Interkutyális konfliktus és keresztre feszítés

 Mi érkeztünk először Tamaimóba, és beültünk az ottani kocsmába, későn döbbenve rá, hogy a csaposnak nem erőssége a kávéskanalak elmosása. Mindenesetre megírtam a csoportba, hol vagyunk, hogy a többiek megtaláljanak. Páran hamarosan meg is érkeztek és kiültek a kocsma elé. Mikor kimentünk hozzájuk, megpillantottuk Chocót, akinek viselt dolgairól már többször írtam (https://macskamedve.blogspot.com/2023/12/marmegintmitcsinalszchoco.html, https://macskamedve.blogspot.com/2025/01/szajkosarat-torpapanak-es-tulbuzgo.html). Ezúttal nem Pacóval, hanem két másik emberével, Nievesszel és Juniorral érkezett; kezdtem azt gyanítani, hogy igazából Choco a túracsoport tagja, és csak a kísérőit váltogatja. Nem ő volt azonban az egyetlen négylábú a környéken. Egy icipici csivava is lelkesen ugrándozott, és mikor Any visszament a kocsijához, beugrott a hátsó ülésre. Hamarosan kiderült, hogy ez a jószág Bruno névre hallgat, és emberével, Julióval együtt szintén velünk fog tartani. Kicsit aggódtam, hogy ne essen baja, mert úticélunkhoz, a Lyukhoz elég keskeny és nehezen járható ösvény vezetett.

Julio azonban profi túrázónak bizonyult: a nehezebb szakaszokon a hóna alá kapta Brunót, és még így is volt energiája a túratársakat átsegíteni a nehéz szakaszokon. Nekem néhány helyen az okozott fejtörést, hol tudnám jól megvetni a sziklán a lábam. Choco azonban hasznos segítségnek bizonyult: előttem szaladt, én meg csak figyeltem, hova teszi a lábacskáit, és ugyanoda lépve gond nélkül eljutottam a kilátóponthoz. 

Én igen hálás voltam Chocónak, Bruno azonban valamiért nem szívelte. Mikor odaértünk a lyukhoz, vadul ugatni kezdett és úgy tekergőzött Julio kezében, hogy ő alig tudta megtartani, pedig innen leesni azért necces lett volna.

A következő célpontunk a Misszionáriusok Keresztje volt.
- Na, kit feszítsünk keresztre? - viccelődött Juan Conrado.
- Engem, légyszi - vágta rá Junior. - Nagyon nincs kedvem a hétfői matekhoz.

Lefele menet szétszakadozott a csapat, ezért a templomtéren ültünk le, hogy bevárjuk a végét. Bruno hirtelen nyugtalankodni kezdett, és hamarosan meg is láttuk az okát: egy hatalmas foltos macska haladt át a téren.

- Basszus, láttad azt a macskát? - döbbent meg Junior. - Akkora volt, mint egy tehén!

A macska kisétált a térről. Követtem a tekintetemmel, és azt láttam, hogy útitársam, Asun, nem csatlakozik hozzánk, hanem megy tovább a kocsi felé. Utánaindultam attól való félelmemben, hogy itthagy, ám mikor a sarokra értem, valaki türelmetlenül rámnyávogott. A nagy foltos macska egy kocsi alatt rejtőzött. Mikor megálltam, előmászott és simogatást követelt. Kicsit babáztam vele, aztán elmagyaráztam, hogy épp utolérni próbálok valakit. A macska elfogadta az indokomat, és átvágott a templomtér másik oldalán újabb társaságot keresni.