Fölfelé menet elhaladtunk az étterem mellett, ahol Arcadio tervei szerint a túra véget fog érni.
- Az étterem amúgy zárva van - jegyezte meg Arcadio. - Szabadságra mentek.
- Az így nem túl jó - feleltem aggodalmasan. - Nem az volt a terv, hogy az étteremben várjuk meg a buszt, amivel visszamegyünk az autókhoz? Így most az út szélén fogunk állni több mint egy órát? Vagy hogy tervezted a visszajövetelt?
- Erre nem gondoltam - vallotta be Arcadio. - Mondjuk jön a lányom is a gyerekekkel, de ők Santa Cruz felől jönnek. Nekik az kicsit közelebb van. Megnéztem google mapsen, nekünk egy perccel gyorsabb így, de ha valaki Santa Cruz felől jön, annak már nem...
- Szóval mi van a visszajövetellel?
- Hát mondom, jön a lányom is a két gyerekkel. Vagy lehet, hogy csak az egyikkel, mert az egyik büntetésben van, mert túl későn jött haza a strandról. Mondjuk a másik is büntetésben van, de neki a büntetés része, hogy el kell jönnie a túrára, mert nem akart...
Berni rám vigyorgott a hátsó ülésen, ahogy Arcadio tovább fejtegette unokái viselt dolgait.
- Asszem, erre a kérdésre nem fogok választ kapni - állapítottam meg.
A parkolóba felérve már ott várt minket az autó, benne a két gyerek és anyukájuk. Arcadio Bernihez fordult.
- Gondolod, hogy jó ötlet elmenni a kocsikkal a túra végpontjához és otthagyni az egyiket? - de mielőtt Berni válaszolhatott volna, már vissza is ült a kocsiba. Az egész család elment a két autóval, hogy visszajöjjön az egyikkel, mi pedig Bernivel és Carmennel kicsit beljebb húzódtunk az útról, hogy szélvédett helyen legyünk. Berni elővette a dzsekijét is.
- Ez az, amiről meséltem, hogy vízálló és légáteresztő egyszerre. Egy vagyonba került.
- Hú, ez nagyon király!
- Aha. Csak egy baj van vele. - Berni levette a dzsekit és megmutatta az apró lyukakat a hátán. Mint a méregdrága túracuccok jó része, ez is egy használat után tönkrement.
Arcadióék hamarosan megérkeztek. Indulás előtt Arcadio felkészítette a gyerekeket: - Most elindulunk, és útközben Berni majd mesél nektek a növényekről, amiket találunk.
- Ja, tényleg? - lepődött meg Berni, akit ez a feladat újdonságként ért. De mivel tanári múltjából fakadóan egyébként is szívesen magyaráz, örömmel eleget tett ennek a szerepének. Amikor fűszernövényeket találtunk, összedörzsölte az ujjával a levelüket, hogy az illatuk alapján azonosítsuk őket.
- Mit gondolsz, mi ez? - tartotta oda az ujját az ötéves Pablo orrához. Pablo sajnos épp abban a szakaszban van, amikor a gyerekek imádnak csúnya szavakat ismételgetni, ezért rávágta:
- Kaka!
- Nem, nem kaka. Mire emlékeztet a szaga?
- Kakára!
Mindeközben a nyolcéves Valentina úgy döntött, hogy én vagyok a társaság legérdekesebb tagja, és folyamatosan kérdésekkel bombázott ("Milyen hosszú a hajad kibontva? Van gyereked? Milyen házban laksz?"). Amikor megálltunk tízóraizni, felfoghatatlannak találta, hogy én nem veszek elő semmit.
- Te nem is hoztál kaját?
- De hoztam.
- Milyen kaját hoztál?
- Sajtos szendvicset.
- És miért nem eszed meg?
- Mert most nem vagyok éhes - feleltem, de aztán elkövettem azt a hibát, hogy elfogadtam egy felém kínált dinnyedarabot.
- Azt mondtad, nem vagy éhes.
- Nem is.
- De most ettél!
- Igen, mert imádom a gyümölcsöket.
Innentől kezdve Valentina körülbelül három percenként megkérdezte, hogy nem vagyok-e már éhes, illetve a túra vége felé azt is, hogy nem vagyok-e fáradt. Ebből látszott, hogy ő viszont már kezd fáradni. Öccse már a kezdetektől fáradtnak tűnt: folyamatosan nyaggatta az anyját, hogy éhes vagy pisilnie kell, ami miatt gyakran meg kellett állnunk. Pablo az erdő viselkedési kódexét se sajátította még el. Mikor Berni nagy örvendezéssel adott hangot annak, hogy talált egy virágzó ibolyát, Pablo rögtön letépte a kis virágot. Később, amikor már fölfelé kapaszkodtunk az ösvényen, köveket dobált lefelé.
- Mondtam már, hogy nem szabad semmit dobálni! - szólt rá Arcadio.
- Eltalálhatsz valakit, aki alattunk jön - magyarázta Berni. - Az erdőben tilos köveket dobálni. Az út végén ott fognak várni a rendőrök, és megbüntetnek, amiért rosszul viselkedtél.
Vicces módon nem sokkal azután, hogy kiértünk a műútra és Arcadio meg Carmen beültek az ott hagyott kocsiba, hogy elhozzák a másikat, megjelent a Policía Local, akik nyilván a tilosban parkolókra vadásztak az anagai utakon. Mi persze szóltunk Pablónak, hogy tessék, érte jöttek. A kissrác hitte is meg nem is, de azért kicsit bizonytalan képet vágott.
