2015. január 23., péntek

Esős péntek este

A külső irodába érve Zsoltit pillantottam meg, aki a laptopja előtt ülve netezett.
- Te is jössz beszélgetni a leszbikus szexkapcsolatokról? – csodálkoztam.
- Nem, mi egész nap dolgoztunk – vágta rá Kövi, amiből kihoztunk néhány poént azt illetően, miből is állt ez a munka, azután Zsolti elkezdett szedelődzködni.
- Hol az esernyőm?-szólalt meg hirtelen. – Szerinted vissza lehet még menni a belső irodába?
Mondtam, hogy szerintem biztos, így vissza is ment, és együtt álltunk neki keresni az esernyőt. Kata mint házigazda rögtön ajánlkozott segíteni.
- Én mindent arra az asztalra tettem – mutatott az ablak mellé.
- Nézd, itt van is egy fekete esernyő! – mondtam, de Zsolti azt állította, az nem az övé, így tovább kerestük. Csakhogy több fekete esernyő nem volt a szobában. Visszamentünk a külső irodába, hátha ott hagyta, de nem találtuk.
- Lehet, hogy valaki elvitte –mondtam.
- Itt az irodában csak nem lopnak már esernyőt! – csodálkozott Kövi.
- Nem úgy, hanem azt hitte, hogy az övé. És akkor az az övé, ami ottmaradt az asztalon.
- Csak a Gyuri ment el, akinek esernyője volt.
- Lehet, hogy ő vitte el. Akkor te meg vidd el az övét.
- De én a sajátomat akarom! Emlékek fűznek hozzá!
A biztonság kedvéért visszamentünk a belső irodába.
- Nem az az? – mutatott Kata egy, a sarokban csöpögő ernyőre, mire felvilágosítottam, hogy azt valamelyik újonnan érkezett tette oda. Zsolti viszont ezután, mindannyiunk nagy meglepetésére, odament az asztalhoz és elvette róla a fekete ernyőt, amire korábban azt mondta, hogy nem az övé. Vagy azóta felismerte, vagy úgy döntött, mégis jó lesz a másé.

Közben gyülekeztek az emberek, Emőke is megérkezett. Először tőlem kicsit távolabb ült le, majd mikor leült mellé egy rövid hajú lány hosszú szőrű kutyával, meglepetésemre átült mellém.
- Azért jöttem át, mert az a kutya nagyon büdös – vallotta be (nehogy már azt higgyem, hogy a személyem volt szimpatikus). Megbeszéltük az ázott kutyák büdösségét, szemben a tengerimalacokkal, akik szintén büdösek, viszont jellemzően nem áznak meg. Emőkének azonban nem kedvezett a szerencse ma este. Megérkezett ugyanis Regina a saját, víztől konkrétan csöpögő kutyájával, leült az Emőke jobbján levő székre, majd a kabátját Emőke elé terítette a földre, a kutya részére.

2015. január 18., vasárnap

Variációk Születésre

A hídon átmenve a malagai belváros első üzlete a "vallásos tárgyak" nevet viselte. Odamentem megnézni, találok-e néhány izgalmas ereklyét, ám a bolt profilja egészen másnak bizonyult. Kisjézusok minden mennyiségben és méretben, korukhoz képest meglepő mennyiségű és hosszúságú hajjal, rugdalóztak a kirakatban. A Szent Család-ábrázolások közt meglepve fedeztem fel egy feketebőrű változatot. Noha természetesen ellenzem a faji megkülönböztetést, a történelmi hitelesség szempontjából kissé problémásnak ítéltem az ábrázolást. András azonban felhívta a figyelmemet, hogy a multikulti még ennél is nagyobb mértékben folyik a kirakat túlsó oldalán. Volt ott kínai Szent Család szalmakalapban; mexikói Szent Család sombreróban, egy kaktusz tövében; dél-amerikai Szent Család színes ruhákban, fejük fölött papagájjal, sőt - az abszurditást a végsőkig fokozva - egy indiai változat, ahol Mária homlokán a hindu asszonyokra jellemző piros pötty, József fején pedig szikh turbán ékeskedett. Egy másik Szent Család-szobrocskán a Jézuska üveggömbben volt, amelyet megrázva talán még hó is esett (ez volt a finn Szent Család?)

A kirakat egyéb tárgyai sem feltétlenül követték a történelmi tényeket. Voltak például pici állatkák a házi készítésű jászol berendezéséhez - kiskecske, kisbárány, kismalac. Na ez utóbbiról jutottam arra a következtetésre, hogy a bolttulajdonosok kevéssé járatosak a Bibliában. Merthogy egy zsidó hagyományokat követő jászolban sokféle állatka lehetett, de disznó biztos nem...

2015. január 16., péntek

Martini és macskasofőr

Palival aznap találkoztunk először, de máris sikerült feldobnia az esténket. Kezdődött azzal, hogy a pizzériába érve a mi pórias italainkhoz (sőr, forralt bor) képest ő martinit rendelt. Elegáns pohárban hozták ki, benne koktélcseresznyével - majd Pali egy kézmozdulattal az egész folyadékot az asztalra döntötte (a koktélcseresznye a pohárban maradt). A fonott tányéralátétek totálisan eláztak, de még az asztal is vizes lett alatta. Szerencsére mi voltunk az egyedüli vendégek, így a pincér gyorsan szerzett új alátéteket egy másik asztaltól.
- Gondolom, hozzak egy másikat - vetette fel a martinire célozva, és Pali persze nagyon sóhernek tűnt volna, ha erre azt mondja, hogy nem.
Pali a két martini mellett több kaját is rendelt, mint bármelyikünk: gulyáslevest és négysajtos pizzát. Előbbit jókora tányérben hozták ki, amitől ő kissé megijedt, de hősiesen nekifogott. Valahol a felénél tartott, amikor a pincér kihozta a pizzáját, de látva, hogy Pali még a gulyást próbálja legyűrni, rögtön vissza is vitte.
- Szeretitek a négysajtos pizzát? -kérdezte tőlem és Feriéktől, akik nem kértünk pizzát.
- Én igen, de már vacsoráztunk - felelte Jules.
- Csak mert ezzel a levessel is alig bírok megbirkózni.
- Csodálkoztam is, hogy tud valaki gulyásleves után még egy pizzát is lenyomni - jegyeztem meg.
- Akkor még éhes voltam...
Jules végül arra jutott, hogy a korábbi vacsora ellenére egy szelet négysajtos pizzát még le tudna gyűrni, így Feri meg én is csatlakoztunk. Palinak tehát csak egy fél pizzát kellett volna megennie. Ez egyébként sikerült is neki, de a többit nem nekünk adta, hanem becsomagoltatta otthonra - így hiába volt az akciózás, nekünk nem jutott pizza.

Közben Gergő arról faggatta Feriéket, hogy kocsival terveznek-e menni a sítúrára.
- Ha lehet, inkább nem - felelte Feri. Jules megmagyarázta:
- Feri nem szeret olyan hosszan vezetni, de azt nem engedné, hogy egy idegen vezesse az új kocsiját. - Ravaszul elmosolyodott. - Persze ott van még az a lehetőség, hogy én vezessek...
- Isten őrizz! - kiáltott fel rémülten Feri. - Annál az is jobb lenne, ha valamelyik macska vezetne.
Úgyhogy kedves olvasóim, ha a közeljövőben láttok egy autót, amelynek volánjánál egy macska, utasülésein meg két szakállas fickó ül, nyugodtan lestoppolhatjátok Ausztria felé.

2015. január 4., vasárnap

Azt a macskafáját!

Önálló életem első időszakában nem vettem karácsonyfát; kifejezetten örültem, hogy megúszom a fakiválasztás – hazacipelés – talpba belefaragás – kikötés – díszek összevadászása – gyertyák kevéssé tűzveszélyes elhelyezése – csúcsdísz felrakása – színben össze nem illő díszek és szaloncukrok legesztétikusabb kombinációjának kitalálása stb. tortúrát. Mindez akkor változott meg, mikor macskám lett. Azon év decemberében Laci megkérdezte, milyen fám lesz, én meg elmondtam, hogy nem állítok karácsonyfát.
- Hogy teheted ezt?! – háborodott fel Laci. – Megfosztanád szegény állatot egy ilyen pompás játéktól?
Persze a macska kedvéért sem akartam egy egészséges fa pusztulásához hozzájárulni, de szerencsére egyik kolléganőm kertjében éppen le kellett vágni a nagy fenyő néhány ágát, mert kezdtek belelógni a villanyvezetékbe. Ezeket az ágakat ő becipelte nekem (BKV-val Budaligetről a belvárosba – nem lehetett semmi), én pedig beállítottam őket egy vödörbe (kevésbé esztétikus, mint a váza, viszont nehezebben borul fel), és rájuk aggattam mindenféle csillogó-csilingelő, de törhetetlen díszeket és szalagokat. Azóta is minden évben ilyen karácsonyfát kap Kristóf (bár az ágakat jellemzően most már árustól szerzem be). A díszeket persze újra és újra leveri, de talán ő az egyetlen cica, aki ezért nem szidást kap, hanem dicséretet.

Idén halogattam a fabeszerzést: december 23-án mentem oda a Blaha Lujza téri fenyőárushoz azzal a kérdéssel, hogy ágakat lehet-e kapni.
- Lehet, de nekem most nincs időm, hogy összekötözzem őket – felelte a fickó, aki zsebretett kézzel álldogált. Kicsit elgondolkoztam ugyan az érvelés relevanciáján mondjuk a saját szakmámban („tudom, hogy mondtak valamit ott a teremben angolul, de most nincs időm lefordítani magának”), de felajánlottam, hogy majd én összekötözöm magamnak a csokrot. Hamar rájöttem, hogy kötözni amúgy fölösleges, viszont így kiválogathattam magamnak a legkevésbé nyiszlett ágakat.

Az ágak tehát nem voltak túl nyiszlettek, viszont iszonyú hamar hullatni kezdték a leveleiket (valószínűleg az árus többi ága is ezt tette volna). András hívta fel a figyelmemet szombaton, hogy „a macska akupunktúrás kezelésre jár”, a bundája ugyanis tele volt fenyőtűkkel. A parkettán is sok volt belőlük, úgyhogy megszereltük a porszívót (egy véletlenül felszívott ásványvizes kupak ugyanis eltömítette a csövét) és a délelőttöt porszívózással töltöttük a macska nagy riadalmára (meg az enyémre, amikor véletlenül felszívtam a porszívóval egy kisebb díszt). Amikor azonban a leesett díszeket visszaakasztottam, az érintett ágak azonnal levedlették szinte minden tűlevelüket és csupaszon meredeztek. A helyzet tarthatatlannak bizonyult, de a macskát nem akartam ilyen hamar megfosztani a fájától. Szerencsére a szomszéd ház elé nemcsak egy karácsonyfát dobtak ki, hanem pár teljesen jó állapotú fenyőágat is. Hazafelé menet összeszedtem őket, aztán leszedtem és kidobtam a régi „fát” (ami így nemcsak a szobát, hanem a konyhát és a körfolyosót is beterítette tűlevéllel), aztán helyébe tettem az újat és megint kitakarítottam.

Minden év egy új kezdet – én idén először díszítettem karácsonyfát január harmadikán.