San Miguel de Abona szurdokai a sziget legrégebben lakott területei közé tartoznak: jónéhány régészeti lelőhelyet tártak itt fel, és egyes őslakos sziklavésetek konkrétan az ösvény mellett helyezkednek el.
Carlos lemászott a sziklára, hogy közelebbről is lefotózza a régészeti emlékeket, ami ahhoz vezetett, hogy mi viszont távolabbról se tudtuk lefotózni őket.
- Carlos, menj arrébb, nem látjuk a sziklarajzokat! - kiáltott le neki Delia. Carlos azonban nem akarta megkönnyíteni a dolgunkat.
- Aki látni akarja őket, jöjjön le!
José Luis engedelmesen elindult lefelé -- majd az egyik kő kigurult a talpa alól, ő pedig egyenesen beleült egy tüskebokorba.
- Ez a te hibád, minek mondasz ilyeneket, hogy aki látni akarja, menjen le? - korholta Delia Carlost, majd Rosához fordult: - Te meg egész nap romantikusan kézen fogva mászkálsz vele, de nem figyelsz oda, amikor lefelé mászik a szikláról!
Caserío de la Hoya egy pár házból álló falucska, amely azonban szintén büszkélkedhet egy történelmi műemlékkel: egy szépen helyreállított tetőcserép-égető kemencével. Carlos természetesen ehhez is kitérőt tett.
- Carlos megint talált egy lyukat - zsörtölődött Delia. - Csak tudnám, miért szereti ennyire a lyukakat?
- Tapasztalatom szerint elég sok férfi szereti a lyukakat, csak nem mindegy, melyikeket - mutattam rá.
- Ebben igazad van, de Bea meg miért megy ebben utána?
Ha hinni lehet a tudósoknak, a régi időkben még hűvösebb volt az éghajlat. A túra vége felé durván beütött a hőség; amikor Carlos közölte, hogy amúgy az útvonal Pili ötlete volt, a menet végén David félhangosan megszólalt:
- Pili halott ember.
Amikor Bea először elővette rózsaszín esernyőjét napernyő funkcióban, a fiúk kinevették és Mary Poppinsnak csúfolták. A déli tűző napon azonban el kellett ismernünk, hogy előrelátó volt. Egy ponton aztán hátrafordult és vigyorogva bejelentette:
- Öt euróért bérbeadó az ernyőm!
Az emberek hagyományos kultúráját illusztráló utunkon ugyanakkor meglepően modern állatokkal találkoztunk. Az egyik tanya víztározójának felszínén például egy kicsi szörfdeszka lebegett.
Meglepődve kerestük a használóját, csak később vettük észre a teknőst, aki ráadásul lebukott a víz alá, mielőtt sikerült volna lefotóznom. David nem is hitte el, hogy valóban ott volt, én azonban tudom, hogy Leonardo és társai egyik szörfös kollégájára vethettem egy pillantást.
A forrásnál talált gyík jóval kevésbé kerülte a nyilvánosságot: kiállt a sziklára, és hagyta, hogy José Luis egész fotósorozatot készítsen róla. Sőt, bár olyan meleg volt a kő, hogy felváltva emelgetnie kellett a lábacskáit, csak rövid időkre szaladt be a kövek közé, utána mindig visszatért a természetes kifutóra. Talán abban reménykedett, hogy a fotóink segítenek majd világhírű modellé válnia.
