A túra, amitől mindenki eldobta magát

Az ágasvári turistaháznál nagy örömömre macskák fogadtak: két fiatal fekete példány, teljesen egyformák. Lelkesen jöttek oda hozzánk, de hamarosan kiderült: nem annyira a simogatás, inkább a hátizsákban lapuló elemózsia érdekelte őket. Mivel én ilyesmit nem terveztem elővenni, inkább bementem a büfébe és útbaigazítást kértem a vécéhez.
-Hátul a 3. épület, gravitációs alapon megy-tájékoztatott a bácsi. Nem mondtam, de eszembe jutott: még szerencse, mert igazán nem örülnék, ha a pisi a gravitáció törvényeinek fittyet hányva visszaindulna fölfelé…

Visszaérve egy harmadik macskát is fölfedeztem, ezúttal cirmost, az asztalunk körül. A három macska olykor megpróbálta egymást elkergetni az asztal közeléből, de ami a kaját illeti, nem sokat profitáltak belőlünk. Az egyik kis fekete azonban rájött, hogy a simogatás is hasznos szolgáltatás: hanyatt dobta magát előttem és érintésemre hangos dorombolásba kezdett.

Nem gondoltam volna, hogy rajta kívül más is eldobja majd magát a nap folyamán. Nem számítottam ugyanis arra, hogy a Csörgő-patak völgyében menő turistaút több átkelést is magában foglal. Az egyik helyen András és én viszonylag könnyen átjutottunk, társaink azonban nem merték megkockáztatni és másik átkelőt kerestek, ahol kevesebb kőre kell rálépni (valamiért ezt tekintették a biztonság garanciájának). Lívia már megoldotta a feladatot, csak Sztell bizonytalankodott még a túlparton. Lívia segítőkészen nyújtotta a kezét, hogy majd áthúzza. Sztell megragadta a segítő kezet – majd rálépett egy erősen mozgó kőre, bokáig belecsúszott a vízbe, leült egy kőre és magával rántotta Líviát arra a partra, ahonnét csak nemrég sikerült átjutnia.

Miután a lányok befejezték a röhögést és Sztell is kimászott a vízből (bakancsa tökéletesen jól tűrte a megpróbáltatást, csak a nadrágszára lett vizes), Líviának is újból neki kellett veselkednie az átkelésnek. Figyelmeztetésünk ellenére arra a kőre lépett rá, ami már Sztell alatt egyszer elmozdult – és most ő csúszott bele a patakba, ráadásul sikerült egy vizes kőre ráülnie.

Következő feladatunk a zöld négyzet jelzés lokalizálása volt. Ennek megtörténte után jó hírrel szolgálhattam útitársaimnak:
-Nem is kellett volna átkelnünk a patakon. Mehetünk vissza…

Alulinformált tüntetők

A tüntetés időpontját illetően különböző információk keringtek. Eredetileg fél kettőt tudtam, ez a facebook oldalon 1 órára módosult, míg egy kommentre való reakcióból ki nem derült, hogy valójában fél egy. Még szerencse, hogy délelőtt ellenőriztem. Nyilván nem mindenki tette ezt meg, mert Réka 12.55-kor futott be, amikor éppen azt taglaltuk, mennyire zavaros volt ez a kavarás az időpontokkal.
-Én majdnem egyre jöttem-hoztam fel példának. Réka rákontrázott:
-Én is majdnem egyre jöttem. Most van majdnem egy.

Eddigre már elkészült a molinó és a dobcsoport is megszervezte, milyen szövegeket mikor kántáljanak. A molinót Dóri és Vérfarkas kezébe nyomták azzal, hogy álljanak ki a járda szélére és szóljanak, ha megjelenik a Damu Roland.
-Egyébként te tudod, hogy néz ki a Damu Roland?-kérdezte tőlem Dóri.-Mert én nem.
-Fogalmam sincs. Ez ciki lesz, ha egyikünk se tudja, és a végén hagyjuk elmenni.
-Dodó, te se tudod, hogy néz ki a Damu Roland?
-Ajaj, ha senki se tudja, akkor baj van.

Vérfarkas végül azt mondta, lehet, hogy ő felismeri Damu Rolandot, így valamennyire megnyugodtunk. De csak egy darabig, mert egykor, a tárgyalás tervezett kezdetekor még nem láttuk megérkezni.
-Biztos, hogy nem jött még meg?
-Jaj, nem figyeltük-vallotta be Dóri. Szerencsére Jani egy pillanatra kiszökött az épületből és elárulta: még mindenki a folyosón lődörög, sehol semmi tárgyalás.

Eközben a dobcsoport szorgalmasan gyakorolt – egész addig, míg a szemközti középiskola képviselője meg nem kérte őket, hogy hallgassanak el, mert kezdődik a tanítás. A csalódott társaság gyorsan elkántálta azokat a mondatokat, amelyeket a vádlott megjelenésének idejére tartogattak, majd letették dobjaikat. Csak Mariana próbálta még halkan ütögetni fém ütőhangszerét azzal, hogy az iskolának a dobokkal volt baja. Dóri sem helyeselte az intézkedést.
-Miért, legalább tanulnának valamit. Szexuális felvilágosítás!
-És akkor beleírhatnád a disszertációdba.

Fél kettő körül már nagyon gyanús volt, hogy nem történik semmi. Én arra tippeltem, hogy elhalasztották a tárgyalást (Julieta szerint magyar népszokás a tárgyalást az utolsó pillanatban elhalasztani anélkül, hogy bárkit értesítenének), mikor valaki kijött és elmondta, hogy már az egész lezajlott, az ítélet is megszületett. Vagyis vagy Damu Roland reggeltől bent volt az épületben, vagy itt is van néhány titkos folyosó.

Schoberstein

Már a völgyből lelkesen nézegettünk fel a csúcsokra, ahol hó szikrázott a nyárihoz fogható napsütésben. Miután némi tekergés után megtaláltuk a kiindulási pontként szolgáló turistaházat, elindultunk fölfelé. Azért betettem egy extra pulóvert, hátha 1300 méteren már hideg lesz.

1300 méteren a (napon levő) hőmérő 32 fokot mutatott, a turistaház előtt félmeztelen osztrákok söröztek. A hó viszont megvolt: egy útjelző táblának a teteje épphogy kilógott belőle. Ez a tábla amúgy a piros jelzést mutatta, amit nekünk követnünk kellett volna, ám a ráírt úticélok neve nem stimmelt. Az internetről kinyomtatott térképet sajnos lent hagytam a kocsiban, így a turistaházban levő alapján kellett megjegyeznem az útvonalat. (Utólag jutott eszembe, hogy le is fotózhattam volna.) Ez alapján elindultunk egy enyhén lejtős, kényelmes kerékpárúton. Engem azonban nagyon zavart, hogy piros jelzést nem látunk, sőt helyette inkább kéket, ezért visszafordultunk. A behavazott útjelző táblát jobban megvizsgálva kiderült, hogy van alatta még egy, amit teljesen belepett a hó. Sajnos egyúttal a betűket is lemosta róla. A megmaradó félszavakból és az ismét felbukkanó piros jelzésből arra következtettem, hogy mégis ez a mi utunk, és elindultunk. Itt már nyoma se volt kényelemnek: térden felül érő hóban caplattunk lefele a fenyők között, mígnem kiértünk - az imént elhagyott kerékpárútra.

Ekkor rájöttem, hogy errefelé nem érdemes mindig a jelzésekre hagyatkozni. Az azonban még engem is meglepett, amikor egy négyes útkereszteződéshez értünk. Ugyanis mind a négy irányba a piros jelzést követhettük volna...

Déri méhei

A villamoson ülő bácsi egy Blikk-szerű lapot olvasott, amelynek első oldalán - a címlapsztorihoz egyébként teljesen nem passzoló módon - dús keblű leányzó ácsorgott egy szál tangában. Rögtön eszembe jutott a néhai Déri János egyik mondása, miszerint végignézte egy újságos kínálatát, hogy melyik magazinban nincsenek meztelen vagy félmeztelen nők a címlapon, és összesen kettőt talált: az egyik a Dörmögő Dömötör volt, a másik a Magyar Méhész.

Idáig jutottam a gondolattal, amikor leült egy lány velem szembe és elővett egy főiskolai jegyzetnek látszó spirálozott terméket, amelyen ez a cím díszelgett:
"A méhek betegségei és kártevői"

Most már biztos, hogy közöttünk van Déri János szelleme.

Önfelvállalás

A Vállald Magad Egyesület nevű LMBT szervezet honlapján nem szerepel email cím.

Ennyire nem vállalják magukat??

A lusta kerékpáros esete

Ági a következő kerékpártúrával kapcsolatban érdeklődött Gazsinál.
-Írtad, hogy a Közvágóhídnál van a találkozó. El lehet oda jutni olyan tömegközlekedéssel, amire fel tudom tenni a biciklit?
-Honnan jössz?
-Újpestről.
-Onnan ne akarj tömegközlekedni. Végig a Duna mellett van kitűnő kerékpárút!
-Jó, de én nem akarok annyit biciklizni-vetette ellen Ági. Gazsi őszinte megdöbbenéssel nézett rá:
-Akkor miért jössz kerékpártúrára?

Vidéki esküvő

Én szálltam be utolsónak, és rögtön jókislány módjára be is kötöttem a biztonsági övet. Kármennek erről eszébe jutott, hogy neki is kéne, csak ugye a hátul középen ülőnek ez mindig probléma. Az övet ugyan megtaláltuk, meg a kis műanyagot is, amibe be kell dugni - csak éppen ugyanazon az oldalon. (Visszafele menet kiderítettem: azért, mert az öv vége szétágazik).
-A másik oldalon nincs ilyen izé?
-Én nem látok. Hacsak nem Ödön rajta ül.
-Én nem ülök rajta-tiltakozott Ödön.
-Akkor abba kell beledugni, amibe te dugtad bele.
-De hát nekem sincs másik. Ami a másik oldalon van, az biztos nem jó?
-Nem, azon túl kicsi a luk, nem lehet beledugni.
-Mit csináltok ti ott hátul?-kérdezte gyanakodva Zsolt.
-Dugni akarunk, de nem megy-felelte Kármen. Ödön önkritikusan hozzátette:
-Hát igen, kijöttem a gyakorlatból.
-Pedig itt tényleg nincs másik-keresgélt tovább Kármen, majd előreszólt: -Nem vagyunk még Szentendrén?

Végül Kármen feladta, és úgy döntött, hogy csak keresztben fogja tartani az övet maga előtt.
-Ha megállít a rendőr, legföljebb lecsuknak. Ott legalább lesz kajám, dolgozhatok, tanulhatok, tökjó lesz.

Várakozásunk ellenére jó időben odaértünk a HÉV-állomásra, mégse mi voltunk az elsők: Előd már ott állt és egy zacskó fornettivel morzsázta össze egészen fantasztikus szivárványszín csíkos zakóját.
-A násznép már itt van, most már csak az ifjú pár fog késni-állapítottuk meg. Kár volt ezzel viccelődni, mert megszólalt Zsolt telefonja. Berci volt az, aki közölte, hogy defektet kapott a kocsija. De semmi vész, már be lett szervezve valaki, aki elhozza. Ne aggódjunk, Tibi ott lesz a megbeszélt időben és elkalauzol minket a házasságkötő teremig. Berci annyira biztosra ment, hogy pár perccel később Elődöt is felhívta, végigmondta neki ugyanezt a szöveget, és azt tanácsolta neki, keresse meg a Zsoltékat.

-És ha a vőlegények mégse érnek ide?
-Akkor a Zsolt és az Ödön esküszik.
-Jaj, nem akarnék ennyire rosszat az Ödönnek-szabadkozott empatikusan Zsolt.-Akkor már inkább a Kármennel.
-De ti meg nem BEKÁzhattok, mert különböző neműeknek nem lehet.
-Akkor se, ha engem Kálmánkának szokott szólítani?-vetette fel Kármen.

Eltelt a megbeszélt fél három, de Tibit se láttuk sehol. Megjelent viszont Ferike, aki ismerős Szentendrén és tudta, hova kell menni. Felmerült, hogy akkor induljunk el, de kiderült, hogy nem lehet, akkor ugyanis Tibi nem fog odatalálni...

Háromnegyed után pár perccel végre futó kutyalépteket hallottunk: megjelent Gréti, Tibi kíséretében, és első ténykedéseként koszos mancsaival felugrott a násznép néhány elegáns nadrágot viselő tagjára. Elindultunk a városházára, de a női meghívottak (minket kivéve) tűsarkú cipőt viseltek, ami nem igazán illik a szentendrei macskakövekhez. Így végül az előzőleg elképzelt változathoz képest nem az ifjú pár, hanem a násznép egy része esett be 10 perc késéssel a városházára.

Berci mindezzel együtt hálás volt, hogy velük ünnepeltünk. Ezt a szertartás utáni rövid beszédében ki is fejezte.
-Nagyon köszönöm, hogy ma itt voltatok. Azt gondolom, ez a nap nemcsak nekem fontos...
-Hanem a Tibinek is-nyögte be Előd a sarokból.

Hogyan lettem fejvadász?

A videotékában már kiválasztottam egy Cillian Murphy-filmet, de kiderült, hogy a tagságim is lejárt.
-Írok egy új kártyát-tüsténtkedett a videotékás fiú.-Aztán mindjárt adom a Vérdíjat.
Kíváncsi vagyok, mit gondoltak azok a kávézóban üldögélők, akik csak ezt a mondatot hallották...