A candelariai zarándokút elég nagy szakaszon aszfalton megy. Ennek van jó oldala, például El Rosario bájos főterén be lehet ülni egy kávézóba, miközben a templomban gyönyörködünk.
A városi stadion mellett az aszfaltra festett cipős lábnyomok mutatták, hogy a műút széle a zarándokoknak van fenntartva. A lábnyomok párosával voltak egymás mellett, ami legkevésbé sem egy gyalogló ember nyomait sugallta.
- Ezen a szakaszon páros lábbal ugrálva kell menni? - kérdeztem, és rögtön illusztráltam is. Kicsivel később azonban azt láttuk, hogy néhány autó odaparkolt a zarándoksávra, egyben a lábnyomok pirosra változtak.
- Ezeket már elütötték az autók és elvéreztek? - kérdeztem.
- Nem, ezek szocialisták - magyarázta Juan Conrado. Pedro tovább fűzte a gondolatot.
- És a főtéren azért volt kékkel a zarándokút-jelzés, mert azok meg néppártiak?
Hamarosan letértünk az aszfaltról, és utunk egy hegyoldalban haladt végig, elhagyatottnak tűnő telkek mellett.
Az egyik kőfal oldalára ez volt festve: "26+300".
- Ez mi lehet? - töprengett Pedro.
- Lehet, hogy azt jelenti, hogy 300-an indultak el a zarándoklatra, de csak 26 érkezett meg - tippeltem.
- Vagy 26 megérkezett, de 300-at még mindig keresnek.
- Szerintem itt vannak eltemetve a szurdokban.
Kicsit lejjebb változott a felirat: "27+250".
- Na, egyet megtaláltak. Mondjuk nem tudom, hogy a maradék 49-cel mi van.
Már jóval lejjebb, Igueste de Candelaria fölött végképp összezavarodtunk, mikor megpillantottuk az alábbi feliratot: "22+550".
- 22 életben maradt, 550 eltűnt - fordította le Pedro.
- De figyelj, nem jön ki a matek. Az előbb összesen nem voltak 550-en, most meg annyi tűnt el.
- Ezt én sem értem.
- Lehet, hogy a maradék 250 a legutóbbi szakaszon csatlakozott - találgattam. - Mindenesetre annyi biztos, hogy egyre több a hulla.
- Ezért olyan zöld itt minden - magyarázta Pedro.
Lent Iguestében lett némi fogalmunk arról, hogy tűnhetett el ilyen sok zarándok. Az egyik útkereszteződésnél volt ugyan egy fából készült tábla "Camino de Candelaria" felirattal, ám meglehetősen lazán lett odaszögezve az oszlophoz. A szél folyamatosan csapdosta, így nem volt egyértelmű, hogy lefelé vagy jobbra mutat-e. Szerencsére Juan Conrado jól ismerte a terepet és a megfelelő irányt választotta, de ilyen profi túravezető nélkül könnyen mi is a szurdok mélyén végezhettük volna.
