Nógrád vasútállomáson nemcsak a vonattal érkezők csatlakoztak hozzánk, hanem Lala és Olivér is, akik kocsival jöttek. (Ez nemcsak számunkra okozott meglepetést, hanem Olivér számára is, aki reggel ¾ 11-kor még jól megérdemelt kávéját iszogatta, mikor Lala közölte vele, hogy amúgy 11-kor indulnak.) Sőt ajándékot is hoztak Gazsinak: egy pár walkie-talkie-t, amelyek Lala elhunyt testvéréről maradtak rájuk.
Gazsi fellelkesedett az új eszköz láttán, amely a csapat egyben tartását segítheti (nem díjazta azt a megjegyzésemet, hogy a mobiltelefon is ugyanilyen alkalmas erre a célra). Rögtön oda is adta az egyik darabot Sámuelnek, aki egyrészt segédtúravezető, másrészt használt már ilyet (már előre örült, hogy az összes kamionos beszélgetését végig tudja majd hallgatni). Rögtön indulás után már használatba is vették a szerkentyűt: ahogy masíroztunk Nógrád főutcáján, Gazsi hátraszólt Sámuelnek:
- Brékó, brékó, hallasz engem?
- Igen – felelte Sámuel, aki amúgy némi füleléssel CB nélkül is hallotta volna.
- Mindenki megvan, vétel?
- Az utolsókat már eszik a medvék, vétel.
- Tartsd számon, hányan hullottak ki, vétel.
- Gyűjtöm a dögcédulát, vétel.
A túra során még néhányszor elhangzottak ilyen beszélgetések, bár az egyetlen olyan ponton, ahol eltévedhettünk volna, Gazsi nem vette igénybe a technikát, inkább bevárta a csapat végét. Sámuel viszont ösztönzésem ellenére sem volt hajlandó felhívni Gazsit:
- Képzeld el, mi lesz, ha följön!
- Azt is ittál? – kérdeztem gyanakodva, bár a szülinapi köszöntésen annyi mindenféle volt, hogy már semmin nem csodálkoztam. Sámuel tiltakozásának valódi oka azonban akkor derült ki, mikor már leértünk a faluba.
- Tökjó ez a szerkezet: hallom a Gazsit, igaz, hogy hívni nem tudom…
2013. december 28., szombat
2013. december 25., szerda
Előkarácsonyi meglepetések
A fát betettük a talpba, el is kezdtem díszíteni, de apám rájött, hogy ferde. Áthidaló megoldásként az általam javasolt "fogadjuk el ilyennek" helyett keresett egy kis fadarabot, amit ha a talp egyik lába alá berakok, egyenes lesz a fenyő. Letérdeltem és megfogtam a fadarabot, várva, hogy apám megemeli kicsit a fenyőt és alá tudom csúsztatni. Ez nem történt meg, viszont apám diadalmasan felkiáltott:
- Na látod, most már egyenes!
- Az jó, mert még nem tettem alá...
Szokás szerint megint megkaptam az összes ajándékot, hogy csomagoljam be őket (kivéve a nekem szántakat természetesen). Az egyik kartondobozt gyanúsan könnyűnek találtam.
- Nem lehet, hogy ez egy üres doboz? - kérdeztem gyanakodva.
- De, az egy üres doboz - bólintott apám, majd kérdő tekintetemre hozzátette: - A GPS-é, ami lent van a kocsiban.
- Akkor miért is kell becsomagolni?
- Hát mert azt én karácsonyra vettem magamnak.
- Aha. És azért én csomagoljam, hogy meglepetés legyen?
Végül a GPS doboz mégsem kapott csomagolást, mert kiderült, hogy nem elég a csomagolópapír...
- Na látod, most már egyenes!
- Az jó, mert még nem tettem alá...
Szokás szerint megint megkaptam az összes ajándékot, hogy csomagoljam be őket (kivéve a nekem szántakat természetesen). Az egyik kartondobozt gyanúsan könnyűnek találtam.
- Nem lehet, hogy ez egy üres doboz? - kérdeztem gyanakodva.
- De, az egy üres doboz - bólintott apám, majd kérdő tekintetemre hozzátette: - A GPS-é, ami lent van a kocsiban.
- Akkor miért is kell becsomagolni?
- Hát mert azt én karácsonyra vettem magamnak.
- Aha. És azért én csomagoljam, hogy meglepetés legyen?
Végül a GPS doboz mégsem kapott csomagolást, mert kiderült, hogy nem elég a csomagolópapír...
2013. december 21., szombat
Kell egy kis áramszünet
Kezdés előtt még gyorsan elmentem vécére. Épp ott ültem, mikor egy kattanás, és minden elsötétült körülöttem.
A kinti hangokból megállapítottam, hogy mások sem tapasztalnak fényt az irodában, ezért megpróbáltam emlékezetből megkeresni a WC-lehúzót (a másik oldalon volt, mint gondoltam) és kimentem a folyosóra. Tamás és Eszter már a villanyóra-szekrénynél voltak és mobillal bevilágítva vizsgálták a biztosítékokat, ám arra jutottak, hogy nem azokkal van a probléma.
- Az egész házban nincs villany - közölte Attila, miután kinézett a körfolyosóra.
- Biztos? Ott mintha látnék valami fényt - mutattam a falra.
- Az csak a szemközti házból vetül át.
- Nincs valahol gyertya? - kérdeztem. - Jani régen mindig tartott. - Meg is vizsgáltam a szekrény tetejét, ahol Jani annó tartotta őket, de sehol semmi. - Esetleg a kamrában?
- Megnézem - bólintott Tamás, és elkezdte keresni az íróasztalon a kamrakulcsot, majd rájött, hogy valószínűleg benne van a zárban. Elindult a kamra felé, majd hangos csattanással nekiment a hallban az asztal sarkának.
- Jaj bocs, nem szóltam, hogy kivittük az asztalt a hallba! - mondtam riadtan. A kamrában sokmindent találtunk, csak gyertyát nem.
- Nem kell, jó lesz ez így sötétben is - mondta Évi. Ezért Tamás és Eszter - akiknek asztali számítógép kellett - örömmel nyugtázták, hogy vége a munkanapnak és elmentek. Én még behoztam a teámat - közben nekimentem ugyanannak az asztalnak, amelynek két perccel korábban Tamás - és elkezdtük a meetinget.
Két és fél óra múlva, mikor eljött a szünet ideje, még mindig sötétben ültünk. Nekem kezdett egyre gyanúsabb lenni a dolog; reggel ugyan olvastam a hírekben, hogy Óbuda több részében nem lesz villany, de egyrészt nem Óbudán voltunk, másrészt a szemközti ház fényei bevilágítottak. Egy áramszünet sem szokott ilyen sokáig tartani. Ezért amikor felálltam, kezembe vettem a flashlightomat és kimentem a körfolyosóra. A szomszéd ajtaja mögül egyértelműen villanyfény szűrődött ki. Kinyitottam a villanyóraszekrényt: a számos kapcsoló közül a legszélső állt csak lefelé. Felkapcsoltam, és az irodát elborította a villanyfény.
A kinti hangokból megállapítottam, hogy mások sem tapasztalnak fényt az irodában, ezért megpróbáltam emlékezetből megkeresni a WC-lehúzót (a másik oldalon volt, mint gondoltam) és kimentem a folyosóra. Tamás és Eszter már a villanyóra-szekrénynél voltak és mobillal bevilágítva vizsgálták a biztosítékokat, ám arra jutottak, hogy nem azokkal van a probléma.
- Az egész házban nincs villany - közölte Attila, miután kinézett a körfolyosóra.
- Biztos? Ott mintha látnék valami fényt - mutattam a falra.
- Az csak a szemközti házból vetül át.
- Nincs valahol gyertya? - kérdeztem. - Jani régen mindig tartott. - Meg is vizsgáltam a szekrény tetejét, ahol Jani annó tartotta őket, de sehol semmi. - Esetleg a kamrában?
- Megnézem - bólintott Tamás, és elkezdte keresni az íróasztalon a kamrakulcsot, majd rájött, hogy valószínűleg benne van a zárban. Elindult a kamra felé, majd hangos csattanással nekiment a hallban az asztal sarkának.
- Jaj bocs, nem szóltam, hogy kivittük az asztalt a hallba! - mondtam riadtan. A kamrában sokmindent találtunk, csak gyertyát nem.
- Nem kell, jó lesz ez így sötétben is - mondta Évi. Ezért Tamás és Eszter - akiknek asztali számítógép kellett - örömmel nyugtázták, hogy vége a munkanapnak és elmentek. Én még behoztam a teámat - közben nekimentem ugyanannak az asztalnak, amelynek két perccel korábban Tamás - és elkezdtük a meetinget.
Két és fél óra múlva, mikor eljött a szünet ideje, még mindig sötétben ültünk. Nekem kezdett egyre gyanúsabb lenni a dolog; reggel ugyan olvastam a hírekben, hogy Óbuda több részében nem lesz villany, de egyrészt nem Óbudán voltunk, másrészt a szemközti ház fényei bevilágítottak. Egy áramszünet sem szokott ilyen sokáig tartani. Ezért amikor felálltam, kezembe vettem a flashlightomat és kimentem a körfolyosóra. A szomszéd ajtaja mögül egyértelműen villanyfény szűrődött ki. Kinyitottam a villanyóraszekrényt: a számos kapcsoló közül a legszélső állt csak lefelé. Felkapcsoltam, és az irodát elborította a villanyfény.
2013. december 19., csütörtök
A szerelem zsákutca?
Milyen aranyos, hogy Budapesten csináltak egy Ámor utcát.
Na de miért pont egy zsákutcának kellett ezt a nevet adni??
Na de miért pont egy zsákutcának kellett ezt a nevet adni??
2013. december 16., hétfő
Fejetlenség
A buszon mellettem ülő lányka biológiát tanul. Füzetébe belepillantva látom az emlősök jellemzőit. Testfelépítésük: fej, nyak, törzs, farok. A "fej"és "nyak" szavak között finoman átsatírozva az "és" szócska. A kislány időben észrevette, hogy a legtöbb emlősnek feje szokott lenni.
Hogy használja-e, az már más kérdés; nem biztos, hogy ez igaz arra, aki a következő feliratot helyezte a TESCO polcán egy péktermék alá: "Burgonyás durum cipő".
Amúgy le volt értékelve, biztos azért, mert már csak fél pár maradt belőle.
Hogy használja-e, az már más kérdés; nem biztos, hogy ez igaz arra, aki a következő feliratot helyezte a TESCO polcán egy péktermék alá: "Burgonyás durum cipő".
Amúgy le volt értékelve, biztos azért, mert már csak fél pár maradt belőle.
2013. december 4., szerda
Mindennek van határa, kivéve Budapestet
Budaörsre leérve túratársaim csalódottan és némileg hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a budapesti BKK-bérlet itt már nem érvényes.
- És akkor lehet jegyet venni a buszon?
- Azt hiszem, igen.
- De az akkor Budapest-bérlettel olcsóbb, ugye?
- Szerintem nem. Vannak környéki jegyek, de azokat a buszon nem lehet kapni, csak néhány jegypénztárban.
- De érvényes a bérlet! – kiáltotta Mariana, aki már a megállóban volt. – Itt van, látszik a menetrendből, hogy ez budapesti busz.
Megpróbáltam elmagyarázni, hogy a budapesti busznak nem a teljes vonalán érvényes a budapesti bérlet, de ezt nehéz volt értelmezniük. Shane – aki elég régóta itt él és már megszokta, hogy elfogadja a logikátlan dolgokat – új megoldással állt elő.
- Mennyire van messze lesétálni a Decathlonig?
- Eléggé, miért?
- Onnan már érvényes a Budapest-bérlet.
- Nem, onnan sem.
- Dehogynem. A múltkor onnan jöttünk, mutattuk a sofőrnek a bérletet és elfogadta.
- Akkor nem nézte meg jól, de elvileg onnan sem érvényes. Csak Budapest határától.
- És az közel van oda?
- Nem, még baromi messze.
A további vitát megelőzte, hogy megérkezett a busz (így az a kérdés is eldőlt, hogy felmenjünk-e a Törökugratóra). A társaság egy része ugyan nem akart felszállni a sárga járműre, merthogy a BKK-busz az kék, de mikor én jó példával jártam elől, nem mertek leszakadni és követtek. Én rendes kislány módjára kilyukasztottam környéki jegyemet és hátramentem. A többiek felkészültek rá, hogy jegyet kell venniük. A sofőr viszont láthatóan nem készült fel arra, hogy egy csomó külföldinek kell majd jegyet eladnia. Marinának még adott (neki bérlete sem volt), amikor azonban Shane felmutatta a budapesti bérletét, szó nélkül felengedte, ugyanúgy a többieket is.
- Na ugye, hogy érvényes a Budapest-bérlet!- diadalmaskodott Shane, én meg halkan megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez igazából a sofőr magánvéleménye volt. Időközben felszállt Kristóf is, aki magyar is volt meg bérlete sem volt, mégse vetettek vele jegyet.
- A sofőr megkérdezte, hogy „maga is velük van?” Mondtam, hogy igen, erre felengedett!
- És akkor lehet jegyet venni a buszon?
- Azt hiszem, igen.
- De az akkor Budapest-bérlettel olcsóbb, ugye?
- Szerintem nem. Vannak környéki jegyek, de azokat a buszon nem lehet kapni, csak néhány jegypénztárban.
- De érvényes a bérlet! – kiáltotta Mariana, aki már a megállóban volt. – Itt van, látszik a menetrendből, hogy ez budapesti busz.
Megpróbáltam elmagyarázni, hogy a budapesti busznak nem a teljes vonalán érvényes a budapesti bérlet, de ezt nehéz volt értelmezniük. Shane – aki elég régóta itt él és már megszokta, hogy elfogadja a logikátlan dolgokat – új megoldással állt elő.
- Mennyire van messze lesétálni a Decathlonig?
- Eléggé, miért?
- Onnan már érvényes a Budapest-bérlet.
- Nem, onnan sem.
- Dehogynem. A múltkor onnan jöttünk, mutattuk a sofőrnek a bérletet és elfogadta.
- Akkor nem nézte meg jól, de elvileg onnan sem érvényes. Csak Budapest határától.
- És az közel van oda?
- Nem, még baromi messze.
A további vitát megelőzte, hogy megérkezett a busz (így az a kérdés is eldőlt, hogy felmenjünk-e a Törökugratóra). A társaság egy része ugyan nem akart felszállni a sárga járműre, merthogy a BKK-busz az kék, de mikor én jó példával jártam elől, nem mertek leszakadni és követtek. Én rendes kislány módjára kilyukasztottam környéki jegyemet és hátramentem. A többiek felkészültek rá, hogy jegyet kell venniük. A sofőr viszont láthatóan nem készült fel arra, hogy egy csomó külföldinek kell majd jegyet eladnia. Marinának még adott (neki bérlete sem volt), amikor azonban Shane felmutatta a budapesti bérletét, szó nélkül felengedte, ugyanúgy a többieket is.
- Na ugye, hogy érvényes a Budapest-bérlet!- diadalmaskodott Shane, én meg halkan megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez igazából a sofőr magánvéleménye volt. Időközben felszállt Kristóf is, aki magyar is volt meg bérlete sem volt, mégse vetettek vele jegyet.
- A sofőr megkérdezte, hogy „maga is velük van?” Mondtam, hogy igen, erre felengedett!
2013. november 20., szerda
Sokcsillagos kávézó
Még egész enyhe volt az idő, az emberek szívesen üldögéltek a kávéházak teraszán. Mi is megtettük volna, csak sajnos már nem volt szabad asztal. Nem mintha hely nem lett volna; a Gellért teraszának 70%-a üresen állt, csak az egyik sarkában zsúfolódott össze néhány asztal. Mivel azonban a fennálló térre mozgósítható asztalt nem találtunk, inkább bementünk. Kárpótlásul a helyiség hátulsó sarkában az ablak mellett foglaltunk helyet, hogy legalább lássuk a napfényben fürdő pesti oldalt.
A dekoráció az 50-es években játszódó magyar filmeket idézte (és vélhetően azóta nem is újították fel). A zongorista enyhén hamisan játszotta a „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád” című számot. Ennek (macskaváltozatú) utolsó sorát - „De hát én azért vagyok, hogy te ne is legyél!” - a pincérek magára vehették, mert egyáltalán nem kerültek a mi irányunkba. Pedig a fal mellett is ült egy társaság, mellettünk a sarokban pedig egy lovaglócsizmás hölgy a lányával. Húsz perce várakoztunk már, mikor a szintén a hátsó részben ülő, ám a pincérekre rálátó nyugdíjas úriemberek heves integetéssel magukra vonták a figyelmet. A pincér felvette a rendelésüket és már menni készült, mikor a másik társaság figyelmeztette, hogy ők se tudtak még rendelni. Ja meg mi se.
Még nem járt erre senki? - csodálkozott a pincér, és egy „ajaj”-jal nyugtázta, hogy nem. Így hirtelen jó sok rendelést kellett fölvennie, ráadásul a szomszédos társaság egyik tagja erősen habozott a választott tortát illetően és többször variált. Mindenesetre reméltük, hogy most már viszonylag hamar kapunk valamit, mert tea hiányában a vérnyomásom ijesztően zuhant lefelé.
A megrendelt holmik elég sokára érkeztek, és a tea árához képest nem volt túl nagy választék, de legalább kaptunk valamit. Sőt, András még pohár vizet is, pedig forró csoki mellé nem szoktak adni. A rejtély magyarázatához hozzájárulhat az az infó, hogy a lovaglócsizmás hölgy viszont nem kapott vizet a kávéja mellé. Amúgy a forró csoki néven szereplő tárgy kakaónak bizonyult.
Miután direkt mindketten kimentünk a mosdóba, hogy megtekintsük az útba eső giccsboltot, idejét láttuk elindulni. Pincért persze ismét nem láttunk, és már felvetettem a pultnál fizetést, mire végre előkerült (a másik társaság bizonytalan tagjának hozta a második tortaszeletet). A lovaglócsizmás hölgy intett neki, hogy fizetni szeretne, mi meg intettünk, hogy mi is. A pincér bólintott, eltűnt, majd megjelent egy számlával, amit le is tett – a lovaglócsizmás hölgy asztalára. Miután ő fizetett, mi hiába integettünk, a pincér ügyet sem vetett ránk és otthagyott.
-Hát ez szuper-jegyeztem meg. - Mégis hány óra múlva tudunk majd fizetni?
-Ne aggódjanak – szólt oda a hölgy a szomszéd asztaltól. - Velem fizettette ki a magukét is.
A dekoráció az 50-es években játszódó magyar filmeket idézte (és vélhetően azóta nem is újították fel). A zongorista enyhén hamisan játszotta a „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád” című számot. Ennek (macskaváltozatú) utolsó sorát - „De hát én azért vagyok, hogy te ne is legyél!” - a pincérek magára vehették, mert egyáltalán nem kerültek a mi irányunkba. Pedig a fal mellett is ült egy társaság, mellettünk a sarokban pedig egy lovaglócsizmás hölgy a lányával. Húsz perce várakoztunk már, mikor a szintén a hátsó részben ülő, ám a pincérekre rálátó nyugdíjas úriemberek heves integetéssel magukra vonták a figyelmet. A pincér felvette a rendelésüket és már menni készült, mikor a másik társaság figyelmeztette, hogy ők se tudtak még rendelni. Ja meg mi se.
Még nem járt erre senki? - csodálkozott a pincér, és egy „ajaj”-jal nyugtázta, hogy nem. Így hirtelen jó sok rendelést kellett fölvennie, ráadásul a szomszédos társaság egyik tagja erősen habozott a választott tortát illetően és többször variált. Mindenesetre reméltük, hogy most már viszonylag hamar kapunk valamit, mert tea hiányában a vérnyomásom ijesztően zuhant lefelé.
A megrendelt holmik elég sokára érkeztek, és a tea árához képest nem volt túl nagy választék, de legalább kaptunk valamit. Sőt, András még pohár vizet is, pedig forró csoki mellé nem szoktak adni. A rejtély magyarázatához hozzájárulhat az az infó, hogy a lovaglócsizmás hölgy viszont nem kapott vizet a kávéja mellé. Amúgy a forró csoki néven szereplő tárgy kakaónak bizonyult.
Miután direkt mindketten kimentünk a mosdóba, hogy megtekintsük az útba eső giccsboltot, idejét láttuk elindulni. Pincért persze ismét nem láttunk, és már felvetettem a pultnál fizetést, mire végre előkerült (a másik társaság bizonytalan tagjának hozta a második tortaszeletet). A lovaglócsizmás hölgy intett neki, hogy fizetni szeretne, mi meg intettünk, hogy mi is. A pincér bólintott, eltűnt, majd megjelent egy számlával, amit le is tett – a lovaglócsizmás hölgy asztalára. Miután ő fizetett, mi hiába integettünk, a pincér ügyet sem vetett ránk és otthagyott.
-Hát ez szuper-jegyeztem meg. - Mégis hány óra múlva tudunk majd fizetni?
-Ne aggódjanak – szólt oda a hölgy a szomszéd asztaltól. - Velem fizettette ki a magukét is.
2013. november 15., péntek
Óramegbeszélés identitásválsággal
Eszter nem volt ott a megbeszélt időpontra, Dávid és Réka viszont igen, ezért pár perc várakozás után úgy döntöttük, hogy elkezdjük. Az első mondat után azonban gyors egymásutánban két sms is érkezett a telefonomra.
„Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter” - szólt az első, majd rögtön utána egy másik: „Bocs, az előzőt nem neked szántam.”
Ez már önmagában is elég meglepő volt és elgondolkoztam, hogy Eszter hány helyre ígérkezett el ugyanarra az időpontra, amikor ismét megérkezett az első sms: „Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter.”
Mindjárt megkapom újra azt, hogy nem nekem szánta – jósoltam, de nem így lett. Helyette egy olyan tartalmú üzenet érkezett, miszerint Eszter teljesen össze van zavarodva, és rákérdezett, hogy én vagyok-e én. Erre írtam egy megnyugtató választ, hogy igen. „Jó, mert két néven voltál benne a telefonomban, és az egyik nem te voltál.”
Ez így elég rejtélyesnek hangzott, de szerencsére pár perc múlva megoldódott a rejtély, Eszter ugyanis felhívott, hogy nyissam ki az iroda ajtaját, mert a kapun bejutott, de azon nem sikerült. Mikor már álltam volna föl, örömmel fölfedezte, hogy az ajtó is nyitva van, és a segítségem nélkül is bejutott. Ekkor derült fény a megoldásra: A telefonszámom a saját nevemmel és Dóriéval is szerepelt, ez a felismerés zavarta össze Esztert.
Végre nekikezdhettünk az óratervezésnek. Szerencsére a meghívó tanár levele is megérkezett a csoportról, ám Dávid némi csodálkozással olvasta fel a telefonjáról az alábbi információt:
„Előző órán foglalkoztak homofóbiával és heteroszexizmussal.”
Őszintén reméltük, hogy ez nem gyakorlati óra volt...
„Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter” - szólt az első, majd rögtön utána egy másik: „Bocs, az előzőt nem neked szántam.”
Ez már önmagában is elég meglepő volt és elgondolkoztam, hogy Eszter hány helyre ígérkezett el ugyanarra az időpontra, amikor ismét megérkezett az első sms: „Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter.”
Mindjárt megkapom újra azt, hogy nem nekem szánta – jósoltam, de nem így lett. Helyette egy olyan tartalmú üzenet érkezett, miszerint Eszter teljesen össze van zavarodva, és rákérdezett, hogy én vagyok-e én. Erre írtam egy megnyugtató választ, hogy igen. „Jó, mert két néven voltál benne a telefonomban, és az egyik nem te voltál.”
Ez így elég rejtélyesnek hangzott, de szerencsére pár perc múlva megoldódott a rejtély, Eszter ugyanis felhívott, hogy nyissam ki az iroda ajtaját, mert a kapun bejutott, de azon nem sikerült. Mikor már álltam volna föl, örömmel fölfedezte, hogy az ajtó is nyitva van, és a segítségem nélkül is bejutott. Ekkor derült fény a megoldásra: A telefonszámom a saját nevemmel és Dóriéval is szerepelt, ez a felismerés zavarta össze Esztert.
Végre nekikezdhettünk az óratervezésnek. Szerencsére a meghívó tanár levele is megérkezett a csoportról, ám Dávid némi csodálkozással olvasta fel a telefonjáról az alábbi információt:
„Előző órán foglalkoztak homofóbiával és heteroszexizmussal.”
Őszintén reméltük, hogy ez nem gyakorlati óra volt...
2013. november 3., vasárnap
Nyakbamacska
Van valami a levegőben az elmúlt pár napban, amitől a macskák különösen barátságosak lettek. Tegnap Solymáron találkoztam egy érdeklődő cirmoskával. Rövid szemezés után odajött hozzám a garázstetőn, kidugta a kerítésen a fejecskéjét és simogatást kért. Amikor megkapta, vadul dorombolni kezdett, dagasztott és törleszkedett, mancsaival pedig sűrűn elkapta a kezemet. Mivel láthatóan a házhoz tartozott, kitörési kísérleteit igyekeztem visszaverni, ám egy ponton nem voltam elég szemfüles: amikor leejtettem vizesflakonom kupakját, kiugrott és szaglászni kezdte. Visszaraktam a garázstetőre, de ő átmászott a vállamra. Először az egyikre, aztán körbemászott a nyakam körül, végül a bal vállamon telepedett le, fejjel a hátam felé. Szerencsére ekkor kinyílt a ház ajtaja és kilépett rajta a macska gazdája.
- Visszaadom a macskát – ragadtam meg az alkalmat gyorsan, és áttettem válldíszemet a garázstetőre. A férfi Bonifácként üdvözölte a kisállatot, aki szerencsére rögtön érdeklődve felé indult.
Ma ellenben Pilisszentkereszten sikerült macskáznom. A fekete macska egy vékony vaskorláton ült, és mikor meglátott, kötéltáncos-mutatvánnyal felém sétált. Hamarosan ő is vad dorombolásba fogott, viszont Bonifáccal ellentétben a karmait is használta, aminek kevésbé örültem. Ezek alkalmazásával mászott fel a vállamra is, majd körbetekeredett a nyakam köré. Tettem vele pár lépést, de nem zavarta.
- Mintegy sálként funkcionál – jegyezte meg András, aki közben a műholdjelet kereste. Nekem elég kényelmetlen volt kissé előrehajtott fejjel állni, továbbá érzékeltem, hogy ha nem lépek valamit, sose indulunk el túrázni.
- Segítenél leszedni? – kértem. András leemelte a nyakamból a cicát, aki meglepő módon nem tanúsított ellenállást, és letette a földre.
2013. október 22., kedd
Fogságban Márianosztrán
Amióta Gazsi GPS-szel túrázik, nem rögtön leszállás után indulunk, mert még meg kell várni a műholdat. Ez olykor hosszadalmas művelet, igy Gazsi meggondolatlanul megengedte Gyulának és Lórinak, hogy bemenjenek kávézni a kocsmába. Ő annyira el volt foglalva a GPS-szel, hogy Petit is csak pár perc múlva vette észre.
- Hát te meg hogy jöttél? Gyalog?
- Dehogyis! Szobról busszal, ugyanazzal, mint ti.
- Tessék visszamenni, itt már nem lehet csatlakozni a túrához!
- Nekem köszönhetitek, hogy megvárt titeket a busz! - tóditotta Peti, célozva arra, hogy vonatunk a busz hivatalos indulása után érkezett meg Szobra. - Ott fogtam a buszvezető kezét, hogy ne induljon!
Mindannyian elképzeltük, hogy ez milyen romantikus lehetett.
Gazsi végre megtalálta a műholdat és indulhattunk volna, csak épp Lóri és Gyula nem volt sehol.
- Mennyi ideig tart egy kávét meginni? - méltatlankodott Gazsi.
- De hát egy kávét megcsinálni tök hosszadalmas folyamat! - magyaráztam. - A kávébabot le kell szüretelni, meg kell pörkölni...
- A kávégépet ide kell szállitani Olaszországból...
- Te feltételezed, hogy ebben a kocsmában olasz kávégép van??
Gazsi végül rátelefonált a kávézókra, akiknek tényleg azért tartott sokáig, mert a kocsmában nem volt olasz kávégép.
A Mária úton terveztünk indulni, hogy megtekinthessük a rabtemetőt is mint helyi látványosságot (ez nem poén volt - mint a keritésről utóbb megtudtuk, a rabtemetőt a látványosságok helyreállitására szolgáló alapból renoválták). Az út a templom mellett indult és hátul vezetett ki - azaz vezetett volna, mert messziről látszott, hogy a széles, kétszárnyú kapu bizony le van lakatolva.
-Nem baj, a nagykapu mellett mindig van kiskapu is! - jutott eszembe Koncz Zsuzsa nyomán. Közelebb érve valóban megláttuk a kiskaput is - csukva, rajta lakattal. A kapun továbbá tábla díszelgett, "Biztonsági őrrel és kutyával őrzött terület. Belépni tilos!" felirattal.
Míg mi azon filóztunk, hogy a zarándokok hogy jutnak át belépés nélkül, Gazsi azonnal tudta, mi a teendő: bement az épületbe érdeklődni. Hamarosan Gyula újabb hívást kapott a telefonjára, mire elindult a kapu felé. Pár lépésre a lakattól megfordult és közölte Gazsival, hogy igenis zárva van. Gazsi ezután hamarosan személyesen is kijött és azt állította, hogy az őr szerint a lakat csak rá van lógatva, de a kaput amúgy kinyitották reggel 6-kor. (Korán kelő zarándokokkal nyilván nem számoltak.) Ismét megközelítettük tehát a kaput, és kiderült, hogy Gyula tévedett: a lakat ellenére nyitva volt a kapu...
- Hát te meg hogy jöttél? Gyalog?
- Dehogyis! Szobról busszal, ugyanazzal, mint ti.
- Tessék visszamenni, itt már nem lehet csatlakozni a túrához!
- Nekem köszönhetitek, hogy megvárt titeket a busz! - tóditotta Peti, célozva arra, hogy vonatunk a busz hivatalos indulása után érkezett meg Szobra. - Ott fogtam a buszvezető kezét, hogy ne induljon!
Mindannyian elképzeltük, hogy ez milyen romantikus lehetett.
Gazsi végre megtalálta a műholdat és indulhattunk volna, csak épp Lóri és Gyula nem volt sehol.
- Mennyi ideig tart egy kávét meginni? - méltatlankodott Gazsi.
- De hát egy kávét megcsinálni tök hosszadalmas folyamat! - magyaráztam. - A kávébabot le kell szüretelni, meg kell pörkölni...
- A kávégépet ide kell szállitani Olaszországból...
- Te feltételezed, hogy ebben a kocsmában olasz kávégép van??
Gazsi végül rátelefonált a kávézókra, akiknek tényleg azért tartott sokáig, mert a kocsmában nem volt olasz kávégép.
A Mária úton terveztünk indulni, hogy megtekinthessük a rabtemetőt is mint helyi látványosságot (ez nem poén volt - mint a keritésről utóbb megtudtuk, a rabtemetőt a látványosságok helyreállitására szolgáló alapból renoválták). Az út a templom mellett indult és hátul vezetett ki - azaz vezetett volna, mert messziről látszott, hogy a széles, kétszárnyú kapu bizony le van lakatolva.
-Nem baj, a nagykapu mellett mindig van kiskapu is! - jutott eszembe Koncz Zsuzsa nyomán. Közelebb érve valóban megláttuk a kiskaput is - csukva, rajta lakattal. A kapun továbbá tábla díszelgett, "Biztonsági őrrel és kutyával őrzött terület. Belépni tilos!" felirattal.
Míg mi azon filóztunk, hogy a zarándokok hogy jutnak át belépés nélkül, Gazsi azonnal tudta, mi a teendő: bement az épületbe érdeklődni. Hamarosan Gyula újabb hívást kapott a telefonjára, mire elindult a kapu felé. Pár lépésre a lakattól megfordult és közölte Gazsival, hogy igenis zárva van. Gazsi ezután hamarosan személyesen is kijött és azt állította, hogy az őr szerint a lakat csak rá van lógatva, de a kaput amúgy kinyitották reggel 6-kor. (Korán kelő zarándokokkal nyilván nem számoltak.) Ismét megközelítettük tehát a kaput, és kiderült, hogy Gyula tévedett: a lakat ellenére nyitva volt a kapu...
2013. október 19., szombat
Thomas esete a sorompókkal
Már reggel láttuk, hogy ez nem Thomas napja. Először is nem találta a fényképezőgépét. Kereste a kocsiban, feltúrta a táskáit, semmi. Legijesztőbb gyanúja az volt, hogy előző nap fent hagyta a turistaházban; nagyon nem vágyott zuhogó esőben visszamászni 1400 méterre, bár mi jól szórakoztunk volna rajta (főleg, mivel fölöslegesen tette volna; a hazaérkezésünk utáni napon megtalálta a gépet az egyik táskája alján).
Postojnán automatás parkoló volt: az automatánál fizetett az ember, akkor kapott egy jegyet, ezt kellett a parkolóból kifelé menet a sorompó melletti résbe bedugni, és a sorompó kinyílt. A fizető automata természetesen semmilyen fedéllel nem rendelkezett, így Thomas rendesen bőrig ázott, míg a fizetést elintézte. Ezután lesétált a kocsihoz, ahol Laci éppen ebédelt, a Mester és én viszont nem voltunk sehol (ennek hátteréről lásd a Hol vagy, Laci? című bejegyzést). Mikor a telefonos egyeztetést követően megérkeztünk, azt láttuk, hogy Thomas éppen a sorompó előtt áll. Gyorsan beugrottunk tehát a kocsiba, amíg ő bedugta a blokkot. Sajnos nem eléggé gyorsan: mire továbbindult volna, a sorompó ismét lezárult. Előttünk sorompó, mögöttünk egy sornyi autó – Thomas hiába próbálta nyomkodni a gombokat a sorompó mellett. Végre az egyik segélykérő gomb megnyomására jelentkezett valaki, akinek Thomas megpróbálta elmagyarázni a helyzetet németül és angolul. Hamarosan elő is került egy kissé vizes parkolóőr és a blokkot vagy a jegyet kérte tőlünk. A jegyet ugye elnyelte az automata, a blokkot viszont Thomas nem tartotta meg. Így sajnos eléggé úgy tűnt, mintha nem is fizettünk volna, és az őr nem akart kiengedni. Thomas tőle szokatlan indulattal szidta a hülye rendszert, mire a Mester beijedt, hogy ha lehülyézzük a parkolóőrt, soha nem fog kiengedni. Szerencsére ennek ellenkezője történt: beleunt a dologba és felhúzta a sorompót. Utólag Tóniék elmondták, hogy nekik be se kellett dugniuk a jegyet: a sorompó tárva-nyitva állt.
Másnap Ptujban ismét sorompós parkolót találtunk, ezért Thomas már előre aggódott. A megérzés jónak bizonyult: induláskor hiába próbálta az érkezéskor kapott jegyet belenyomni az automatába, az nem fogadta el. Ismét esélytelennek tűnt a helyzetünk, mikor egy hölgy lépett az automatához és láthatóan minden gond nélkül beledugta a jegyét. Thomas gyorsan kiszállt és elmagyarázta neki a problémánkat, majd közös erővel próbálták bedugni a jegyet a résbe. Egy idő után sikerült; valószínűleg csak annyi volt a gond, hogy a jegy elázott az esőben.
Hazafele menet a Mester megkérdezte Thomast, mennyivel tartozunk az útért. Thomas gyorsan kiszámolta a benzinpénzt.
-És a parkolás meg ilyenek?
-A parkolás inkább csak lelkileg volt teher-felelte Thomas.
Postojnán automatás parkoló volt: az automatánál fizetett az ember, akkor kapott egy jegyet, ezt kellett a parkolóból kifelé menet a sorompó melletti résbe bedugni, és a sorompó kinyílt. A fizető automata természetesen semmilyen fedéllel nem rendelkezett, így Thomas rendesen bőrig ázott, míg a fizetést elintézte. Ezután lesétált a kocsihoz, ahol Laci éppen ebédelt, a Mester és én viszont nem voltunk sehol (ennek hátteréről lásd a Hol vagy, Laci? című bejegyzést). Mikor a telefonos egyeztetést követően megérkeztünk, azt láttuk, hogy Thomas éppen a sorompó előtt áll. Gyorsan beugrottunk tehát a kocsiba, amíg ő bedugta a blokkot. Sajnos nem eléggé gyorsan: mire továbbindult volna, a sorompó ismét lezárult. Előttünk sorompó, mögöttünk egy sornyi autó – Thomas hiába próbálta nyomkodni a gombokat a sorompó mellett. Végre az egyik segélykérő gomb megnyomására jelentkezett valaki, akinek Thomas megpróbálta elmagyarázni a helyzetet németül és angolul. Hamarosan elő is került egy kissé vizes parkolóőr és a blokkot vagy a jegyet kérte tőlünk. A jegyet ugye elnyelte az automata, a blokkot viszont Thomas nem tartotta meg. Így sajnos eléggé úgy tűnt, mintha nem is fizettünk volna, és az őr nem akart kiengedni. Thomas tőle szokatlan indulattal szidta a hülye rendszert, mire a Mester beijedt, hogy ha lehülyézzük a parkolóőrt, soha nem fog kiengedni. Szerencsére ennek ellenkezője történt: beleunt a dologba és felhúzta a sorompót. Utólag Tóniék elmondták, hogy nekik be se kellett dugniuk a jegyet: a sorompó tárva-nyitva állt.
Másnap Ptujban ismét sorompós parkolót találtunk, ezért Thomas már előre aggódott. A megérzés jónak bizonyult: induláskor hiába próbálta az érkezéskor kapott jegyet belenyomni az automatába, az nem fogadta el. Ismét esélytelennek tűnt a helyzetünk, mikor egy hölgy lépett az automatához és láthatóan minden gond nélkül beledugta a jegyét. Thomas gyorsan kiszállt és elmagyarázta neki a problémánkat, majd közös erővel próbálták bedugni a jegyet a résbe. Egy idő után sikerült; valószínűleg csak annyi volt a gond, hogy a jegy elázott az esőben.
Hazafele menet a Mester megkérdezte Thomast, mennyivel tartozunk az útért. Thomas gyorsan kiszámolta a benzinpénzt.
-És a parkolás meg ilyenek?
-A parkolás inkább csak lelkileg volt teher-felelte Thomas.
2013. október 18., péntek
Állatkerti akrobatika
Az Állatok Világnapján az állatkert lakói úgy döntöttek, akrobatikával szórakoztatják örökbefogadóikat és azok vendégeit. Jacques és Noé például azon versengtek, melyikük tudja lelökni a másikat a medencéjükben található műzátonyról.
A kis párduc is igyekezett elsajátítani az akrobatikát: a kifutójukban található faágon egyensúlyozott és időnként anyja mögé, mellé vagy hátára pottyant. Az anyapárduc a "Mummy needs a drink" arckifejezéssel szemlélte az eseményeket, és azt vártuk, hogy mikor kever le egy nyaklevest hiperaktív csemetéjének.
Az ormányos medvéknél nem kell meglepődni, ha a faágon találjuk őket. Ezúttal azonban két példány kiváló érzékkel a faág legvégén került intermedvélis konfliktusba, minek hatására addig baszkurálták egymást, míg egyikük leesett az ágról. A másik ezután elégedetten felmászott mászókája felső részére és a biztonság kedvéért elkezdte elrágni a lelógó köteleket, nehogy valaki utánamásszon.
Őszintén szólva azért a gondozók is hozzájárultak az akrobataprodukciókhoz. A rókamanguszták kifutójában például valaki felfüggesztett egy darab húst, olyan magasságba, hogy a földről nem nagyon érték el. A ravasz állatkák azonban hamar rájöttek a megoldásra, és fergeteges ugrásokkal szórakoztatták közönséget.
A kis párduc is igyekezett elsajátítani az akrobatikát: a kifutójukban található faágon egyensúlyozott és időnként anyja mögé, mellé vagy hátára pottyant. Az anyapárduc a "Mummy needs a drink" arckifejezéssel szemlélte az eseményeket, és azt vártuk, hogy mikor kever le egy nyaklevest hiperaktív csemetéjének.
Az ormányos medvéknél nem kell meglepődni, ha a faágon találjuk őket. Ezúttal azonban két példány kiváló érzékkel a faág legvégén került intermedvélis konfliktusba, minek hatására addig baszkurálták egymást, míg egyikük leesett az ágról. A másik ezután elégedetten felmászott mászókája felső részére és a biztonság kedvéért elkezdte elrágni a lelógó köteleket, nehogy valaki utánamásszon.
Őszintén szólva azért a gondozók is hozzájárultak az akrobataprodukciókhoz. A rókamanguszták kifutójában például valaki felfüggesztett egy darab húst, olyan magasságba, hogy a földről nem nagyon érték el. A ravasz állatkák azonban hamar rájöttek a megoldásra, és fergeteges ugrásokkal szórakoztatták közönséget.
2013. október 7., hétfő
Döntésképtelenség
Második túranapunk reggelén esett az eső, és egész napra ezt jósolták. Két alternatíva merült fel: a postojnai cseppkőbarlang, illetve egy termálfürdő valahol Ljubljanában. Mivel a csapat többsége nem hozott fürdőruhát és amúgy is mászkálósabb programra készült, szinte mindenki a barlangot választotta, csak Gergő és Lóri nem tudta elhatározni magát. Gergő ugyan a fürdőt preferálta volna, de rábízta a döntést Lórira, aki ugyanolyan tanácstalan volt. Gergő végül azt javasolta neki, dobjon fel egy pénzérmét.
- Na, mi a végeredmény?-kérdeztem, mikor reggeli után fölmentem a szobába.
- Háromszor feldobtam és mind a háromszor barlang jött ki, de még nem tudom-felelte Lóri.
-Bocs, de ha nem hiszel a pénzérmés módszerben, miért csinálod?
- Te nem ismered ezt a palit-vetette közbe Gergő vésztjóslóan. Lóri keresgélni kezdett a pénztárcájában.
- Feldobok egy másik érmét. Szerintem ennek rossz a súlyelosztása-magyarázta. Feldobta, megnézte az eredményt és megkönnyebbülten felsóhajtott: - Na végre, fürdő!
A másik döntéshelyzet visszautazásunk napján állt be. Mi városnézést terveztünk, házigazdáink javaslatára Ptuj városában. Tóni viszont előre leszervezte egy bortermelő ismerősével, hogy hazaútban megtekintik az ő borászatát. Ez két autó utasainak egyértelművé tette a programot, de a harmadik kocsinak döntenie kellett. Persze ez volt az a kocsi, amelyben Gergő és Lóri is utazott.
-Engem annyira nem érdekel a borászat-mondta Gergő utolsó esténken fent a szobában.-Inkább mennénk veletek. Szerintem Roland is hajlik rá, csak Ferit kell meggyőzni.
Neki is álltam Ferit meggyőzni, ami nem is ment nehezen. Ő is egyetértett, hogy egy magyarországi borászatba bármikor szervezhetünk egynapos kirándulást, büszke tulajdonosa is biztos szívesen megmutatja, míg Ptuj azért elég messze van az ilyesmihez.
-Igazából én Ptuj mellett vagyok, csak Gergőéket kell meggyőzni-mondta, mire megnyugtattam, hogy az szerintem sikerülni fog.
Reggel tehát arra számítottam, hogy Gergőék is csatlakoznak hozzánk. Ehhez képest Feri lelkesen bejelentette, hogy persze, ők is a borászatba mennek.
Úgy tűnik, valaki meggyőzte időközben.
- Na, mi a végeredmény?-kérdeztem, mikor reggeli után fölmentem a szobába.
- Háromszor feldobtam és mind a háromszor barlang jött ki, de még nem tudom-felelte Lóri.
-Bocs, de ha nem hiszel a pénzérmés módszerben, miért csinálod?
- Te nem ismered ezt a palit-vetette közbe Gergő vésztjóslóan. Lóri keresgélni kezdett a pénztárcájában.
- Feldobok egy másik érmét. Szerintem ennek rossz a súlyelosztása-magyarázta. Feldobta, megnézte az eredményt és megkönnyebbülten felsóhajtott: - Na végre, fürdő!
A másik döntéshelyzet visszautazásunk napján állt be. Mi városnézést terveztünk, házigazdáink javaslatára Ptuj városában. Tóni viszont előre leszervezte egy bortermelő ismerősével, hogy hazaútban megtekintik az ő borászatát. Ez két autó utasainak egyértelművé tette a programot, de a harmadik kocsinak döntenie kellett. Persze ez volt az a kocsi, amelyben Gergő és Lóri is utazott.
-Engem annyira nem érdekel a borászat-mondta Gergő utolsó esténken fent a szobában.-Inkább mennénk veletek. Szerintem Roland is hajlik rá, csak Ferit kell meggyőzni.
Neki is álltam Ferit meggyőzni, ami nem is ment nehezen. Ő is egyetértett, hogy egy magyarországi borászatba bármikor szervezhetünk egynapos kirándulást, büszke tulajdonosa is biztos szívesen megmutatja, míg Ptuj azért elég messze van az ilyesmihez.
-Igazából én Ptuj mellett vagyok, csak Gergőéket kell meggyőzni-mondta, mire megnyugtattam, hogy az szerintem sikerülni fog.
Reggel tehát arra számítottam, hogy Gergőék is csatlakoznak hozzánk. Ehhez képest Feri lelkesen bejelentette, hogy persze, ők is a borászatba mennek.
Úgy tűnik, valaki meggyőzte időközben.
Hol vagy, Laci??
Eleinte sejtettük, hogy Laci hol van: a Pécsről Kanizsára tartó vonaton (persze nem hátul, mert az a krumplifejű palacsinta helye), amely 5 körül ér be a kanizsai állomásra. Addigra kellett nekünk is autóval odajutnunk, hogy ott fölszedjük és induljunk tovább Szlovéniába. Nagykanizsára még be is értünk időben, de a vasútállomást megtalálni már nem volt olyan egyszerű dolog. Hármunk közül csak a Mester járt ott korábban: ott kellett vonatról buszra szállnia, és a magyar várostervezés sajátosságainak következtében így egész jól körbejárta a várost. Rá is mutatott egy utcára, amely szerinte a vasútállomásra vezetőhöz hasonlított. Ám csak hasonlított hozzá, mert miután átmentünk a síneken, zsákutcába kerültünk. Egy helybéli tanácsára megfordultunk és valószínűleg jó irányban haladtunk egészen a körforgalomig; itt ismét egy, a Mesternek ismerős utca tévesztett meg minket, amely ismét zsákutcának bizonyult; igaz, ez tulajdonképpen a vasútállomásra vezetett volna, de csak gyalogosan. Ezúttal egy helybélinek tűnő hölgytől kértünk útbaigazítást.
- Menjenek vissza a körforgalomig és ott forduljanak jobbra-javasolta a hölgy, és a nyomatékosítás kedvéért intett is a bal kezével. Ezek után túlzottan nem hagyatkoztunk rá, de azért visszamentünk a körforgalomhoz. A harmadik kiválasztott utca végre valóban a vasútállomáshoz vitt ki minket. 5 óra 10 volt; lékekszakadva ugrottunk ki a kocsiból, mikor megérkezett Laci sms-e:
"Még a vonaton vagyok, a kaller szerint kb. 20 percet késünk."
Miután Laci megérkezett a szokatlanul hideg és szeles kanizsai vasútállomásra, azt is bevallotta, hogy nem hozott úti kaját. Azt kérte, álljunk meg az első kisközértnél, hogy gyorsan bevásárolhasson. Tényleg nagyon gyorsan vásárolt: pár perc múlva a kocsiban ülve már láttuk, ahogy szalad felénk. Thomas mindenesetre beindította a motort és előregurult néhány métert, ne szaladjon hiába.
Laci második eltűnése a postojnai cseppkőbarlangnál következett be. Mikor kijöttünk, ömlött az eső (bent ilyesmit nem tapasztaltunk), ezért mi hárman egy szuveníres bódé ernyője alá menekültünk. Laci egyelőre sehol; úgy véltük, a belépéskor készített fényképeinket nézegeti a kijáratnál. Mivel a Mester és én egy vécélátogatást is beterveztünk, abban maradtunk, hogy Thomas megvárja Lacit, mi meg addig előremegyünk a vécéhez. Direkt felváltva vettük használatba, hogy addig a másik őrködhessen odakint. Hiába: Thomasék a jelek szerint elkerülték a figyelmünket. Legalábbis mikor már jó 20 perce ott állhattunk, gyanús lett a dolog. Visszamentünk a bódéhoz, ahol persze se Laci, se Thomas. Az én telefonomnak az akkuja volt lemerülve, a Mesterén meg alig volt pénz, de végül megpróbálta felhívni Thomast. Jól tette: kiderült, hogy ők már a kocsiban ülnek a parkolóban és ránk várnak...
- Menjenek vissza a körforgalomig és ott forduljanak jobbra-javasolta a hölgy, és a nyomatékosítás kedvéért intett is a bal kezével. Ezek után túlzottan nem hagyatkoztunk rá, de azért visszamentünk a körforgalomhoz. A harmadik kiválasztott utca végre valóban a vasútállomáshoz vitt ki minket. 5 óra 10 volt; lékekszakadva ugrottunk ki a kocsiból, mikor megérkezett Laci sms-e:
"Még a vonaton vagyok, a kaller szerint kb. 20 percet késünk."
Miután Laci megérkezett a szokatlanul hideg és szeles kanizsai vasútállomásra, azt is bevallotta, hogy nem hozott úti kaját. Azt kérte, álljunk meg az első kisközértnél, hogy gyorsan bevásárolhasson. Tényleg nagyon gyorsan vásárolt: pár perc múlva a kocsiban ülve már láttuk, ahogy szalad felénk. Thomas mindenesetre beindította a motort és előregurult néhány métert, ne szaladjon hiába.
Laci második eltűnése a postojnai cseppkőbarlangnál következett be. Mikor kijöttünk, ömlött az eső (bent ilyesmit nem tapasztaltunk), ezért mi hárman egy szuveníres bódé ernyője alá menekültünk. Laci egyelőre sehol; úgy véltük, a belépéskor készített fényképeinket nézegeti a kijáratnál. Mivel a Mester és én egy vécélátogatást is beterveztünk, abban maradtunk, hogy Thomas megvárja Lacit, mi meg addig előremegyünk a vécéhez. Direkt felváltva vettük használatba, hogy addig a másik őrködhessen odakint. Hiába: Thomasék a jelek szerint elkerülték a figyelmünket. Legalábbis mikor már jó 20 perce ott állhattunk, gyanús lett a dolog. Visszamentünk a bódéhoz, ahol persze se Laci, se Thomas. Az én telefonomnak az akkuja volt lemerülve, a Mesterén meg alig volt pénz, de végül megpróbálta felhívni Thomast. Jól tette: kiderült, hogy ők már a kocsiban ülnek a parkolóban és ránk várnak...
2013. október 2., szerda
Nagy Macskatestvér figyel téged
Mikor a Cat Caféba értem, András még nem volt ott, ezért letelepedtem egy asztalhoz Azúr mellé. Később O'Mara is megjelent és a szemközti széken gömbölyödött össze. Mikor András megérkezett, átadtam neki a helyem és átültem az alvó O'Mara mellé. András nézegetni kezdte a gépén a repjegyeket. Minthogy Azúr közben odébbállt, ideiglenesen átültem mellé, nem számítva arra, hogy Azúr ismét megjelenik és teljes lelki nyugalommal beül az előző székemre az otthagyott cuccaim közé:
Azúr később felugrott az asztalra és megvizsgálta nyitva hagyott övtáskám tartalmát. Ennek akkor még nem tulajdonítottam jelentőséget. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy figyelnek minket, mikor a vécéből kilépve a mögöttem álló lány Snow-t tartotta a karjában. Mikor óvatosan megkérdeztem tőle, hogy miért macskával jár vécére, elmondta, hogy Snow mindenáron utánam akart jönni és csak így tudta megfékezni. Mondjuk Snow legalább nem diszkriminált: a lány után ugyanúgy be akart menni, ezért kénytelen voltam én is ölbe venni őt és kiselőadást tartani az emberi és macskavécék elkülönüléséről.
Mikor már hiányzott, hogy üljön rajtam valaki, ölbe kaptam Poirot-t, aki viszont érdeklődéssel figyelte a laptop képernyőjét. András épp Ágival és Edinával próbálta a kalandpark-látogatás részleteit egyeztetni. Poirot szürke agysejtjei azonnal működésbe léptek és rájött, hogy ebbe bele kell avatkoznia. Rögtön fel is ugrott az asztalra és ráült a billentyűzetre. "Jujőp" - írta megdöbbent barátainknak, majd keresni kezdte a gépen a s.jjjépúőő nevű fájlt. Mikor nem találta, újabb keresést akart beindítani, de közbeléptem és leraktam az asztalról.
Megfigyelőink elkövették azt a hibát, hogy engedték magukat lefotózni. András ezeket a képeket töltötte fel a gépére, ami magára vonta Pongó figyelmét. Azonnal felugrott az asztalra, de András megmutatta neki az USB csatlakozót és elmagyarázta működését. Ez kielégítőnek bizonyult Pongó számára, aki ezután nyugodtan leült az asztalon.
A catek valószínűleg Kristófnak is küldtek üzenetet telepatikusan vagy szagok útján, hogy gyanús személyek vagyunk. Ugyanis mikor hazaértünk, úgy döntött, hogy átkutatja a lakásban található gyanús tárgyakat. Elsőként egy szalagfüles reklámszatyrot választott, amibe belebújt, majd így kezdett nyüzsögni. A galériáról lenézve csak annyit láttunk, hogy egy nagy reklámszatyor rohangál odalent...
Azúr később felugrott az asztalra és megvizsgálta nyitva hagyott övtáskám tartalmát. Ennek akkor még nem tulajdonítottam jelentőséget. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy figyelnek minket, mikor a vécéből kilépve a mögöttem álló lány Snow-t tartotta a karjában. Mikor óvatosan megkérdeztem tőle, hogy miért macskával jár vécére, elmondta, hogy Snow mindenáron utánam akart jönni és csak így tudta megfékezni. Mondjuk Snow legalább nem diszkriminált: a lány után ugyanúgy be akart menni, ezért kénytelen voltam én is ölbe venni őt és kiselőadást tartani az emberi és macskavécék elkülönüléséről.
Mikor már hiányzott, hogy üljön rajtam valaki, ölbe kaptam Poirot-t, aki viszont érdeklődéssel figyelte a laptop képernyőjét. András épp Ágival és Edinával próbálta a kalandpark-látogatás részleteit egyeztetni. Poirot szürke agysejtjei azonnal működésbe léptek és rájött, hogy ebbe bele kell avatkoznia. Rögtön fel is ugrott az asztalra és ráült a billentyűzetre. "Jujőp" - írta megdöbbent barátainknak, majd keresni kezdte a gépen a s.jjjépúőő nevű fájlt. Mikor nem találta, újabb keresést akart beindítani, de közbeléptem és leraktam az asztalról.
Megfigyelőink elkövették azt a hibát, hogy engedték magukat lefotózni. András ezeket a képeket töltötte fel a gépére, ami magára vonta Pongó figyelmét. Azonnal felugrott az asztalra, de András megmutatta neki az USB csatlakozót és elmagyarázta működését. Ez kielégítőnek bizonyult Pongó számára, aki ezután nyugodtan leült az asztalon.
A catek valószínűleg Kristófnak is küldtek üzenetet telepatikusan vagy szagok útján, hogy gyanús személyek vagyunk. Ugyanis mikor hazaértünk, úgy döntött, hogy átkutatja a lakásban található gyanús tárgyakat. Elsőként egy szalagfüles reklámszatyrot választott, amibe belebújt, majd így kezdett nyüzsögni. A galériáról lenézve csak annyit láttunk, hogy egy nagy reklámszatyor rohangál odalent...
2013. szeptember 22., vasárnap
Vicces nyelv a portugál
Portugáltanárom egyszer úgy jellemezte, hogy "a legszebb szláv nyelv", de időnként inkább valami polinéziai dialektusra hasonlít. Például a szállásunk melletti étterem étlapján a "frango piri-piri" nevű fogás neve a Húsvét-szigetet idézte. Gábortól viszont azt is megtudtuk, hogy a brazílok ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy a mássalhangzóval végződő szótagokhoz hozzáadjanak egy i-t. Így lesz a laptopból "lapitopi", Brad Pittből pedig "bredipiti".
Az egyik legaranyosabb portugál szó azonban, amit megtanultam (és erre ezért emlékszem is) egészen magyar hangzású. A kékcinkét ugyanis így hívják: chapim (ejtsd: sapim) azul.
Az egyik legaranyosabb portugál szó azonban, amit megtanultam (és erre ezért emlékszem is) egészen magyar hangzású. A kékcinkét ugyanis így hívják: chapim (ejtsd: sapim) azul.
2013. szeptember 9., hétfő
Önbetörő raktárosok
- Az a baj, hogy rossz betörők vagyunk – állapította meg Attila. Hárman ácsorogtak a raktár bezárt ajtaja előtt. Mint kiderült, elromlott a mágneszár, így nem tudtak bejutni.
Szerencsére a raktárat a többi résztől elválasztó fal nem ért a plafonig, csak kb. az emelet magasságáig, és a lépcsőről át is lehetett rá mászni. Joe ezt meg is tette, és most ott egyensúlyozott a fal tetején, arcszíne kábé azéhoz hasonló, és görcsösen szorongatta a korlátot. Ahhoz, hogy bejusson, jó 2 és fél-3 métert kellett volna leugrania. Mondjuk mikor fölmentem a lépcsőn, láttam, hogy pont a lépcső mellett fel vannak tornyozva mindenféle fém rekeszek, de az azokon heverő kartondobozok garantáltan nem bírtak volna el egy embert.
- Be lehetne adni egy létrát – vetettem fel. – Akkor leengedhetné a falról és azon le tudna mászni.
- A létrák mind bent vannak a raktárban – közölte Attila, de azért körülnézett, és talált is egyet. Feladta a falra Joe-nak, aki fél kézzel átvette és megpróbálta leengedni. Persze túl rövid volt a létra, ráadásul közvetlenül a lépcső mellett nem is lehetett leengedni, a fémdobozok miatt ugye.
- Azért ha leengeded, talán le tudsz ereszkedni addig és le tudsz rajta menni – vetettem fel. Joe erre elengedte a létrát; az csodával határos módon nem dőlt el, hanem ott maradt, egyik szárával nekitámaszkodva a falnak.
- Kinyitva gondoltam – magyaráztam, de Joe úgy döntött, már nem foglalkozik vele. Leült a fal tetején és elkezdett araszolni a létra felé. Mikor elért a fémdobozok széléhez, mély levegőt vett és lecsúszott a falról, útközben megtámaszkodva az egyik fémdoboz szélében (a kartondobozokat elkerülve). A mágneszárat ugyan belülről se tudta kinyitni, viszont a kaput igen, így a többiek is bemehettek.
Mikor másfél óra múlva megint arra jártam, a raktárban minden a szokásos mederben ment: ajtó nyitva, Levente nem is tudott a reggeli bonyodalomról. Nem meséltem el neki, hadd legyen a raktárosoknak is egy jó sztorija.
Szerencsére a raktárat a többi résztől elválasztó fal nem ért a plafonig, csak kb. az emelet magasságáig, és a lépcsőről át is lehetett rá mászni. Joe ezt meg is tette, és most ott egyensúlyozott a fal tetején, arcszíne kábé azéhoz hasonló, és görcsösen szorongatta a korlátot. Ahhoz, hogy bejusson, jó 2 és fél-3 métert kellett volna leugrania. Mondjuk mikor fölmentem a lépcsőn, láttam, hogy pont a lépcső mellett fel vannak tornyozva mindenféle fém rekeszek, de az azokon heverő kartondobozok garantáltan nem bírtak volna el egy embert.
- Be lehetne adni egy létrát – vetettem fel. – Akkor leengedhetné a falról és azon le tudna mászni.
- A létrák mind bent vannak a raktárban – közölte Attila, de azért körülnézett, és talált is egyet. Feladta a falra Joe-nak, aki fél kézzel átvette és megpróbálta leengedni. Persze túl rövid volt a létra, ráadásul közvetlenül a lépcső mellett nem is lehetett leengedni, a fémdobozok miatt ugye.
- Azért ha leengeded, talán le tudsz ereszkedni addig és le tudsz rajta menni – vetettem fel. Joe erre elengedte a létrát; az csodával határos módon nem dőlt el, hanem ott maradt, egyik szárával nekitámaszkodva a falnak.
- Kinyitva gondoltam – magyaráztam, de Joe úgy döntött, már nem foglalkozik vele. Leült a fal tetején és elkezdett araszolni a létra felé. Mikor elért a fémdobozok széléhez, mély levegőt vett és lecsúszott a falról, útközben megtámaszkodva az egyik fémdoboz szélében (a kartondobozokat elkerülve). A mágneszárat ugyan belülről se tudta kinyitni, viszont a kaput igen, így a többiek is bemehettek.
Mikor másfél óra múlva megint arra jártam, a raktárban minden a szokásos mederben ment: ajtó nyitva, Levente nem is tudott a reggeli bonyodalomról. Nem meséltem el neki, hadd legyen a raktárosoknak is egy jó sztorija.
2013. szeptember 1., vasárnap
Megint baj van a nemek körül
Dennis Altman Global Sex című könyvében a nők hátrányos helyzetének jelei között sorolja fel, hogy egyes kultúrákban "women can be divorced if they fail to produce male sons."
Sanyarú bizony a sorsa annak az asszonynak, aki nőnemű fiúgyermeket szül a világra.
Sanyarú bizony a sorsa annak az asszonynak, aki nőnemű fiúgyermeket szül a világra.
2013. augusztus 23., péntek
Interjú aranyköpések 4.
... ezúttal egy fórumbejegyzéssel is megtoldva:
A szülő, aki tájékozott gyermeke oktatását illetően:
- ő megy érte óvodába – vagy bölcsibe vagy hova jár a Zsombor.
Megint az „izé” szó, ezúttal jó híreket közvetítve az interjúalany szüleiről:
- Ami ilyen nagyobb nemtudom cipekedős, bútoros, javításos valami, abban segítünk. De hogy ők is sokat izélnek.
Fiatalos édesanya jótanácsa huszonéves gyerekeinek:
- belőlem nehogy unokát, vagy izé, nagymamát csináljatok itt idő előtt!
Egyesek a saját magukról szóló híreket is másoktól tudják meg:
- mesélek az egyiknek, hogy vele mi van
A szexualitás nem magánügy!
- a biszexualitást én csak a szexualitásra, szóval nem így a magánéletre.
Heteró unokatesók meglepő lépése (különösen a jogi hátteret tekintve):
- Most 4 unokatestvérem dolgozik Ausztriába már két lány ki is nősült.
Szükséges tárgy:
- [az ember] olyanokat ad, amire szüksége van. Tehát otthon is ilyeneket, ilyenekkel próbáljuk meglepni egymást. […] Kaptam születésnapomra egy tollasütőt, amit egy évig nem vettünk elő.
Szerencsés partner:
- az anyja is humán
Amikor a szülők tudat alatti kívánságai felszínre kerülnek:
- sajnos meghalt a Krisz [a párom] anyukája és akkor mondták, hogy na akkor ők eljönnek a barátnőm temetésére
A zsigerek szerepe a családi viszonyokban:
- anyuval nagyon belsőséges volt mindig a viszonyunk
A település mérete is relatív lehet:
- mindig úgy gondoltam, hogy ez egy kis falu, ahol élnek a szüleim
Egy meglepő vidéki épület:
- kertes ház kerttel
Gond van a matekkal!
- 7 unokatestvérem van. 2 fiú, többiek lányok, heten lányok.
Nagyszülő-unoka viszonylatban szokatlan jelenség:
- Annak idején együtt nevelkedtem vele
Egyoldalú találkozások:
- ő többet találkozik velünk, mint én velük
Végül pedig egy fórumozó, aki igen mereven értelmezi a heteroszexualitás fogalmát:
- olyan szélsőséges esetekben, amikor vki rendszeresen szexel ellenkező neműekkel, és ezzel egyidejűleg heteroszexuálisnak tartja magát, mondhatom azt, h sztem nem heteroszexuális, mert a heteroszexuális nem ezt jelenti
A szülő, aki tájékozott gyermeke oktatását illetően:
- ő megy érte óvodába – vagy bölcsibe vagy hova jár a Zsombor.
Megint az „izé” szó, ezúttal jó híreket közvetítve az interjúalany szüleiről:
- Ami ilyen nagyobb nemtudom cipekedős, bútoros, javításos valami, abban segítünk. De hogy ők is sokat izélnek.
Fiatalos édesanya jótanácsa huszonéves gyerekeinek:
- belőlem nehogy unokát, vagy izé, nagymamát csináljatok itt idő előtt!
Egyesek a saját magukról szóló híreket is másoktól tudják meg:
- mesélek az egyiknek, hogy vele mi van
A szexualitás nem magánügy!
- a biszexualitást én csak a szexualitásra, szóval nem így a magánéletre.
Heteró unokatesók meglepő lépése (különösen a jogi hátteret tekintve):
- Most 4 unokatestvérem dolgozik Ausztriába már két lány ki is nősült.
Szükséges tárgy:
- [az ember] olyanokat ad, amire szüksége van. Tehát otthon is ilyeneket, ilyenekkel próbáljuk meglepni egymást. […] Kaptam születésnapomra egy tollasütőt, amit egy évig nem vettünk elő.
Szerencsés partner:
- az anyja is humán
Amikor a szülők tudat alatti kívánságai felszínre kerülnek:
- sajnos meghalt a Krisz [a párom] anyukája és akkor mondták, hogy na akkor ők eljönnek a barátnőm temetésére
A zsigerek szerepe a családi viszonyokban:
- anyuval nagyon belsőséges volt mindig a viszonyunk
A település mérete is relatív lehet:
- mindig úgy gondoltam, hogy ez egy kis falu, ahol élnek a szüleim
Egy meglepő vidéki épület:
- kertes ház kerttel
Gond van a matekkal!
- 7 unokatestvérem van. 2 fiú, többiek lányok, heten lányok.
Nagyszülő-unoka viszonylatban szokatlan jelenség:
- Annak idején együtt nevelkedtem vele
Egyoldalú találkozások:
- ő többet találkozik velünk, mint én velük
Végül pedig egy fórumozó, aki igen mereven értelmezi a heteroszexualitás fogalmát:
- olyan szélsőséges esetekben, amikor vki rendszeresen szexel ellenkező neműekkel, és ezzel egyidejűleg heteroszexuálisnak tartja magát, mondhatom azt, h sztem nem heteroszexuális, mert a heteroszexuális nem ezt jelenti
2013. augusztus 20., kedd
Kőhányás
Kőhányáspuszta kicsiny település a Vértesben, amely jó eséllyel indulhatna az egy lakosra eső információs táblák versenyén. Az egyik ilyen tábla az alábbi hasznos információkkal kezdődik:
Kőhányás (német neve zárójelben). A települést ????-ben alapították. Neve kőhányást jelent.”
Most már tudjuk.
Kőhányás (német neve zárójelben). A települést ????-ben alapították. Neve kőhányást jelent.”
Most már tudjuk.
Black River Bluesman
A blues színpadon nem jellemző, hogy időben kezdődnének a dolgok, ezért nem izgattam magam azon, hogy 6-kor még egy fröccsbüfé pultjánál álltam. Azon sem lepődtem meg, hogy amikor 6 óra 10-re odaértem, a zenekar még a beállásnál tartott. Valami gond lehetett a mikrofonnal, mert a szólista folyamatosan próbálgatta, kevés sikerrel.
-One-two, yksi-kaksi, ett-två! - szólt bele a mikrofonba sokadszorra is. Nem egészen értettem, miért volt fontos mindezt három nyelven, de talán ezzel próbálta igazolni, hogy tényleg finn.
6.20 körül még mindig nem történt semmi, és elhatároztam, hogy ha félig (mármint fél 7-ig) nem kezdenek el játszani, akkor lelépek a La Pegatinára a világzenei színpadon. Aztán 6.25-kor úgy tűnt, rendeződnek a dolgok: a zenekar elkezdett játszani egy egész elviselhető bluest. Majd még egyszer elkezdték ugyanezt, és ekkor jöttem rá, hogy ez még mindig a beállás része. Azért meghallgattam, hátha végre sikerül összehangolni a technikát és utána elkezdődik a koncert.
A blues ismétlése úgy tűnik, már a zenészek finnyás ízlésének is megfelelt, mert szóltak a technikusoknak, hogy most már minden oké. Ezek után a szólista végre a közönséget szólította meg:
Sziasztok! Mi vagyunk a Black River Bluesman! Köszönjük, hogy ennyit vártatok ránk! 10 perc múlva visszajövünk!
Na ezt már nem vártam meg.
-One-two, yksi-kaksi, ett-två! - szólt bele a mikrofonba sokadszorra is. Nem egészen értettem, miért volt fontos mindezt három nyelven, de talán ezzel próbálta igazolni, hogy tényleg finn.
6.20 körül még mindig nem történt semmi, és elhatároztam, hogy ha félig (mármint fél 7-ig) nem kezdenek el játszani, akkor lelépek a La Pegatinára a világzenei színpadon. Aztán 6.25-kor úgy tűnt, rendeződnek a dolgok: a zenekar elkezdett játszani egy egész elviselhető bluest. Majd még egyszer elkezdték ugyanezt, és ekkor jöttem rá, hogy ez még mindig a beállás része. Azért meghallgattam, hátha végre sikerül összehangolni a technikát és utána elkezdődik a koncert.
A blues ismétlése úgy tűnik, már a zenészek finnyás ízlésének is megfelelt, mert szóltak a technikusoknak, hogy most már minden oké. Ezek után a szólista végre a közönséget szólította meg:
Sziasztok! Mi vagyunk a Black River Bluesman! Köszönjük, hogy ennyit vártatok ránk! 10 perc múlva visszajövünk!
Na ezt már nem vártam meg.
2013. augusztus 14., szerda
Tizenharmadika, munkanap
Az épületben nem volt senki, előtte viszont rám köszönt egy napszemüveges csávó. Nem volt ugyan ismerős a feje, de visszaköszöntem, abból baj nem lehet. Bekopogtam, de nem nyitott ajtót senki. Mire leültem egy ládára olvasni, a napszemüveges eltűnt.
Úgy 5 perccel később megszólalt a riasztó. Kábé ugyanakkor megjelent Kriszta.
- Nem tudod, mitől riasztott be? - kérdeztem.
- Nem, de csak most kezdte, hogy ideértem.
- Nézzük meg, történt-e valami.
Kriszta kinyitotta az ajtót, leállította a riasztót és eltűnt a hátsó traktusban (azt hittem, az épület átvizsgálása végett, de mint kiderült, csak a kajáját tette be a hűtőbe). Én felóvakodtam az emeletre és kinyitottam az ajtót. Sajnáltam, hogy nincs nálam a vadiúj vízipisztolyom, mert ugyan elég felismerhető, hogy nem igazi (minthogy narancssárga műanyagból van), azért mégis biztonságot nyújtott volna. De nem láttam sehol bűnöző elemet, csak az egyik benti számítógépnél egy fiatalembert, akit utólag a napszemüvegesként azonosítottam.
- Nem láttál valami gyanúsat, amitől beindult volna a riasztó? - kérdeztem tőle.
- Ez a mi riasztónk volt?
- Persze. Amikor bejöttél, minden rendben volt? Egyáltalán, hol jöttél be?
- Hátul. Elkértem a kulcsot.
- És kikapcsoltad a riasztót? - kérdeztem, mert úgy éreztem, közel járok a megfejtéshez.
- Nem, hát nem is tudtam, hogy be van kapcsolva.
Miközben azon filóztam, a srác szerint mégis miért hagynának egy irodaépületet és raktárat kikapcsolt riasztóval éjszakára, lementem, hogy közöljem Krisztával a megoldást. Közben láttam, hogy az ajtó előtt újabb ember áll.
- A gyakornok srác indította be a riasztót, és egy kék pólós ember akar bejönni.
- Hát az még nem fog. Vagy várjál, gyakornok?
- Nem tudom, nézd meg.
Megnézte.
- Én sem tudom. Annyi új ember van itt, nem ismerem őket.
- Akkor kérdezd meg, gyakornok-e, és ha igen, engedd be.
A srác gyakornoknak bizonyult, ezért beengedtük, vele együtt a frissen érkezett Levit is. Őneki különösen örültem, ugyanis csak ő engedhetett be a raktárba, ahol a tudtommal egyetlen működő fénymásoló üzemelt. Mint kifejtettem nekik, a fenti belső irodában levő fénymásolóhoz most rendeltek patront, és a másik is "toner empty" üzenetekkel fogadja az embert, pedig nemrég lett benne cserélve.
- Figyelj, próbáljuk meg azt, hogy megrázom a patront - javasolta Kriszta. - Az szokott segíteni.
Örömmel követtem, mert Levinek úgyis volt még valami elintéznivalója. Beérve azt láttam, hogy Kriszta lelkesen rázogatja az egyik gép patronját. Ekkor felvilágosítottam, hogy nem erről a szerkezetről beszéltem, lévén hogy ez ráadásul nem is fénymásoló, hanem egyszerű printer. Kriszta ezután bepróbálkozott a külső iroda fénymásolójával, de mivel nem jött rá, hogyan kell kiszedni a patront, inkább lementem a raktárba.
A raktárban igen meleg volt, a fénymásolóban pedig igen kevés papír. Nem találtam meg a nyomtatópapírt, ezért környezetbarát megoldásként használt lapok üres oldalára másoltam. Az egyik ilyen lapot azonban a gép túl használtnak tekintette, mert elakadt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy segítséget kérek - azonban a raktárajtót zárva találtam.
- Segítség! - dörömböltem. - Bezártak a raktárba!
- Hát, aki túl sokat fénymásol...-csúfolódott Levi, de azért kinyitotta. Elmagyaráztam neki a problémát, és ő hatékonyan kiszedte a megevett papírt és feltöltötte a papírtálcát is. Egyszóval csekély 15 perc késéssel mindennel elkészültem.
Pechemre az irodában már ott ült Zsolt, aki rendkívül nem kedveli a késést.
- Bocs, csak le kellett mennem a raktárba, csak ott tudtam fénymásolni - magyaráztam, mert úgy gondoltam, a teljes történet túl hosszú lenne.
- Ja, ez a fenti már jó. Tegnap megjavítottam...
Úgy 5 perccel később megszólalt a riasztó. Kábé ugyanakkor megjelent Kriszta.
- Nem tudod, mitől riasztott be? - kérdeztem.
- Nem, de csak most kezdte, hogy ideértem.
- Nézzük meg, történt-e valami.
Kriszta kinyitotta az ajtót, leállította a riasztót és eltűnt a hátsó traktusban (azt hittem, az épület átvizsgálása végett, de mint kiderült, csak a kajáját tette be a hűtőbe). Én felóvakodtam az emeletre és kinyitottam az ajtót. Sajnáltam, hogy nincs nálam a vadiúj vízipisztolyom, mert ugyan elég felismerhető, hogy nem igazi (minthogy narancssárga műanyagból van), azért mégis biztonságot nyújtott volna. De nem láttam sehol bűnöző elemet, csak az egyik benti számítógépnél egy fiatalembert, akit utólag a napszemüvegesként azonosítottam.
- Nem láttál valami gyanúsat, amitől beindult volna a riasztó? - kérdeztem tőle.
- Ez a mi riasztónk volt?
- Persze. Amikor bejöttél, minden rendben volt? Egyáltalán, hol jöttél be?
- Hátul. Elkértem a kulcsot.
- És kikapcsoltad a riasztót? - kérdeztem, mert úgy éreztem, közel járok a megfejtéshez.
- Nem, hát nem is tudtam, hogy be van kapcsolva.
Miközben azon filóztam, a srác szerint mégis miért hagynának egy irodaépületet és raktárat kikapcsolt riasztóval éjszakára, lementem, hogy közöljem Krisztával a megoldást. Közben láttam, hogy az ajtó előtt újabb ember áll.
- A gyakornok srác indította be a riasztót, és egy kék pólós ember akar bejönni.
- Hát az még nem fog. Vagy várjál, gyakornok?
- Nem tudom, nézd meg.
Megnézte.
- Én sem tudom. Annyi új ember van itt, nem ismerem őket.
- Akkor kérdezd meg, gyakornok-e, és ha igen, engedd be.
A srác gyakornoknak bizonyult, ezért beengedtük, vele együtt a frissen érkezett Levit is. Őneki különösen örültem, ugyanis csak ő engedhetett be a raktárba, ahol a tudtommal egyetlen működő fénymásoló üzemelt. Mint kifejtettem nekik, a fenti belső irodában levő fénymásolóhoz most rendeltek patront, és a másik is "toner empty" üzenetekkel fogadja az embert, pedig nemrég lett benne cserélve.
- Figyelj, próbáljuk meg azt, hogy megrázom a patront - javasolta Kriszta. - Az szokott segíteni.
Örömmel követtem, mert Levinek úgyis volt még valami elintéznivalója. Beérve azt láttam, hogy Kriszta lelkesen rázogatja az egyik gép patronját. Ekkor felvilágosítottam, hogy nem erről a szerkezetről beszéltem, lévén hogy ez ráadásul nem is fénymásoló, hanem egyszerű printer. Kriszta ezután bepróbálkozott a külső iroda fénymásolójával, de mivel nem jött rá, hogyan kell kiszedni a patront, inkább lementem a raktárba.
A raktárban igen meleg volt, a fénymásolóban pedig igen kevés papír. Nem találtam meg a nyomtatópapírt, ezért környezetbarát megoldásként használt lapok üres oldalára másoltam. Az egyik ilyen lapot azonban a gép túl használtnak tekintette, mert elakadt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy segítséget kérek - azonban a raktárajtót zárva találtam.
- Segítség! - dörömböltem. - Bezártak a raktárba!
- Hát, aki túl sokat fénymásol...-csúfolódott Levi, de azért kinyitotta. Elmagyaráztam neki a problémát, és ő hatékonyan kiszedte a megevett papírt és feltöltötte a papírtálcát is. Egyszóval csekély 15 perc késéssel mindennel elkészültem.
Pechemre az irodában már ott ült Zsolt, aki rendkívül nem kedveli a késést.
- Bocs, csak le kellett mennem a raktárba, csak ott tudtam fénymásolni - magyaráztam, mert úgy gondoltam, a teljes történet túl hosszú lenne.
- Ja, ez a fenti már jó. Tegnap megjavítottam...
2013. augusztus 3., szombat
Új nyári italkombinációk és társaik
Már az irodában kezdődött a kreatívkodás, ahova is Erika hozott egy zacskó lengyel karamellát. Miután megtárgyaltuk a lengyel karamella jellegzetességeit, rá is vetettük magunkat, Rolandé azonban a vizespohárban landolt. Ha már így alakult, le akarta tesztelni, hogy oldódik-e a karamella vízben. Nem oldódott, talán azért, mert becsomagolva esett bele.
Munka után továbbmentünk a pizzériába. Itt először beparáztattuk Erikát, hogy nem fog férjhez menni, mert a sarokra ült. Ráhel ugyan megnyugtatta, hogy az átok csak 7 évre szól, Erika viszont gyorsan kiszámolta, hogy addigra már majdnem 40 éves lesz és ilyen öreg nők senkinek sem kellenek (???). Viszont hamarosan megérkezett Tamás az ifjú Dáviddal, aki eleinte még szégyenlősködött, de az italok megérkezésekor felélénkült. Az nem derült ki számomra, hogy melyikük kérte a bodzaszörpöt és melyikük a limonádét, mert mindketten mindkettőből ittak. Dávid továbbá lelkesen elfogadott egy darabot Erika sültkrumplijából is. Amikor azonban megérkezett a pizza, amit Ráhel és Roland felesbe rendeltek (Ráhel közölte, hogy egy egészet nem bír megenni), a sültkrumpliról mindenki elfeledkezett, Erika nagy bánatára, aki továbbra is lelkesen kínálgatta. (Én megkönyörültem rajta és vettem belőle, a pizzán úgyis volt hús.) Ráhel a fél pizzáját is kis szeletekre vágta és elosztogatta, így neki alig maradt. Dávid viszont egy óvatlan pillanatban leemelte Erika tányérjáról a díszként ott szereplő faragott sárgarépa-darabkát és bedobta Lina sörébe. Lina mint gyakorló anyuka ezen már nem izgatta fel magát, lazán felhajtotta az immár C-vitaminban gazdag sört. Dávid ekkor a limonádé szívószálját dobta le a földre, de szülei minden gond nélkül visszatették azt a pohárba. Ráhel feldobta, hogy nem akar-e valaki megfelezni vele egy tiramisut, de erre már nem talált jelentkezőt. Már az indulást kezdtük fontolgatni, amikor Dávid egy óvatlan pillanatban felhörpintette a sárgarépás söröspohár alján lötyögő pár korty folyadékot.
Aki egy kétévessel megy pizzériába, nem fog unatkozni.
Munka után továbbmentünk a pizzériába. Itt először beparáztattuk Erikát, hogy nem fog férjhez menni, mert a sarokra ült. Ráhel ugyan megnyugtatta, hogy az átok csak 7 évre szól, Erika viszont gyorsan kiszámolta, hogy addigra már majdnem 40 éves lesz és ilyen öreg nők senkinek sem kellenek (???). Viszont hamarosan megérkezett Tamás az ifjú Dáviddal, aki eleinte még szégyenlősködött, de az italok megérkezésekor felélénkült. Az nem derült ki számomra, hogy melyikük kérte a bodzaszörpöt és melyikük a limonádét, mert mindketten mindkettőből ittak. Dávid továbbá lelkesen elfogadott egy darabot Erika sültkrumplijából is. Amikor azonban megérkezett a pizza, amit Ráhel és Roland felesbe rendeltek (Ráhel közölte, hogy egy egészet nem bír megenni), a sültkrumpliról mindenki elfeledkezett, Erika nagy bánatára, aki továbbra is lelkesen kínálgatta. (Én megkönyörültem rajta és vettem belőle, a pizzán úgyis volt hús.) Ráhel a fél pizzáját is kis szeletekre vágta és elosztogatta, így neki alig maradt. Dávid viszont egy óvatlan pillanatban leemelte Erika tányérjáról a díszként ott szereplő faragott sárgarépa-darabkát és bedobta Lina sörébe. Lina mint gyakorló anyuka ezen már nem izgatta fel magát, lazán felhajtotta az immár C-vitaminban gazdag sört. Dávid ekkor a limonádé szívószálját dobta le a földre, de szülei minden gond nélkül visszatették azt a pohárba. Ráhel feldobta, hogy nem akar-e valaki megfelezni vele egy tiramisut, de erre már nem talált jelentkezőt. Már az indulást kezdtük fontolgatni, amikor Dávid egy óvatlan pillanatban felhörpintette a sárgarépás söröspohár alján lötyögő pár korty folyadékot.
Aki egy kétévessel megy pizzériába, nem fog unatkozni.
2013. július 30., kedd
Rossz hír vegáknak
Ma a TESCÓ-ban az alábbi termékre lettem figyelmes:
"főtt kukorica fogó hústű"
Szóval a főtt kukorica is húsnak minősül? A francba, törölhetem az étrendemből a mexikói salátát...
"főtt kukorica fogó hústű"
Szóval a főtt kukorica is húsnak minősül? A francba, törölhetem az étrendemből a mexikói salátát...
2013. július 19., péntek
Akciós konzerv macska
A sarki dögboltban egész júniusban akció volt. Kiírták a kirakatra is, hogy bizonyos termékek olcsóbban kaphatók, többek közt Kristóf egyik kedvenc macskakonzervje 260 forint.
Elmúlt a június, a kiírás is lekerült a kirakatból. A macskakonzerv viszont még mindig 260 forint...
Elmúlt a június, a kiírás is lekerült a kirakatból. A macskakonzerv viszont még mindig 260 forint...
2013. július 17., szerda
Interjú aranyköpések 3.
Hasadt személyiségűek kíméljenek!
- egy heteró egyszemélyes lánnyal közösen
relatív, mi számít áldásnak:
- nagyon sok olyan ismerősünk van, akik bizony örökbefogadott, hányattatott gyerekkorral megáldott gyerekek.
Egy lehetőség, ami sok gondolatot vetett fel:
- És amikor jött a Hubával a lehetőség, úgy át-futtattuk a fejünkbe, de igazából nem futtattunk át semmit.
Egy merőben szokatlan probléma:
- borzasztó kellemetlenül tudom magam érezni egy olyan társaságban, ahol nem érzem jól magam.
Fontos egyértelműsíteni a partner nemét:
- Nekem volt az első női barátnőm a Micuka.
A töltelékszavak félreérthető mondatokat eredményezhetnek:
- anyukám tartotta benne a lelket, mintha ilyen saját gyerekeként ott izélte.
Szokatlan esemény:
- nyáron mentünk nyaralni
Meglepő probléma egy örökbefogadott csecsemőnél:
- Anyja neve ott van benne a személyibe.
Ma már az indiszkréció is visszafogott:
- Hát az öcsém az eléggé ilyen nagyon indiszkrét. Tehát ő nem meri megkérdezni.
Amikor az antropológus átmegy kémikusba:
- az örökbefogadáshoz egy csomó minden képlet kötődik az emberek fejében.
Örökbefogadó meleg apuka mesél gyerekéről:
Hát igen, ő az, akit így öö, tehát ő ő ő így lett.
- egy heteró egyszemélyes lánnyal közösen
relatív, mi számít áldásnak:
- nagyon sok olyan ismerősünk van, akik bizony örökbefogadott, hányattatott gyerekkorral megáldott gyerekek.
Egy lehetőség, ami sok gondolatot vetett fel:
- És amikor jött a Hubával a lehetőség, úgy át-futtattuk a fejünkbe, de igazából nem futtattunk át semmit.
Egy merőben szokatlan probléma:
- borzasztó kellemetlenül tudom magam érezni egy olyan társaságban, ahol nem érzem jól magam.
Fontos egyértelműsíteni a partner nemét:
- Nekem volt az első női barátnőm a Micuka.
A töltelékszavak félreérthető mondatokat eredményezhetnek:
- anyukám tartotta benne a lelket, mintha ilyen saját gyerekeként ott izélte.
Szokatlan esemény:
- nyáron mentünk nyaralni
Meglepő probléma egy örökbefogadott csecsemőnél:
- Anyja neve ott van benne a személyibe.
Ma már az indiszkréció is visszafogott:
- Hát az öcsém az eléggé ilyen nagyon indiszkrét. Tehát ő nem meri megkérdezni.
Amikor az antropológus átmegy kémikusba:
- az örökbefogadáshoz egy csomó minden képlet kötődik az emberek fejében.
Örökbefogadó meleg apuka mesél gyerekéről:
Hát igen, ő az, akit így öö, tehát ő ő ő így lett.
2013. július 14., vasárnap
Egy fekete mikrobusz
Mivel szállásunk jónéhány kilométerre volt a nemzeti parktól, a panzió tulajdonosai felajánlották, hogy mikrobusszal szállítanak oda-vissza. Ebben a fő problémát az okozta, hogy a mikrobuszban csak 8 hely volt, mi meg 12-en voltunk. Figyelembe véve, hogy első napi túránk ráadásul nem oda érkezett, ahonnan indult, az alábbi bonyolult koreográfia szerint cselekedtünk:
1. reggel 8 ember bepréselődött a mikrobuszba, mi pedig négyen Gergő kocsijába, akinek előtte Wolfgang, a tulajdonos elmagyarázta, hogy kell menni az elágazásig.
2. Elmentünk az elágazásig, leparkoltunk és én végigolvastam az összes angol nyelvű információs táblát.
3. Wolfgang közben letette a többieket, majd visszajött értünk és átvitt minket a túra kezdőpontjára, miközben mi a sebességétől némileg megriadva végrendeletünket fogalmaztuk fejben.
4. Csatlakoztunk a többiekhez és elkezdődött a túra.
A befejezést hasonlóképpen terveztük meg, azzal a különbséggel, hogy Wolfgang először minket visz vissza a kocsihoz, majd visszamegy a többiekért (ők közben elfoglalják magukat egy sörözőben) és őket is elhozza. Az, hogy Wolfgang hova jöjjön és mikor, nem volt előre megbeszélve, mert Gergő felvetette, hogy a hegyről leérkezve még csinálhatunk egy kis hosszabbítást a hegymászótemetőig. Minthogy azonban a többiek kevéssé lelkesedtek ezért a változatért (talán nem szívesen gondoltak volna bele a hegyen lehetséges halálozási módokba, mikor még csak egy túranapon voltunk túl), beültünk a turistaút aljában levő kávézóba és Gergő hívta Wolfgangot. Ezután mindketten a parkolóban lófráltunk: én azért, hogy barátkozásra bírjam a rendkívül szép, de bizalmatlan helyi macskát, ő pedig a mikrobuszra várva. Hamarosan be is fordult egy fekete mikrobusz.
-Gyertek, itt a buszunk! - kiáltott oda nekünk Gergő, én pedig a cuccomért menet megállapítottam, hogy Wolfgang szerencsére valamelyik női alkalmazottját küldte el maga helyett. Már majdnem kinyitottuk az ajtót, amikor bekanyarodott a kávézó elé egy másik, az igazi mikrobusz, ezúttal Wolfganggal a volánnál...
1. reggel 8 ember bepréselődött a mikrobuszba, mi pedig négyen Gergő kocsijába, akinek előtte Wolfgang, a tulajdonos elmagyarázta, hogy kell menni az elágazásig.
2. Elmentünk az elágazásig, leparkoltunk és én végigolvastam az összes angol nyelvű információs táblát.
3. Wolfgang közben letette a többieket, majd visszajött értünk és átvitt minket a túra kezdőpontjára, miközben mi a sebességétől némileg megriadva végrendeletünket fogalmaztuk fejben.
4. Csatlakoztunk a többiekhez és elkezdődött a túra.
A befejezést hasonlóképpen terveztük meg, azzal a különbséggel, hogy Wolfgang először minket visz vissza a kocsihoz, majd visszamegy a többiekért (ők közben elfoglalják magukat egy sörözőben) és őket is elhozza. Az, hogy Wolfgang hova jöjjön és mikor, nem volt előre megbeszélve, mert Gergő felvetette, hogy a hegyről leérkezve még csinálhatunk egy kis hosszabbítást a hegymászótemetőig. Minthogy azonban a többiek kevéssé lelkesedtek ezért a változatért (talán nem szívesen gondoltak volna bele a hegyen lehetséges halálozási módokba, mikor még csak egy túranapon voltunk túl), beültünk a turistaút aljában levő kávézóba és Gergő hívta Wolfgangot. Ezután mindketten a parkolóban lófráltunk: én azért, hogy barátkozásra bírjam a rendkívül szép, de bizalmatlan helyi macskát, ő pedig a mikrobuszra várva. Hamarosan be is fordult egy fekete mikrobusz.
-Gyertek, itt a buszunk! - kiáltott oda nekünk Gergő, én pedig a cuccomért menet megállapítottam, hogy Wolfgang szerencsére valamelyik női alkalmazottját küldte el maga helyett. Már majdnem kinyitottuk az ajtót, amikor bekanyarodott a kávézó elé egy másik, az igazi mikrobusz, ezúttal Wolfganggal a volánnál...
2013. július 3., szerda
A doodle szépségei
Össze kéne jönnünk így az év végén, vetette fel Kövi. Nos, a lányok rögtön csináltak is egy doodle-t, amin bejelölhettük, ki mikor ér rá. A szavazás határideje június 23. vasárnap este volt. Ehhez képest meglepetten fedeztem fel, hogy az első időpont, amire szavazni lehetett: június 23. vasárnap d.u. 17 óra.
2013. június 27., csütörtök
Szentkép a sziklán
- Odanézzetek, egy kép van a sziklán! – kiáltotta Tóni. Valóban: annak a helynek az oldalán, ahol előző nap láncokon kapaszkodtunk fölfelé, egy álló téglalap alakú világosabb folt volt látható, amelyen mintha egy sötét alak állt volna.
- Ezt valaki odafestette- jelentette ki Tóni.
- Ugyan már, természetes úton is keletkezhet ilyen – tiltakozott Csaba.
- Ez nem lehet természetes! Nézd már meg, szabályos téglalap…
- Annyira azért nem szabályos…
- És egyértelműen egy emberi alak van rajta! Ha ez természetesen keletkezett, akkor ez egy csoda!
- Lehet, hogy tényleg az – morfondírozott Csaba. – Szűz Mária megjelent a hitetleneknek a Hochtor oldalán.
- Szerintem ez inkább Szent István, és a kezét az Aranybullán tartja – vélte Tóni, nagyvonalúan eltekintve attól a ténytől, hogy az Aranybulla Szent Istvánnál későbbi keletkezésű.
- Mondjuk szerintem inkább a Batman – jegyeztem meg, mert két hegyes fület és palástot véltem felfedezni a képen.
- Ebbe mindenki azt lát bele, amit akar – mondta Feri. – Ha egy FIDESZ-es volna itt, ő Orbán Viktort látná, aki kezét az Alaptörvényre helyezi, és fölötte rovásírással a feliratot, hogy „nem leszünk gyarmat!”
- Most ebből neked az jön ki, hogy én Batman-hívő vagyok? – kérdeztem kissé elbizonytalanodva, de a többiek elfogadták Feri magyarázatát és továbbindultak, Sztell nagy bánatára, aki épp ekkor próbálta volna elkezdeni videóra venni a társalgást.
Gergő utóbb utánanézett és azt találta, hogy a „szentkép” természetes eredetű, viszont pár éve leesett a feje. Ezzel egy probléma van: mindannyian olyan alakokat láttunk bele, akiknek feje is volt. Lehet, hogy túlzottan hozzászoktunk a fejetlenséghez?
Kulturális különbségek táplálkozás terén
Rajtunk kívül mindenki kért félpanziót: én direkt azért nem, mert tudtam, hogy nem bírok három fogást megenni. A többiek is csak addig hitték az ellenkezőjét, amíg meg nem pillantották a levesescsésze méretét. Utána jött egy főételnek is beillő saláta, majd maga a főétel és a desszert… Nem csoda, hogy már vacsora közben többen látványosan szenvedtek, és reggel sem festettek sokkal jobban.
- Ma este ne engedjétek, hogy mindent megegyek! – kérte Tóni, akit még egy kis gyümölcssalátára sem tudtam rábeszélni, pedig az tényleg gyümölcs.
Túránk során nekem is lehetőségem nyílt megkóstolni a helyi jellegzetességeket. A hütte italkínálatában ugyanis találtam egy schiwasser nevű terméket, amit speciálisan sportolóknak kifejlesztett ásványvíznek tippeltem (a múltkori futóversenyen kaptunk ilyet, sok oxigén van benne állítólag, csak azt nem értem, mióta van az oxigénnek cseresznyeíze). Kértem is egy ilyet németül (!), szénsavasan. Némi ijedtséggel vettem észre, hogy a pultosnő először valami tömény sárgát nyom a pohárba. Láthatta arcomon a megrökönyödést, mert miután felöntötte szódával, elmagyarázta, hogy bodzaszörpöt rakott bele. Megkönnyebbülten mentem ki a teraszra a többiekhez, ahol Feritől megtudtam, hogy ez sípályákon bevett innivaló. Rögtön Csaba is besietett egyért, ám mikor kijött, meglepve tapasztalta, hogy az övé más színű. Mint kiderült, neki málnaszörpöt töltöttek bele. A vicces az egészben az, hogy egyikünk sem közölt kívánságot a szörp jellegére vonatkozóan.
Úgy látszik, a többiek egész jól hozzászoktak a nagy vacsorákhoz, mert a másnapi reggelinél Jules már kisebb tornyot épített a tányérjára zsemlékből és rávalókból. Sztell a kétféle nutellát tesztelte, és megállapította, hogy az egyiknek nagyobb a mogyorótartalma.
- Mennyi mogyorótartalma van amúgy egy ilyennek? – tudakolta Tóni.
- Az attól függ, hogy igazi nutella vagy csak ilyen CBA-s vagy TESCÓ-s utánzat – feleltem,
- És honnan ismered fel, hogy igazi nutella?
- Onnan, hogy rá van írva a Nutella szó…
Tóni motyogott valamit arról, hogy még nem ébredt fel teljesen, én viszont az órámra nézve megállapítottam, hogy mindjárt indulunk.
- Fölmegyek fogat mosni – jelentettem be. Csaba rögtön vette a lapot:
- Akkor mosd meg légyszi az enyémet is – és imitálta, hogy kiszedi a fogsorát a szájából.
- Ma este ne engedjétek, hogy mindent megegyek! – kérte Tóni, akit még egy kis gyümölcssalátára sem tudtam rábeszélni, pedig az tényleg gyümölcs.
Túránk során nekem is lehetőségem nyílt megkóstolni a helyi jellegzetességeket. A hütte italkínálatában ugyanis találtam egy schiwasser nevű terméket, amit speciálisan sportolóknak kifejlesztett ásványvíznek tippeltem (a múltkori futóversenyen kaptunk ilyet, sok oxigén van benne állítólag, csak azt nem értem, mióta van az oxigénnek cseresznyeíze). Kértem is egy ilyet németül (!), szénsavasan. Némi ijedtséggel vettem észre, hogy a pultosnő először valami tömény sárgát nyom a pohárba. Láthatta arcomon a megrökönyödést, mert miután felöntötte szódával, elmagyarázta, hogy bodzaszörpöt rakott bele. Megkönnyebbülten mentem ki a teraszra a többiekhez, ahol Feritől megtudtam, hogy ez sípályákon bevett innivaló. Rögtön Csaba is besietett egyért, ám mikor kijött, meglepve tapasztalta, hogy az övé más színű. Mint kiderült, neki málnaszörpöt töltöttek bele. A vicces az egészben az, hogy egyikünk sem közölt kívánságot a szörp jellegére vonatkozóan.
Úgy látszik, a többiek egész jól hozzászoktak a nagy vacsorákhoz, mert a másnapi reggelinél Jules már kisebb tornyot épített a tányérjára zsemlékből és rávalókból. Sztell a kétféle nutellát tesztelte, és megállapította, hogy az egyiknek nagyobb a mogyorótartalma.
- Mennyi mogyorótartalma van amúgy egy ilyennek? – tudakolta Tóni.
- Az attól függ, hogy igazi nutella vagy csak ilyen CBA-s vagy TESCÓ-s utánzat – feleltem,
- És honnan ismered fel, hogy igazi nutella?
- Onnan, hogy rá van írva a Nutella szó…
Tóni motyogott valamit arról, hogy még nem ébredt fel teljesen, én viszont az órámra nézve megállapítottam, hogy mindjárt indulunk.
- Fölmegyek fogat mosni – jelentettem be. Csaba rögtön vette a lapot:
- Akkor mosd meg légyszi az enyémet is – és imitálta, hogy kiszedi a fogsorát a szájából.
2013. június 17., hétfő
Interjú aranyköpések 2.
És íme, ismét néhány interjúalany, aki a fáradtság, az izgalom vagy bármi más hatására érdekesen és olykor félreérthetően fogalmazott.
Új szavakat alkotunk:
- akkor lesz egy választóvíz
egy feminista is lehet toleráns a férfiak berögzült szokásaival:
- amikor fizetni akarnak nekem. Nem veszem magamra, mert megértem, hogy ezt ők ebben nőttek fel és elfogadják.
- Márminthogy a kávézóban, tehát nem aa szolgáltatásaidért.
Nem kell túl igényesnek lenni:
- Én azt gondolom, hogy az ember az egy kezén össze tud számolni barátokat, akkor az már egy hatalmas dolog.
Az elméletek vizualizálása:
- nagyon csúnya lenne nekem hipotéziseket rajzolni rájuk
Milyen egy kedves rokon?
- a nagymamám az egy nagyon – kedves nő volt, de hogy is mondjam, eléggé szörnyű volt esetenként.
Kinek mivel van gondja?
- És szerintem neki emiatt van gondja vele, és nem amiatt, mert neki valami gondja lenne vele
Nem árt a fogalmakat pontosítani:
- elfogadóak voltak olyan szempontból, hogy elfogadják
Miket nem képzel egy anyuka?
- biztosan a háta mögött akarok neki hazudni
A rövid ismeretségek esete:
- valakit, akivel most találkozok másodszorra mondjuk életemben – ha épp egy ismerős, akivel randizok
Ki okozza a homoszexualitást?
- valahogyan feljött a beszélgetés arról, hogy ö hogy hogyan jött elő a fiánál, hogy ő homoszexuális. Nem tudom, hogyan jött elő, hogy ő hozta elő vagy aa mi hoztuk elő, nem emlékszem már rá.
A rokoni kapcsolat szorosságáról:
- és igazából nem is nagyon tudom őket megkülönböztetni egymástól, nem tudom, hogy ki kicsoda [nevet]. Nem, én így nem érzem annyira közeli családnak őket.
Nem csoda, hogy a barátnő majd’ szívbajt kapott:
- 3 hetes volt, mikor a kislányomat a kezébe nyomtam.
És végül, kissé zavaros elképzelés arról, mi tekinthető „jó” országnak (egy elvben melegbarát ember részéről):
- úgy gondoltam, hogy Magyarország nem kimondottan jó. Tehát nem azt mondom, hogy nem rossz, mert mert hát végülis vannak azok az országok, ahol konkrétan halálbüntetés jár a homoszexualitásért…
Új szavakat alkotunk:
- akkor lesz egy választóvíz
egy feminista is lehet toleráns a férfiak berögzült szokásaival:
- amikor fizetni akarnak nekem. Nem veszem magamra, mert megértem, hogy ezt ők ebben nőttek fel és elfogadják.
- Márminthogy a kávézóban, tehát nem aa szolgáltatásaidért.
Nem kell túl igényesnek lenni:
- Én azt gondolom, hogy az ember az egy kezén össze tud számolni barátokat, akkor az már egy hatalmas dolog.
Az elméletek vizualizálása:
- nagyon csúnya lenne nekem hipotéziseket rajzolni rájuk
Milyen egy kedves rokon?
- a nagymamám az egy nagyon – kedves nő volt, de hogy is mondjam, eléggé szörnyű volt esetenként.
Kinek mivel van gondja?
- És szerintem neki emiatt van gondja vele, és nem amiatt, mert neki valami gondja lenne vele
Nem árt a fogalmakat pontosítani:
- elfogadóak voltak olyan szempontból, hogy elfogadják
Miket nem képzel egy anyuka?
- biztosan a háta mögött akarok neki hazudni
A rövid ismeretségek esete:
- valakit, akivel most találkozok másodszorra mondjuk életemben – ha épp egy ismerős, akivel randizok
Ki okozza a homoszexualitást?
- valahogyan feljött a beszélgetés arról, hogy ö hogy hogyan jött elő a fiánál, hogy ő homoszexuális. Nem tudom, hogyan jött elő, hogy ő hozta elő vagy aa mi hoztuk elő, nem emlékszem már rá.
A rokoni kapcsolat szorosságáról:
- és igazából nem is nagyon tudom őket megkülönböztetni egymástól, nem tudom, hogy ki kicsoda [nevet]. Nem, én így nem érzem annyira közeli családnak őket.
Nem csoda, hogy a barátnő majd’ szívbajt kapott:
- 3 hetes volt, mikor a kislányomat a kezébe nyomtam.
És végül, kissé zavaros elképzelés arról, mi tekinthető „jó” országnak (egy elvben melegbarát ember részéről):
- úgy gondoltam, hogy Magyarország nem kimondottan jó. Tehát nem azt mondom, hogy nem rossz, mert mert hát végülis vannak azok az országok, ahol konkrétan halálbüntetés jár a homoszexualitásért…
2013. június 12., szerda
Mire gondol a szerző írás közben...
Hétfőn, mikor átnéztem a frissen megírt alfejezetet, a következő freudi elütést találtam benne. Ahelyett, hogy azt írtam volna:
"In these families, various problems arise" (vagyis: ilyen családokban különféle problémák merülnek fel)
ezt sikerült:
"In these families various problems arouse" (vagyis: ilyen családokban különféle problémák izgatják fel az embert szexuálisan)
no comment
"In these families, various problems arise" (vagyis: ilyen családokban különféle problémák merülnek fel)
ezt sikerült:
"In these families various problems arouse" (vagyis: ilyen családokban különféle problémák izgatják fel az embert szexuálisan)
no comment
2013. június 7., péntek
A 99-es előjoga
Tegnap a 99-es buszon a II. János Pál Pápa tér (gy.k. ex-köztársaság ex-tér) után meglepő módon ezt mondták be:
- A következő megálló: Parkmozi köz.
Már megörültem, hogy a busz direktbe kivisz a Szigetre. De hogy oldja meg, ha még a gyalogosok elől is le van zárva? Lehet, hogy a 99-es busznak különleges előjogai vannak?
- A következő megálló: Parkmozi köz.
Már megörültem, hogy a busz direktbe kivisz a Szigetre. De hogy oldja meg, ha még a gyalogosok elől is le van zárva? Lehet, hogy a 99-es busznak különleges előjogai vannak?
2013. május 28., kedd
Car sharing
A többen egy autóban-elv számos előnnyel jár. Kevésbé szennyezi a környezetet, csökkenti a forgalmi dugókat, olcsóbb az egyes utasnak, ráadásul tömegközlekedéssel kevésbé jól ellátott vidékekre könnyebben eljutnak az autóval nem rendelkezők. Csak éppen megszervezni nem mindig egyszerű.
A többnapos túra végén Gazsi magára vállalta azt a feladatot, hogy a túratársakat autókba elossza. Először is minden autóst megkérdezett, hogy másnap mikor indulnak, merre mennek és hány hely van még a kocsijukban.
-Mi egy embert el tudunk vinni Kaposvárig-jelentette be András.
-De csak olyat, akinek rövid a lába és nem túl sok a csomagja-tettem hozzá. Így kicsit meglepődtem, amikor Gazsi beosztotta hozzánk a hosszú Gábort.
-Én három embert el tudok vinni a balatoni vasútvonalhoz-jelentkezett Péter.-Olyanokra gondoltam, akiknek van vasúti kedvezményük. Samu?
-Én busszal megyek-felelte Samu, az idősebb Feri viszont lecsapott a lehetőségre, lévén ő már nyugdíjas. Ezáltal viszont felszabadult egy hely abban a kocsiban, ami őt vitte volna Pestig.
-Ne menjen inkább velük a hosszú Gábor?- vetette fel Csaba.-Akkor Pestig lenne fuvarja, nemcsak Kaposvárig.
-Most már beosztottam hozzátok a Gábort, most már maradjon ott-felelte Gazsi, én pedig hangtalanul megdicsértem Csabát a jó, bár sikertelen próbálkozásért. -Akkor tehát Péternél még két hely van, viszont felszabadult egy hely - kinél is?
-Ehhez nekem már excel tábla kéne-panaszkodott Csaba.
-Á, én össze tudnám írni, ha valaki adna egy papírlapot-feleltem, de senki nem vette a célzást.
-Álljanak fel a sofőrök, és mindegyik mellé álljon oda az összes utasuk-vetette fel Péter. Többen derültek az ötleten, Gazsi végül mégis ehhez folyamodott. A családállítás rendszerrel végül került utas Péter mellé és Feri helyére is - csak éppen még mindig egy csomóan maradtak a tömegközlekedésre.
-Nálunk még van 3 hely!-jelentette be a fiatalabb Feri. Kiderült: mivel a szélén álltak, Gazsi őket nem vette észre és nem osztott be melléjük senkit. Így már javult a helyzet, de nem oldódott meg teljesen.
-Tegye fel a kezét, akinek még nem jutott autó!-Megszámolta a feltett kezeket, de valami még mindig gyanús volt neki. Végül a kezét szintén feltartó (kevésbé hosszú) Gáborra pillantott. -Te meg minek jelentkezel? Kerékpárral vagy, te szerencsétlen!
A többnapos túra végén Gazsi magára vállalta azt a feladatot, hogy a túratársakat autókba elossza. Először is minden autóst megkérdezett, hogy másnap mikor indulnak, merre mennek és hány hely van még a kocsijukban.
-Mi egy embert el tudunk vinni Kaposvárig-jelentette be András.
-De csak olyat, akinek rövid a lába és nem túl sok a csomagja-tettem hozzá. Így kicsit meglepődtem, amikor Gazsi beosztotta hozzánk a hosszú Gábort.
-Én három embert el tudok vinni a balatoni vasútvonalhoz-jelentkezett Péter.-Olyanokra gondoltam, akiknek van vasúti kedvezményük. Samu?
-Én busszal megyek-felelte Samu, az idősebb Feri viszont lecsapott a lehetőségre, lévén ő már nyugdíjas. Ezáltal viszont felszabadult egy hely abban a kocsiban, ami őt vitte volna Pestig.
-Ne menjen inkább velük a hosszú Gábor?- vetette fel Csaba.-Akkor Pestig lenne fuvarja, nemcsak Kaposvárig.
-Most már beosztottam hozzátok a Gábort, most már maradjon ott-felelte Gazsi, én pedig hangtalanul megdicsértem Csabát a jó, bár sikertelen próbálkozásért. -Akkor tehát Péternél még két hely van, viszont felszabadult egy hely - kinél is?
-Ehhez nekem már excel tábla kéne-panaszkodott Csaba.
-Á, én össze tudnám írni, ha valaki adna egy papírlapot-feleltem, de senki nem vette a célzást.
-Álljanak fel a sofőrök, és mindegyik mellé álljon oda az összes utasuk-vetette fel Péter. Többen derültek az ötleten, Gazsi végül mégis ehhez folyamodott. A családállítás rendszerrel végül került utas Péter mellé és Feri helyére is - csak éppen még mindig egy csomóan maradtak a tömegközlekedésre.
-Nálunk még van 3 hely!-jelentette be a fiatalabb Feri. Kiderült: mivel a szélén álltak, Gazsi őket nem vette észre és nem osztott be melléjük senkit. Így már javult a helyzet, de nem oldódott meg teljesen.
-Tegye fel a kezét, akinek még nem jutott autó!-Megszámolta a feltett kezeket, de valami még mindig gyanús volt neki. Végül a kezét szintén feltartó (kevésbé hosszú) Gáborra pillantott. -Te meg minek jelentkezel? Kerékpárral vagy, te szerencsétlen!
2013. május 23., csütörtök
Banánposzadék angolul
A bekapcsolva hagyott google translate leforditotta előző bejegyzésemet. Az olvasók okulása végett idézem:
The new HD TV advertisement for two monkeys sitting in the thermal waters and their nails tisztogatják. The text: "Great is the smallest HD banánposzadék can be seen under the fingernails" The monkeys are cute, of course, and the nyelvújitó intention to appreciate, however, the accuracy of the advertisement has been found wanting. The photo shows Japanese macaques monkeys as well (this is also evident from the termálfürdőzésből, cf. Samsara to c. Movies). It is common in Japan, being a temperate country, banana room, so the monkeys could not be under her fingernails - even as poszadék not.
No comment.
Banánposzadék
A HD TV új reklámján két majom ül a termálvizben és körmüket tisztogatják. A szöveg: "Fantasztikus ez a HD! A legkisebb banánposzadék is látszik a körmöm alatt!"
A majmok persze cukik, és a nyelvújitó szándékot is értékelni kell, a reklám pontossága azonban kivánnivalót hagy maga után. A képen látható majmok ugyanis japán makákók (ez már a termálfürdőzésből is kiderül, ld. a Szamszara c. filmet). Márpedig Japánban, lévén mérsékelt égövi ország, nem terem banán, igy a majmok körme alá se kerülhetett - még poszadék formájában sem.
A majmok persze cukik, és a nyelvújitó szándékot is értékelni kell, a reklám pontossága azonban kivánnivalót hagy maga után. A képen látható majmok ugyanis japán makákók (ez már a termálfürdőzésből is kiderül, ld. a Szamszara c. filmet). Márpedig Japánban, lévén mérsékelt égövi ország, nem terem banán, igy a majmok körme alá se kerülhetett - még poszadék formájában sem.
2013. május 20., hétfő
Nagymáté vize
Mire Nagymátéra értünk, a nap már magasan járt az égen, és mindannyiunk vize vagy elfogyott, vagy felmelegedett. Örömmel üdvözöltük tehát a szépen kiépített arborétumot. Hamarosan azonban kiderült, hogy a kávézóban rendezvényre készülnek és ezért zárva vannak. Laci a vécé felől jött vissza azzal a rossz hírrel, hogy a vízcsapok fölött "Nem ivóvíz" tábla szerepel.
A szomjas vándorok azonban nem adták fel ilyen könnyen. Roland is körbenézett és azzal tért vissza, hogy talált egy kerti csapot, mindenféle tábla nélkül, ahol tele is töltötte a flakonját. Mariannal és Mókuskával felkerekedtünk, hogy megtekintsük. A csap egy hűtőháznak tűnő valamiben állt, amiből Mókuska arra jutott, hogy biztosan ivóvíz. Én azonban megkóstoltam és furcsa mellékízt éreztem, ezért csak arcot mostam benne és kicsit lehűtöttem a flakonomat.
- Szerintem ez ugyanaz a víz, mint a vécében - jegyezte meg Mariann. Mókuska ennek ellenére ivott belőle, és a később odaérkező túratársakat is erre biztatta. Ennek ellenére a pihenőhelyhez visszaérve kijelentette:
- Roland, kamu a vized!
Erre a bejelentésre kétféle reakció született. Voltak, akik úgy értelmezték, hogy akkor a vécében is iható víz folyik, Gazsi viszont kárörvendően ijesztgetett minket azzal, milyen szörnyű betegségeket fogunk kapni, ha ezt megisszuk, és percenként megkérdezte Mókuskát, hogy még mindig jól van-e.
- Úristen, nekem már teljesen felfordult a gyomrom! - panaszolta Gyuri az egyik különösen horrorisztikus példa után, majd elgondolkodott: - Pedig még nem is ittam belőle...
A szomjas vándorok azonban nem adták fel ilyen könnyen. Roland is körbenézett és azzal tért vissza, hogy talált egy kerti csapot, mindenféle tábla nélkül, ahol tele is töltötte a flakonját. Mariannal és Mókuskával felkerekedtünk, hogy megtekintsük. A csap egy hűtőháznak tűnő valamiben állt, amiből Mókuska arra jutott, hogy biztosan ivóvíz. Én azonban megkóstoltam és furcsa mellékízt éreztem, ezért csak arcot mostam benne és kicsit lehűtöttem a flakonomat.
- Szerintem ez ugyanaz a víz, mint a vécében - jegyezte meg Mariann. Mókuska ennek ellenére ivott belőle, és a később odaérkező túratársakat is erre biztatta. Ennek ellenére a pihenőhelyhez visszaérve kijelentette:
- Roland, kamu a vized!
Erre a bejelentésre kétféle reakció született. Voltak, akik úgy értelmezték, hogy akkor a vécében is iható víz folyik, Gazsi viszont kárörvendően ijesztgetett minket azzal, milyen szörnyű betegségeket fogunk kapni, ha ezt megisszuk, és percenként megkérdezte Mókuskát, hogy még mindig jól van-e.
- Úristen, nekem már teljesen felfordult a gyomrom! - panaszolta Gyuri az egyik különösen horrorisztikus példa után, majd elgondolkodott: - Pedig még nem is ittam belőle...
2013. május 12., vasárnap
Uzsovic
Tóni meglepetést ígért a túrára. Ez mindannyiunkat felvillanyozott, lévén a legutóbbi meglepetése egy nagy tábla Studentská csoki volt. Ezúttal azonban nem csoki szolgált meglepetés gyanánt, hanem az a bejelentés, hogy nem ő, hanem Péter vezeti a túrát.
Péter igyekezett felnőni a feladathoz és mindenféle izgalmas programokat beiktatni: Kiskunsági Nemzeti Park lezárt területei, madárgyűrűző állomás, Poszáta Tanösvény és egy Uzsovic nevű volt katonai település. Lebeszélte a Kiskunsági Nemzeti Park egyik tisztviselőjével, hogy beléphetünk a lezárt területre. Sajnos erről semmilyen dokumentumot nem kapott és az illető sem tudott csatlakozni hozzánk. Péter odavezetett minket a sorompóhoz, ekkor azonban a fűből fölemelkedett egy fekete ruhás személy, aki állítólag az orchideákat jött fotózni, de volt valami köze a nemzeti parkhoz is. Elmagyarázta, hogy nem szabad bemennünk, mert épp a közelben fészkel egy fekete gólya, és ha megzavarják, az is megtörténhet, hogy elhagyja kicsinyeit. Így aztán jókora kerülővel visszatértünk az útra (a mezőn, ahol állítólag rengeteg orchideát láthattunk volna, alig volt virág) és elindultunk a Kolon-tóhoz.
A tónál újabb akadályok nehezítették Péter szépen kitervelt túráját. A Poszáta tanösvény elejét alig találtuk meg, 6 GPS-ünk négyféle kezdőpontot mutatott (egy nem volt bekapcsolva, az enyémen meg nincsenek rajta ilyen részletek). A legizgalmasabbnak ígérkező madárgyűrűző állomáson madarat nem találtunk, csak gumicsizmákat a kerítésre húzva. Kiabálásunkra egy darab személy jött elő, akit láthatóan legmélyebb álmából ébresztettünk (ekkor volt délután fél kettő), és csak németül tudott, de azért lelkesen útbaigazított minket Izsák felé, amerre nem akartunk menni. Majdnem elindultunk egy másik tanösvényen, aztán Péter mégis a kilátó mellett döntött, és innentől búcsút mondhattunk a Poszáta és az összes többi tanösvénynek.
A kilátónál már erősen tűzött a nap, és a két Gyuszi kezdte pedzegetni, hogy ők rövidítenének (a fiatalabbik valami esti programot is kitalált alibinek). Péter azonban győzködte őket, hogy legalább Uzsovicig jöjjenek el, mert „olyat még nem láttatok, és már csak 1-2 kilométer!” Tovább jöttek tehát. Az út továbbra is erdőben haladt; valahányszor Pétert megkérdeztük, azt felelte, hogy Uzsovic már csak egy kilométer, nem törődve azzal, hogy közben haladtunk. Végül (egynél több kilométer után) házat láttunk a távolban. Ez azonban még nem Uzsovic volt, hanem egy Klebersberg-féle tanyasi iskola. Az épület düledezett és lyukas volt a teteje, de a kertben a feszület mellett frissen felásott halmokat láttunk: nem tudtuk egyértelműen eldönteni, hogy ez temető vagy konyhakert.
- Innen már csak egy kilométer!-jelentette be Péter, úgyhogy Gyuszi senior felhívta a feleségét, hogy jöjjön el értük kocsival Uzsovicra. Kellemes árnyas úton haladtunk – amíg Péter rá nem jött, hogy le kellett volna fordulnunk az iskolánál. Úgyhogy vissza az egész, be az iskolához és onnan egy jóval kevésbé árnyas útra. Aggódtunk, hogy Magdi halálra unja majd magát Uzsovicon, de fölöslegesen: hamarosan telefonált, hogy teljesen eltévedt, Uzsovic nem szerepel a térképen se. Gyuszi próbált neki segíteni, de mivel ő se tudta a pontos paramétereket, nem túl sikeresen.
- Majd kiérünk egy műúthoz, és onnan már csak egy kilométer!-jelentette be Péter. Egyre inkább úgy tűnt, hogy Uzsovic 1 kilométeres távolságot tartva menekül előlünk, ami engem főleg azért zavart, mert felmelegedett vizem helyett már nagyon szerettem volna egy kis hideget. Bár azzal nem áltattak, hogy Uzsovicon lenne kocsma; Péter szerint gyakorlatilag kihalt település.
Egy földúthoz érve Péter közölte, hogy forduljunk jobbra.
- Nem a műútnál kell lefordulni?
- Nem, rájöttem, hogy az kerülő. Így ezen a földúton már csak egy kilométer.
Egynél több kilométer múlva kihalt művházat pillantottunk meg: megérkeztünk Uzsovicra! Megtekintettük a katonai gyakorlópályát (mondjuk ilyet azért láttunk már), meg azt a néhány lakost, akik napernyők alatt hűsöltek a házuk tornácán. Magdi persze sehol; Uzsovicpusztára ment, mert az ki volt jelezve a műúton, Uzsovic pedig nem. Míg Gyuszi útbaigazítást adott neki, Teréz és Tóni azon tanakodtak, hogy lehet ennyire az isten háta mögött élni, míg fel nem hívtam a figyelmüket, hogy városiak az ő falujukkal kapcsolatban is ugyanezt kérdezik. Aztán megkerestük a faluközpontot, Péter lecsúszott a csúszdán (a csúszda épségben maradt, de épphogy). A nagy nehezen megérkező Magdi felajánlotta, hogy visszaviszi valamelyik sofőrünket, aki aztán eljöhet a többiekért kocsival. Mi azonban visszautasítottuk és hősiesen továbbindultunk Soltszentimrére. Hiszen az úgyis már csak egy (vagy több?) kilométer.
2013. május 6., hétfő
Pontos útbaigazítás
Ezen a folyosón még nem jártam. A konzultációra oda se találtam volna, ha Éva nem áll ott a kanyarban és integet. A konzultáció végeztével viszont halvány fogalmam se volt, merről jöttem. Jobb híján megkérdeztem az utánam jövő, a keskeny folyosón ácsorgó srácot.
- Merre lehet itt kijutni?
A srác gondolkozott egy kicsit.
-Hát vagy erre - mutatott az egyik irányba -, vagy arra - mutatott a másikba.
Na így már minden egyértelmű.
- Merre lehet itt kijutni?
A srác gondolkozott egy kicsit.
-Hát vagy erre - mutatott az egyik irányba -, vagy arra - mutatott a másikba.
Na így már minden egyértelmű.
2013. május 2., csütörtök
A paramara és a déli félteke más kreatív lakói
- Nézd, ott a mara! – kiáltotta Laci.
Kissé meglepődtem a lelkesedésén, egyrészt mert a budapesti állatkertben annyira nem különleges esemény marát látni, másrészt Laci nem tartja túl sokra a dél-amerikai növényevőket (meggyőződése szerint ezek azért teremtettek, hogy az anakondának legyen mit ennie). Amikor megfordultam, minden világossá vált. A mara ugyanis nem a kifutójában volt, hanem egy gondozó vezette pórázon és magyarázott a köréjük gyűlt gyerekeknek, akik simogatni próbálták az állatkát. A mara ennek annyira nem örülhetett, mert erősen húzta a pórázt és úgy viselkedett, mintha el akarna szaladni.
Elgondolkoztam, miért hozta ki őt a gondozó. Talán ingergazdag környezetet akart teremteni neki; mikor később a Barlang Étteremnél újra összefutottunk velük, épp a fóka-showra készültek.
Mielőtt a makikhoz bementünk, Laci gondosan becsomagolta az epret, nehogy megkóstolják és valami bajuk legyen tőle. A makiknak azonban igen jó a szaglása, főleg, ha gyümölcsről van szó (a témában ld. még a Szomjas makik c. tavalyi bejegyzést). Hamar kiszagolták az epret is, és bár csak a nejlonzacskóját piszkálhatták, így is megérte nekik, hogy Laci karjára és vállára telepedjenek.
Őszintén szólva nem szoktam bejárni a lajhárházba, mert őket mindig is unalmas állatoknak tartottam. Nos, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Valóban nem túl gyorsak, viszont az egész házat és annak minden berendezését saját tulajdonuknak tekintik. Mikor bementünk, egyikük a korláton függeszkedett, egy másik a sarokpad alól kandikált ki.
Mikor Laci leült a padra, a lajhár felnyúlt és hosszú karmaival belekarolt, így ültek egy darabig kart karomba öltve.
Az állatsimogatóban, mint mindig, zajlott az élet. Egy feketeruhás fickó elkövette azt a hibát, hogy kezében zoo-csemegével mászott be; néhány éhes kecske kis híján leteperte. Valaki más a vízcsapot nyitotta meg. A láma megpillantotta az új vízforrást: odalépett és lelkesen, hosszan ivott. Látszott rajta, hogy nem a szomjúság hajtja, hanem az izgalmas új játékot akarta kipróbálni.
Kissé meglepődtem a lelkesedésén, egyrészt mert a budapesti állatkertben annyira nem különleges esemény marát látni, másrészt Laci nem tartja túl sokra a dél-amerikai növényevőket (meggyőződése szerint ezek azért teremtettek, hogy az anakondának legyen mit ennie). Amikor megfordultam, minden világossá vált. A mara ugyanis nem a kifutójában volt, hanem egy gondozó vezette pórázon és magyarázott a köréjük gyűlt gyerekeknek, akik simogatni próbálták az állatkát. A mara ennek annyira nem örülhetett, mert erősen húzta a pórázt és úgy viselkedett, mintha el akarna szaladni.
Elgondolkoztam, miért hozta ki őt a gondozó. Talán ingergazdag környezetet akart teremteni neki; mikor később a Barlang Étteremnél újra összefutottunk velük, épp a fóka-showra készültek.
Mielőtt a makikhoz bementünk, Laci gondosan becsomagolta az epret, nehogy megkóstolják és valami bajuk legyen tőle. A makiknak azonban igen jó a szaglása, főleg, ha gyümölcsről van szó (a témában ld. még a Szomjas makik c. tavalyi bejegyzést). Hamar kiszagolták az epret is, és bár csak a nejlonzacskóját piszkálhatták, így is megérte nekik, hogy Laci karjára és vállára telepedjenek.
Őszintén szólva nem szoktam bejárni a lajhárházba, mert őket mindig is unalmas állatoknak tartottam. Nos, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Valóban nem túl gyorsak, viszont az egész házat és annak minden berendezését saját tulajdonuknak tekintik. Mikor bementünk, egyikük a korláton függeszkedett, egy másik a sarokpad alól kandikált ki.
Mikor Laci leült a padra, a lajhár felnyúlt és hosszú karmaival belekarolt, így ültek egy darabig kart karomba öltve.
Az állatsimogatóban, mint mindig, zajlott az élet. Egy feketeruhás fickó elkövette azt a hibát, hogy kezében zoo-csemegével mászott be; néhány éhes kecske kis híján leteperte. Valaki más a vízcsapot nyitotta meg. A láma megpillantotta az új vízforrást: odalépett és lelkesen, hosszan ivott. Látszott rajta, hogy nem a szomjúság hajtja, hanem az izgalmas új játékot akarta kipróbálni.
2013. április 30., kedd
Interjú aranyköpések I. kötet
Az etnográfiai interjú spontán műfaj, ennélfogva előfordul, hogy az alany - vagy éppen az antropológus - nem egész pontosan fogalmaz. Ilyen szituációkból származnak az alábbi mondatok, egyébként teljesen normális és értelmes emberek szájából.
Fogalmazási vagy emlékezési nehézség?
- én utólag azt gondolom, hogy Sztellának hívták (a páromat)
Családleírás:
- Itt van az összes állat. Macskák a kutyák meg mindenki a családból.
A leszbikusok gyermekvállalásának anyagi oldaláról:
- mert én azt gondolom, hogy 100.000 forint a minimum indítási tőke ahhoz,hogy egy leszbikus kapcsolatban legyen egy pete.
Fiatal lány meglátása a melegséghez való társadalmi viszonyulásról és annak lehetséges megoldásáról:
- az embereknek a hozzáállása meg a véleménye erről, az szerintem egy nagyon ilyen szűk látókörű.
- És mi kellene ahhoz, hogy ez változzon? Vajon?
- Hát szerintem az emberek hozzáállásának kéne leginkább megváltoznia.
A rokon értelmű szavak jelentése bizonyos helyzetekben eltérhet:
- előtte én nagyon dugott meleg voltam. Márminthogy
- [nevetünk] Dugott? Már márminthogy rejtett, úgy érted?
- [nevet] Igen,úgy is.
- Énnálam a dugott meleg egy másik kategória…
Bonyolult kommunikációjú család:
- végülis olyan szempontból igaza van Vencelnek (a páromnak) ebben a kérdésben, hogy a kommunikáció nincs meg. Csak mondom, de megvan a kommunikáció.
Miben hasonlít Olaszország Magyarországra?
- ott is van egy nagy olasz baloldal meg egy olasz jobboldal ugyanúgy, mint Magyarországon.
Mazochista reakció anyuka játszmáira:
- Nekem az tetszik, ami – bár nem tetszik, mert föl szokott idegesíteni
Amikor egy nő a férjének coming outol, fontos kihangsúlyozni:
- ez nem rólam szól hanem rólam szól
zavaros identitású ismerősök:
- mert zömébe heteró lányok voltak, akik vagy… fölvállalták a biszexualitásukat
anyuka jótanácsa:
- Hát, csak nehogy úgy járjak, mint én!
Végül a kutató demonstrálja a biológiai és társadalmi nem szétválasztását:
- Tehát hogy azt gondolod, hogy egy apa az máshogy áll hozzá?
- Igen. Igen igen igen igen igen.
- Ez miből fakadóan? Abból, hogy férfi, vagy abból, hogy nem anya?
- Hát ez az egyik a másikat kizárja.
Fogalmazási vagy emlékezési nehézség?
- én utólag azt gondolom, hogy Sztellának hívták (a páromat)
Családleírás:
- Itt van az összes állat. Macskák a kutyák meg mindenki a családból.
A leszbikusok gyermekvállalásának anyagi oldaláról:
- mert én azt gondolom, hogy 100.000 forint a minimum indítási tőke ahhoz,hogy egy leszbikus kapcsolatban legyen egy pete.
Fiatal lány meglátása a melegséghez való társadalmi viszonyulásról és annak lehetséges megoldásáról:
- az embereknek a hozzáállása meg a véleménye erről, az szerintem egy nagyon ilyen szűk látókörű.
- És mi kellene ahhoz, hogy ez változzon? Vajon?
- Hát szerintem az emberek hozzáállásának kéne leginkább megváltoznia.
A rokon értelmű szavak jelentése bizonyos helyzetekben eltérhet:
- előtte én nagyon dugott meleg voltam. Márminthogy
- [nevetünk] Dugott? Már márminthogy rejtett, úgy érted?
- [nevet] Igen,úgy is.
- Énnálam a dugott meleg egy másik kategória…
Bonyolult kommunikációjú család:
- végülis olyan szempontból igaza van Vencelnek (a páromnak) ebben a kérdésben, hogy a kommunikáció nincs meg. Csak mondom, de megvan a kommunikáció.
Miben hasonlít Olaszország Magyarországra?
- ott is van egy nagy olasz baloldal meg egy olasz jobboldal ugyanúgy, mint Magyarországon.
Mazochista reakció anyuka játszmáira:
- Nekem az tetszik, ami – bár nem tetszik, mert föl szokott idegesíteni
Amikor egy nő a férjének coming outol, fontos kihangsúlyozni:
- ez nem rólam szól hanem rólam szól
zavaros identitású ismerősök:
- mert zömébe heteró lányok voltak, akik vagy… fölvállalták a biszexualitásukat
anyuka jótanácsa:
- Hát, csak nehogy úgy járjak, mint én!
Végül a kutató demonstrálja a biológiai és társadalmi nem szétválasztását:
- Tehát hogy azt gondolod, hogy egy apa az máshogy áll hozzá?
- Igen. Igen igen igen igen igen.
- Ez miből fakadóan? Abból, hogy férfi, vagy abból, hogy nem anya?
- Hát ez az egyik a másikat kizárja.
2013. április 7., vasárnap
Katasztrófák Kiskőrösön
A srácok éhesek voltak, mikor megérkeztünk, így Ica rendelt egy óriás pizzát. A megérkezett termék azonban alig érte el egy átlagos nagytányér méretét, ráadásul a feltét sem pont az volt, amit kértek. Egy darabig vártunk, hátha a pizzafutár észreveszi tévedését és visszajön, de mindhiába, így végül testvériesen elosztották azt, amit kaptak. Szerencsére volt még rétes, padlizsánkrém és különböző borok, így hamarosan Ica és Tóni csaknem vérre menően összevesztek azon, hogy egy helybéli vállalkozót igaztalanul vádoltak-e meg borhamisítással.
Mikor eljött a lefekvés ideje, Csabával úgy gondoltuk, besegítünk Icának és öntevékenyen kihúzzuk a díványt. Sajnos mint kiderült, nem kihúzni kellett volna, hanem megdönteni, így utána Ica egy csomót küszködött, hogy visszaállítsa eredeti helyzetbe, és csak aztán kezdhetett neki ismét a kinyitásnak.
Tóni reggel 5-re tervezte az ébresztőt, amit már akkor se értettünk, lévén az izsáki busz csak 7-kor indult. Mikor aztán 5-kor csörgött az óra, Tóni álmos hangon fölvetette:
- Még ne keljünk fel!
Aztán persze csak fölkeltünk, és Ica elkezdte házigazdai tevékenységeit végezni: vizet forralt és lefőzte a kávét. Mire az elkészült, Tóni is felkelt már, így kénytelen volt visszafeküdni, hogy Ica ágyba vihesse neki a reggeli kávéját.
Mire kiértem a konyhába, a felforrt víz egy része már a csészékben volt. Sanyi az asztalnál ült és rosszallóan méregette a teáját.
- Mi a baj? – kérdezte Ica.
- Kicsi.
- Hát miért, ez egy bögre!
- Nem. A bögrének függőleges a fala és nagyobb.
A hajnali nyelvi továbbképzés hatására Ica – aki nem iszik se teát, se tejeskávét – kotorászni kezdett a szekrényben és végül talált is egy repiajándékba kapott kupát, amit kis jóindulattal bögrének lehetett tekinteni. Ebbe átöntötte Sanyi teáját, majd a csapból töltött még rá meleg vizet. Ezen meg én borzadtam el, de nem szóltam semmit, elvégre nem az én teámmal csinálták.
A maradék forró vízbe (amiből előbb le kellett önteni, mert túl soknak bizonyult) Ica néhány virslit dobott be. Tónival és velem persze nem számolt, Csabával viszont igen.
- Köszönöm, én ilyen korán még nem tudok enni – tiltakozott Csaba, és rávetette magát az estéről maradt rétesre.
Elkezdtük összepakolni a cuccainkat és azon filózni, hol lehet Attila, akit 5-re hívott Tóni a ház elé (igazából ezt se értettük, mert miért kéne végignéznie, amíg mi összekészülünk?). Miután az összes kinti parkolót végigvizslattuk az ablakból, Icának eszébe jutottak a virslik, de már későn. Az eredetileg hengeres alakú hentesáru úgy szétnyílt, mint a térkép, és a lapos bőrről lógtak le a húscafatok. Sanyi így is megette, de Ica abban hiába reménykedett, hogy bárki másnak megjön az étvágya hozzá. Ezután engem kezdett kritizálni, hogy miért nem figyeltem a virslire, noha több mint 20 éve nem főztem húsból készült változatot.
Attilát továbbra se találtuk, így negyed hét körül elbúcsúztunk Icától, aki még kezünkbe nyomott egy úticsomagot Attilának. Túratársunk érdekében reméltük, hogy nem virsli van benne.
Amikor kiértünk a ház elé, Attila kocsija abban a pillanatban kanyarodott be a parkolóba.
Mikor eljött a lefekvés ideje, Csabával úgy gondoltuk, besegítünk Icának és öntevékenyen kihúzzuk a díványt. Sajnos mint kiderült, nem kihúzni kellett volna, hanem megdönteni, így utána Ica egy csomót küszködött, hogy visszaállítsa eredeti helyzetbe, és csak aztán kezdhetett neki ismét a kinyitásnak.
Tóni reggel 5-re tervezte az ébresztőt, amit már akkor se értettünk, lévén az izsáki busz csak 7-kor indult. Mikor aztán 5-kor csörgött az óra, Tóni álmos hangon fölvetette:
- Még ne keljünk fel!
Aztán persze csak fölkeltünk, és Ica elkezdte házigazdai tevékenységeit végezni: vizet forralt és lefőzte a kávét. Mire az elkészült, Tóni is felkelt már, így kénytelen volt visszafeküdni, hogy Ica ágyba vihesse neki a reggeli kávéját.
Mire kiértem a konyhába, a felforrt víz egy része már a csészékben volt. Sanyi az asztalnál ült és rosszallóan méregette a teáját.
- Mi a baj? – kérdezte Ica.
- Kicsi.
- Hát miért, ez egy bögre!
- Nem. A bögrének függőleges a fala és nagyobb.
A hajnali nyelvi továbbképzés hatására Ica – aki nem iszik se teát, se tejeskávét – kotorászni kezdett a szekrényben és végül talált is egy repiajándékba kapott kupát, amit kis jóindulattal bögrének lehetett tekinteni. Ebbe átöntötte Sanyi teáját, majd a csapból töltött még rá meleg vizet. Ezen meg én borzadtam el, de nem szóltam semmit, elvégre nem az én teámmal csinálták.
A maradék forró vízbe (amiből előbb le kellett önteni, mert túl soknak bizonyult) Ica néhány virslit dobott be. Tónival és velem persze nem számolt, Csabával viszont igen.
- Köszönöm, én ilyen korán még nem tudok enni – tiltakozott Csaba, és rávetette magát az estéről maradt rétesre.
Elkezdtük összepakolni a cuccainkat és azon filózni, hol lehet Attila, akit 5-re hívott Tóni a ház elé (igazából ezt se értettük, mert miért kéne végignéznie, amíg mi összekészülünk?). Miután az összes kinti parkolót végigvizslattuk az ablakból, Icának eszébe jutottak a virslik, de már későn. Az eredetileg hengeres alakú hentesáru úgy szétnyílt, mint a térkép, és a lapos bőrről lógtak le a húscafatok. Sanyi így is megette, de Ica abban hiába reménykedett, hogy bárki másnak megjön az étvágya hozzá. Ezután engem kezdett kritizálni, hogy miért nem figyeltem a virslire, noha több mint 20 éve nem főztem húsból készült változatot.
Attilát továbbra se találtuk, így negyed hét körül elbúcsúztunk Icától, aki még kezünkbe nyomott egy úticsomagot Attilának. Túratársunk érdekében reméltük, hogy nem virsli van benne.
Amikor kiértünk a ház elé, Attila kocsija abban a pillanatban kanyarodott be a parkolóba.
2013. március 10., vasárnap
Vigyázz, ha jön a Lincoln!
A mozik homlokzatára rövidítve, egymás mellett kiírt filmcímek érdekes kombinációkat adhatnak ki. Még évekkel ezelőttről emlékszem, amikor az "Álljon meg a nászmenet!" és "Az ördög Pradát visel" kombinációjából az Alkotás mozi homlokzatán az alábbi felszólítás sikeredett:
"Álljon meg az ördög"
Most a Művész mozin találkoztam érdekes felirattal, íme:
Tabu nekem Budapest - Lincoln elszabadul"
Úgyhogy mindenki fedezékbe!
"Álljon meg az ördög"
Most a Művész mozin találkoztam érdekes felirattal, íme:
Tabu nekem Budapest - Lincoln elszabadul"
Úgyhogy mindenki fedezékbe!
Vegetáriánus nyelvújítás
A "the meat of" angol kifejezés azt jelenti, valaminek a veleje, lényegi része. Amikor azonban Elissa ezt próbálta használni a szakdolgozatokkal kapcsolatban, szembesült azzal, hogy saját meggyőződédével és étkezési szokásaival ellentétes a megfogalmazás. Ezért aztán az alábbi megoldást választotta:
-Your fieldwork must be - not the meat, but the tofu of your thesis!
-Your fieldwork must be - not the meat, but the tofu of your thesis!
2013. március 4., hétfő
A titokzatos idegen
- Mit tudsz a Zsolti új párjáról? – hajolt oda hozzám Laci a színházban.
- Miért, van neki?
- Ezek szerint nem ismered?
- Lehet, hogy ismerem, csak nem tudtam, hogy együtt vannak. Te honnan ismered?
- Sehonnan, de egy új fiatalember ül mellette.
Hátrafordultam (valamiért Zsoltiék öt sorral mögöttünk kaptak jegyet) és szemügyre vettem az illetőt.
- Lehet, hogy láttam már, de nem biztos. Az se biztos, hogy már együtt vannak.
- Igaz, lehet, hogy ez még az ismerkedési fázis. Figyelni kell az interakcióikat, hogy hogyan kommunikálnak egymással.
Erre a tevékenységre mondjuk kevéssé vágytam, főleg, hogy hamarosan egy színdarab készült elkezdődni a színpadon, amelynek során pont Zsoltiékkal ellenkező irányba terveztem nézni.
- Van egy jobb ötletem. Tegyél fel kamerákat a Zsolti lakásában…
- Nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi a részletekre – tiltakozott Laci. – Különben is, láttál te már olyan kamerát, ami egyben gyertyát is tart?
A szünetben aztán Zsolti bemutatta nekünk a titokzatos idegent.
- Ő G. Egyedül ő válaszolt a facebookon.
- Mármint mire?
- Feldobtam az összes ismerősömnek, hogy van egy fölösleges jegyem ma estére, és csak ő jelentkezett érte. Ezért vele jöttem…
- Miért, van neki?
- Ezek szerint nem ismered?
- Lehet, hogy ismerem, csak nem tudtam, hogy együtt vannak. Te honnan ismered?
- Sehonnan, de egy új fiatalember ül mellette.
Hátrafordultam (valamiért Zsoltiék öt sorral mögöttünk kaptak jegyet) és szemügyre vettem az illetőt.
- Lehet, hogy láttam már, de nem biztos. Az se biztos, hogy már együtt vannak.
- Igaz, lehet, hogy ez még az ismerkedési fázis. Figyelni kell az interakcióikat, hogy hogyan kommunikálnak egymással.
Erre a tevékenységre mondjuk kevéssé vágytam, főleg, hogy hamarosan egy színdarab készült elkezdődni a színpadon, amelynek során pont Zsoltiékkal ellenkező irányba terveztem nézni.
- Van egy jobb ötletem. Tegyél fel kamerákat a Zsolti lakásában…
- Nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi a részletekre – tiltakozott Laci. – Különben is, láttál te már olyan kamerát, ami egyben gyertyát is tart?
A szünetben aztán Zsolti bemutatta nekünk a titokzatos idegent.
- Ő G. Egyedül ő válaszolt a facebookon.
- Mármint mire?
- Feldobtam az összes ismerősömnek, hogy van egy fölösleges jegyem ma estére, és csak ő jelentkezett érte. Ezért vele jöttem…
2013. február 25., hétfő
Máltai Munkáspárt
Nagyban zajlik a választási hadjárat Máltán. A Munkáspárt különösen kitesz magáért: minden faluban hatalmas plakátok hirdetik irodájukat. A vallettai főhadiszállást ez a tábla ékesíti: "Tourists are welcome." Elgondolkodtam, milyen turistalátványossággal tud szolgálni egy pártiroda. Lefotóztathatod magad az elnökjelölt papírmasé figurája mellett?
Persze az ellenzék sem tétlenkedik. Egyik reklámjukban a munkáspárti vezér két megszólalását vágták egymás mögé, amelyekben ellentmond önmagának (vélhetően; máltaiul van, a szöveget nem értettem). A második megszólalás után megnyúlik az orra, mint Pinokkiónak, mikor letagadta a női bugyiját. Ez a kép óriásplakátokon is szerepel az alábbi angol nyelvű felirattal: "Labour doesn't work."
Ennek ellenére a munkáspárt tényleg mindenhol ott van. Ez akkor bizonyosodott be, mikor a Delimara félszigetre mentünk futni; ez Málta legkeletibb csücske, egy erőmű és egy laktanya díszíti, meg néhány romantikus öblöcske. A laktanyán már messziről láttunk lengedezni két zászlót, ám ebből csak az egyik volt a máltai nemzeti lobogó. Eltűnődtünk, ki foglalhatta el a Delimara-félszigetet (Mdinát például egy zászló alapján a dánok). Aztán mikor odaértünk, kiderült. Természetesen munkáspárti zászló volt, méghozzá a leglepukkantabb, düledező bádogépület mellett.
Noha a politikai tevékenységüket kevéssé ismerem, a magam részéről nem szavaznék a máltai Munkáspártra.
Persze az ellenzék sem tétlenkedik. Egyik reklámjukban a munkáspárti vezér két megszólalását vágták egymás mögé, amelyekben ellentmond önmagának (vélhetően; máltaiul van, a szöveget nem értettem). A második megszólalás után megnyúlik az orra, mint Pinokkiónak, mikor letagadta a női bugyiját. Ez a kép óriásplakátokon is szerepel az alábbi angol nyelvű felirattal: "Labour doesn't work."
Ennek ellenére a munkáspárt tényleg mindenhol ott van. Ez akkor bizonyosodott be, mikor a Delimara félszigetre mentünk futni; ez Málta legkeletibb csücske, egy erőmű és egy laktanya díszíti, meg néhány romantikus öblöcske. A laktanyán már messziről láttunk lengedezni két zászlót, ám ebből csak az egyik volt a máltai nemzeti lobogó. Eltűnődtünk, ki foglalhatta el a Delimara-félszigetet (Mdinát például egy zászló alapján a dánok). Aztán mikor odaértünk, kiderült. Természetesen munkáspárti zászló volt, méghozzá a leglepukkantabb, düledező bádogépület mellett.
Noha a politikai tevékenységüket kevéssé ismerem, a magam részéről nem szavaznék a máltai Munkáspártra.
201-es járat
Személyiségteszt máltai buszsofőröknek:
Ön egy falusi úton hajt, amikor azt látja, hogy az út mellett parkoló egyik autó épp készül besorolni ön elé a sávba. Ön:
1. udvariasan megáll és int neki, hogy menjen
2. lelassít és rádudál, mire az visszahúzódik és elengedi önt
x. eddigi sebessége duplájával, dudálva száguld tovább, kis híján elsodorva a kiállni készülő kocsi orrát.
Csütörtöki buszsofőrünk az x-re szavazott, ezért annyira nem sajnáltam, hogy aznap csak rövid időt megyünk vele.
A 201-es járattal viszont volt még találkozásunk, télvíz idején ugyanis ez az egyetlen, ami a sziget déli partja mentén közlekedik, vagyis vele lehet eljutni a különböző újkőkori templomokhoz és társaikhoz. Rendhagyó módon nem Vallettából, hanem a reptérről indul, óránként egyszer. Így aztán pénteken kibuszoztunk a reptérre, és minthogy a következő 201-es csak 11 óra 5-kor volt esedékes, kiültünk napozni. 10 óra 55 körül előresétáltam a megállóba, ahol már egy ideje ott dekkolt egy busz.
-Te, ez a 201-es!-kiáltottam hátra Andrásnak.
-Az előbb még nem az volt. Valami más szám volt rajta.
Odamentem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ő-e a 201-es. (Ez Máltán amúgy is javallott eljárás; találkoztam olyan busszal, akit a kiírás szerint 206-osnak hívtak, de valójában a 210-es volt.)
-Hova akarnak menni?-kérdezte ő.
-Hagar Quimhez-feleltem.
-Rendben van-felelte ő. Ezt igennek vettem és fölszálltunk. Meglepetésemre a sofőr becsukta az ajtókat és 7 perccel a hivatalos indulási idő előtt kihúzott a reptérről.
Azóta is azon gondolkozom: ha a kérdésére egy olyan helyet válaszolok, amerre ő nem jár (pl. kedvenc településnevemet: Hal Far), akkor átcseréli a számokat és odamegy?
Ön egy falusi úton hajt, amikor azt látja, hogy az út mellett parkoló egyik autó épp készül besorolni ön elé a sávba. Ön:
1. udvariasan megáll és int neki, hogy menjen
2. lelassít és rádudál, mire az visszahúzódik és elengedi önt
x. eddigi sebessége duplájával, dudálva száguld tovább, kis híján elsodorva a kiállni készülő kocsi orrát.
Csütörtöki buszsofőrünk az x-re szavazott, ezért annyira nem sajnáltam, hogy aznap csak rövid időt megyünk vele.
A 201-es járattal viszont volt még találkozásunk, télvíz idején ugyanis ez az egyetlen, ami a sziget déli partja mentén közlekedik, vagyis vele lehet eljutni a különböző újkőkori templomokhoz és társaikhoz. Rendhagyó módon nem Vallettából, hanem a reptérről indul, óránként egyszer. Így aztán pénteken kibuszoztunk a reptérre, és minthogy a következő 201-es csak 11 óra 5-kor volt esedékes, kiültünk napozni. 10 óra 55 körül előresétáltam a megállóba, ahol már egy ideje ott dekkolt egy busz.
-Te, ez a 201-es!-kiáltottam hátra Andrásnak.
-Az előbb még nem az volt. Valami más szám volt rajta.
Odamentem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ő-e a 201-es. (Ez Máltán amúgy is javallott eljárás; találkoztam olyan busszal, akit a kiírás szerint 206-osnak hívtak, de valójában a 210-es volt.)
-Hova akarnak menni?-kérdezte ő.
-Hagar Quimhez-feleltem.
-Rendben van-felelte ő. Ezt igennek vettem és fölszálltunk. Meglepetésemre a sofőr becsukta az ajtókat és 7 perccel a hivatalos indulási idő előtt kihúzott a reptérről.
Azóta is azon gondolkozom: ha a kérdésére egy olyan helyet válaszolok, amerre ő nem jár (pl. kedvenc településnevemet: Hal Far), akkor átcseréli a számokat és odamegy?
Delegálás
Persze, hogy túl sok pizzát rendeltek a tanárok. A maradék szeleteket összecsoportosították két dobozba, és megkérték Franket, hogy vigye fel őket a tanszékre az adminisztrátoroknak. Azután ment mindenki, amerre akart, én például könyvtárba.
A másodikon értem be Franket: a lift előtt beszélgetett Annával, aki arról mesélt, milyen a doktori bizottság vezetőjének lenni.
-Annyira nem sok munka. Az a titka, hogy delegálni kell a feladatokat.
Ekkor érkezett oda a tanszékvezető az idei vendégtanárokkal.
-Majd mi fölvisszük-ajánlották föl Franknek, aki minden tiltakozás nélkül átadta nekik a dobozokat. A tanári kar elvonult, mi ott maradtunk a lift előtt.
-Nagyon jól csinálod a delegálást-dicsértem meg Franket.-Ha így folytatod, egy nap a doktori bizottság vezetője leszel.
-Az a vicc, hogy nem is én csináltam! Először rám delegálták a feladatot, aztán visszadelegálták magukra...
A másodikon értem be Franket: a lift előtt beszélgetett Annával, aki arról mesélt, milyen a doktori bizottság vezetőjének lenni.
-Annyira nem sok munka. Az a titka, hogy delegálni kell a feladatokat.
Ekkor érkezett oda a tanszékvezető az idei vendégtanárokkal.
-Majd mi fölvisszük-ajánlották föl Franknek, aki minden tiltakozás nélkül átadta nekik a dobozokat. A tanári kar elvonult, mi ott maradtunk a lift előtt.
-Nagyon jól csinálod a delegálást-dicsértem meg Franket.-Ha így folytatod, egy nap a doktori bizottság vezetője leszel.
-Az a vicc, hogy nem is én csináltam! Először rám delegálták a feladatot, aztán visszadelegálták magukra...
2013. február 13., szerda
2013. február 3., vasárnap
A feminista babirussza
A meghirdetett medvefesztivál ellenére - nyilván a rossz idő miatt - kevesen voltak ma az Állatkertben. Ez persze előnyös olyan szempontból, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhet az ember ott élő barátaival. A szurikátákkal például hangparát játszottunk: ennek lényege, hogy ők óvatosan előmásztak, közben végig engem figyelve; majd amikor szóltam hozzájuk, úgy tettek, mintha csak most vettek volna észre, hanyatt-homlok rohantak vissza a járataikba és onnan sasoltak kifelé:
A reggeli látogatás másik előnye, hogy az állatok ilyenkor reggeliznek (vagy szeretnének), a gondozók viszont el vannak foglalva. A Madagaszkár-házban így egy srácnak sikerült egy kajának látszó (de amúgy ehetetlen) tárggyal lecsalogatni a fáról az egyik makit, és mivel a gondozók éppen ketrecet takarítottak, nyugodtan meg is simogathattuk az átverésért csöppet sem haragvó jószágot.
A babirusszák (gy.k. Celebeszen élő disznófajta) gondozója viszont épp az etetéssel volt elfoglalva. Igen diszkriminatív módon azonban csak a hímet etette kézből, míg a nőstény hiába sertepertélt körülötte. A disznólány azonban nem nyugodott bele a hátrányos megkülönböztetésbe és mindenáron hozzá akart férni a műanyag dobozhoz, amely reggelijüket tartalmazta. A gondozó a háta mögé tette a dobozt, de Miss Disznő ekkor megkerülte őt és böködni kezdte; a gondozó ismét előre vette és feltartotta a dobozt, mire a babirussza ismét elébe került. Így nyomták a burleszket egy darabig, míg el nem fogyott a kaja. Szerencsére egy kisfiával érkező apuka demonstrálta kisfiának, hogyan tehetünk a diszkrimináció ellen és beszórt némi zoo-csemegét a nőstény malacnak.
A reggeli látogatás másik előnye, hogy az állatok ilyenkor reggeliznek (vagy szeretnének), a gondozók viszont el vannak foglalva. A Madagaszkár-házban így egy srácnak sikerült egy kajának látszó (de amúgy ehetetlen) tárggyal lecsalogatni a fáról az egyik makit, és mivel a gondozók éppen ketrecet takarítottak, nyugodtan meg is simogathattuk az átverésért csöppet sem haragvó jószágot.
A babirusszák (gy.k. Celebeszen élő disznófajta) gondozója viszont épp az etetéssel volt elfoglalva. Igen diszkriminatív módon azonban csak a hímet etette kézből, míg a nőstény hiába sertepertélt körülötte. A disznólány azonban nem nyugodott bele a hátrányos megkülönböztetésbe és mindenáron hozzá akart férni a műanyag dobozhoz, amely reggelijüket tartalmazta. A gondozó a háta mögé tette a dobozt, de Miss Disznő ekkor megkerülte őt és böködni kezdte; a gondozó ismét előre vette és feltartotta a dobozt, mire a babirussza ismét elébe került. Így nyomták a burleszket egy darabig, míg el nem fogyott a kaja. Szerencsére egy kisfiával érkező apuka demonstrálta kisfiának, hogyan tehetünk a diszkrimináció ellen és beszórt némi zoo-csemegét a nőstény malacnak.
2013. február 2., szombat
Egyetemvárosi kiruccanás
2 óra előtt pár perccel vettük fel kabátunkat a ruhatárba (tettek rá cetlit, de teljesen fölöslegesen, mindenki simán leemelte a magáét), és a 14.28-as IC-t pályáztuk meg. Egyértelmű volt, hogy visszafelé is taxival kell mennünk. Míg azonban a pályaudvarnál volt taxiállomás, az egyetem előtt nem. Nekem ugyan a tavalyi határidőnaplómban szerepelt egy miskolci taxitársaság száma, azt azonban, éppen tavalyi volta miatt, nem hordom magamnál.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.
2013. január 19., szombat
Masszázsszalon
- Ma thai masszázsszalonban voltam-mesélte Mala. A többiek irigykedve pillantottak rá.
- Wow! Na és jó volt?
- Jó - vont vállat Mala. - A ventillátort kellett megjavítanom.
- Wow! Na és jó volt?
- Jó - vont vállat Mala. - A ventillátort kellett megjavítanom.
2013. január 15., kedd
Szlávok
A liftbe lépve elhallgattunk, körülöttünk ugyanis szláv hangok özöne kerengett három diák szájából, akik pont körbevettek minket. Mi meg csak álltunk és olykor elmosolyodtunk.
-Mi a gond?-vette észre magát az egyik srác.
-Semmi, csak gyönyörködünk benne, milyen szép ez a nyelv. Az orosz-tette hozzá magyarázólag Francisca. A három diák némi felháborodással nézett ránk.
-Ez ukrán!
Jó, hogy pont egy olyan szemináriumról jöttünk, ahol többek közt az ukránok oroszokkal kapcsolatos attitűdjét boncolgatták...
-Mi a gond?-vette észre magát az egyik srác.
-Semmi, csak gyönyörködünk benne, milyen szép ez a nyelv. Az orosz-tette hozzá magyarázólag Francisca. A három diák némi felháborodással nézett ránk.
-Ez ukrán!
Jó, hogy pont egy olyan szemináriumról jöttünk, ahol többek közt az ukránok oroszokkal kapcsolatos attitűdjét boncolgatták...
2013. január 11., péntek
Figyelmeztető feliratok
Volánbuszunk sofőrje az alábbi feliratot helyezte el a sofőrfülkén, hogy utasait megtanítsa a tömegközlekedés etikettjére:
"Aki integet, az búcsúzik.
Aki szalad, az sportol.
Az utas a megállóban áll és várakozik."
A nevelő célzatú felirat egyetlen hátránya az volt, hogy csak a már fent lévő utasok láthatták, így a felszállni készülőkhöz nem jutott el a hasznos információ.
Falun persze a leggyakoribb figyelmeztetés a házőrző állatokra vonatkozik. Gánton az egyik házon az alábbi tényközlő tábla díszelgett:
"A blöki szabadon jár.
Ön szabadon dönt."
A ház tulajdonosa valódi választási lehetőséget kínált föl táblájával, ugyanis a szabadon járó blöki amúgy nem tűnt vérszomjasnak. Közelébe sem ért azonban annak a németjuhásznak, aki két lábra állt és a kerítésre hajtott fejjel várta, hogy megsimogassuk. Ahogy továbbhaladtunk a kerítés mellett, jött utánunk és kunyerálta a törődést. Úgyhogy simogattuk is vagy 10 percig - a kerítésen elhelyezett "Vigyázz! Harapós kutya!" felirat mellett.
"Aki integet, az búcsúzik.
Aki szalad, az sportol.
Az utas a megállóban áll és várakozik."
A nevelő célzatú felirat egyetlen hátránya az volt, hogy csak a már fent lévő utasok láthatták, így a felszállni készülőkhöz nem jutott el a hasznos információ.
Falun persze a leggyakoribb figyelmeztetés a házőrző állatokra vonatkozik. Gánton az egyik házon az alábbi tényközlő tábla díszelgett:
"A blöki szabadon jár.
Ön szabadon dönt."
A ház tulajdonosa valódi választási lehetőséget kínált föl táblájával, ugyanis a szabadon járó blöki amúgy nem tűnt vérszomjasnak. Közelébe sem ért azonban annak a németjuhásznak, aki két lábra állt és a kerítésre hajtott fejjel várta, hogy megsimogassuk. Ahogy továbbhaladtunk a kerítés mellett, jött utánunk és kunyerálta a törődést. Úgyhogy simogattuk is vagy 10 percig - a kerítésen elhelyezett "Vigyázz! Harapós kutya!" felirat mellett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
