2013. október 19., szombat

Thomas esete a sorompókkal

Már reggel láttuk, hogy ez nem Thomas napja. Először is nem találta a fényképezőgépét. Kereste a kocsiban, feltúrta a táskáit, semmi. Legijesztőbb gyanúja az volt, hogy előző nap fent hagyta a turistaházban; nagyon nem vágyott zuhogó esőben visszamászni 1400 méterre, bár mi jól szórakoztunk volna rajta (főleg, mivel fölöslegesen tette volna; a hazaérkezésünk utáni napon megtalálta a gépet az egyik táskája alján).

Postojnán automatás parkoló volt: az automatánál fizetett az ember, akkor kapott egy jegyet, ezt kellett a parkolóból kifelé menet a sorompó melletti résbe bedugni, és a sorompó kinyílt. A fizető automata természetesen semmilyen fedéllel nem rendelkezett, így Thomas rendesen bőrig ázott, míg a fizetést elintézte. Ezután lesétált a kocsihoz, ahol Laci éppen ebédelt, a Mester és én viszont nem voltunk sehol (ennek hátteréről lásd a Hol vagy, Laci? című bejegyzést). Mikor a telefonos egyeztetést követően megérkeztünk, azt láttuk, hogy Thomas éppen a sorompó előtt áll. Gyorsan beugrottunk tehát a kocsiba, amíg ő bedugta a blokkot. Sajnos nem eléggé gyorsan: mire továbbindult volna, a sorompó ismét lezárult. Előttünk sorompó, mögöttünk egy sornyi autó – Thomas hiába próbálta nyomkodni a gombokat a sorompó mellett. Végre az egyik segélykérő gomb megnyomására jelentkezett valaki, akinek Thomas megpróbálta elmagyarázni a helyzetet németül és angolul. Hamarosan elő is került egy kissé vizes parkolóőr és a blokkot vagy a jegyet kérte tőlünk. A jegyet ugye elnyelte az automata, a blokkot viszont Thomas nem tartotta meg. Így sajnos eléggé úgy tűnt, mintha nem is fizettünk volna, és az őr nem akart kiengedni. Thomas tőle szokatlan indulattal szidta a hülye rendszert, mire a Mester beijedt, hogy ha lehülyézzük a parkolóőrt, soha nem fog kiengedni. Szerencsére ennek ellenkezője történt: beleunt a dologba és felhúzta a sorompót. Utólag Tóniék elmondták, hogy nekik be se kellett dugniuk a jegyet: a sorompó tárva-nyitva állt.

Másnap Ptujban ismét sorompós parkolót találtunk, ezért Thomas már előre aggódott. A megérzés jónak bizonyult: induláskor hiába próbálta az érkezéskor kapott jegyet belenyomni az automatába, az nem fogadta el. Ismét esélytelennek tűnt a helyzetünk, mikor egy hölgy lépett az automatához és láthatóan minden gond nélkül beledugta a jegyét. Thomas gyorsan kiszállt és elmagyarázta neki a problémánkat, majd közös erővel próbálták bedugni a jegyet a résbe. Egy idő után sikerült; valószínűleg csak annyi volt a gond, hogy a jegy elázott az esőben.

Hazafele menet a Mester megkérdezte Thomast, mennyivel tartozunk az útért. Thomas gyorsan kiszámolta a benzinpénzt.
-És a parkolás meg ilyenek?
-A parkolás inkább csak lelkileg volt teher-felelte Thomas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése