2014. április 30., szerda

Jelszó

Apámnak meggyőződése, hogy az én pendrive-jaimról mindenféle gonosz dolgok (például genderelméletek?) másznak át a laptopjára, ezért jelszóval levédte, hogy ne tudjam használni. Azért megpróbáltam kitalálni a jelszót, és jól tettem. Apám ugyanis maga is hajlamos elfelejteni jelszavakat - meg pin kódokat is -, ezért második próbálkozásom után megjelent a képernyőn egy jelszóemlékeztető a helyes megoldással...

2014. április 28., hétfő

Záróbuli

Fél órával a kezdés után odaértünk, de az Új Hullámosok már így is a lejárati lépcsőn ültek. Először azt hittem, ez tiltakozó megmozdulás, de kiderült, hogy csak minden ülőhely foglalt odabent.

A pultnál az amúgy se túl gyors kiszolgálás még jobban lelassult. Ennek jó oldala, hogy rendelés előtt tájékozódhattam a pult mellett ülő Fruzsitól, hogy a rosé "nem finom, de egy idő után mindegy". Úgyhogy inkább vöröset kértünk.

A bulit elvileg táncosra tervezték, de az igen kicsi tánctéren összepréselődve is alig 10 ember fért el. Ezek egyike Martina volt, akinek egyébként is gyenge látásán valamely általa fogyasztott termék még tovább ronthatott. Én teljesen hiába integettem neki, nem ismert meg, viszont amikor András kezdett mellette táncolni, tipikus "honnan ismerem én ezt a fazont?" arccal bámult rá. (Mi Martinával 25 éve ismerjük egymást, Andrással egyszer találkozott 5 percre, amikor bemutattam neki.)

Ágiék is csatlakoztak hozzánk a táncparketten, aztán úgy döntöttek, hogy vesznek innivalót, mi pedig átmentünk a szomszéd helyiségbe beszélgetni. Közben összefutottunk Fruzsival, akinek "jótett helyébe jót várj" alapon elmondtam, hogy a vörösborral se járna jobban.

A jelek szerint nemcsak mi éreztük szükségét, hogy néha kiszabaduljunk a zsúfolt táncparkettről. Amikor visszatértünk, egy lány, aki addig néhány földre tett táskát őrzött a falnál, kissé ingerülten fordult odaérő barátnőihez:
- Azt mondtátok, csak pár percre mentek fel! Itt szobrozok már mióta, közben vécére is kell mennem, de már tök hosszú a sor.
A barátnő azonban empátia helyett a közlés praktikus tartalmára reagált:
- Ja, és nem tudod, van bent papír?

Ágiék végre visszatértek, örömmel jelentve, hogy 25 perc alatt sikerült sört szerezniük. A tömeg tovább fokozódott.
- Minden hónapban be kéne zárniuk - vélte Ági. - Tök nagy forgalmuk lenne.

2014. április 5., szombat

Szombat reggeli buszélmény

A Kodály köröndnél fölszáll a 105-ösre egy srác, a feje után ítélve még a péntek este hatása alatt. Már bőven a Dózsa György úton jártunk, mikor hozzám fordult és megkérdezte:
-Bocs, ez a 120-as expressz?
Megmondtam neki, hogy nem. Azt nem tettem hozzá, hogy erre magától is rájöhetett volna, az általa emlegetett járat ugyanis a köröndnél egyáltalán nem fordul elő...