2014. november 29., szombat

Kutyabarát cukrászda

Léna több szempontból is színesítette túránkat. Egyrészt hozott túrakutyát: Gizi csinos kék kutyakabátkában szaladgált, amelynek valamilyen okból kapucnija is volt, bár ezt igazából a fejére nem nagyon tudta volna felhúzni, inkább csak oldalt lógott le és lifegett. Ezen felül Léna nadrágja is érdekességnek számított, ugyanis pici fehér pöttyök tarkították, amelyeket először festékpöttyöknek néztem. Csak közelebbi megfigyelés után derült ki, hogy szöszmöszök. Arra az esetre, ha valaki ilyen dizánjt szeretne, közzéteszem a kialakítás módját:
1. Ritkán használt mosógéped dobjába helyezz be 3 tekercs vécépapírt (lehet csomagolással együtt is, de az meg legyen bontva).
2. Amikor mosásra kerül a sor, ne belehelyezéssel, hanem megfelelő távolságból történő célbadobással juttasd be ruháidat a gépbe, így lehetőséged sem lesz a vécépapírokat észrevenni és eltávolítani.
3. A szokásos módon mosd ki a ruhákat.

Léna ezek után a piktortégla üregek egyikében a falnak is nekidörgölőzött, így felsőruházata is megfelelő díszítést kapott, akárcsak Ráhelé, aki talált egy még neki is szűk mellékfolyosót. Az öltözékek állapotát igazából akkor kezdtem relevánsnak érezni, mikor felmerült, hogy Budaörsön keressünk cukrászdát. Egy helyi lakos útmutatásának megfelelően el is indultunk, és két zárva levő műintézmény után megtaláltuk a Szamos helyi cukrászdáját. Erős kételyeim voltak, hogy ide beengednék az egész csapatot: Léna szöszmöszökkel, Ráhel sáros kabátban, Bence és én esőnadrágban, Gábor kötött sapkára ráhúzott svájci sapkában, plusz a kutya. Mivel csak egy asztaltársaságnyi ember üldögélt odabent, Léna és Gizi kint maradt, Ráhel pedig udvariasan megkérdezte, behozhatjuk-e a kutyát, ha megígérjük, hogy a legszélső asztalhoz ülünk és elrejtjük a többi vendég szeme elől.
- Persze, nehogy már kint hagyják ebben a hidegben! – hangzott a meglepő válasz. Léna és Gizi nagy örömmel bejöttek. A két pultos hölgy, akik addig egymást ugratták nem egyértelmű rövidítéseik miatt („egyértelmű, hogy az m.ré. az mákos rétes, nem?”), eldobták magukat a nevetéstől a kutya neve hallatán, majd felajánlották, hogy adnak neki műanyag tálban vizet. Gizi ezzel tulajdonképpen jobban járt, mint Ráhel meg én, a mi cappuccinónkról ugyanis elfeledkeztek, amíg nem emlékeztettük őket.
- Ebben méz van – állapította meg Bence meglepetten a melange alját vizsgálgatva, amelyet csinos üvegpohárban szolgáltak fel neki.
- A melange-ban az szokott lenni – feleltem csodálkozva. – Azt hittem, azért kérted, mert nem eszel cukrot.
- Nem, nem tudtam, hogy ezt jelenti, csak tetszett a szó.
- Ha nem sikerült eléggé felkeverni a mézet, adok egy szívószálat, és akkor meggyőződhet róla, hogy tényleg az van benne – ajánlotta fel a pultos hölgy, majd részletesen kifejtette mind a melange, mind a bécsi kávé elkészítési módját. Gábor ettől vérszemet kapott, és miközben a harmadik sütijét ette (bizonyára annak a projektnek a részeként, hogy lefogy 20 kilót), ismét elmesélte a Frei Kávézóban szerzett élményeit; mi ezt már aznap hallottuk, de a pultos hölgy érdeklődéssel figyelte. Mint Bence utóbb összefoglalta, regényt is kapott a kávéja mellé.
Elégedetten távoztunk a cukrászdából. A buszon ráadásul örömmel hallottam, hogy az ott tapasztalt gondoskodás nemcsak a budaörsiek sajátja. Bence ugyanis felhívta a figyelmemet, hogy a TIT rendszeresen szervez „gombászkereső kirándulásokat”. Megmelengette a szívemet a gondolat, hogy szegény eltévedt gombászoknak nem kell az erdő mélyén éhen halniuk, hiszen van, aki megkeresse őket.

2014. november 26., szerda

Vasúti akrobatika és helyi idő különös hatása az állatokra

A volt VILATI (ma Feketevölgyi Panzió vagy mi) büféjét rendesen kifosztottuk. Jules például ivott egy korsó sört, két fél Unicumot, egy kávét és a cappuccinómról lelopott tejhabot. Ezek után cigarettával a szájában követte a csapatot. Nem számolt azzal, hogy a Fekete-patak völgye kisebbfajta akadálypálya: a turistaút egyik partról a másikra kanyarog, az egykori vasúti hidak azonban már nem alkalmasak átkelésre:

http://hetkaland.hu/sites/default/files/Fekete-volgy_2-500x373.jpg

Az első átkelésnél csak úgy sikerült átjutnom a patakon, hogy félúton elkaptam Misi kinyújtott kezét. Jules-nek a csoport végén azonban már nem adatott meg ez a lehetőség. Először nagy bátran megindult, de elvesztette az egyensúlyát bal lábbal bele csúszott a vízbe: úgy iszkolt vissza a partra, mint egy mancsát megégetett macska.
- Giselle, add oda neki az egyik botodat! –kiáltottam segítőleg a túlpartra. – A botra támaszkodva könnyebb egyensúlyban maradni.
Jules át is vette mindkét botot (mint kiderült, az övék voltak, csak pár percre bízta őket Giselle-re) és szerencsésen átjutott. Ezután már csak Giselle miatt aggódtam, aki ugyanannyit ivott, a cappuccinóhabot leszámítva. Jules azonban megnyugtatott, hogy aki képes tűsarkú cipőben közlekedni, annak egy patak nem lehet akadály. Igaza lett: Giselle fáradtsága és a benne levő alkoholmennyiség ellenére egyszer sem csúszott bele a vízbe.
Jules nagyon nem örült, hogy átázott a bal cipője, ezért azzal biztattam, hogy ha le kell vágni a lábát, beperelheti Gazsit kártérítésért. Gazsi meghallhatta ezt, mert gyorsan bebiztosította magát. A következő átkelőhelynél, ahol Jules az elsők közt lépett a kövekre, túravezetőnk megszólalt:
- Jules ráutaló magatartással mutatta, hogy szerinte ez az átkelőhely biztonságos, ezért aki beleesik a vízbe, az őt perelheti kártérítésért.
Ennél az átkelésnél azonban mindenki száraz lábbal átjutott; Gábor csak egy későbbi ponton süllyedt bele bokáig. Még így is jobban járt viszont, mint az egykor erre járó kisvasutak, amelyeknek a sínek tanúsága szerint olykor angolspárgát kellett végrehajtania:
http://1.bp.blogspot.com/-BZDLrBhUoVo/UF7e5qPEMtI/AAAAAAAAK6I/9xlDo2ABt7E/s1600/IMG_9223.jpg

Az állandó patakátkelés lassítja a haladást, így 3 órakor az Újpest-forrásnál komolyan aggódni kezdtünk, hogy az erdőben fog ránk sötétedni.
- Ma pont 4 órakor megy le a nap – jelentette be Gazsi, aki utánanézett.
- Budapesten – helyesbített Zsolt. – Itt nem biztos! – és már el is kezdte nyomkodni nagyonokos telefonját, hogy kiderítse a naplemente időpontját jelenlegi tartózkodási helyünkön. Nagy meglepetésére az eredmény: 16 óra 00 perc. Igaz, Budapesttől északra voltunk, de ugyanakkor nyugatra is, és a kettő a jelek szerint kioltotta egymást.

Ennek a különös természeti jelenségnek volt talán köszönhető a királyréti büfé macskájának szokatlan viselkedése. Eleinte rendszeresen beszaladt az épület alá, vélhetően annak a fekete kutyának a hatására, amelyet egy túrázó család hozott magával (bár a kutyát sokkal jobban érdekelték a turisták szendvicsei). Aztán a kutyától tisztes távolságban már hajlandó volt elöl maradni és a simogatást is eltűrte. Kicsivel később lekuporodott egy fa mögé és a kutyát figyelte, aki éppen egyik túratársunk szájából nézte ki a falatot csóváló farokkal.
- Teljesen olyan, mintha támadni készülne – jegyezte meg Feri nevetve. A macska ekkor előre iramodott és mancsával a kutya farka felé kapott. Ezután visszament leshelyére, ismét becserkészte az áldozatot és ezúttal konkrétan rávetette magát az ide-oda mozgó farokra. Szerencse, hogy a kutya nem izgatta fel magát a dolgon…

(A képek nem sajátok.)

2014. november 20., csütörtök

Szexrajzból elégséges

A feladat egyszerűnek tűnt: minden csoport rajzolja le azt, amint a női nemi szervet kézzel izgatják.Csoportunk összes tagja bejelentette, hogy nem tudunk rajzolni. Mindenesetre első lépésként valakit előre kellett küldenünk rajzeszközért. Esztus vállalkozott, talán abban a reményben, hogy ezzel letudta a feladatban vállalt szerepét.
- Milyen színt hozzak? - kérdezte.
- Mindegy - vágtuk rá. Esztus hamarosan visszatért.
- Azt mondtátok, hogy mindegy, úgyhogy csupa rózsaszínt hoztam.Viszont van közte toll, filctoll és zsírkréta is.
Az tűnt azonban a legkisebb problémának, hogy rózsaszínre rózsaszínnel kell majd rajzolnunk. Hogyan kezdjünk hozzá? Eszter rajzolt egy ellipszis-szerű valamit a papír közepére. Esztus erre köré rajzolt egy másikat; amit Eszter a teljes nemi szervnek szánt, azt ő a kisajaknak tekintette. De hát ez mondjuk nem olyan nagy baj.
- Még bele kell rajzolni a csiklót meg a - hogy hívják azt a lyukat, amin a pisi kijön?
- Pisilőlyuk - vágtam rá szakszerűen.
- Biztos van más neve is.
Megállapítottuk, hogy egyikünk se tudja a szóban forgó nyílás nevét, de ettől még be kellett rajzolnunk. Végül Edit vette magához a kezdeményezést és feltüntette a két pöttyöt. A felrajzolandó testrészek felével elkészültünk.
Miután egy darabig vitatkoztunk azon, pontosan mit csináljon a kéz, úgy döntöttünk, hogy kettőt rajzolunk. Én azt választottam, amelyik a csiklót izgatja, mert ehhez csak két kinyújtott ujjat kellett rajzolni. Mondjuk az arányok nem nagyon stimmeltek, mert a kisajak is nagyobb volt az ujjak hosszánál, de felismerhetően ujjak voltak.
Eszter választotta a dugás megrajzolását, ami eleve nehezebb, hiszen az ujj ebben az esetben ugye nem is látszik. Úgy oldotta meg, hogy az ujj tövét rajzolta meg, amint egy ökölből kinyúlik és eltűnik a hüvelyben. Mondjuk a rajz alapján a két kéz nem lehetett egyazon személyé, nemcsak különböző méretük, hanem elhelyezkedésük kapcsán sem, de hát végülis senki nem mondta, hogy gruppent nem rajzolhatunk. Eszter viszont magával az ököllel sem volt elégedett, úgy érezte, nem felismerhető. Ezért inkább a másik irányból rajzolta, belevéve mind az öt ujjat. Viszont így a bedugott ujjal együtt az illetőnek egy kezén hat ujja lett. Azzal oldottam meg a problémát, hogy a kéz alá odaírtam: „sámán”. Bizonyos kultúrákban ugye a hatujjú gyerekekből sámánt neveltek, és szintén bizonyos kultúrákban (bár nem biztos, hogy ugyanezekben) a sámánok átléphették a nemek közötti határokat. Abba nem gondoltam bele, hogy Eszter barátnőjét Sámánnak becézik...