András és Szilvi együtt bérelték ki a kocsit kedden, én nem is láttam addig, amíg szerda reggel bele nem ültem, hogy együtt felmenjünk a Teidére. Szerencsére korai felvonóra vettünk jegyet, így a felvonó alsó állomásánál nem volt probléma parkolóhelyet találni; több volt az éppen virágzó vörös tajinaste, mint az autó:
Miután leértünk a csúcsról, elmentem a mosdóba azzal, hogy Szilviékkel majd a kocsinál találkozom. Ahogy azonban elindultam lefelé, egyik autónál se láttam őket. A bérelt kocsinkból csak annyira emlékeztem, hogy szürke, ezért megpróbáltam hívni Szilvit, de láthatóan épp nem volt mobilhálózata. Jobb híján így hazatelefonáltam Andrásnak.
- Te figyelj, mi a rendszáma a kocsinak, amit béreltetek? A kocsinál találkozunk Szilviékkel, de nem találom.
- Hú, nem tudom pontosan, valami 8185 vagy 8581 a vége? Valami ilyesmi, 8-asok vannak benne.
- Köszi - feleltem és ismét elindultam lefelé. Végre megláttam, hogy Szilvi az úton integet jóval lejjebb, azon a részen, ameddig le sem mentem, mert úgy emlékeztem, hogy följebb hagytuk az autót.
- Bocsi, azt hittem, közelebb parkoltunk - magyarázkodtam, mikor odaértem. Szilvi megnyugtatott:
- Én is!
Másnap Santiago del Teide volt a kiindulási pontunk. Először elmentünk kávézni, majd Szilvi visszament az autóhoz a kulacsáért, amit ott felejtett. Mikor ismét csatlakozott hozzánk, ezt mesélte:
- Néztem, hogy hogy állhattam már be ilyen bénán, félig kilóg a kocsi orra meg minden, tök gáz. Aztán rájöttem, hogy az nem is az én autóm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése