Roncsderbi

 Egy kevéssé ismert védett területen nem sokan mászkálnak reggel 9-kor, ezért amikor motorzajt hallottam, biztos voltam benne, hogy közülünk valaki érkezik. Jól sejtettem: az ütött-kopott terepjáró volánja mögül Ana integetett.

- Ugorj be!

- Szerintem kb. 100 méterre vagyunk a találkozóhelytől - jegyeztem meg, de azért beszálltam a hátsó ülésre Nico mellé. Hamarosan valóban odaértünk a megbeszélt pontra, ahol Juan már várakozott, a kocsinknak viszont nem volt hely.

- Menjetek kicsit följebb, a kis barlangoknál van hely parkolni - javasolta Juan. Továbbindultunk tehát az eddig is hepehupás földúton, amelyet itt most már nagy kövek is tarkítottak. A rövid útszakaszra való tekintettel nem kötöttem be a biztonsági övemet, de ezt most megbántam, mert néhányszor rendesen felrepültem az ülésről, míg végül megérkeztünk a kis barlangokhoz, ahol valóban volt egy kevés kopár, vízszintes rész.

- Húzódj kicsit arrébb, hogy a többi kocsi is ideférjen! - javasolta Nico, miután Ana nagy nehezen leparkolt. Ana kiállt és félrehúzódott, bár nem voltam biztos benne, hogy szükséges ez a manőver.

- Nem tudom, a városi kocsik hogy fognak itt feljönni - mondtam, miközben elindultunk visszafelé a találkozási pontra (egyébként többet kellett gyalogolni innen, mint attól a ponttól, ahol Anáék felvettek). Mintha csak az állításomat illusztrálná, megjelent egy csilivili piros kocsi, akit Juan szintén a barlangokhoz küldött.

- Elég alacsony az alvázam, nem tudom, bírni fogja-e - bizonytalankodott a lány, de azért továbbindult; láttuk, ahogy a kocsi szó szerint ugrál a nagyobb köveken.

Visszafelé Paco felajánlotta, hogy elvisz Santa Cruzig. Paco kocsija 30 éves, és már csak sík terepen mer vele közlekedni, mert egyszer Santa Cruz közepén is lerobbant. Egyéb nehézségek is előfordulnak vele. Most például Paco elmesélte, hogy tegnap betett egy kazettát (!) az autómagnóba (!), az viszont nem volt hajlandó se lejátszani, se kiadni azt.

- Ha majd elviszem a kocsit a roncstelepre, kapnak vele egy bónusz kazettát.

Mindezen tulajdonságai mellett a kocsi még alaposan fel is melegedett a napon. Amikor kinyitottam az ajtót, megcsapott a hőség.

- De jó, ingyen szaunát is kapunk!

Paco egy üveg vizet öntött a szélvédőre.

- Ez lehűti egy kicsit? - kérdeztem.

- Ja, nem, csak rászállt a por, az ablaktörlőm meg nem működik.

Vécészünet

 Carlos elmagyarázta, hogy a fehér házig megyünk fel a hegyoldalban, onnan visszafordulunk és a másik oldalon jövünk le. Azonban a hegyoldalban számos fehér ház állt, és valahányszor felértünk valamelyikhez, szembesültünk vele, hogy Carlos egy másikra gondolt.

Egyéb épületeket is találtunk útközben, egy részüket elhagyatottan: voltak köztük házak, de barlanglakások is. A barlangokba természetesen mindenki be akart menni.

- Kivennéd a házizsákom zsebéből a zseblámpát, kérlek? - kért meg Rosa. Kicsit meglepődtem, mert a zseb elég laposnak tűnt.

- Van itt zseblámpa? Na nézzük: mobiltelefon... banán... és tényleg, zseblámpa! - húztam elő egy kicsi, de működő példányt.

- Viszont banánnal kombinált - hívta fel a figyelmemet Rosa, a lámpa oldalán levő banánmatricára mutatva.

Miután mindenki kedvére felderítette a barlangokat, Rosa arra is rájött, hogy vécének is alkalmasak lehetnek ezen a fátlan terepen, ahol egyébként nem könnyű ilyen célból elrejtőzni. Bejelentette tehát, hogy Bea kedvenc kifejezésével élve a "pipi room"-ba megy, majd én is behúzódtam hasonló célból egy másik barlangba. Közben azt hallottam, hogy a többiek hangja egyre távolodik, és kiérve szembesültem vele, hogy elindultak. Persze hegynek fölfelé nem mentek túl gyorsan, így hamar beértem a sereghajtó Deliát, aki szokás szerint vitte a CB-rádiót.

- Jé, te lemaradtál? - csodálkozott rám.

- Bizony. Otthagytatok a pipi roomban!

- Ne haragudj, nem vettem észre. Rosáról tudtam, de rólad nem.

Többek közt ezért is érdemes jól hallhatóan bejelenteni vécézési szándékunkat. Ugyanez túravezetők esetén halmozottan szükséges, ugyanis a birka nép képes és utánamegy olyankor is, amikor nem kéne. Ezt elkerülendő az egyik ponton Carlos bejelentette:

- Pisilni megyek, ne gyertek utánam!

Később Delia szólt előre a CB-rádión, hogy Carmen hasonló okokból lemaradt. Carlos vette az adást és megállította a csapatot.

- Most rövid technikai szünetet tartunk, mert úgy hozta a szükség - jelentette be tapintatosan. Miguel ellenben nem mutatott hasonló tapintatot:

- Miért, ki pisil?

Bea egy elágazásnál vonult vissza a folyó ügyeit intézni. Amint eltűnt a szemünk elől, a falu felől felbukkant egy magányos túrázó.

- Légyszi várj még, valaki éppen pisil - kérte meg Carlos, és csak ezután jutott eszébe megkérdezni: - Amúgy balra mennél, vagy arra, amerre mi?

- Balra.

- Akkor várj még egy kicsit.

A fickó készségésen megállt, Carlos pedig megosztotta a vonatkozó túrázóbölcsességet:

- Egyébként ez a legbiztosabb módszer, ha eltévedsz valahol, és nincs senki, akitől útbaigazítást kérhetsz. Állj meg valahol pisilni, azonnal arra jön valaki!

Kora délutánra már rendesen tűzött a nap a kopár hegyoldalon, így amikor beértünk a faluba, a túratársak megkönnyebbülten húzódtak be a házak árnyékába. Későn jöttek rá, hogy előttük ezt már az erre járó kutyák is megtették; többen is belegyalogoltak az ott heverő kutyagumikba.

Hűtőmanók és vécékefevirág

 - Vennünk kell kólát - jegyeztem meg. - A múltkor ugyan vettem, de rejtélyes módon eltűnt.

- Biztos a manók voltak - vélte András.

- Miféle manók?

- Hát a hűtőmanók.

- Vannak a hűtőnkben manók? Én még sose láttam őket.

- Mert fehérek, és beleolvadnak a környezetükbe. És nagyon picik.

- Akkor hogy bírták azt a nehéz kólásdobozt megemelni? És ha nem emelték meg, hogyan ittak belőle?

- Hát szívószállal.

- Nem is tartunk otthon szívószálat.

- De ők rendeltek maguknak.

- Műanyag vagy papír szívószálat rendeltek?

- Papírt, természetesen, hiszen az környezetbarátabb.

- Viszont elázik, ha sokáig tart meginnod az italodat. Bár ez már legyen a manók dolga. - Kicsit elgondolkoztam. - Nem emlékszem, hogy érkezett volna hozzánk a manóknak küldemény.

- Mert postafiókra küldik.

- És hol van a postafiók?

- Hol, hol? Hát a postán!

- Egyáltalán vannak még postafiókok? Azt hittem, az csak az internet kora előtt volt a rejtőzködő b.ziknak, hogy ne a lakásukra jöjjön a Mások újság.

Közben odaértünk a pláza elé.

- Én bemegyek a közértbe megnézni, hogy van-e proteinszelet - jelentette be András.

- Bemegyek én is.

- Kólát tudsz venni Orotavában is.

- De körülnézek, hátha kapni olyasmit is, ami Orotavában nincs.

- Ami Orotavában nincs, az nem is létezik - jelentette ki András meggyőződéssel, majd hozzátette: - Szerintem egy mini fúziós erőmű is van valahol.

- És egy sípálya?

- Az egész biztosan. Oda járnak a manók síelni.

- És mennyire profik vajon? Piros és fekete pályákon mennek, vagy csak kéken és zöldön? És amikor Patri Franciaországban síelni tanult, vajon találkozott a pályán hűtőmanókkal?

- Hát, nem tudom, hogy endemikusak-e.

- Mármint lehet, hogy csak Tenerifén élnek?

- Hát biztos vannak ilyen alfajok. Vannak, amik a Gorenjét kedvelik, mások csak az Elektroluxban élnek.

Időközben bementünk a boltba, vettem is kólát, grapefruitot és csokis parányt (András: "Ezek közül melyiket nem kapni Orotavában?") és felszálltunk a buszra. Az ablakból néztem a mellettünk elsuhanó, virágba borult tájat.

- De jó, már virágzik a vécékefevirág!

- A micsoda?

- Így hívom, mert a virágja olyan, mint a vécékefe. Tudod, melyik.

- Nem tudom.

- Akkor majd mutatok. A rendes nevét nem tudom, ezért hívom vécékefevirágnak.

- Ez nem túl hízelgő szegény virágra nézve.

- Az ablakon keresztül nem hallotta. És tényleg vécékefére emlékeztet. Vagy üvegmosóra.

- Na, az egy fokkal jobb.

- De az félrevezető, hogy üvegmosóvirág, mert olyan, mintha a virág mosná az üveget.

Otthon András videóhívást indított Karlóval. Eszembe jutott, hogy Karló ért a kertészkedéshez, ezért rájuk rontottam.

- Karló! Mi a rendes neve a vécékefevirágnak? Tudod, ami piros és olyan, mint a vécékefe.

- Jaj, tudom, melyik, de nem jut eszembe a rendes neve. Várjál, utánanézek. - Utánanézett. - Kefevirág, így hívják hivatalosan.

- Na, akkor egész jól eltaláltam, csak a vécé nem stimmelt.

Másnap a boltban levettem a polcról egy zacskó csipszet, de András rögtön belekötött.

- Ne ezt, a másikat, azt jobban szeretem!

- Neked csak ne legyenek igényeid, ha rajtad múlna, sose lenne otthon csipsz. Mindig én veszem, aztán rejtélyes módon eltűnik.

- A manók eszik meg! És mondták, hogy a másik fajtát szeretik.

- A manók a hűtőben vannak, hogy eszik meg a csipszet, amikor azt nem tartjuk a hűtőben?

- Hát amikor kijönnek a hűtőből, hogy lemenjenek a postára megnézni a postafiókjukat!