A doktori talárnak kapucnija van. Persze nem olyan, mint a rapperek pulcsijának; nem is igazi kapucni, inkább egy hosszú, mindkét végén összevarrt sál, amit a fejen keresztül kell felhúzni, elöl a nyak alatt rögzíteni, hátul pedig uszályszerűen lelóg az ember hátán (vagy széken ülve összegyűrődik). A doktorrá avatás egyik szimbolikus gesztusaként a (most már volt) témavezető adja fel a jelöltre a kapucnit, így teljessé téve doktori öltözékét.
Hadley különösen izgult a ceremónia miatt: nemcsak azért, mert először adott fel kapucnit, hanem mert rögtön két diákja is végzett, tehát az egy kapucnifeladásnyi idő alatt két emberre kellett kapucnit feladnia. Valaki mesélte, hogy otthon a párjával gyakorolták, hogyan lehet egyszerre két emberre feladni a kapucnit – csak remélni merem, hogy nem a macskákon. Segítségképpen azonban az avatás előtti napon kapucnizás-főpróbát szerveztek eredetileg 1 órára, amit később átraktak fél 1-re. A ceremóniamesternő és Natália a Student Life Office-ból kiosztották a méret szerint kijelölt talárokat, és a sapkákat, amelyek mind egy méretben készültek. Ez Yolantának meglehetős gondot okozott, mert dús raszta hajára sehogyan sem sikerült felerőltetnie a sapkát. Végül hajcsattal rögzítette, mire kiderült, hogy a ceremónia során le kell majd venni, hogy könnyebb legyen a kapucni feladása. A ceremóniamester ezután bejelentette, hogy bemutatják a műveletet, és megkérte Natáliát, hogy olvassa fel a ceremónia szövegét egy meglehetősen elmosódott gépelt papírról. Ez addig ment is,amíg ki nem derült, hogy Natáliának ezzel egy időben demonstrálnia is kellene a kapucnizást a ceremóniamesteren. Megpróbálta a papírral a kezében, de teljesen fordítva adta fel a kapucnit, ráadásul a művelet megakasztotta az olvasásban és átugrott egy bekezdést.
- Akkor most próbáljuk meg együtt – jelentette be a ceremóniamester. – Tehát ne úgy, ahogy mi csináltuk, hanem helyesen.
Kisebb káosz keletkezett. Marianna mögé beállt egy adminisztrátor lány, hogy segítsen Hadley-nek, bár pont az lett volna a lényeg, hogy megpróbáljon egyszerre mindkettőnket avatni. A művelet során Mariannának majdnem leesett a szemüvege, Yolanta pedig másodszorra már végképp nem tudta a sapkáját visszatenni. Kétszer próbáltuk el a ceremóniát, majd mindenki mehetett a dolgára – kivéve a szervezőket, ugyanis kint vártak azok a diákok és tanárok, akik nem olvasták az emailt és egyre érkeztek.
Másnap az ünnepség előtt kiderült, hogy Hadley-t nem nyugtatta meg a főpróba: jobban izgult, mint az avatásra váró diákok.
- Nem akarjuk elpróbálni? –kérdezte.
- Tegnap már kétszer elpróbáltuk!
- Én általában kettőnél többször szoktam elpróbálni dolgokat, mielőtt élesben csinálom őket.
- Először csinálsz ilyet, ugye?
- Ennyire látszik?
Átmentem empatikusba.
- Szeretnéd, hogy elpróbáljuk még egyszer?
- Á, nem. Mármint valójában igen, de ciki lenne.
- Biztos jobb leszel, mint mi voltunk – biztatta Natália, aki közben odajött hozzánk. – Mi totálisan elcsesztük tegnap. Azt hittem, csak olvasnom kell, nem demonstrálnom.
- De legalább megmutattátok, hogy nem szabad, így már fogják tudni, hogy kell – mondtam bátorítóan.
- És ráadásul a színpadon leszünk, mindenki nézni fog – tette hozzá Hadley.
- De hát tanárként ehhez hozzá vagytok szokva, nem? – csodálkozott Natália.
- Az más. Gimiben színjátszókörös voltam, de mindig a színfalak mögött maradtam, nem akartam szerepelni.
- Nekem a szereplés önmagában nem probléma, ha mondjuk beszélni kell vagy felolvasni valamit – mondta Natália. – Csak demonstrálni ne kelljen. Akkor életbe lép Murphy törvénye, és ami elromolhat, az el is romlik.
- Ez igazán biztató – jegyezte meg Hadley savanyúan.
Természetesen teljesen jól működött az avatás – leszámítva, hogy Yolanta sapkája megint leesett a fejéről. De ezzel nem volt egyedül: egy csomó afrikai diák sapkáját kézzel a fejére szorítva ment a színpadra. Ott egyik kezükbe a diplomát adták, a másikkal pedig a rektorral kellett kezet fogniuk, majd a kézfogást rövidre zárva felvenniük a leesett sapkát és zavart vigyorral lesétálniuk a színpadról.
