Különös népszokások León tartományban

 A könyvklubban a nagyböjti szokásokról beszélgettünk.

- Itt Tenerifén nem veszik komolyan a körmeneteket! - jelentette ki Esther. - Cseverésznek, kiállnak cigarettázni meg inni. Nálunk Leónban ilyen nincs, mindenki komoly arccal menetel. Csak a nagypénteki körmenet előtt volt olyan, hogy előbb kimentünk a főtérre zsidókat ölni.

- Hogy kiket micsinálni? - döbbent meg Evelyn, és láttam, ahogy szalad ki a vér az arcából, pedig ez több réteg smink alatt történt.

- Zsidókat ölni. Mindig beültünk egy bárba a főtéren...

- Ugye itt most nem valódi zsidók valódi megöléséről beszélsz? - kérdeztem óvatosan.

- Ja nem, dehogy. Amikor Leónban azt mondjuk, hogy zsidókat ölünk Nagypénteken, az azt jelenti, hogy limonádét iszunk.

    A legtöbben fellélegeztünk az információ hallatán, de Evelyn nem tudott napirendre térni fölötte.

- De hát hogy hívhatják ilyen szörnyű néven, hogy zsidókat ölni?

- Ezt csak a gyerekkoromban használták, ma már nem szokták, merthogy azt mondják, politikailag nem korrekt.

- Nem is értem, miért - jegyeztem meg. Esther rákeresett a kifejezésre a wikipédián, hogy kiderítse az eredetét.

- Azt írják, a XV. században egy spanyol nemesember pénzzel tartozott egy zsidó uzsorásnak, ezért társaival együtt Nagycsütörtök éjjel bement a zsidónegyedbe és egy csomó zsidót megöltek. 

- Ez nagyon szörnyű történet, de miért erről kellett a limonádéivást elnevezni? - értetlenkedett még mindig Evelyn.

- Nem tudom, talán mert a limonádé színe a zsidók vérére emlékeztetett.

- De hát ez hülyeség - szóltam közbe - , a limonádé nem is piros.

A többiek is helyeseltek, és Esther ráébredt, hogy egy kulcsfontosságú információval nem rendelkezünk.

- De ebben a limonádéban bor van!

- Ja, ezt eddig elfelejtetted említeni.

- Igen, ez ilyen hígított bor.

- Az a sangría - helyesbített Manoli.

- Nem, ez jobban fel van hígítva, mert ugye Nagyböjtben elvileg nem szabad alkoholt se inni. A wikipédia szerint a név egyik lehetséges eredete, hogy a király megengedte, hogy a kocsmákban mészárlásra készülő nemeseknek alkoholt szolgáljanak fel, hogy ezáltal lerészegedjenek és ne bántsanak senkit. Tehát kvázi zsidóölés helyett isszák a limonádét. Gyerekkoromban anyukám is csinált nekünk otthon, de persze kicsik voltunk, úgyhogy rendesen megkeresztelte.

- Mármint a megkeresztelés azt jelenti, hogy felvizezte? - tette fel a pontosító kérdést Evelyn, aki láthatóan kezdett ráhangolódni a leóni gondolkodásra. Én viszont nem tudtam nem vizualizálni a mondat eredeti értelmét.

- Megkeresztellek, limonádé, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében...

Pár héttel később visszatértünk a témára.

- Az unokatestvérem felhívott, hogy hazamegyek-e Nagyhétre - mesélte Esther. - Mondtam, hogy nem, mire ő: "Akkor majd ölök néhány zsidót a tiszteletedre."

(a képen egy Esther szerint komolytalan tenerifei körmenet)

Salva nincs formában

 Amikor megérkeztünk a Dornajito-kereszt fölötti pihenőhelyre, Salva vadul keresgélni kezdett a hátizsákjában. Kiderült, hogy nem találja a napszemüvegét. Mivel eddig alapvetően erdőben mentünk és nem volt szükségünk napszemüvegre, bennünk felmerült a kérdés, hogy egyáltalán láttuk-e őt napszemüvegben, de aztán a túra elején készült csoportképről kiderült, hogy tényleg abban indult el. Arra jutott, hogy útközben hagyhatta el, és bejelentette, hogy elindul visszafelé megkeresni.

- És ha pár száz méteren belül nem találja meg, visszagyalogol a túra kezdetéig? - vetettem fel. Ez Salvában is felmerülhetett, mert bejelentette, hogy inkább kiválik a csoportból és ugyanarra megy vissza, amerről jöttünk. Az a két lány, akik Salva kocsijával jöttek, gyorsan csatlakozott hozzá, nehogy elveszítsék a fuvart.

Mi, többiek lesétáltunk a Dornajito-kereszthez, ahonnan szép kilátás nyílt volna, ha nem felhőtenger van alattunk. A kereszt mellett felfedeztünk egy könyvet, és Natu azt hitte, ez egyfajta közösségi könyvesdoboz, amilyenek sok faluban, sőt még néhány strandon is előfordulnak errefelé. Kiderült azonban, hogy az itt található egyetlen könyv Alexander von Humboldt útinaplója, aki tenerifei útján a Teidére menet itt vett vizet az akkor még működő forrásból. Még szerencse, mert így a kereszt a forrás elapadása után is látnivaló maradt.

Indultunk tovább, mikor túravezetőnk, Juan telefonhívást kapott Salva egyik útitársától: meglett a napszemüveg! Így mégsem fordultak vissza, hanem követtek minket, és a következő útelágazásnál bevártuk őket.

Visszafele egy bicikliúton mentünk, és Juan előre szólt, hogy húzódjunk az út szélére, hogy elférjenek a kerékpárosok. Persze a csoport tagjai nem szívlelték meg ezt a tanácsot, így több esetben is előre kellett kiabálnunk, amikor biciklisták jelentek meg mögöttünk. Különösen Salva sétált folyamatosan az út közepén. Egy ponton Juan besokallt és előrement hozzá.

- Figyelj, Salva, menjünk inkább az út szélén, arra az esetre, ha jön egy biciklista.

Salva azonban láthatóan csak a mondat végét hallotta meg.

- Jön egy biciklista? De jó, hogy szólsz! - majd odakiáltott az előtte haladóknak: - Húzódjatok félre, jön egy biciklista!

Túl népszerű túraútvonal

 Lássuk be: nem mindenki elég fit ahhoz, hogy megmásszon egy 3700 méteres hegyet (a tengerpartról indulva pláne nem, bár ilyen túraút is van, de még 2000 méterről se feltétlenül). Ezért sokan csinálják azt, hogy a kabinos felvonóval mennek fel a Teide csúcsára, és utána gyalog jönnek le valamelyik úton. Mi is ezt terveztük nemrég. A felvonó aljában volt a találkozó, és mikor odaértünk, Erica azzal várt minket, hogy Abel, a túravezető, két másik emberrel együtt elvitt két autót a túra végpontjához, hogy azok majd visszahozzák a sofőröket az autóikért. Addig mi a lépcsőn üldögéltünk és a túratársak panaszkodtak, amiért a kávéautomata a (9-ig zárva tartó) büfén belül van, pedig igazán elé is kitehették volna. Én szóltam nekik, hogy ezt a kávét már próbáltam és borzalmas, de nem hittek nekem, és 9-kor, amint az ajtó kinyílt, kollektíven megtámadták az automatát. Aztán közölték, hogy szar volt a kávé. Én a magam részéről inkább a reggeli fényekben gyönyörködtem, amint beszínezik a szuperkrátert:

Sorra érkeztek a túratársak, és Erica mindegyiküknek megmagyarázta a túravezető távollétének okát. Hamarosan egy fiatal pár jött oda hozzánk túrabotokkal. Senki sem ismerte őket, de hát a csapatunkhoz mindig csatlakoznak új emberek. Ezért sorra bemutatkoztunk.

- Abel és José Luis elmentek letenni két autót a Roques de Garcíához, ahol a túra vége van - tájékoztatta őket is Erica. A srác meglepett arcot vágott.

- A Roques de Garcíánál van vége? Én nem így tudtam. És ki az az Abel?

- A túravezető - felelte Erica, majd gyanakodva megkérdezte: - Nem Abel túrájára jöttetek?

Kiderült, hogy nem. A jelek szerint egy másik csoportnak is ugyanakkor volt a találkozója...

Alice a Víz Hegyén

 A túra előtti napon Arcadio írt nekem és Philnek, hogy mikor és hol tud felvenni minket. Velem gyorsan meg is beszélte, Phil viszont ezt válaszolta: "Alice-szel vagyok, ezért külön megyek."

- Ismered ezt az Alice-t? - kérdezte Arcadio, mikor beszálltam az autóba.

- Nem én. Who the f@ck is Alice?

Még érdekesebb volt, hogy mikor Phil behajtott a találkozásra kijelölt parkolóba, nem ült mellette utas.

- Lehet, hogy Alice láthatatlan - vetettem fel. - Esetleg csak Phil képzeletében él.

- Vagy túl fárasztó volt az éjszakája és inkább tovább aludt - tippelte Arcadio. Phil aztán elmagyarázta, hogy Alice külön jön, Puerto de la Cruzból. Vagyis az üzenet írásakor nem volt együtt Alice-szel (aki amúgy a volt salsapartnere), csak nem annyira megy neki a jövő idő (Phil nyelvtudásáról bővebben itt: https://macskamedve.blogspot.com/2023/03/arcadio-es-technologia.html).

Időbe telt, míg Alice megérkezett; mint kiderült, előző nap nem sikerült feltöltenie a mobilnet-egyenlegét. Ezért nem tudott Phillel sem találkozni (Phil küldött ugyan neki google maps-linket, csak ő azt a telefonján nem látta), továbbá a netes üzeneteit sem sikerült megkapnia. Pedig ezekből bőven volt, mivel épp születésnapja volt. Ezen alkalomból Arcadio, az egészséges életmód apostola igyekezett meggyőzni őt, hogy szokjon le a dohányzásról.

- Kimutatták, hogy a dohányosok kevésbé élvezik a szexet. Ez az az érv, ami mindenkit meg szokott győzni. Cigizni akarsz vagy szexelni?

- A szex azért nemcsak ezen múlik - jegyeztem meg. - Hanem például a lehetőségeken.

- Igen, mert hiába nem dohányzik az ember, ha nincs kivel szexelni - állapította meg Alice. Carlosnak erre is volt megoldása:

- Na ilyenkor folytatja a dohányzást.

Az hamar kiderült, hogy előző nap nemcsak nálunk esett az eső, hanem itt a Teno-hegységben is. A faluból kiérve egy elhagyatott birtokon ringlófát találtunk, a magasabban levő ágakon már volt néhány érett gyümölcs. Carlos felnyúlt értük, mire a leveleken megrekedt összes víz a nyakamba zúdult.

- Köszi a zuhanyt, igazán nem kellett volna - jegyeztem meg.

- Jó sok víz van itt - állapította meg Arcadio.

- Hát végülis a Víz Hegye - jegyezte meg bölcsen Alice.

A Víz Hegyét, nevéhez méltón, dús vadon borította; ezek nem esőerdők, hanem köderdők, amelyek a leszálló felhőkből veszik fel a vizet. A fák törzsét vastag moharéteg borítja, az összevissza álló ágakban és kövekben pedig Arcadio különböző alakokat vélt felfedezni, például egy ponton figyelmeztetett minket egy alvó vaddisznóra, máshol ijesztő maszkot látott a sziklán:

Ez valóban olyan erdő, ahol a fáknak is füle van, de szeme és szíve bizonyosan:

Az erdő szépségeivel éles ellentétben állt Erjos egyetlen nyitva tartó kocsmája, ahová túra után betértünk. Inni akartunk Alice egészségére, a kocsmárosnő azonban közölte, hogy nincs sör (semmilyen!), mert vasárnap zárva voltak. Ezt kevésbé éreztük meggyőző magyarázatnak, lévén most már kedd volt, a sör egyébként sem arról híres, hogy könnyen megromlana. Ráadásul a pult mellett álló HMCS-k előtt konkrétan sörösdobozok álltak, bár mint Phil megállapította, a legolcsóbb szupermarketlánc saját márkás termékéből, tehát annyira nem bántuk, hogy mi nem kaptunk belőle. Viszont ekkor jöttem rá, hogy talán én is bakot lőttem a rendelésemmel.

- Lehet, hogy nem volt jó ötlet kávét kérnünk - súgtam oda Philnek. - Tartok tőle, hogy elég szar lesz.

Kihozták a kávét, Phil belekortyolt.

- Juj, ez nagyon rossz! Keserű!

- Ajaj, ha már egy angol is rossznak mondja a kávét, akkor tényleg szar lehet.

Állati menet

 Az egyik itteni állatmenhely kihívást hirdetett márciusra: a résztvevőknek meg kell tenniük - futva, túrázva, gyalogolva, kerekesszékkel - összesen 80 mérföldet (avagy 130 kilométert) a hónap során. Mikor közzétették, hogy március 31-én egy iskola is csatlakozik hozzájuk és velük együtt teszik meg az utolsó kilométereket a menhelytől a tengerpartig, úgy döntöttem, én is beállok a menetbe. Előtte persze szóltam nekik, és visszaírtak, hogy nagy örömmel várnak.

A menhely parkolójában egy tábla figyelmeztetett: mivel odabent szabadon mászkálnak az állatok, csak egy ott dolgozó önkéntes kíséretében lépjünk be. Szerencsére pont közelgett egy lány egy lesántult kutyát vezetve.

- Szia, te itt dolgozol? - szólítottam meg. - Csak mert lehetnél az az önkéntes, akinek a kíséretében belépek.

- Ja nem, nekem csak a kutyám van most itt ideiglenesen, a sérült lába miatt - magyarázta a lány. Második megoldásként messengeren írtam Izzynek, a PR-osnak, hogy kint állok a kapuban. Semmi válasz. Már éppen - harmadik megoldásként - fel akartam hívni a megadott telefonszámot, amikor egy csapat embert láttam meg az egyik bódé előtt, az állati menet pólójában. Odamentem hozzájuk, és kiderült, hogy többségük az iskolához tartozik, de van egy önkéntes is. Ő azt mondta, menjek csak be nyugodtan. Így mégis kíséret nélkül léptem be, de hamarosan megjelent Sue, akit a strandtakarításról már ismertem, meg egy másik lány. Elárultam nekik, hogy első körben a vécét keresem. Meg is mutatták, mégis jó időbe telt, amíg bejutottam. Ugyanis a bódé előtt lekapcsolt egy rendkívül beszédes kiskandúr, aki mozdulni sem hagyott, amíg hosszas simogatásban nem részesítettem.

Az iskolások kincsvadászaton voltak, így - miután Natasa körbevezetett az állatok között - bementem az irodába, és Timmel és Alex-szel beszélgettem. A beszélgetést némileg megnehezítette Oso kutya (tényleg medveszínű és -méretű volt), ugyanis valahányszor kinyitottam a hátizsákomat, meg volt győződve róla, hogy neki akarok kivenni valamit. Izzy mindeközben hátul ült az íróasztalánál és a számítógép képernyőjét nézte. Érkezésem után kábé egy órával felkiáltott:

- M. kint vár a bejáratnál!

- Nem, már itt vagyok - helyesbítettem.

- Nemnem, az a lány, aki mondta, hogy jönni fog. Írt, hogy a bejáratnál vár.

- Igen, én vagyok az.

- Ja, hogy te nem az iskolával jöttél?

Az eredeti terv az volt, hogy a gyerekekkel együtt egy órakor indulunk a strandra, így háromnegyed egy körül kimentünk a bejárathoz. Azonban nemcsak ott, hanem az egész menhelyen nem láttunk egy fia gyereket sem.

- Mikor félórája itt jártam, még a kecskéket nézték - számoltam be a helyzetről. - Szerintem elindultak.

- Hát akkor menjünk utánuk - javasolta Gaia. - Úgyis annyit dolgoztam egész hónapban itt a birtokon, hogy nem volt időm részt venni a kihívásban. Legalább pár kilométert megteszek.

Mivel a többiekkel korábban már megbeszéltük, hogy nem igazán szeretik a gyerekeket, főleg csoportban, arra jutottunk, hogy tulajdonképpen jobban jártunk így. Gaia és én elindultunk lefelé. Abban a hitben voltunk, hogy a többiek jönnek utánunk, de mikor egy ponton visszafordultunk, nem láttunk senkit - a többiek arra jutottak, hogy mégis inkább az iroda hűvösében maradnak. Így a tervezett látványos tömegfelvonulás helyett ketten gyalogoltunk le az eldugott kis falucska strandjára. De a látvány, a tenger és a jó ügy akkor is megérte.

Vendéglátás Diósjenőn

 

Számos túrázós élményem köthető Diósjenőhöz (egy nem teljes felsorolás: https://macskamedve.blogspot.com/2010/07/diosjeno.html, https://macskamedve.blogspot.com/2012/08/diosjeno-revisited.html, https://macskamedve.blogspot.com/2022/09/veszelyes-vadallatok-es-diktatura.html). Ezúttal a faluba érkezéskor még volt félóránk a vonatig, így felvetettem, hogy keressünk egy cukrászdát. Tami örömmel fedezte fel a térképén, hogy pont útba esik egy. Elsőre azt hittük, zárva van, mert semmi életjelet nem láttunk, de kint volt a "nyitva" tábla, így benyitottunk. Rögtön láttam, hogy a tervezett üdítőmből nem lesz semmi: noha a sütispult tele volt mindenfélével, a hűtőben összesen két doboz energiaital árválkodott. A biztonság kedvéért rákérdeztem, van-e valami innivaló, mire a mogorva pultos úgy nézett rám, mintha valami egész extrém dolgot kértem volna, és közölte, hogy nincs. Rendeltem egy tejeskávét, aztán bementem a mosdóba, mert idejét láttam levenni a meleg aláöltözetet, ami a reggeli hidegben még hasznos volt, de így délután már nem annyira. Mikor visszaértem, két kávé ült az asztalon (nem mondom, hogy gőzölgött, mert még csak meleg se volt), a pulton pedig egy doboz tej, hogy szolgáljam ki magam. A pultos bácsi sehol sem volt látható.

Amikor fizetni akartunk, hirtelen egy népes család lépett be az ajtón. A pultos bácsi rögtön előkerült, azok pedig hosszasan sorolták, hogy mit kérnek, időnként győzködve egymást, hogy kérjenek azt.

- És kérünk három mignont... Zsolti, te nem kérsz mignont? Biztos? Azért legyen négy.

Szerintem egyszerűbb lett volna, ha közlik, hogy a pultban levő összes süteményt elviszik, hiszen a végeredmény majdnem ez volt. Viszont így nekünk végig kellett várnunk, amíg rendelnek és fizetnek, miközben rohamosan közeledett a vonatunk indulása. A pultos bácsinak nem jutott eszébe, hogy minket előrevegyen, ráadásul jó lassan csomagolt. Szerencsére a vonat késett pár percet, így elértük.

Este Richard megkérdezte, merre túráztunk. Mondtam neki Diósjenőt.

- Az nagyon jó hely, három pizzéria is van.

Mikor legközelebb beszéltem Tamival, megosztottam vele ezt az infót, bár most már későn.

- Ja, én tudtam a három pizzériáról. Csak annyira cukrászdát mondtál, azt hittem, sütizni akarsz.

Népszámlálatlanul

 András a múlt héten figyelmeztetett, hogy e hét szerdán különleges munkaszüneti nap lesz a népszámlálás miatt. Ugyanis kötelező lesz mindenkinek otthon maradni addig, amíg a számlálóbiztosok meg nem jelentek nála és nyilvántartásba nem vették, ellenkező esetben bírsággal sújtható.

- És akkor nem tudunk elmenni kávézni? - láttam meg rögtön a fő problémát.

- De igen, miután már járt itt a kérdezőbiztos.

- Na de honnan tudhatjuk, hogy a kávézókban dolgozóknál is járt-e? Addig nem fognak tudni kinyitni! És a kedvenc kávézónkban a venezuelai lány nem tudja megvenni a zsemléket a szendvicsekhez a közértben, ahol a hivatalos nyitása után 20 perccel találkozni szoktunk vele! És mi lesz a közlekedéssel, nem fog járni a busz? Ki fog dolgozni az orvosi ügyeleten? És este 6-tól van a szabadegyetem!

- Addigra már elvileg lemegy a népszámlálás.

- És ha az előadó másik városban lakik és nem ér időben ide?

- Lehet, hogy online is ki lehet tölteni, mint a magyart. Majd átküldöm neked és nézd meg.

De nem küldte át, és nekem egyre gyanúsabb lett, hogy nem kaptam értesítést a szabadegyetemtől a szerdai órákat illetően. Ráadásul a helyi újság sem említett semmit a népszámlálással kapcsolatban. Megkértem Andrást, küldje el a linket, ahol az infó volt, de persze nem találta. Így beírtuk a google keresőbe, és sokadik találatként valóban kijött egy olyan infó, hogy november 9-én népszámlálás lesz.

- Na végre, ez az.

- Várj, ez nem jó - jött rá András. - Ennek nem .es a kiterjesztése, hanem .py.

Szóval szerdán Paraguayban lesz népszámlálás, nem itt.

Best of Women of Vienna

 Van egy Women of Vienna Facebook-csoport, amiben Bécsben élő külföldi nők kérnek egymástól tanácsot az arckrémektől és túratippektől a családon belüli erőszakig a legkülönbözőbb témákban. Egyik reggel írt valaki, hogy egy ukrán menekült ismerőse most érkezett Virginiába, de nincs elég ruhája, adományozna-e valaki. Mondjuk a menekülteknek adománykérés elég gyakori téma, de a helyszín kicsit meglepett minket. Aztán kiderült, hogy van egy Vienna nevű település Virginiában, és a csajnak nem tűnt fel, hogy ez a csoport egy másik Viennáról szól. (Btw. ha kicsit belenézett volna a posztokba, majdnem mindegyik említi Ausztriát mint országot - pl. "mire készüljek az osztrák állampolgársági vizsgán?" - vagy földrajzi pontokat/üzleteket/szolgáltatásokat a városon belül.)

Pár nappal később egy másik bejegyzésen rökönyödtünk meg, íme:

"Good morning friends,

I wonder if you could help. My neighbour thinks her car is stuck somewhere on the roof of our block of flats; who can she call for help? She is quite distraught as she can hear him meowing but doesn't know how to reach him. Many thanks!"

Többen kinéztünk az ablakon, nem nyávog-e a mi háztetőnkön is egy autó.

(a kép a usatoday.com-ról van, és valszeg nem a posztban szereplő helyzetet ábrázolja)

Mrs. Holowitz

 Megkérdeztem Andrást, hogy ízlik életem első sóletje.

- Hát azért Mrs. Holowitz nem így csinálta volna.

- Mrs. Holowitz?

-  Mrs. Holowitz.

- Nem Wolowitz? - kérdeztem, az Agymenőkben (bár leginkább csak hang alapon) szereplő jiddische máméra utalva.

- Nem, Holowitz.

- Kicsoda Mrs. Holowitz?

- Na kicsoda Mrs. Holowitz?

- Kicsoda Mrs. Holowitz?

- Kicsoda Mrs. Holowitz?

- Ugye tudod, hogy ha Howard anyukájára gondolsz, ő Wolowitz?

- Holowitz, Wolowitz, nem mindegy?

(Kép: ez a legtöbb, amit látunk Mrs. Wolowitzból a sorozat során, Howardék esküvői jelenetében. Forrás: bigbangtheory.fandom.com)

Amikor a spanyolok elmentek kávézni

Mikor András kapott három hét szabadságot, az első gondolatunk az volt, hogy elutazunk Tenerifére. Persze először megkérdeztük Manfredot, mi ott a Covid-helyzet. Ő azt felelte, hogy nem kell Covid-teszt a beutazáshoz, csak egy kérdőívet kell kitölteni, hogy vannak-e tüneteink meg jártunk-e élőállat-piacon (??? - szerencsére nem jártunk). Nagy örömmel megvettük a jegyet. Majd azért csekkolásként rámentünk a hivatalos honlapra - amely közölte, hogy november elsejétől kell a koronavírus-teszt a beutazáshoz. Sőt, a légitársaság is küldött egy értesítőt, hogy mindenképp kell a negatív teszt. Manfred továbbra se tudott semmit az egészről, ő azt hallotta, csak november 14-től szigorítanak. Nem értettük a dolgot, de a biztonság kedvéért lefoglaltunk időpontokat a legközelebbi tesztelőközpontban. Ettől azonban még para maradt a dolog, ugyanis a legkorábbi időpont csütörtök reggel volt, mi pedig szombat délután repültünk. Elvileg 2 napon belül küldik meg az eredményt, de amikor legutóbb antitest-vizsgálatot csináltattam, a szombat reggeli teszt eredménye kedd este érkezett meg, tehát ha a vasárnapi szabadnapot levonjuk, akkor se 48 órán belül. Szóval paráztam, hogy mi van, ha nem kapjuk meg a teszteredményt a felszállásig. Írtam a bécsi spanyol követségnek, hogy ilyenkor mi van. Ők visszairányítottak a Kanári-szigetek hivatalos honlapjára, amit már egyszer néztem. Ám lássatok csodát - most már november 1. helyett november 14. szerepelt annak a bekezdésnek az elején, amely kötelezővé teszi a Covid-tesztet. Nyilvánvalóan a korábbi dátum elírás volt - ahogy első spanyoltanárom mondta volt a nyelvkönyvünkben szereplő kihagyások és hibák kapcsán: itt elmentek kávézni, és mire visszaértek, elfelejtették kijavítani. Hát esetünkben a Kanári-szigetek hivatalos honlapjának szerkesztői mentek el kávézni, mindenki más - beleértve a légitársaságokat - pedig tőlük vette az információt.

Bakelit

A googlemaps azt mondta, a Fegyvergyár utcánál szálljak le a villamosról. Leszállva kivilágítatlan, üres gyártelepek fogadtak. Velem együtt egy négytagú társaság szállt még le, és telefonjaikat nézve elindultak. Egy ponton megálltak, tanakodni kezdtek, majd egyikük visszafordult felém:
- Jó irányba megyünk?
- Attól függ, ugyanoda megyünk-e –feleltem.
- Te is a Bakelitbe, nem?
- De igen – feleltem, és innentől csatlakoztam hozzájuk. A srác, aki megszólított, megmagyarázta:
- Itt ezen a környéken este nyolckor jólöltözött, kulturált fiatalok csak oda mehetnek.
- És látsz itt rajtatok kívül jólöltözött, kulturált fiatalokat?
A telefon azt mutatta, a Bakelit valahol a gyártelepen van, ezért bementünk. Én azt jósoltam, hogy hamarosan egy őr fog megjelenni rendkívül mérges kutyával és tőle útmutatást kérhetünk, de semmi ilyesmi nem történt. Csak egy biciklista alakja bukkant fel a raktárépületek között: mint kiderült, Miki volt az, és ő is a Bakelitbe igyekezett.
- Arrafelé nincs semmi – mutatott abba az irányba, amerre mi automatikusan mentünk volna. Az a srác, aki a telefonján a googlemapset nézte, tett pár lépést az ellenkező irányba.
- Igen, ez a jó… Ja, nem! – pillantott ismét a képernyőre. – Az agyamra megy ez a szar!
Azon az úton, amit a végén választottunk, átvágtunk a gyártelepen és megláttuk a Soroksári utat. Mint megjegyeztem, ez jó jel volt, mert a Bakelit hivatalos címében a Soroksári út szerepel. A körülöttünk köröző Miki azt mondta, ki kell mennünk a gyártelepről és továbbmenni dél felé, majd elkarikázott. Kimentünk és továbbmentünk dél felé, de ott csak pár autóplázát láttunk. Itt merült fel először a társaság egyik tagjában, hogy útbaigazítást kér egy biztonsági őrtől. Ez sikerrel zárult: kiderült, hogy a következő gyártelepre kell bemennünk. Itt egy újabb biztonsági őr útmutatása alapján elindultunk, és hamarosan meg is láttuk a Bakelit logóját – egy düledező kerítés fölött.
- Oké, most már megvan a Bakelit, de hol az épület? – jegyeztem meg, de közelebb érve megláttuk a kerítésre festett nyilakat. Ezeket követve végre bejutottunk a helyre (Miki már jól megérdemelt borát szürcsölte a bárpultnál).
- Nem is emlékeztem, hogy ez ilyen bonyolult – jegyezte meg társaságunkból az egyik srác.
- Én se –kontrázott egy másik.
- Basszus, ti már jártatok itt? Akkor hogyhogy húsz percet tévelyegtünk?

Kiderült, hogy Tami és Eszti más útvonalat választottak: leparkolták a kocsit egy Lidl előtt, és az első párhuzamos utcán sétáltak le. Mint elmondták, ennek hátulütője az volt, hogy szóban forgó utca a környékbeli szexmunkások munkahelyének bizonyult. Egy megtévesztett kuncsaft Esztinek is ajánlatot tett.
- Igen, azt hiszem, kicsit túlöltöztem – vallotta be Eszti testhezálló fekete nadrágjára és pulóverére pillantva.

Mivel a lányok felajánlották, hogy elvisznek a körútig, velük együtt sétáltam vissza a placcon keresztül. Egyszer csak egy autó húzódott le a járda szélére.
- Igazoltatás van – vélte Tami. – Eszti, van nálad személyi?
Az autó sofőrje rövid párbeszédet folytatott néhány lánnyal, majd elhúzott.
- Asszem, mégis inkább kuncsaft volt.
Továbbmentünk a szexmunkások mellett, akik nem sok figyelemre méltattak.
- Te foglalkoztál prostitúcióval? – kérdezte tőlem hirtelen Tami. Engem némileg meglepett a kérdés, de hát Tamival nincsenek tabuk köztünk.
- Nem, de egy időszakban elég promiszkuis életet éltem.
- Ja, nem úgy értem, genderkutatóként.

Virágszittelés

Miután a szüleim elutaztak és engem kértek meg, hogy locsoljam a virágaikat, kihasználtam ideiglenes hozzáférésemet a plazmatévéhez és áthívtam Wágner urat mozizni.
- El ne felejtsem meglocsolni a virágokat! - jutott eszembe beszélgetés közben és már siettem is a kannával a fürdőszobába. - Elvégre ittlétemnek ez lenne az elsődleges célja...
- Miért, hol vannak? - kérdezte Wágner úr a szobából.
- Ja, mindenhol. Az összes ablakpárkány tele van velük.
Rövid csönd következett, majd a pontosítás a szobából: - Nem a virágok, a szüleid.

N vagy M?

Szórakozottan kezdtem olvasni a fa előtt álló, cirkalmas nyomtatott betűkkel írt táblát, aztán ledöbbentem. Ezt olvastam ugyanis: „Medve ragadós rágógumi-szerű anyagot tartalmaz, amelyet az indiánok fogtisztításra használtak.” Hogy micsoda?? Milyen rágógumi-szerű anyagot tartalmaznak a medvék? És mégis hogyan lehet ezt úgy kinyerni belőlük, hogy fogat tisztíthassunk vele? A medvével való fogtisztítást igazából csak úgy tudom elképzelni, ha a delikvens egyben az összes fogától is megszabadul (rosszabb esetben a fejével együtt).

Aztán újranéztem és rájöttem, hogy amit M betűnek néztem, az egy olyan N volt, aminek ferde részét nem húzták egészen a függőleges szár aljáig. Vagyis nem „medvéről” hanem (a növény) nedvéről van szó..

A titokzatos idegen

- Mit tudsz a Zsolti új párjáról? – hajolt oda hozzám Laci a színházban.
- Miért, van neki?
- Ezek szerint nem ismered?
- Lehet, hogy ismerem, csak nem tudtam, hogy együtt vannak. Te honnan ismered?
- Sehonnan, de egy új fiatalember ül mellette.

Hátrafordultam (valamiért Zsoltiék öt sorral mögöttünk kaptak jegyet) és szemügyre vettem az illetőt.
- Lehet, hogy láttam már, de nem biztos. Az se biztos, hogy már együtt vannak.
- Igaz, lehet, hogy ez még az ismerkedési fázis. Figyelni kell az interakcióikat, hogy hogyan kommunikálnak egymással.
Erre a tevékenységre mondjuk kevéssé vágytam, főleg, hogy hamarosan egy színdarab készült elkezdődni a színpadon, amelynek során pont Zsoltiékkal ellenkező irányba terveztem nézni.
- Van egy jobb ötletem. Tegyél fel kamerákat a Zsolti lakásában…
- Nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi a részletekre – tiltakozott Laci. – Különben is, láttál te már olyan kamerát, ami egyben gyertyát is tart?

A szünetben aztán Zsolti bemutatta nekünk a titokzatos idegent.
- Ő G. Egyedül ő válaszolt a facebookon.
- Mármint mire?
- Feldobtam az összes ismerősömnek, hogy van egy fölösleges jegyem ma estére, és csak ő jelentkezett érte. Ezért vele jöttem…

Egyetemvárosi kiruccanás

2 óra előtt pár perccel vettük fel kabátunkat a ruhatárba (tettek rá cetlit, de teljesen fölöslegesen, mindenki simán leemelte a magáét), és a 14.28-as IC-t pályáztuk meg. Egyértelmű volt, hogy visszafelé is taxival kell mennünk. Míg azonban a pályaudvarnál volt taxiállomás, az egyetem előtt nem. Nekem ugyan a tavalyi határidőnaplómban szerepelt egy miskolci taxitársaság száma, azt azonban, éppen tavalyi volta miatt, nem hordom magamnál.
A helybeliektől kezdtünk faggatózni, ők azonban nem tűntek túl jártasnak a témában (volt, aki azt javasolta, üssünk be valami egyforma számokat, mint 444-444, a taxiknak ilyen száma szokott lenni…), míg valaki végre mondott egyet. Tamás felhívta és kért egy kocsit a C2-es épület elé,
- Milyen épület? – értetlenkedett a diszpécser.
- Mondd azt, hogy lent leszünk a főbejárat előtt a buszmegállónál – javasoltam abból kiindulva, hogy mire a taxi ideér, vígan lesétálunk és azt csak megtalálja. A megállóban meglepő tömeg ácsorgott ahhoz képest, hogy pár perce ment el a busz és a következő 10 perc múlva volt csak esedékes. Egy látássérült albínó srác végigkérdezte tőlem a menetrendet. Látássérültségének érdekes folyománya volt, hogy azt hitte, egyedül vagyok és mikor Tamáshoz beszéltem, ő válaszolt; továbbá nem jött rá, hogy minden információm a megállóban levő tábláról származik és elkezdett különböző földrajzi pontok megközelíthetőségéről érdeklődni, amiben már nem tudtam segíteni neki.
14.05-kor Tamás kissé idegeskedni kezdett, mert még a jegyünket is meg kellett venni (nekem csak a pótjegyet, neki az egészet). Úgy döntött, hogy megveszi interneten, én meg reméltem, hogy időben megérkezik a taxink és nem fölöslegesen dobja ki a pénzét.
14.10-kor már kezdtem aggódni, hogy talán mégsem ez a főépület, de ekkor megjelent a taxink. A sofőr kicsit elbizonytalanodott, mikor közöltük, melyik vonatot próbáljuk elérni, de aztán mentőgondolata támadt.
- Innen indul? Mert ha nem, akkor biztosan késik és akkor el fogják érni.
Ez logikusnak tűnt, lévén Magyarországon bármilyen időjárás vonatkéséseket okozhat. Ráadásul tényleg gyorsan, 14.20-ra leértünk az állomásra. Miközben én fizettem és megírattam a sofőrrel a számlát (400 forinttal olcsóbb volt Egyetemvárosból a pályaudvarig, mint reggel a fordított irány), Tamás berohant felvenni a pénztárban a jegyet. 14.25-kor számlával a zsebemben én is besétáltam, lecsekkoltam az infótáblát és komótosan kisétáltam az 1. vágányra, ahol utasok tömegei ácsorogtak – de Tamás sehol. Ez két kérdést indukált bennem: 1. akkor hol van? 2. ha nála van a helyjegyem, hogy fogok felszállni a vonatra?
Éppen hívni akartam, mikor ő csörgött rám.
- Itt vagyok a 9-es vágánynál, az a legutolsó.
- Nem az 1-esre van kiírva a vonat?
- Nem, a 9-esre. Itt is van a felirat, hogy Lillafüred IC, Nyíregyháza-Budapest.
Visszamentem a várócsarnokba.
- Te, itt nagyon határozottan az 1-es vágányra van kiírva a vonatunk. Biztos, nem az érkezéseket nézted?
- Persze, hogy nem! Meg ki van írva a vágányon is.
- Kérdezz meg ott valakit, hogy az-e a budapesti IC.
Pár másodperc múlva Tamás ismét beleszólt a telefonba, némileg feszültebben.
- Igazad volt. Megyek az 1. vágányhoz.
Kiderült a turpisság: ezen a vonalon körvonatok közlekednek Miskolc, Nyíregyháza Budapest érintésével. Vagyis a Lillafüreddel is eljutottunk volna a Keletibe – csak jópár órával később.

Hogyan lettem fejvadász?

A videotékában már kiválasztottam egy Cillian Murphy-filmet, de kiderült, hogy a tagságim is lejárt.
-Írok egy új kártyát-tüsténtkedett a videotékás fiú.-Aztán mindjárt adom a Vérdíjat.
Kíváncsi vagyok, mit gondoltak azok a kávézóban üldögélők, akik csak ezt a mondatot hallották...

Gazdag gyerekek jogai

Egy hosszú nap végén úgy döntöttem, felkészülök a pénteki tolmácsolásra. Jó döntés volt, mert kiderült: az egyik résztvevő több emberi jogi dokumentumból is idéz szó szerint. Találtam például egy ilyen félmondatot:
"the child needs special safeguards and car"
Egy pillanatig értetlenül bámultam a képernyőre. Melyik nemzetközi egyezmény rögzítheti a gyerekek autóhoz való jogát??

Macskaviszony

Vendéglátóink elmesélték, hogy látogatásunk előtt az alábbi párbeszédet folytatták:
Dani: Kik jönnek ma?
Gyuri: A Rita, a macskája és a pasija. (N.B. a sorrendet)
Dani: Micsoda? A macska pasizik??

A vasember

András: Szerdán voltam a Zolinál, és volt ott egy fickó vasból.
én: Mi, ez valami új divat? Guminő helyett vaspasi?
András: Mármint Vas megyéből.
én: Ja!