Kecskefürdetés

 A kecskefürdetés hagyománya még a guanchók idejéből származik. A nyári napforduló napján lehajtották a kecskéket a hegyről, egyenesen bele a tengerbe, ezzel is ünnepelve a nyár kezdetét. Ahol annak idején a kecskenyájak a vízbe gázoltak, ma már egy nyüzsgő kikötőváros, Puerto de la Cruz található, de a hagyomány megmaradt (pontosabban pár éve újraélesztették). Így Szentiván napján plakátok figyelmeztetik a lakosokat a forgalmi korlátozásokra a város utcáin végighaladó kecskenyájak miatt.

Tavaly lemaradtam a kecskefürdetésről, idén azonban mindenképpen meg akartam nézni, ezért a felhős idő ellenére buszra szálltam, hogy nyolcra leérjek a mólóhoz. Ott már várakozott egy kisebb kecskenyáj, és egy mellettem elhaladó hölgy azt magyarázta a barátnőjének, hogy még több kecskét várnak. Ezek az állatkák viszont annyira nem tűntek motiváltnak, hogy a hullámzó és vélhetően hideg tengerbe belemenjenek. Ez egyébként az egyik városi strand, és meg is jelent egy kopasz bácsi, aki fürdőruhára vetkőzött és a nyáj mellett bement úszni a tengerbe. Ez már a kecskék érdeklődését is felkeltette, és közelebb húzódtak a vízhez.

A pásztorok viszont visszaterelték őket, hiszen hivatalosan még nem kezdődött el az esemény. Tehát egyelőre úgy nézett ki a dolog, hogy a nézők ott álltak körben a parton, a kecskék a víz mellett tébláboltak, a tévések keresték a legjobb kameraállást, az egyik pásztor pedig, élvezve a közönséget, lelkesen magyarázott arról, hogyan hívja magához az állatokat, és ezt be is mutatta. A másik pásztor kevésbé akarta produkálni magát, inkább sorra kihúzta a nyájból a nőstényeket a szarvuknál fogva, és megfejte őket. Az első, egy kis barna-fehér foltos, egész nyugodtnak bizonyult, de volt pár csökönyösebb példány is.

Végül zene hangzott fel a teherkikötő felől, és kiderült, hogy nem további kecskékre vártunk, hanem a zenészekre. Hárman érkeztek síppal-dobbal, és zenei aláfestésként szolgáltak, miközben a színészi vénával rendelkező pásztor levette a cipőjét és a zokniját, majd kifogta a nyájból az első kecskét és bevonszolta a vízbe. Az állat láthatóan nem lelkesedett a programért, ezért miután a pásztor kétszer belemerítette a fejét a vízbe, elindult kifelé, magával vonszolva a még mindig a szarvaiba kapaszkodó férfit. Kettőjük közül a pásztor lett vizesebb.

Volt, aki felkészültebben állt hozzá a kecskefürdetéshez. Már korábban is feltűnt nekem egy középkorú hölgy, aki bikiniben, hajában fekete masnival állt a parton és interjút adott a tévének. Azt hittem, azért szólaltatják meg, mert egyedül ő mert ilyen hűvös napon fürdőruhát venni, de ezután besétált a nyájba, megragadta a szelíd barna-fehér foltos állatot és bevonszolta magával a vízbe. Miután a kecske megfürdött, a hölgy tapsot kért a közönségtől, majd levezetésként úszott egy kört. Akkor még azt hittem, hogy ő tök spontán, a közönségből vállalkozott a feladatra, de aztán láttam egy videót a tavalyi kecskefürdetésről ( https://www.youtube.com/watch?v=5c8yiGCTVIk&ab_channel=InformativosTvc ), és azon is ott volt, szóval beépített ember.

A harmadik kecske megfürdetése után úgy döntöttem, ideje kávéznom, és kiültem egy kis kézműves pékség teraszára a Plaza del Charcón. Nemsokára a szomszéd asztalhoz leült egy hölgy, a jelekből ítélve törzsvendég, és megjegyezte, hogy zene hallatszik a kikötő felől.

- Igen, ma lesz a kecskefürdetés - tájékoztatta a pincérnő.

- Nem lesz, már van - helyesbítettem, és meg is mutattam nekik a videómat arról, amint a kecske faképnél hagyja a pásztort a vízben.

- Na szegényke, nem akar fürödni! - nevetett két újdonsült ismerősöm a pásztor kárára, és megállapítottuk, hogy mindhárman a kecskéknek drukkolunk.