Hóünnep Tenerifén

 Karácsony előtt leesett az első hó a Teidén, ami teljes extázisba sodorta a canariókat, hiszen nekik azért nem gyakran adatik meg a fehér karácsony. Persze a hegyre vezető utakat lezárták, így a karácsony csak annyiban volt fehér, hogy a lenti zöldellő tájból nézhettük vágyakozva a fölénk tornyosuló fehér hegyet:

Karácsony napján azonban megnyitották a nemzeti parkba vezető műutat, sőt a legmagasabban vezető ösvények kivételével a túrautakat is. Györgyivel már tervezgettük, hogy jövő héten felmegyünk közelebbről is megnézni a havat, de szerencsére Carlost és Beát is érdekelte a téli táj, ezért szavazást indítottak a Whatsapp-csoportban, hogy szombaton az eredetileg tervezett helyett ne menjünk-e inkább a Teide alá. Természetesen a többség erre szavazott, így szombat kora reggel találkoztunk az Emilio Muñoz parkolóhelyen; ez egyébként vagy 10 km-re található az Emilio Muñoz erdei tábortól, ami 1600 méteren fekszik, és Realejo Bajo (Alsó-Realejo) városrészhez tartozik. Realejo Altónak (Felső-Realejo) nincs erdei tábora, valószínűleg azért, mert ennél magasabban fekvőt nem találtak.

Emilio Muñoznál már elég hideg volt, főleg így reggel. José ugyan megállapította, hogy egész jó vastag kesztyűt sikerült hoznia, "pedig csak benyúltam a kesztyűsfiókba" (nem, nem tudom, miért van egy tenerifeinek kesztyűsfiókja), sapkával viszont nem készült. Rosánál szerencsére volt egy tartalék, ezt José hálásan kölcsönvette, majd valamiért arról kezdett mesélni, amikor hét éven át egy hűtőházban dolgozott. Még így is felkészültebbek voltunk, mint néhány másik túrázó, akik a fennsíkon szembejöttek; egyikük konkrétan rövid szárú biciklisnadrágban vacogott.
- Úristen, nem fázol? - kérdeztem meg tőle önkéntelenül.
- Nem, ha mozog az ember, nincs gond - felelte, de libabőrös lábai meghazudtolták. 

Jómagam persze szokva vagyok a téli túrákhoz, mégsem voltam 100%-ban felkészült. Akartam ugyanis vinni lábszárvédőt mély hó esetére, de előző este emlékeztem vissza, hogy tavaly nyáron azt ott hagytam Budapesten, miután két év alatt egyszer sem volt rá Tenerifén szükség. De rá kellett jönnöm, hogy most sincs; mély havat nem láttunk az út mentén, csak kisebb hófoltokat, és apukám is fölöslegesen aggodalmaskodott, hogy vigyázzunk a fák ágairól a nyakunba eső hóval (viszont ezzel a jótanáccsal sikerült Jesúst kétszer is megnevettetnem).

A tinerfeñók persze ennyi hónak is örültek. Többen beleültek a hó közepébe egy-egy fotó kedvéért, aztán utána panaszkodtak, hogy fázik a fenekük. Jesús talált egy összefagyott hótáblát, ami némi jóindulattal és egy kis átalakítás után szív alakúnak volt tekinthető, így Bea és Carlos ezzel tudott pózolni. Egy másik ilyen összefagyott hódarab Domingót találta el az egyik csúfondáros megjegyzését követően. És persze a hófoltoknál csoportképet is kellett készíteni, nyilván úgy, hogy a hó is látszódjon. Az első ilyen képnél Bea utasította a társaságot a megfelelő beálláshoz.

- De vigyázzatok a hóra, le ne tapossátok!