Alternatív Jézus

 Miközben a szállodából elindulva Lezo felé sétáltunk, Marina elkezdte mesélni, mit derített ki a faluról.

– A templomban van egy Jézus-szobor, ami nagyon érdekes, mert – itt azonban valaki lekapcsolta őt egy szervezési kérdéssel, így megállapítottam, hogy már sose fogjuk megtudni, mit olvasott Marina Lezóról. De azért mikor láttam, hogy ismét egyedül van, lekapcsoltam és újra feltettem a kérdést.

– Szóval ez egy olyan Krisztus-szobor, aminek nincs se haja, se szakálla. És valami legenda is kapcsolódik hozzá, de azt már elfelejtettem. A templomban biztos ki lesz írva.

Délelőtt nem jutottam be a templomba, de ebédnél kiderült, hogy mások jobban gazdálkodtak az idejükkel.

– Láttátok Jézust? – kérdezte  Ale.

– Még nem, de elvileg délután talizunk – vágtam rá.

– A templomban van egy nagyon érdekes Jézus-szobor.

– Tudom, nincs haja – villogtam tájékozottságommal.

– Az egy dolog, de rendkívül... ööö... férfias.

– Milyen értelemben?

– Izé, az alsóteste szempontjából.

– Nem mondod! Jézusnak ezeket a testrészeit általában nem szokták a szobrokon megjeleníteni.

    Mint kiderült, ezúttal se pornográf ábrázolásról volt szó, csak a szobor ágyékkötője úgy lóg le a két lába közt, mintha egy ugyanolyan méretű testrész lenne mögötte.

Szerettem volna személyesen is megismerni a maszkulin Krisztust, ám délután sajnos zárva volt a templom. Így csak a guregipuzkoa.eus oldalról szedett fotóval tudom illusztrálni a történetet.

Morzsi strandra megy

 Hondarríbia strandján vasárnap reggel nem tolonganak a népek. Épp ezért kicsit meglepődtem, amikor a lejárón egy pici fehér kutya száguldott el mellettem, teljesen ignorálva a "kutyát a strandra vinni tilos" táblát. Vártam, hogy ember is követi majd, de nem történt ilyesmi. Felnéztem a sétányra, ahol két idősebb baszk úriember hevesen füttyögött a kutyusnak, akit pillanatnyi ötlettől vezérelve Morzsinak kereszteltem el.

- Morzsi, menj apához! - utasítottam a kisállatot, ő azonban semmi hajlandóságot nem mutatott erre. Helyette a lépcső aljánál ásni kezdett a homokban, majd odapisilt. Kicsit aggódtam, nehogy az én halomba rakott ruháimmal is hasonló akciót csináljon, ezért ismét elmagyaráztam neki, hogy nem én vagyok az apukája, miközben elindultam a tenger felé, aggódó pillantásokat vetve hátrafele. Szerencsére Morzsit nem érdekelték a ruháim, ehelyett lelkesen szaladt a víz felé. A két baszk úriember továbbra is vadul füttyögött a sétányról.

Mikor úszás után kijöttem a vízből, Morzsi vidáman szaladgált a parton, és megérkezett egy idősebb fürdőruhás hölgy is. És itt szeretném kijelenteni, tisztelt bíróság, hogy a szembe sütő nap miatt nem láttam jól a további történéseket, ezért nem állíthatom 100%-os bizonyossággal, hogy mikor az idősebb hölgy besétált a tengerbe, Morzsi odaszaladt a levetett ruháihoz, felemelte a hátsó lábát, és azt a tevékenységet hajtotta végre, amitől korábban a saját ruháimat illetően tartottam. Ezt követően visszaszaladt a lépcsőhöz, még egyszer lepisilte az alsó lépcsőfokot, majd vidám csaholással a sétányt vette célba, hogy csatlakozzon azóta már messzebb járó embereihez.

Minden megkezdett befejezettnek számít

 Mivel volt még időnk a közjegyző iroda nyitásáig, ezért úgy döntöttünk, beülünk egy kávézó teraszára Santa Cruz ébredező belvárosában.

- Ez churrería, itt churrost kéne ennünk! - viccelődött Juan anyukája (akinek a nevét sajnos nem jegyeztem meg).

    Egy nyegle, fiatal pincér srác jött oda felvenni a rendelésünket. Az első három kávét sikerrel felírta.

- Egy narancslét kérek - folytatta a rendelést Juan.

- Egy pillanat - mondta a pincér, és visszament a kávézóba, noha társaságunkból két ember még nem is rendelt.

- Most bement megnézni, van-e narancslé? - csodálkoztam. - Juan, nem szabad ilyen spéci kívánságokkal előállni!

    A pincér azonban egy nagy tál churrosszal jött ki, kivitte egy másik asztalhoz, majd visszatért hozzánk. Juan megismételte kérését, mire kiderült, hogy tényleg nincs narancsléjük, és Juan kénytelen vízzel beérni.

Pár perc múlva a srác hozta az italokat.

- Nem adtam kanalat a kávéhoz - közölte velem tájékoztatólag. - Majd hozok.

    Kicsit meglepett, hogy a tálcára nem fért rá még egy kiskanál, de megadóan vártam a kávé elfogyasztásával, amíg ő visszament. Azért a többieknek elmagyaráztam a helyzetet.

- Nem kaptam kanalat.

- Maci, add oda a kanaladat neki, ha neked már nem kell! - utasította Éva a férjét.

- Ja, nem kell, elvileg majd hoz. Csak valamiért első körben nem fért fel a tálcára...