Fórum aranyköpések

Már legutóbbi interjú-aranyköpéses bejegyzésemből kiderült, hogy olykor az LMBTQ oldalak fórumozói is mondanak igen vicces dolgokat. A teljesség igénye nélkül íme egy kis ízelítő, elsősorban gyerekvállalás témakörben (eredeti helyesírással).

Fontos a kulturáltság!
- Engem az sem érdekelne, ill nem szólnék egy rossz szót sem, ha két pasi/csaj előttem teperné le egymást az utcán, sőt, inkább boldogsággal töltene el, hogy szeretik egymás és nem foglalkoznak a kötsög homofób meg egyéb emberekkel! Csak tegyék kultúráltan és normálisan.

A biológiát sem vehetjük már adottnak:
- Különben arról mit tudtok, hogy az ember nemi hovatartozása már születése előtt kialakul...?

Aki elutasítja a férfi szűznemzést:
- Mi is szeretnénk gyereket de nem igy h csak a fiu spermája.. nem érezném ugy magamnak a gyerköcöt. Sperma+petesejt ugy oké. és akkor az én génjeim is benne lesznek:)

Éljenek a feminin apukák!
- Nyilván mindkettőnkben apát fog látni, mert egyikünk sem mondható éppen maszkulinnak

A generációk összekeverednek:
- Tehát szeritnted egy gyereknek lehet egy olyan férfi is az apja akit nem ő nemzett

Lehet egy spermának neve?
- egyedulallo no anonim spermas mesterseges megtermekenyitese


Interszex-fóbiás megnyilvánulás:
- Sokkal több kárt okoz a gyereknek az, ha feszültségterhes, veszekedésekkel tarkított kapcsolatban nő fel, mint az, hogy történetesen két egynemű ember neveli fel kiegyensúlyozott kapcsolatban

De hát mit is várnánk, ha a törvények is ugyanezt közvetítik?
- nincs lehetőség az egynemű meleg emberek örökbefogadásának lehetőségére

Traumatizálódik-e a félemberek gyereke?
- sosem tudhatod, hogy melyikünk gyereke fog nagyobb traumát elszenvedni (reméljük nem fognak). A tiétek, aki 2/4 ember egyetlen közös "nevezőjeként" nő fel, vagy a mienk

egy érdekes jogi kategória:
- vér szerinti örökbefogadás

az örökbefogadás még a genetikára is hatással van!
- Örökbeadták, el tudom képzelni mikent ment keresztül […]nem kéne egy sérült nőnek tovább adnia a sérült génjeit.

És végül egy izgalmas párbeszéd a genetikáról:
- Valahogy az a másik 22 gén meg kell, hogy érkezzen, ha nem d.gással, akkor, mint írtam fecskendövel.
- hat 22par genes gyerekre mondjuk nem vagyok annyira hehe
- az nem is tudom milyen faj lenne

Brékó, brékó!

Nógrád vasútállomáson nemcsak a vonattal érkezők csatlakoztak hozzánk, hanem Lala és Olivér is, akik kocsival jöttek. (Ez nemcsak számunkra okozott meglepetést, hanem Olivér számára is, aki reggel ¾ 11-kor még jól megérdemelt kávéját iszogatta, mikor Lala közölte vele, hogy amúgy 11-kor indulnak.) Sőt ajándékot is hoztak Gazsinak: egy pár walkie-talkie-t, amelyek Lala elhunyt testvéréről maradtak rájuk.

Gazsi fellelkesedett az új eszköz láttán, amely a csapat egyben tartását segítheti (nem díjazta azt a megjegyzésemet, hogy a mobiltelefon is ugyanilyen alkalmas erre a célra). Rögtön oda is adta az egyik darabot Sámuelnek, aki egyrészt segédtúravezető, másrészt használt már ilyet (már előre örült, hogy az összes kamionos beszélgetését végig tudja majd hallgatni). Rögtön indulás után már használatba is vették a szerkentyűt: ahogy masíroztunk Nógrád főutcáján, Gazsi hátraszólt Sámuelnek:
- Brékó, brékó, hallasz engem?
- Igen – felelte Sámuel, aki amúgy némi füleléssel CB nélkül is hallotta volna.
- Mindenki megvan, vétel?
- Az utolsókat már eszik a medvék, vétel.
- Tartsd számon, hányan hullottak ki, vétel.
- Gyűjtöm a dögcédulát, vétel.
A túra során még néhányszor elhangzottak ilyen beszélgetések, bár az egyetlen olyan ponton, ahol eltévedhettünk volna, Gazsi nem vette igénybe a technikát, inkább bevárta a csapat végét. Sámuel viszont ösztönzésem ellenére sem volt hajlandó felhívni Gazsit:
- Képzeld el, mi lesz, ha följön!
- Azt is ittál? – kérdeztem gyanakodva, bár a szülinapi köszöntésen annyi mindenféle volt, hogy már semmin nem csodálkoztam. Sámuel tiltakozásának valódi oka azonban akkor derült ki, mikor már leértünk a faluba.
- Tökjó ez a szerkezet: hallom a Gazsit, igaz, hogy hívni nem tudom…

Előkarácsonyi meglepetések

A fát betettük a talpba, el is kezdtem díszíteni, de apám rájött, hogy ferde. Áthidaló megoldásként az általam javasolt "fogadjuk el ilyennek" helyett keresett egy kis fadarabot, amit ha a talp egyik lába alá berakok, egyenes lesz a fenyő. Letérdeltem és megfogtam a fadarabot, várva, hogy apám megemeli kicsit a fenyőt és alá tudom csúsztatni. Ez nem történt meg, viszont apám diadalmasan felkiáltott:
- Na látod, most már egyenes!
- Az jó, mert még nem tettem alá...

Szokás szerint megint megkaptam az összes ajándékot, hogy csomagoljam be őket (kivéve a nekem szántakat természetesen). Az egyik kartondobozt gyanúsan könnyűnek találtam.
- Nem lehet, hogy ez egy üres doboz? - kérdeztem gyanakodva.
- De, az egy üres doboz - bólintott apám, majd kérdő tekintetemre hozzátette: - A GPS-é, ami lent van a kocsiban.
- Akkor miért is kell becsomagolni?
- Hát mert azt én karácsonyra vettem magamnak.
- Aha. És azért én csomagoljam, hogy meglepetés legyen?
Végül a GPS doboz mégsem kapott csomagolást, mert kiderült, hogy nem elég a csomagolópapír...

Kell egy kis áramszünet

Kezdés előtt még gyorsan elmentem vécére. Épp ott ültem, mikor egy kattanás, és minden elsötétült körülöttem.

A kinti hangokból megállapítottam, hogy mások sem tapasztalnak fényt az irodában, ezért megpróbáltam emlékezetből megkeresni a WC-lehúzót (a másik oldalon volt, mint gondoltam) és kimentem a folyosóra. Tamás és Eszter már a villanyóra-szekrénynél voltak és mobillal bevilágítva vizsgálták a biztosítékokat, ám arra jutottak, hogy nem azokkal van a probléma.
- Az egész házban nincs villany - közölte Attila, miután kinézett a körfolyosóra.
- Biztos? Ott mintha látnék valami fényt - mutattam a falra.
- Az csak a szemközti házból vetül át.
- Nincs valahol gyertya? - kérdeztem. - Jani régen mindig tartott. - Meg is vizsgáltam a szekrény tetejét, ahol Jani annó tartotta őket, de sehol semmi. - Esetleg a kamrában?
- Megnézem - bólintott Tamás, és elkezdte keresni az íróasztalon a kamrakulcsot, majd rájött, hogy valószínűleg benne van a zárban. Elindult a kamra felé, majd hangos csattanással nekiment a hallban az asztal sarkának.
- Jaj bocs, nem szóltam, hogy kivittük az asztalt a hallba! - mondtam riadtan. A kamrában sokmindent találtunk, csak gyertyát nem.
- Nem kell, jó lesz ez így sötétben is - mondta Évi. Ezért Tamás és Eszter - akiknek asztali számítógép kellett - örömmel nyugtázták, hogy vége a munkanapnak és elmentek. Én még behoztam a teámat - közben nekimentem ugyanannak az asztalnak, amelynek két perccel korábban Tamás - és elkezdtük a meetinget.

Két és fél óra múlva, mikor eljött a szünet ideje, még mindig sötétben ültünk. Nekem kezdett egyre gyanúsabb lenni a dolog; reggel ugyan olvastam a hírekben, hogy Óbuda több részében nem lesz villany, de egyrészt nem Óbudán voltunk, másrészt a szemközti ház fényei bevilágítottak. Egy áramszünet sem szokott ilyen sokáig tartani. Ezért amikor felálltam, kezembe vettem a flashlightomat és kimentem a körfolyosóra. A szomszéd ajtaja mögül egyértelműen villanyfény szűrődött ki. Kinyitottam a villanyóraszekrényt: a számos kapcsoló közül a legszélső állt csak lefelé. Felkapcsoltam, és az irodát elborította a villanyfény.

A szerelem zsákutca?

Milyen aranyos, hogy Budapesten csináltak egy Ámor utcát.
Na de miért pont egy zsákutcának kellett ezt a nevet adni??

Fejetlenség

A buszon mellettem ülő lányka biológiát tanul. Füzetébe belepillantva látom az emlősök jellemzőit. Testfelépítésük: fej, nyak, törzs, farok. A "fej"és "nyak" szavak között finoman átsatírozva az "és" szócska. A kislány időben észrevette, hogy a legtöbb emlősnek feje szokott lenni.

Hogy használja-e, az már más kérdés; nem biztos, hogy ez igaz arra, aki a következő feliratot helyezte a TESCO polcán egy péktermék alá: "Burgonyás durum cipő".

Amúgy le volt értékelve, biztos azért, mert már csak fél pár maradt belőle.

Mindennek van határa, kivéve Budapestet

Budaörsre leérve túratársaim csalódottan és némileg hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a budapesti BKK-bérlet itt már nem érvényes.
- És akkor lehet jegyet venni a buszon?
- Azt hiszem, igen.
- De az akkor Budapest-bérlettel olcsóbb, ugye?
- Szerintem nem. Vannak környéki jegyek, de azokat a buszon nem lehet kapni, csak néhány jegypénztárban.
- De érvényes a bérlet! – kiáltotta Mariana, aki már a megállóban volt. – Itt van, látszik a menetrendből, hogy ez budapesti busz.
Megpróbáltam elmagyarázni, hogy a budapesti busznak nem a teljes vonalán érvényes a budapesti bérlet, de ezt nehéz volt értelmezniük. Shane – aki elég régóta itt él és már megszokta, hogy elfogadja a logikátlan dolgokat – új megoldással állt elő.
- Mennyire van messze lesétálni a Decathlonig?
- Eléggé, miért?
- Onnan már érvényes a Budapest-bérlet.
- Nem, onnan sem.
- Dehogynem. A múltkor onnan jöttünk, mutattuk a sofőrnek a bérletet és elfogadta.
- Akkor nem nézte meg jól, de elvileg onnan sem érvényes. Csak Budapest határától.
- És az közel van oda?
- Nem, még baromi messze.
A további vitát megelőzte, hogy megérkezett a busz (így az a kérdés is eldőlt, hogy felmenjünk-e a Törökugratóra). A társaság egy része ugyan nem akart felszállni a sárga járműre, merthogy a BKK-busz az kék, de mikor én jó példával jártam elől, nem mertek leszakadni és követtek. Én rendes kislány módjára kilyukasztottam környéki jegyemet és hátramentem. A többiek felkészültek rá, hogy jegyet kell venniük. A sofőr viszont láthatóan nem készült fel arra, hogy egy csomó külföldinek kell majd jegyet eladnia. Marinának még adott (neki bérlete sem volt), amikor azonban Shane felmutatta a budapesti bérletét, szó nélkül felengedte, ugyanúgy a többieket is.
- Na ugye, hogy érvényes a Budapest-bérlet!- diadalmaskodott Shane, én meg halkan megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez igazából a sofőr magánvéleménye volt. Időközben felszállt Kristóf is, aki magyar is volt meg bérlete sem volt, mégse vetettek vele jegyet.
- A sofőr megkérdezte, hogy „maga is velük van?” Mondtam, hogy igen, erre felengedett!