A BKK hosszú távra tervez

- 4 es járat a Széll Kálmán Tér-em felé 12 perc múlva indul. 6-os járat a Széll Kálmán tér-em felé 24 perc múlva indul. 4-es járat a Széll Kálmán tér-em felé 42 perc múlva indul. 6-os járat a Móricz Zsigmond körtér-em felé 36 perc múlva indul - sorolta egy női géphang a Király utcai villamosmegállóban, némileg spanyolos hangsúllyal. Először kicsit felháborodtam, hogy ezeket a tereket mind a magáénak vallja (A Város Mindenkié, vagy mi), aztán rájöttem, hogy az -em nem birtokos személyrag, hanem a metrómegálló jele. Időközben megérkezett a megállóba a 6-os járat Móricz Zsigmond körtér-em felé. Kíváncsi voltam, kivárja-e a 36 percet (főleg, hogy mögötte ott tolakodott egy 4-es is), de persze nem tette. A női géphang láthatóan csak minden 5. villamost mondott be.

Nemcsak ebből látható, hogy a BKK, a nyuszómuszós reklám tanácsát megfogadva, hosszú távra tervez. A minap felszálltunk a Népszínház utcai megállóban veszteglő 99-esre, amelynek a kijelzője közölte, hogy a busz 64 perc múlva indul. Elgondolkodtunk, kiugorjunk-e még egy forró csokira ez alatt az idő alatt, de végül maradtunk. A kijelző szépen számolta vissza a perceket, aztán a 60 perchez érve a busz becsukta az ajtókat és elindult.

No para galamb

- E-e! - mondta Kristóf alig hallhatóan. Mivel ez macskául annyit tesz, hogy "ott a zsákmány", kinéztem, hogy mit szemelt ki magának. A galamb a körfolyosó korlátján ült, és noha felénk volt a szeme, semmit nem reagált se az ajtófélfa mögött félig elrejtőző Kristófra, se rám, aki kiléptem a gangra. Sőt, némi várakozás után leszállt ő is a körfolyosó kövére és elkezdett csipegetni valamit Réka ajtaja előtt (csak reméltem, hogy nem a cigihamut). Kristóf egyre izgatottabb lett, és hiába magyaráztam neki, hogy a városi galambok agyhártyagyulladást terjesztenek. Közben kimentem teregetni, de a galamb továbbra se foglalkozott velem. Ráérősen indult el a sarok felé. Miután befordult, Kristóf kilőtt az ajtón és a filmekben látható detektivekhez hasonlóan a következő sarokig futott, ahol ismét elrejtőzött, épp csak annyira dugva ki a fejét, hogy szemmel tartsa a zsákmányt. Én is odamentem. A galamb, várakozásom ellenére, nem repült el, hanem most ott csipegetett. Úgy éreztem, ideje közbelépnem, és elindultam feléje. Már majdnem a farkára léptem, mikor végre felrepült.

Visszamentünk a lakásba, de Kristóf aztán ismét kiszaladt ellenőrizni a terepet. Ilyenkor szoktam kiröhögni a macskákat, de ezúttal nem tettem. Amilyen hülye ez a galamb, kinéztem volna belőle, hogy visszajön.

Eltájoltak

Apám a 11-es út mellett bandukolt Szentendrén, amikor megállitotta két kerékpáros, és némi idegenes akcentussal ezt kérdezték:
-Figyelj, öcsi, hol van hegy?
Na most ebben nemcsak a megszólitás érdekes (apám elmúlt 70 éves), hanem az is, hogy ugye a Dunakanyarban, különböző földrajzi okoknál fogva, elég könnyű rájönni, merre lehet a hegy...

A kerékpárosok mentségére legyen szólva, nem ők az egyedüli eltájolt turisták az országban. Még élénken emlékszem arra, mikor egyszer a körtér felől gyalogoltam a Szent Gellért tér fele, és már majdnem a Gellért Szállónál szembejött velem két olasz, akik a Dunát keresték. (Úgy látszik, a térről nem vették észre.) Amikor pedig annó Évivel lefelé tartottunk az Irottkőről egy novemberi délutánon, egy fiú és egy lány jött velünk szembe.
-Arra mi van? - kérdezték.
- Az Irottkő.
A páros összenézett, majd némileg csalódottan megkérdezték:
- Más nincs?