A Zenei Tavasz eseménysorozat már tavaly is szerepelt itt a blogomon (https://macskamedve.blogspot.com/2025/06/barriguar.html), akkor vidám műsorvezetője, Alberto kapcsán. Míg azonban ő szándékosan vicces, a zenekarok egyes tagjain más okból nevetünk.
Az ütősök mindig feltűnőbbek a többieknél: egyrészt kevesebben vannak, másrészt jól látható helyen, hátul állnak. A legtöbb klasszikus zenei darabban nincs folyamatosan dolguk, viszont pont ezért nagyon oda kell figyelniük, mikor lépnek be. Egy spanyol koncerten a ritmushangszerek széles skáláját kell megszólaltatniuk, ráadásul ezeknél a sokat utazó és gyakran nem hivatalos koncertteremben fellépő zenekaroknál bevett gyakorlat, hogy a zongoraszólamot xilofonon játsszák, ami szintén az ütősök tevékenységi köre. A múltkori koncerten ámulattal figyeltem az ütős lányt, aki egyik xilofontól a másikig szaladgált, közben ütőket cserélgetve, hogy a megfelelő hangszínnel tudjon bekapcsolódni az előadásba. Mivel a tegnapi koncerten a terem végében négy xilofon is sorakozott egymás mellett, most is hasonlóra számítottam.
Az első zenekar eseménytelenül (de xilofontalanul) lement, majd következett San Juan de la Rambla zenekara. A xilofonok itt se szerepeltek, az ütőhangszereken viszont egy nagydarab, lelkes fiatalember játszott, aki az utolsó műnél annyira elragadtatta magát, hogy a dob hangja totálisan elnyomta a kétségbeesetten próbálkozó többi zenész teljesítményét.
A harmadik fellépő zenekarban három ütős is volt, egyikük, egy magas fiatal srác azonban vagy beugró lehetett, vagy nagyon felkészületlenül érkezett, ugyanis folyamatosan a nyakát nyújtogatva nézett bele társa kottájába. Végül a legszélső xilofonnál ő is elhelyezett egy kottát, és most már a két kotta között körözött, miközben hol kézbe vette, hol ismét letette a különböző hangszerekhez tartozó ütőket. Láttuk, amint a másik ütős, egy bajuszos férfi, időnként szóban is instruálja (a harmadik ütős távolabb állt és nem foglalkozott velük). Végre eljött a magas srác szólója, és egész ügyesen elboldogult a csőharanggal (amiről teszek ide képet, ha valaki nem ismerné), bár nem volt teljesen világos, miért vett a kezébe két kalapácsot, amikor csak egyetlen csövet kellett egy kézzel ütnie.
Ezután a srác újra körözni kezdett, közben odakészítve a xilofon mellé két ütőt (amit örömmel konstatáltam). Beállt a másik két ütős közé és próbált valamit a cimbalommal, de a bajuszos fickó rövid beszélgetés után átvette tőle. Innentől a srác csak állt ott középen, mint a faszent, és egyáltalán semmilyen hangszerhez nem nyúlt, beleértve a xilofonokat is. Sose tudjuk meg, hogy a négy xilofon csak dísznek volt kitéve, vagy elvileg az utolsó zeneművekben lett volna xilofonos szólam, csak a srác nem merte bevállalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése