Fuerteventura, nevéhez híven, szeles vidék. A strandolók ezért kerek, fedél nélküli kőépítményekben telepednek le, amelyek legalább némi védelmet nyújtanak. Egy ilyenben táboroztunk le mi is, miután kiértünk a strandra, amellyel egy időben rögtön felhők takarták el az addig zavartalanul ragyogó napot. András leült a szárnyék közepén és meredten nézte az eget észak felé, ahol egy felhőtlen zóna közeledett.
- Visszajöttek a képek az előző életemből - jelentette be. - Német katona voltam, és Normandiában vártam, hogy partra szálljanak az amerikaiak. Már mindjárt itt vannak - mutatott az égre.
- Sőt, szerintem már meg is érkeztek - tettem hozzá, és én meg a parton sétáló társaságra mutattam.
- Ezek amerikaiak?
- Sortban és polár felsőben? Holtbiztos.
András nem mozdult az őrhelyéről, és időnként bejelentette, hogy már közeleg az ellenség. Azután felvette a telefont:
- Igen, tábornok úr! Teljes készültségben állunk!- Letette a telefont, majd szemügyre vette a két flakon ásványvizet.
- Spórolnunk kell, mert csak két gránátunk van. Viszont van 25 töltényünk - tette hozzá, a csomag szivarra célozva.
- Az hasznos, mert fegyverünk nincs hozzá.
Egy-másfél óra elteltével András felállt.
- Elmegyek pisilni.
- Ne széllel szemben - figyelmeztettem. Megvártam, amíg majdnem visszaér a bunkerbe, majd én is felvettem a telefonomat.
- Igen, tábornok úr! ... Nem túl kemény büntetés ez? Hiszen csak pár percre... Rendben, tábornok úr! - Letettem és Andráshoz fordultam. - Most beszéltem a tábornokkal. Lefokoztak, mert elhagytad az őrhelyedet.
- Lefokoztak, engem??-háborodott fel András. - Amikor hűségesen szolgálom a hazámat?!
- Én is mondtam, hogy ez túl kemény büntetés. Főleg, mert már eleve a létező legalacsonyabb rangban vagy, és ennél tovább nem lehet lefokozni...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése