Nagyban zajlik a választási hadjárat Máltán. A Munkáspárt különösen kitesz magáért: minden faluban hatalmas plakátok hirdetik irodájukat. A vallettai főhadiszállást ez a tábla ékesíti: "Tourists are welcome." Elgondolkodtam, milyen turistalátványossággal tud szolgálni egy pártiroda. Lefotóztathatod magad az elnökjelölt papírmasé figurája mellett?
Persze az ellenzék sem tétlenkedik. Egyik reklámjukban a munkáspárti vezér két megszólalását vágták egymás mögé, amelyekben ellentmond önmagának (vélhetően; máltaiul van, a szöveget nem értettem). A második megszólalás után megnyúlik az orra, mint Pinokkiónak, mikor letagadta a női bugyiját. Ez a kép óriásplakátokon is szerepel az alábbi angol nyelvű felirattal: "Labour doesn't work."
Ennek ellenére a munkáspárt tényleg mindenhol ott van. Ez akkor bizonyosodott be, mikor a Delimara félszigetre mentünk futni; ez Málta legkeletibb csücske, egy erőmű és egy laktanya díszíti, meg néhány romantikus öblöcske. A laktanyán már messziről láttunk lengedezni két zászlót, ám ebből csak az egyik volt a máltai nemzeti lobogó. Eltűnődtünk, ki foglalhatta el a Delimara-félszigetet (Mdinát például egy zászló alapján a dánok). Aztán mikor odaértünk, kiderült. Természetesen munkáspárti zászló volt, méghozzá a leglepukkantabb, düledező bádogépület mellett.
Noha a politikai tevékenységüket kevéssé ismerem, a magam részéről nem szavaznék a máltai Munkáspártra.
2013. február 25., hétfő
201-es járat
Személyiségteszt máltai buszsofőröknek:
Ön egy falusi úton hajt, amikor azt látja, hogy az út mellett parkoló egyik autó épp készül besorolni ön elé a sávba. Ön:
1. udvariasan megáll és int neki, hogy menjen
2. lelassít és rádudál, mire az visszahúzódik és elengedi önt
x. eddigi sebessége duplájával, dudálva száguld tovább, kis híján elsodorva a kiállni készülő kocsi orrát.
Csütörtöki buszsofőrünk az x-re szavazott, ezért annyira nem sajnáltam, hogy aznap csak rövid időt megyünk vele.
A 201-es járattal viszont volt még találkozásunk, télvíz idején ugyanis ez az egyetlen, ami a sziget déli partja mentén közlekedik, vagyis vele lehet eljutni a különböző újkőkori templomokhoz és társaikhoz. Rendhagyó módon nem Vallettából, hanem a reptérről indul, óránként egyszer. Így aztán pénteken kibuszoztunk a reptérre, és minthogy a következő 201-es csak 11 óra 5-kor volt esedékes, kiültünk napozni. 10 óra 55 körül előresétáltam a megállóba, ahol már egy ideje ott dekkolt egy busz.
-Te, ez a 201-es!-kiáltottam hátra Andrásnak.
-Az előbb még nem az volt. Valami más szám volt rajta.
Odamentem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ő-e a 201-es. (Ez Máltán amúgy is javallott eljárás; találkoztam olyan busszal, akit a kiírás szerint 206-osnak hívtak, de valójában a 210-es volt.)
-Hova akarnak menni?-kérdezte ő.
-Hagar Quimhez-feleltem.
-Rendben van-felelte ő. Ezt igennek vettem és fölszálltunk. Meglepetésemre a sofőr becsukta az ajtókat és 7 perccel a hivatalos indulási idő előtt kihúzott a reptérről.
Azóta is azon gondolkozom: ha a kérdésére egy olyan helyet válaszolok, amerre ő nem jár (pl. kedvenc településnevemet: Hal Far), akkor átcseréli a számokat és odamegy?
Ön egy falusi úton hajt, amikor azt látja, hogy az út mellett parkoló egyik autó épp készül besorolni ön elé a sávba. Ön:
1. udvariasan megáll és int neki, hogy menjen
2. lelassít és rádudál, mire az visszahúzódik és elengedi önt
x. eddigi sebessége duplájával, dudálva száguld tovább, kis híján elsodorva a kiállni készülő kocsi orrát.
Csütörtöki buszsofőrünk az x-re szavazott, ezért annyira nem sajnáltam, hogy aznap csak rövid időt megyünk vele.
A 201-es járattal viszont volt még találkozásunk, télvíz idején ugyanis ez az egyetlen, ami a sziget déli partja mentén közlekedik, vagyis vele lehet eljutni a különböző újkőkori templomokhoz és társaikhoz. Rendhagyó módon nem Vallettából, hanem a reptérről indul, óránként egyszer. Így aztán pénteken kibuszoztunk a reptérre, és minthogy a következő 201-es csak 11 óra 5-kor volt esedékes, kiültünk napozni. 10 óra 55 körül előresétáltam a megállóba, ahol már egy ideje ott dekkolt egy busz.
-Te, ez a 201-es!-kiáltottam hátra Andrásnak.
-Az előbb még nem az volt. Valami más szám volt rajta.
Odamentem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ő-e a 201-es. (Ez Máltán amúgy is javallott eljárás; találkoztam olyan busszal, akit a kiírás szerint 206-osnak hívtak, de valójában a 210-es volt.)
-Hova akarnak menni?-kérdezte ő.
-Hagar Quimhez-feleltem.
-Rendben van-felelte ő. Ezt igennek vettem és fölszálltunk. Meglepetésemre a sofőr becsukta az ajtókat és 7 perccel a hivatalos indulási idő előtt kihúzott a reptérről.
Azóta is azon gondolkozom: ha a kérdésére egy olyan helyet válaszolok, amerre ő nem jár (pl. kedvenc településnevemet: Hal Far), akkor átcseréli a számokat és odamegy?
Delegálás
Persze, hogy túl sok pizzát rendeltek a tanárok. A maradék szeleteket összecsoportosították két dobozba, és megkérték Franket, hogy vigye fel őket a tanszékre az adminisztrátoroknak. Azután ment mindenki, amerre akart, én például könyvtárba.
A másodikon értem be Franket: a lift előtt beszélgetett Annával, aki arról mesélt, milyen a doktori bizottság vezetőjének lenni.
-Annyira nem sok munka. Az a titka, hogy delegálni kell a feladatokat.
Ekkor érkezett oda a tanszékvezető az idei vendégtanárokkal.
-Majd mi fölvisszük-ajánlották föl Franknek, aki minden tiltakozás nélkül átadta nekik a dobozokat. A tanári kar elvonult, mi ott maradtunk a lift előtt.
-Nagyon jól csinálod a delegálást-dicsértem meg Franket.-Ha így folytatod, egy nap a doktori bizottság vezetője leszel.
-Az a vicc, hogy nem is én csináltam! Először rám delegálták a feladatot, aztán visszadelegálták magukra...
A másodikon értem be Franket: a lift előtt beszélgetett Annával, aki arról mesélt, milyen a doktori bizottság vezetőjének lenni.
-Annyira nem sok munka. Az a titka, hogy delegálni kell a feladatokat.
Ekkor érkezett oda a tanszékvezető az idei vendégtanárokkal.
-Majd mi fölvisszük-ajánlották föl Franknek, aki minden tiltakozás nélkül átadta nekik a dobozokat. A tanári kar elvonult, mi ott maradtunk a lift előtt.
-Nagyon jól csinálod a delegálást-dicsértem meg Franket.-Ha így folytatod, egy nap a doktori bizottság vezetője leszel.
-Az a vicc, hogy nem is én csináltam! Először rám delegálták a feladatot, aztán visszadelegálták magukra...
2013. február 13., szerda
2013. február 3., vasárnap
A feminista babirussza
A meghirdetett medvefesztivál ellenére - nyilván a rossz idő miatt - kevesen voltak ma az Állatkertben. Ez persze előnyös olyan szempontból, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhet az ember ott élő barátaival. A szurikátákkal például hangparát játszottunk: ennek lényege, hogy ők óvatosan előmásztak, közben végig engem figyelve; majd amikor szóltam hozzájuk, úgy tettek, mintha csak most vettek volna észre, hanyatt-homlok rohantak vissza a járataikba és onnan sasoltak kifelé:
A reggeli látogatás másik előnye, hogy az állatok ilyenkor reggeliznek (vagy szeretnének), a gondozók viszont el vannak foglalva. A Madagaszkár-házban így egy srácnak sikerült egy kajának látszó (de amúgy ehetetlen) tárggyal lecsalogatni a fáról az egyik makit, és mivel a gondozók éppen ketrecet takarítottak, nyugodtan meg is simogathattuk az átverésért csöppet sem haragvó jószágot.
A babirusszák (gy.k. Celebeszen élő disznófajta) gondozója viszont épp az etetéssel volt elfoglalva. Igen diszkriminatív módon azonban csak a hímet etette kézből, míg a nőstény hiába sertepertélt körülötte. A disznólány azonban nem nyugodott bele a hátrányos megkülönböztetésbe és mindenáron hozzá akart férni a műanyag dobozhoz, amely reggelijüket tartalmazta. A gondozó a háta mögé tette a dobozt, de Miss Disznő ekkor megkerülte őt és böködni kezdte; a gondozó ismét előre vette és feltartotta a dobozt, mire a babirussza ismét elébe került. Így nyomták a burleszket egy darabig, míg el nem fogyott a kaja. Szerencsére egy kisfiával érkező apuka demonstrálta kisfiának, hogyan tehetünk a diszkrimináció ellen és beszórt némi zoo-csemegét a nőstény malacnak.
A reggeli látogatás másik előnye, hogy az állatok ilyenkor reggeliznek (vagy szeretnének), a gondozók viszont el vannak foglalva. A Madagaszkár-házban így egy srácnak sikerült egy kajának látszó (de amúgy ehetetlen) tárggyal lecsalogatni a fáról az egyik makit, és mivel a gondozók éppen ketrecet takarítottak, nyugodtan meg is simogathattuk az átverésért csöppet sem haragvó jószágot.
A babirusszák (gy.k. Celebeszen élő disznófajta) gondozója viszont épp az etetéssel volt elfoglalva. Igen diszkriminatív módon azonban csak a hímet etette kézből, míg a nőstény hiába sertepertélt körülötte. A disznólány azonban nem nyugodott bele a hátrányos megkülönböztetésbe és mindenáron hozzá akart férni a műanyag dobozhoz, amely reggelijüket tartalmazta. A gondozó a háta mögé tette a dobozt, de Miss Disznő ekkor megkerülte őt és böködni kezdte; a gondozó ismét előre vette és feltartotta a dobozt, mire a babirussza ismét elébe került. Így nyomták a burleszket egy darabig, míg el nem fogyott a kaja. Szerencsére egy kisfiával érkező apuka demonstrálta kisfiának, hogyan tehetünk a diszkrimináció ellen és beszórt némi zoo-csemegét a nőstény malacnak.
2013. február 2., szombat
Egyetemvárosi kiruccanás
2 óra előtt pár perccel vettük fel kabátunkat a ruhatárba (tettek rá cetlit, de teljesen fölöslegesen, mindenki simán leemelte a magáét), és a 14.28-as IC-t pályáztuk meg. Egyértelmű volt, hogy visszafelé is taxival kell mennünk. Míg azonban a pályaudvarnál volt taxiállomás, az egyetem előtt nem. Nekem ugyan a tavalyi határidőnaplómban szerepelt egy miskolci taxitársaság száma, azt azonban, éppen tavalyi volta miatt, nem hordom magamnál.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
