdvözöltem minden szembejövő fiatalembert. Tudtam, hogy a férfi versenyre jönnek: azon az elhagyatott vidéken rajtunk kívül a madár se jár.