Az önállósult szatyor

A NANÉ-s szatyromat (ami igazából Andrásé, mert neki adtam, de apróságokon nem kell fennakadni) szépen visszatettem a helyére, a tároló alsó rekeszébe. Ehhez képest mikor legközelebb odanéztem, a földön volt. Persze az ilyen felakasztós tárolókból könnyen kiesnek a dolgok, nem foglalkoztam vele különösebben. Mikor viszont legközelebb odanéztem, már jó fél méterre volt előző helyétől. Ekkor kezdtem figyelni az eseményeket, és ezt láttam:

A macskaszív - karácsonyi történet

A Ladánybene 27 "Kell egy ház" című dalának (https://www.youtube.com/watch?v=Vdqs94UoutI) van egy része, hogy "a rasztaszív örökké dobog". Ezt én úgy szoktam énekelni, hogy "a macskaszív örökké dobog." De hogy mekkora szíve van egy macskának, azt illusztrálja ez a kedves történet. 

Hajlamos vagyok Andrásnak nagyméretű ajándékokat venni, amiket nem praktikus becsomagolni. Ezért az ajándékozáshoz a színes ágytetőmet szoktam használni, miszerint ezzel terítem le az ajándékokat. Ezt már megpróbáltam aznap, hogy hazahoztam András ajándékát, a fehér szintetizátort. Reménytelen volt, ugyanis Folti azonnal megtámadta az ágyterítőt (ezzel szoktunk torreádorost játszani) és lerántotta a dobozról. Jobb híján elpakoltam a szintetizátort a ruhafogasok mögé, és csak ma délelőtt húztam elő. Rátettem a további ajándékokat (Andrásnak és Foltinak), rá az ágyterítőt. Folti persze kilőtt és azonnal bemászott az ágyterítő alá, viszont kellemes meglepetésemre nem rántotta le. Az igazi meglepetés azonban csak akkor ért, amikor lelepleztük az ajándékokat. - Itt az ajándékod az ágyterítő alatt - mondtam Andrásnak, aki felemelte az anyagot és alóla kigurult - Folti játékegérkéje. A jószívű cica nemcsak hogy nem szabotálta az ajándékozási szertartást, de még saját egerét is odaadta ajándékba! Meg kell a szívnek szakadni.

Lángoló aszfalt

Anyukámnak az ételfutár Gundel palacsintát hozott desszertnek. - Ez az, amit meg szoktak gyújtani, nem? - kérdezte anyám reménykedve. - Igen, de ahhoz előbb leöntik alkohollal - magyarázta apám. - Az, hogy a töltelékben alkohol van, nem elég - tettem hozzá. - Mármint valószínűleg meggyulladna, csak el is égne rögtön és nem lenne mit megenni. Ezután apukámmal tovább beszélgettünk arról, hogy a ház melletti járda, amin a garázsokhoz kell lemenni, nincs kivilágítva. - Kiégett mindkét izzó. Már hetekkel ezelőtt szóltam a közös képviselőnek, de nem történt semmi. - Kurva jó lesz, ha még jeges is lesz majd a járda, tuti eltaknyol majd valaki - jósoltam. Anyukám vélhetően még mindig a palacsinta-kérdésnél tartott, mert közbevetette: - Megpróbálhatnánk rummal leönteni és meggyújtani. - Hát tény, hogy akkor látnánk, de a közlekedés nem lenne sokkal könnyebb...

Csak áll és ácsorog

Patri töredelmesen bevallotta, hogy az első előadást elfelejtette fölvenni, de cserébe a második előtt benyomta a "felvétel" gombot. Az előadás vége után átmentünk laza beszélgetésbe, az alábbi módon: Alex: Hogy tetszik az új frizurám? 

Patri: kapcsold ki a hátteredet, mert így olyan furán néz ki. 

(Alex kikapcsolta a hátterét, és kiderült, hogy nem amiatt nézett ki furán.) 

Alex: Ez ilyen aszimmetrikus. 

Patri: Az egyik oldalon így feláll. 

Guszti: Még jó, ha csak ez áll fel. 

Alex: Hát az én koromban már örül az ember, ha feláll valami... 

Csaba: Itt szeretném jelezni, hogy Patri nem állította le a felvételt, az még mindig megy...

Online oktatás rulez

Tanár ismerőseim folyamatosan panaszkodnak az online oktatásra. Az elmúlt két hétben nekem is alkalmam nyílt megtapasztalni ezt az oktatási formát, ugyanis két egyetemen is előadást tartottam vendégelőadóként. Az ELTÉ-s platform - mint a Robertával végrehajtott próba során megtapasztalhattam - szimpatikus módon hasonlított a zoomhoz, ezért reméltem, hogy nem lesz vele sok problémám. Amikor az előadás elején bekapcsolódtam, szembesültem azzal, hogy a diákok helyén csak a nevük monogramját látom. - Tökjó lenne, ha bekapcsolnátok a kamerátokat, mert jobb szeretem látni, akihez beszélek - kértem. Erre néhányan felhozták a szokásos "azért nem kapcsolom be, mert akkor lelassul a net és nem jön át a hang"-kifogást, majd visszadugták fülükbe a headsetet és tovább hallgatták a podcastokat a telójukon. Viszont a nagy ablakban megjelent egy leányzó feje, aki megerősítette, hogy neki igenis be van kapcsolva a kamerája. - Akkor hogyhogy nem láttam a kis ablakban, amikor nem beszéltél. - Azt hiszem, a vendégelőadónak nincs ilyen jogosultsága - mondta Roberta. Így esett, hogy két és fél órán át beszéltem tizenkét monogramnak. A másik egyetemen kevésbé indult ígéretesen a dolog. Ott is leteszteltük a platformot Zsuzsával, és még a powerpointomat is sikerült megosztanom. Ezután viszont Zsuzsa kitalálta, hogy ő is megpróbálja velem megosztani a képernyőjét - nem világos, miért volt erre szükség, lévén én nem terveztem a hallgatók képernyőjébe belenézni. Na ezen a ponton fuccsolt be a történet: Zsuzsát hol láttam, hol nem, ő engem néha látott, de egyáltalán nem hallott. Felhívta az informatikust, aki szintén nem tudta megoldani a dolgot. Kiléptem-visszaléptem, semmi változás. Az informatikus is megadta a saját belépési kódját és jelszavát, de azzal se boldogultam. Végül újraindítottam az egész sztorit és így sikerült működtetni a dolgot. Nem voltunk túl optimisták a csütörtöki órát illetően, mindenesetre Zsuzsa megkért, hogy küldjem át a ppt-imet, aztán ha nagyon nem megy másként, ő levetíti a diákoknak. Csütörtökön már a belépés se ment könnyen, mivel kiderült: ha az informatikus adataival jelentkezem be, nem férek hozzá ehhez a kurzushoz (miután ő csúnya módon nem iratkozott fel rá). Kiléptem, beléptem Zsuzsa adataival (ez az egyetem több hét alatt se tudott nekem egy vendég hozzáférést összehozni), és elsőre minden jó volt, még néhány ember fejét is láttam a kis kockákban. (Továbbléptetni nem tudtam, így sose derült ki számomra, pontosan hányan ültek benn az órán). Amikor azonban be akartam kapcsolni a kamerát, a rendszer közölte, hogy nem lehet, mert azt egy másik alkalmazás használja. Először azt hittem, ez megint valami rendszerhiba, kiléptem és Zsuzsa küldött egy másik felhasználói nevet és jelszót (fogalmam sincs, kiét, valamelyik diákra gyanakszom). Beléptem, mire a rendszer közölte, hogy én vagyok a host - eddig azt hittem, Zsuzsa az, de ő megerősített, hogy az ő platformján vagyok belépve. Elküldtem neki a ppt-ket, és ő elkezdte a vetítést, miközben én vadul keresgéltem a gépen, hogy mi lehet az az alkalmazás, ami használja a kamerát. Végül megtaláltam a tettest: a Skype volt az, amelyet délelőtt használtam és azóta bezártam, de a jelek szerint ezt a műveletet ő nem érzékelte. Gyorsan teljesen elpusztítottam, és csodák csodája: megszólalt a kamerám. 20 perc telt el az órából a technikai vergődés miatt.

Macskafordító

András küldte el nekem a cikket, hogy valaki kidolgozott egy applikációt, ami lefordítja emberi nyelvre a macskák beszédét. Ő természetesen már aznap letöltötte. A lelkemre kötötte, hogy mikor este etetem Foltit, ne adjam rögtön oda neki a tálkát a kajával, hogy türelmetlenkedjen és nyávogjon. Így is tettem, ám Folti nem volt hajlandó nyávogni, csak nézett értetlenül a tálkára a kezemben. Végül csak elnyávogta magát - de egészen váratlanul, így Andrásnak nem volt ideje elindítani az appot. A macska orra alá dugta a telefont, Folti azonban erre nem nyávogni kezdett, hanem a telefont szaglászni. Én mindeközben álltam, mint a hülye, kezemben egy tálka szárazkajával. Még ment pár ilyen kör, hogy Folti csak nem nyávogott, aztán mikor igen, akkor meg András nem tudta felvenni. Végül több perc kísérletezés után csak betöltődött Folti hangja az applikációba, és kijött a megoldás: "I am hunting." (Őszintén szólva soha egyetlen macskát se hallottam ilyen hangon nyávogni, amikor vadásznak, pedig minden macskámnak hobbija volt lesben állni - Folti a villamost szokta így figyelni az ablakból.)

Összevetettük eredményeinket a többi cicás ismivel. Más is volt, akinek konzisztensen az "I am hunting" jött ki, Nóra pedig kiakadt, mert Bobtól az "I am hunting" mellett még "Leave me alone" is szerepelt. Tita viszont a boldogságtól repesve töltötte fel Mucat üzeneteit, amelyek csaknem mind azt mondták: "I am in love". Azt hiszem, megvan a megoldás: ez az app nem macskául, hanem Mucatul beszél.

Figaró, Figaró, Figaró, Fiigaró!

A budapesti Cat Caféban is van egy Figaro nevű macska (róla bővebben itt: https://macskamedve.blogspot.com/2020/08/hogy-kerul-macska-az-asztalra.html). Él azonban egy névrokona La Orotavában, mégpedig a Casa Lercano nevű étteremben, ami egy gyönyörű hagyományos balkonos házban található (ezek a koloniális építészet remekei a 16.-17. századból, csak egy-két tenerifei városban maradt belőlük, a legtöbb La Orotavában). Úgy gondoltam, ennek a belső udvara ideális utolsó tenerifei esténk eltöltésére. Belépve rögtön észrevettem, hogy a legkényelmesebb ülőhely (fehér párnázott dívány) a sarokban található - ezt azonban már elfoglalta valaki:

A félfülű macskának - akiről utóbb kiderült, hogy Figarónak hívják - vélhetően ez volt a stabil helye, ugyanis az asztal fölött egy táblán ez szerepelt: "Csst! A negatív emberek ellen bújtam ide." Engem azonban Figaro láthatóan nem tekintett negatív embernek, mert miután elfoglaltunk egy másik asztalt és én odaültem mellé, rögtön hanyatt hengeredett és hagyta magát simogatni, miközben hangosan dorombolt. Eszébe sem jutott kaját kunyerálni bárkitől is az étteremben; végig ott ült a díványán, csak ottlétünk vége fele állt fel, és röviden hozzádörgölőzött a szomszédos asztalnál ülőkhöz. Azután kiment a kapualjba és nézte, jönnek-e új vendégek. Itt búcsúztunk el tőle mi is, és megígértem, hogy következő tenerifei tartózkodásunk során ismét meglátogatjuk. Figaro megint a hátára hengeredett, azután mikor elindultunk kifelé, kikísért minket. Ott ült a járdán az étteremből kiszűrődő fénybe és nézett utánunk, amíg csak el nem tűntünk a kanyarban: