A raurisi felvonó igen szimpatikus jószág, ugyanis nemcsak síszezonban működik. A páternoszter jellegű hatfős kabinokba menet közben kellett beugrani (ezen persze izgultunk, nehogy elvétsük), majd a hegytetőn gyönyörű kilátás fogadott, és már indulhattunk is a kétezres csúcsok meghódítására.
Pontosabban indulhattunk volna, ha nem kellett volna Rolandra várakozni. Először azt hittük, kihasználja az utolsó vécézési lehetőséget, de kiderült, hogy másról van szó. Ugyanis a felvonóban hagyta a sapkáját, ami azt azóta már vitte lefelé a völgybe. Minthogy a tűző napon nem szerencsés fejfedő nélkül elindulni, Roland úgy döntött, vesz magának egy másikat. Csakhogy az ajándékbolt még zárva volt. A lift személyzete felajánlotta, hogy kinyitják neki, de miután hiába keresték a kulcsot, ez a lehetőség megszűnt, és Roland a napszúrás veszélyével nézett szembe.
- Van egy csősálam - ajánlotta fel Szilvi.
- Mi az a csősál?
- Ami a Macskamedvének van, csak zöld. Mármint nemcsak a zöldeket hívják csősálnak, de én zöldet tudok adni.
Roland gyanakodva méregette a csősálat, de Szilvi elmagyarázta neki, hogyan tegye föl, és miután ez megtörtént, meg is dicsérte:
- Tök cuki, úgy nézel ki, mint egy manó!
Egy Roland magasságú ember nem sokszor hall ilyet.
Később Roland levette a csősálat, mert szokatlannak érezte, de ráripakodtunk, hogy tegye vissza. A tapasztalat valóban azt mutatta, hogy meg lehet szokni, ugyanis két nap múlva Roland ugyan a másik baseball-sapkáját viselte a fején, a kezében viszont lóbálta a csősálat.
- Ha van nálad sapka, miért hoztad a csősálat is? - kérdeztem.
- Mert rájöttem, hogy tökjó.
Ezen örömében nem sietett visszaadni, és Szilvinek kellett emlékeztetnie utolsó nap, hogy kéri vissza a csősálat, lehetőleg kimosva. Az esti búcsúbeszélgetésen Roland közölte, hogy a csősál még szárad, ezért másnap reggel átmentünk érte az apartmanjukba. Ezen alkalommal Szilvi nagy lelkesen fedezte fel Roland másik baseball-sapkáját abban a hitben, hogy az elveszettet találta meg; a jelek szerint nem figyelte, hogy Roland előző nap is sapkát viselt.
Miközben induláshoz készülődtünk, Zsolt rosszkedvűen nyomkodta a telefonját.
- Roland kéri, hogy tegyünk egy kis kitérőt a felvonóhoz, hogy megkérdezhesse, leadták-e a sapkáját. Bőven lett volna ideje odamenni reggel és megkérdezni.
- A felvonó csak 9-kor nyit - emlékeztettem. - Sőt, tulajdonképpen hétköznap nem is működik. Szóval teljesen fölösleges kerülőt tennetek hozzá.
Ha a felvonó működött volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése