Morvai

A telefonos etikettről szóló órán épp a téves hívást próbálom illusztrálni.
-Mit mondasz, ha azt hallod a telefonban, hogy "Jó napot kívánok, Bajnai Gordon vagyok, Morvai Krisztinával szeretnék beszélni"?
-Azt, hogy nem tudom adni.
-Na jó, de miért nem?
-Éppen parkol.

Mostoha időjárás

A mai délelőttöt a sportra szántam, és mivel az időjárás nem tűnt futásra alkalmasnak, az uszoda mellett döntöttem.

A hídon akkora szél fújt, hogy még esőkabát-esőnadrág-túrabakancs összeállításban is úgy éreztem magam, mint a felfedezők a Delta elején, csak hó nélkül, és én, aki mínusz fokokban is szabad ég alatt úszom, komolyan fontolóra vettem a fedett medencét. Szerencsére az élet megmentett ettől a kompromisszumtól, mert odaérkezve nagybetűs tábla hirdette, hogy a fedett medence a mai napon zárva. Sajnos a kiúszó szintén zárva volt, pedig ez lett volna a legalkalmasabb hely a törülköző stb. szárazon tartására. (Gy.k. a kiúszó kicsiny csatorna, amelynek egyik vége az uszoda épületében, egy fogasokkal ellátott helyiségben található, onnét vezet ki közvetlenül a kinti medencéhez.) Némi keresgélés után végül találtam kint egy padot, amely viszonylag védve volt az esőtől. Ide letettem a cuccaimat, aztán odavacogtam a medencéhez. A víz elsőre kellemesen melegebb volt, mint a levegő, viszont a szél miatt olykor nehéz volt irányt tartani (viszont hátszéllel jelentősen megnőtt a sebesség!) A szél által okozott igazi komplikációval azonban akkor szembesültem, amikor az úszás végeztével kijöttem a medencéből és kerestem a papucsomat - ám csak az egyik felét találtam meg.

Noha már többször fontolgattam másik papucs beszerzését (ennek ugyanis sima a talpa, és vizes kövön könnyű benne eltaknyolni), nem így terveztem megszabadulni az előzőtől. Azt rögtön gondoltam, hogy a szél vihette el, de hová? Visszamentem a medencébe és lemerültem, hátha megpillantom valahol az alján. (Utólag rájöttem, hogy ez fölösleges művelet volt, a műanyag papucs ugyanis - mint arról annó a vízitúrán is meggyőződhettem - fennmarad a felszínen.) Jobb híján úgy döntöttem, megkérdezem a bácsit az elsősegély-házikóban, hátha ő látta és eltette valahová. (Némi habozás után a papucskeresést elsősegélynek minősítettem azzal, hogy ha egy lábon kell beugrálnom az öltözőig, akkor megsérülnek az ízületeim.) A bácsi nem látta ugyan, de felajánlotta a segítségét. Ahogy kijött, én is megkerültem a házikót - és megpillantottam a rebellis lábbelit, amint a kiúszó vízén ringatózik, egy halom falevéllel körülvéve. Közöltem az örömhírt az elsősegély-bácsival, aki először felvetette, hogy hagyjuk ott, mert milyen jól mutat, de aztán előszedett egy hosszú nyélre erősített, lepkehálószerű izét és benyúlt vele. Sikerült is a papucs alá kerülnie, megemelte a hálót - és papucs nélkül húzta ki. A hálón ugyanis teljes hosszában lyuk tátongott. Elgondolkoztam, hogy ennek mi lehet a funkciója, de második merítésre a bácsinak sikerült kiemelnie a papucsot, én meg ezután nem kívántam kint maradni beszélgetni a metsző szélben. ami felöltözve sem volt kellemes, nemhogy fürdőruhában.

A nap megkoronázásaképpen egy rövid beszélgetés a szaunában egy fiú és egy lány közt.
fiú: Idő kell, amíg az ember bemelegszik. Én például az első 1000 méteren még tök merev vagyok. (Rövid szünet.) Mármint a karom.

Biztos jövő

Igyekszem az angol nyelvtan magyarázatakor valamiféle logikát sugallni a jelenségek mögött. Azonban a magyar logika nem feltétlenül felel meg az angolnak, mint az alábbi példa is mutatja. A kérdés: használhatunk-e egyszerű jelen időt jövőre vonatkoztatva?
Zs: Hát ha így megkérdezed, akkor biztos.
én: Helyes. És milyen helyzetekben?
Erre többfajta válasz érkezik, többségük nem is közelít.
én: Próbáljatok olyanfajta jövőre gondolni, ami annyira biztosan bekövetkezik, hogy akár jelennek is vehető.
A: Az apokalipszis.
én: Ennyire nem végzetszerű.
T: Például ha tudom, hogy a postás holnap 10-kor hozza a leveleket, mert mindig akkor szokta.
én: Ez már közelít, de az egyszerű jelent csak egy speciális esetben használjuk. Gondolkozzatok: mi az, ami abszolút biztosan bekövetkezik, és biztosan akkor?
Rájöttem, hogy átlag magyar ilyen úton nem fog eljutni a megfejtéshez, ezért hozzátettem:
én: Ne úgy gondolkozzatok, mint egy magyar, hanem mint egy amerikai. Mi az, amiben egy amerikai 100%-osan bízik?
Zs: Istenben. Ők többen hisznek, mint mi.
én: Nem erre gondoltam.
Zs: A szociális segélyben.
én: A menetrendben!
Itt a nyelvtani magyarázat kedvéért nem tettem utalást a New York-San Franciscói vonatra, amely a Középnyugatot befedő köd miatt 5 órás késéssel ért Salt Lake Citybe. T. azonban még mindig nem volt elégedett az eredménnyel.
T: És mi van az én postásommal?
én: Hát ő logikailag határeset, de ezt a szerkezetet általában járművekkel kapcsolatban használjuk.
G: És ha busszal jön?

Buzimozi litván módra

Vilniusban elég nehéz eltévedni. Főleg, ha az ember kap kis térképet, amelyen színes pöttyök jelzik a pride és az ahhoz kapcsolódó rendezvények helyszíneit. Bizakodva indultunk hát neki, hogy a meleg filmfesztivál nyitófilmjét megnézzük egy távol eső kis moziban. Gregnek ugyan azt mondta egy szerinte litvánnak látszó személy, hogy véletlenül felcseréltek két pöttyöt, tehát ne a kéknél, hanem a zöldnél keressük. Mivel azonban nem bíztam abban, hogy Greg felismer egy litvánt, úgy döntöttem, menjünk először a mozit jelölő kék pöttyhöz, a másik úgyis pár sarokra van tőle.

Mentünk is, de a kék pötty által jelölt ponton egyáltalán semmilyen közintézmény nem volt. Ekkor a zöld pöttyöt kezdtük keresni (a térkép szerint a meleg egyesület irodája). Belső udvarban volt, amelynek bejárata mellett majdnem elmentem, Frank találta meg. Mozi azonban nem volt odabent. Összeszedve a bátorságomat, megkérdeztem két szembejövő bőrdzsekist (a térképet úgy hajtogatva, hogy ne látszódjon a "Baltic Pride" fejléc), és ők el is igazítottak a mozihoz, ami a térkép kék pöttyétől nem messze, de pont ellenkező irányban volt található.

Tisztelettudóan odamentem a pénztárhoz, mert a szervezők azt mondták, hogy a vetítés ugyan ingyenes, de helyre szóló jegyet kell kérni. Ez is tévedésnek bizonyult; a néni rendkívül értetlenül közölte, hogy ma nincs előadás, nem tudok jegyet venni. Végre megértettem vele, hogy a fesztiválra jöttünk (ekkorra a film már elkezdődött), és a bejárathoz mentünk, ahol biztonsági őr fogadott minket. Fel kellett mutatni a részvételi bilétánkat, amely meghívóul szolgált - és amit Greg ottfelejtett a szállodában.

Persze Greg nem lett volna Greg, ha ezzel feladja. Először magyarázta a biztonsági embernek, hogy van ilyenje, csak nincs nála, aztán elővette a pénztárcáját.
-Nézze, van litván litasom, meg euróm, meg zlotym is, de meghívóm az nincs!
A biztonsági őr végül beengedte (nem a vesztegetési kísérletnek engedve, hanem mert valószínűleg arra a meggyőződésre jutott, hogy Greg nem lehet heteró), és elindultam befelé a terembe. Greg viszont vágyakozva nézegette a nyitó fogadásról hátramaradt borospoharakat, így megálltam az ajtóban. Ekkor jött a jegyszedő néni, aki bármely magyar színháznak/mozinak díszére vált volna.
-Már elkezdődött a film!-szólt ránk szigorúan.-El kell dönteniük, hogy bemennek, vagy kint maradnak!
Nem döntöttünk elég gyorsan, ezért ezt újból elismételte. Végül besurrantunk és ledobtuk magunkat az első sort képező díványra.

A film után (amelynek majdnem egyetlen pozitívuma az volt, hogy a főszereplő go-go táncos fiúkát Franknek hívták, így a mi Frankünket lehetett ugratni sötét múltjával) én ugyanarra akartam visszamenni, amerre jöttünk, Greg azonban fellázadt és ragaszkodott egy másik utcához. Mivel most már nem voltunk időhöz kötve, átadtam nekik a vezetést. Természetesen a főutcához érve összezavarodtak, hogy hol is vannak, és hosszasan vitatkozni kezdtek (kivéve Alejandrót, aki bor hatására elfelejt angolul, így nem szólt hozzá). Mikor meguntam, könnyedén bevetettem, hogy menjünk balra - és percek alatt kiértünk a szállodához vezető utcára.

Az este itt még nem ért véget, mert a fiúk éhesek voltak (ők nem vettek spenótos pogácsát délután, mint én), ezért betértünk egy éjjel-nappaliba. Nekem az útikönyv azt írta, hogy a litvánok nem köszönnek vissza a boltban, erre felkészítettem a többieket is, ehhez képest itt visszaköszönt az eladó. Miután mindenki bevásárolt és Alejandrót is előkerítettük a polcok közül (képes a legegyszerűbb alaprajzú boltokban is totálisan eltűnni - később a reptéri vámmentesben is eljátszotta, majdnem lekéstem miatta a gépet), meglepetve láttam, hogy Greg egy nagy műanyag dobozt szorongat, benne kicsi barna labdácskákkal.
-Ez micsoda?-kérdeztem.
-Nem tudom, valami sós kaja, legalábbis remélem.
Megnéztem a címkét, amelyen a doboz tartalma a következő világnyelveken szerepelt: litván, horvát, észt - és magyar. Meglepetésemben magyarul kiáltottam fel (ezen meg a többiek lepődtek meg). Viszont kitudódott, milyen szerencse, hogy velük voltam.

Amúgy kukoricapehelyből készült hagymás golyócskák voltak; megkóstoltam én is, baromi rosszak.

Totális higiénia

A Ferihegyi Repülőtér női vécéjének mosdórészében egy fertőtlenítő berendezés éktelenkedik a falon. A belőle kijövő folyadék - a felirat szerint - hatékonyan fertőtlenít egy csomó csúnya fertőzés ellen, mint például SARS, különféle hepatitiszek - és HIV-fertőzés.
Na most az utóbbiba belegondolva: tulajdonképpen akkor ezt hova kellene kenni??

Az aktív hallgatás újabb előnyei

A pszichológia, az antropológia, sőt a pedagógia területén is sokszor hangsúlyozzák az aktív hallgatás előnyeit, mármint hogy nem mondunk semmit (vagy semmi értelmeset), de mégis jelezzük a másiknak, hogy figyelünk rá. Én korábban már felfedeztem, hogy ez igen praktikus, ha az embernek fáj a torka és amúgy is nehéz lenne beszélni. A hétvégén viszont újabb előnyéről bizonyosodtam meg.

Kint voltam a telken és úgy döntöttem, lesarlózom a füvet a fölfelé vezető ösvényen, mert igencsak benőtte. Ezúttal az ösvény melletti telek tulajdonosai is kint voltak, és egyikük - maximum 4 éves - oda is jött nagypapájával megkérdezni, mit csinálok.
-Lenyírom a füvet, hogy könnyebben lehessen menni az úton-magyaráztam. A nagypapa erre vagy mondott valamit, amit nem hallottam meg, vagy nem is, mindenesetre következőleg ezt hallottam tőle:
-Nekünk is van, de nem működik. Pedig 40 ezer forint volt! De valami eltört benne és nem tudom megjavítani.
Döbbenten próbáltam rájönni, miről beszél - a sarlóról? Mitől (és hogyan) romolhatna el egy sarló? Vagy a kertkapuról, ami mögött álltak? De hát benne volt a kulcs, csak nem teszik bele, ha nem működik.
-Negyvenezer forintba került, és nem is működik!-ismételte a nagypapa, szemlátomást arra várva, hogy reagáljak valamit.

Szerencsére a kiskölyök továbblendítette a beszélgetést azzal, hogy rákérdezett, mi van a kezemben. A nagypapa örült, hogy bővítheti unokája szókincsét, úgyhogy megtanította neki a sarlót és elmagyarázta a sarló és a kasza közötti különbséget. Utána viszont ismét rátért a korábbi témájára, és azt is hiába reméltem, hogy ezúttal megemlíti a tárgy nevét.
-Nekünk is van, egészen új, és mégsem működik!
Ekkor döntöttem úgy, hogy bevetem az aktív hallgatás technikáját.
-És nem lehet megjavítani?-kérdeztem, pontosan tudva a választ.
-Nem lehet. Hazavittem, megpróbáltam, de eltört benne valami. Negyvenezer forintba került!
-Nahát, hogy mik vannak!-mondtam együttérzően, a nagypapa pedig elégedetten elindult az unokájával visszafele a szőlőbe.

Azóta sem tudom, mi került negyvenezer forintba. Pedig most már kíváncsi lennék.

Sínen vagyunk?

Trendi csávók dumálnak a villamoson. Az egyik az alábbi beszólással próbálta kifejezni, hogy társát lúzernek tartja:
-Ennyi erővel mehetsz és beteheted a fejedet a sínek alá!

Szerintem elég rossz állapotban levő vasútvonal kell ahhoz, hogy ezt végrehajtsa...