Alapanyag

Vadiúj övtáskámhoz az alábbi információt mellékelték:

Alapanyaga: TÁSKA.

Jó tudni.

Gorál fast food és egyéb anomáliák

Tudjuk, hogy a modernizáció már betört a Magas-Tátra elzárt világába is. Amikor megpillantottunk egy lovaskocsit, amelynek hagyományos gorál kocsisa hagyományos népviseletben munka közben mobiltelefonált, legföljebb azon gondolkodtunk el, hogy vajon őrá nem vonatkoznak-e a vezetés közbeni mobilozást tiltó jogszabályok. Azért én mégis meglepődtem kicsit, amikor egy "Goral fast food"-ot hirdető vendéglátóipari egységben kebabot árultak. Igaz, ahol mi ettünk, ott meg lázadó hajlamú levesek fordultak elő, a "vegetarian souprise" ételnév alapján.

A lovaskocsikra visszatérve: ezek ugyebár több tátrai völgyben is közlekednek, de a legnagyobb forgalmat Morskie Oko felé bonyolítják. Itt a biztonság kedvéért ki van írva, hogy "the horses do not follow a predefined timetable"; András rámutatott, hogy ez ezek szerint csak a lovakra és nem a kocsikra vonatkozik, így az utóbbiak esetleg menetrendszerűen indulnak, ló nélkül. (Persze ő nem olvasta a Harry Pottert, különben nem ütközött volna meg annyira ezen a lehetőségen.) A legnagyobb fejtörést azonban egy másik tábla okozta. Ez arra figyelmeztetett, hogy a Tátrai Nemzeti Parkban "visitors should keep to the right and give way to pedestrians." Minthogy én látogatónak és gyalogosnak is tartottam magam egyszerre, skizofrén helyzetbe kerültem; nem tudtam eldönteni, az útnak melyik oldalán kellene mennem...

A jog elmélete és gyakorlata

A jogi tanszék PhD hallgatóinak számítógéplaborjára van kifüggesztve az alábbi szöveg:

"Theory is when you know everything but nothing works.
Practice is when everything works and no one knows why.
In our lab, theory and practice are combined: nothing works and nobody knows why."

Egy termosznyi tea

Reggel én ajánlkoztam, hogy megcsinálom a teát. Mikor azonban először nyitottam ki a termoszt, meglepően sápadt lé folyt ki belőle. Először azt hittem, elfelejtettem beletenni a filtert, ám a megoldás sokkal egyszerűbb volt. Nem töltöttem ugyanis újra a vízforralót, az abban levő víz pedig nem volt elég arra, hogy a filter beleérjen.

Szerencsére András talált magánál egy mentatea-filtert (ne kérdezze senki, miért hordoz ilyesmit a hátizsákjában egy magashegyi túrán), és azt belelógattuk a már nem 100 fokos, de azért még relatíve forró vízbe. Csakhogy maga a víz sem volt sok, ezért kitaláltuk, hogy a turistaháznál feltöltetjük a termoszt teával. Javasoltam, hogy a mentateát azért hagyjuk benne, elvégre a mentás fekete tea is finom. Az én változatom az lett volna, hogy kérünk két teát és a bögréből beleöntjük, de András azt mondta, kérjük egyenesen a termoszba. Persze ez nekem volt problémásabb, lévén nekem kellett megértetni mindezt az idegen nyelveket nem beszélő kiszolgáló személyzettel. De úgy tűnt, értette, mert bólintott és elvette a termoszt, majd a kajánkkal együtt azt is visszaadta. Én ugyan kicsit aggódtam, mert a számlán csak egy adag tea szerepelt, az viszont citrommal, de úgy döntöttem, a citromot még el lehet viselni.

A következő teázásnál kevés citromos teára számítottam a termoszban. Ehelyett egy, még a korábbinál is halványabb lé folyt ki belőle. Kiderült: a büfés - tudván, hogy már van benne tea - egyszerűen ráöntött két adag forró vizet és kiszámlázta egy adag citromos teának.

HÉV pótló

A Battyhányi téri aluljáróban az utasok részletes információkat találnak arról, hogyan közelítsék meg a HÉV pótló autóbusz megállóját. Miszerint: menjenek el az aluljáró túlsó végébe, menjenek föl a Duna-partra vezető lépcsőm, majd forduljanak a tér felé, menjenek át az összes zebrán, vágjanak át a téren, és már ott is vannak. Mennyivel egyszerűbb lenne pedig a közvetlenül mellettük levő lépcsőn fölmenni és tenni 10 lépést!

A pótlóbusz csak Szentlélek térig jár, onnét ismét HÉV-ra szállhatunk. Először már azt hittük, melegfelvonulást rendez a BKV, annyi szalagkordon volt a megállóban. De nem; ezekkel fogták vissza a gyalogosokat, nehogy átszálláskor akkor menjenek át a síneken, amikor éppen jön a HÉV.
Gazsi ezt látva megütközve kérdezte: -És máskor mégis hogy kelnek át a gyalogosok?

A hőségriadó tanulságai autósoknak

Tea nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hármunkat elvisz kocsival. Abban a hitben mentünk ki a parkolóba, hogy az autó egy szép nagy fa árnyékában található. Reggel valóban oda parkolta le, ám a nap járásának köszönhetően az árnyék azóta elvonult, a kocsi szikrázott a napsütésben. Nem meglepő módon szauna jellegű éghajlat csapott meg, amikor kinyitottuk az ajtót.
-Kér valaki egy kis vizet?-vette föl Tea az anyósülés előtt heverő palackot. Belekortyolt, majd felszisszent: -Jaj, megégette a számat!

Nemcsak a víz bizonyult forrónak: átforrósodott a kormány, sőt a kocsiban felejtett napszemüveg is. Amikor a kihajtón egy keresztbe álló taxi merült fel forgalmi akadályként, majdnem belementünk, mert Tea kezét megégette a kézifék, ahogy be akarta húzni.

Egy ponton Tea hátraszólt:
-Valaki vegye le a mentőövet a kutya nyakából, mert nem látok tőle!
Először azt hittem, a hőség befolyásolta agyműködését, ám hátrapillantva kiderült, hogy Tea kislánya egy mentőövet akasztott a bólogató kutya nyakába. Biztos arra az esetre, ha gazdája, nem bírván a kocsiban uralkodó meleget, belehajtana valamely természetes vagy mesterséges állóvízbe.