Beszélgetések sütikkel

 Apukámmal videóhívásban voltunk, amikor hirtelen kiszólt:

- Oké, rögtön!

Kicsit meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy van nála valaki, de hamarosan megmagyarázta:

- Cseresznyés sütit sütök, és csörgött az óra.

Hamarosan be is jelentette, hogy elbúcsúzik, mert ki kell szedni a sütőből a sütit (ami vélhetően hasonlóra sikerült, mint a mindmegette képén). Ezért elköszöntem tőle.

- Sziasztok! - mondta András is.

- A sütitől is elköszöntél? De udvarias vagy!

Kevésbé békésen alakult Antonio kapcsolata azzal az enyhén sós, de nagyon finom mandulás rudacskával, amit az egyik túratárs hozott a tegnapi túrára. Antonio sütije ugyanis leesett a földre, mire ő fölvette.

- Eszedbe ne jusson még egyszer ilyet csinálni! - korholta a mandulás rudacskát, majd letisztította és eltette a hátizsákjába.

Félrement labdák napja

 

A Playa de los Charcos strandon, mint az eldia.es képén is látható, van két úszó platform a part és a móló között. András javasolta, hogy ússzuk körbe az egyiket. Amikor már visszafele tartottam, hirtelen egy labdát pillantottam meg magam előtt a vízen. Nyilvánvaló volt, hogy valaki a platformon túl nagyot dobott vagy rúgott rajta, ezt igazolta az a tény is, hogy a platform szélén néhány srác reménykedve várta, hátha visszadobja nekik valaki. Meg is fogtam a labdát és elhajítottam, de túl messze voltam; pár méterrel közelebb került ugyan a platformhoz, de még a vízben landolt. Utánaúsztam, és most már tényleg közel voltam a platformhoz. A fent álló srác már helyezkedett, hogy elkapja a labdát - de épp csak pár centivel ismét elhibáztam. A labda nemcsak a vízbe esett, de ráadásul besodródott a platform alá. Mikor elindultam a part felé, a srácok épp a deszkák között felülről benyúlva próbálták kipiszkálni.

Hazafele menet a közeli kosárlabdapálya mellett vezetett el az utunk, ahol rendszeresen bajnoki mérkőzések zajlanak a piros pólós és a "nem találtunk egyforma pólót, ezért mindenki abban van, amit talált" csapat között. Ezúttal az tűnt föl, hogy egy csomó játékoson nincs cipő; a lábbelik egymás hegyén-hátán hevertek a földön a pálya egyik oldalán.

- Van ilyen speciális alváltozat, amit cipő nélkül játszanak? - tűnődtem el, de rögtön fény derült a rejtélyre. Az egyik játékos ugyanis levette a cipőjét és felhajította a kosárpalánkra. Mint kiderült, a labda fent ragadt a palánkon, és a hoppon maradt játékosok egymás után hajigálták fel a cipőiket, hátha valamelyikkel sikerül lesodorni.

Barriguar

 

Nem könnyű feladat egy zenekari találkozó házigazdájának lenni, hiszen szórakoztatni kell a közönséget, míg az egyik zenekar levonul a színpadról, a következő pedig elfoglalja a helyét. A zenei tavasz műsorvezetőjét, Albertót (akiről ígérete ellenére nem találtam képet a honlapon, ezért a plakátot tettem ide) azonban nem kellett félteni: megragadta az alkalmat, hogy kiélhesse showmani hajlamait. A férfiegészség hetének apropóján a zene áldásos mentálhigiénés hatásairól elmélkedett, majd felszólította a közönséget: osszák meg, milyen zene segít nekik átlendülni a negatív lelkiállapotokon. Egy hölgy a második sorból Alberto ösztönzésére felment a színpadra, és elmondta: élete nehéz perceiben "Barriguar" zenéje mindig örömet okozott neki. Alberto lelkesen bólogatott, hogy Barriguar erre kiválóan alkalmas.

- Ki szereti még Barriguart? - fordult ismét a nézőkhöz. Sok kéz emelkedett a magasba. Nekem fogalmam se volt, kiről van szó, de már megszoktam, hogy a kulturális különbségeknek fontos eleme az, hol milyen zenét hallgatnak, és különösen igaz ez egy olyan gazdag zenei kultúrájú országban, mint Spanyolország (mikor annak idején társastáncoltam, meg voltam győződve róla, hogy a világon maximum 2-3 paso doble szám létezik, itt meg egyetlen koncerten ennél többet adnak elő).

- Mi lenne, ha betennék egy kis Barriguart, és egy fél percre táncra perdülnénk? - vetette fel Alberto, és már kezdett is keresgélni a telefonján. Örültem, hogy végre megismerek egy új zeneszerzőt, de ennél nagyobb meglepetés ért. Ugyanis mikor Alberto a telefonját a mikrofonhoz tartotta, a teremben felcsendült - Barry White.

Tea az anyakirálynővel

 Tegnap vettem citromos kuglófot vacsora utáni desszertnek, de András azt mondta, nem kér, ezért nem bontottuk meg. Helyette megnéztük a Waczak Szálló azon epizódját, amelyben Basil beszór egy borjúszeletet patkányméreggel, de utána az elkeveredik, és a teljes személyzet azon parázik, nehogy megmérgezzék valamelyik vendéget. Mivel a szálloda fekete cicája (akinek a képét az általam frissen felfedezett, de melegen ajánlott cinemacats.com oldalról vettem) megkóstolta az egyik hússzeletet, Polly arra a következtetésre jut, hogy ha az állatkának nem lesznek mérgezési tünetei, az a szelet ehető (afelől senkinek sincsenek erkölcsi aggályai, hogy egy macska által megkóstolt húst szolgáljanak fel). Basilnek viszont mindez nem esik le, ezért nem érti, miért aggódnak a többiek a macska egészsége miatt, amikor vészhelyzet van.

- Hogy hogy van a macska? A macska jól van, az anyakirálynővel teázik!

Természetesen ezt követően azzal ugrattuk a macskát, hogy mennie kell teázni az anyakirálynővel. Az igazi meglepetés azonban akkor ért, mikor nem sokkal később kinyitottam a hűtőt. Döbbenten mentem be Andráshoz (aki mellett az ablakpárkányon ismeretlen okokból egy összemorzsázott tányér állt).

- Te figyelj, a macska tényleg felkészült rá, hogy az anyakirálynővel fog teázni, és levágott egy darabot a kuglófból, hogy ne menjen üres kézzel!

Hogyan ébresszük fel Macskarózsikát?

 Borongós, esős nap kora délutánja volt, így nem meglepő, hogy a Cat Café lakói elsősorban hülyébbnél hülyébb pihenőpózaikat mutatták be a vendégeknek. Íme egy rövid válogatás:

Ilyenkor felmerül a kérdés: van-e valami módja, hogy felébresszük ezeket az alvó Macskarózsikákat? Úgy tűnik, egyes esetekben van megoldás. A fiatal és ezért örökké kíváncsi Leó figyelmét például egy darázs keltette fel, amely az ablakon próbált kirepülni, majd tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Bár a pincérlány a döglött darazsat egy szalvétával megfogta és kidobta, Leó továbbra is lelkesen szimatolt az ablak alatt, vizsgálgatva a hulla hűlt helyét.

Nermál figyelmét kicsit nehezebb felkelteni; amikor megérkeztem, olyan lassan mozgott, hogy már aggódtam, hogy valami baja van. Kiderült azonban, hogy a kaja ígéretére még az öreg macska is megfiatalodik. Először a velem szomszédos asztalra ugrott fel, ahol két lány éppen piadinát evett, és próbálta azt megmenteni Nermáltól. Jómagam ugyan nem kértem ételt, viszont a kávé után fogmosás helyett elővettem a rágómat. Amint meghallotta a műanyag zacskó zörgését, Nermál azonnal ott termett előttem. Természetesen nem adtam neki rágót, viszont eddigre ráébredt, hogy a cipőmön és a táskámon izgalmas szentendrei szagok találhatók. Ezektől annyira belelkesedett, hogy nem is tudta, melyiket szagolgassa előbb, illetve egész izgalmas módon megpróbálta mind a kettőt egyszerre.

Bűn és bűnbánat Las Vegasban

 

Részben a spanyol nyelvterület nagy kiterjedéséből is adódik, hogy bizonyos földrajzi nevek többször is ismétlődnek. Így fordulhatott elő, hogy Granadilla hegyei között a turistaúton egyszer csak egy táblát láttunk „Las Vegas” felirattal.

-          Hurrá, megyünk Las Vegasba! – lelkesedtek a túratársak. Csak Carmen szomorkodott.

-          Már túl öreg vagyok ahhoz, hogy Las Vegasban pénzt tudjak keresni.

-          Amúgy a Holtak Szurdoka is arra van – jegyezte meg David a másik táblára mutatva (ez egyébként nem azonos a Holtak Szakadékával, ahová nemrég Ciprián akarta volt lelökni a túratársakat: https://macskamedve.blogspot.com/2025/04/ciprian-es-az-allatok.html)

-          Szerintem az azoknak van, akik mindenüket elveszítik a szerencsejátékon Las Vegasban.

Nemcsak mi tartottunk a szerencsejátékok városába: két kigyúrt, félmeztelen fickó is megjelent az ösvényen, fejenként egy-egy kutyával. Carlos viszont hirtelen letért az ösvényről a bozótosba.

-          Pedig én a srácok után mentem volna – szomorkodott David (nem derült ki, hogy a srácok vagy a kutyák érdekelték inkább).

-          De itt nincs is út, miért jövünk erre?

-          Lehet, hogy van erre egy barlang.

-          Gondolod?

-          Aha. Oda kell mennünk megbánni a bűnöket, mielőtt Las Vegasban elkövetnénk őket.

-          De figyi, ez nem igazán jó. Mi van, ha több bűnt bánunk meg, mint amennyit aztán elkövetünk?

-          Hát figyelni kell rá, hogy elég sok bűnt kövessünk el!

A túramacska ünnepnapja

 A térképen néztem a buszt, de nem vettem észre, hogy az elágazásnál is van egy megálló, ezért hamarabb szálltam le - Rulof pedig követett, mert azt hitte, a sofőr rosszul tudja a megálló helyét. De végül is csak pár száz métert kellett gyalogoltunk a műúton, ami ilyenkor hajnalban elhagyatott volt. Arra számítottunk, hogy a találkozóhelyen is jó darabig csak mi ketten leszünk, de már ott várt minket Domingo, és hamarosan egy kis szürke cirmos cica is megjelent. Nagyon barátságos volt, összevissza dörgölődzött és bejött velünk a buszmegállóba, ahova behúzódtunk a szél elől. Jesús volt a következő érkező, aki annyira fázott, hogy felvette vastag polár kesztyűjét. Mutattam neki, hogy én is kesztyűben vagyok.
- Nincs a kesztyűdnek ujja - állapította meg.
- Nincs, mert kesztyűn keresztül semmit sem tudok csinálni. Még egy cipzárat se tudok lehúzni.

Hamarosan megjelent Carlos, amin eléggé meglepődtem, mert nem láttam a kocsijukat elhúzni.
- Hoztad a cicádat is? - üdvözölt.

- Ja persze, felszállt velem a buszra. A hátizsákja is itt van valahol. Amúgy nem, lentről érkezett, szerintem itt lakhat a faluban.

- Ez ugyanaz a cica, mint múltkor - mondta Bea. - Amikor bejártuk a túrát, több kilométeren át jött velünk. De tisztára, mint egy kutya, vezetett minket, és olykor hátranézett, hogy miért nem jövünk már. Azt hittem, valami szegény gazdátlan cica, és már azon voltam, hogy hazaviszem, aztán az egyik útkereszteződésnél egyszer csak lekanyarodott és otthagyott minket.

A macskaciri, mintegy demonstrálandó az utakat illető szakértelmét, leült a műút közepére.

- Cica, nem jó ötlet oda ülni, ahol jöhetnek az autók - figyelmeztette Carlos, de a macsek rá se hederített. Ezért odamentem, fölemeltem és a karomban visszavittem a megállóba. Egyáltalán nem tiltakozott, és miután letettem, Rulof hátizsákját kezdte szaglászni.

Sorra érkeztek a túratársak, és mindenki nagy örömmel üdvözölte a cirmákot.

- Hát téged meg hogy hívnak? - szólította meg Francisco.

- Szerintem nem fogja elmondani - véltem. - Nevezzük el!

- Akkor legyen Linda.

Ahogy kezdett felszállni a köd, áttettük székhelyünket az út túloldalán levő kilátóba fotózni. Jesús a mobiljával szerencsétlenkedett.

- Kesztyűben nem működik az érintőképernyő.

- Dehogynem, nézd csak, nagyon egyszerű - vigyorogtam, és ujjatlan kesztyűmben könnyedén lefotóztam a hegyeket, előtérben Linda cicával, aki természetesen követett minket ide is.

Linda egyáltalán nem zavartatta magát a tömeg miatt, sőt azt se vette zokon, hogy Jessica nem vette észre és majdnem belerúgott. Szerencsére kiderült, hogy az egyik túratárs mindig tart magánál egy kis zacskó macskakekszet a biztonság kedvéért, így Linda reggelit is kapott tőlünk.

Amikor elindultunk a túrára, azt vártam, hogy esetleg Linda is velünk tart, de ott maradt a kilátóban. Lehet, hogy a túramacskák ünnepnapokon nem dolgoznak, de az biztos, hogy a mai nap, a sok kedvességgel és simogatással, valódi ünnepnap volt Linda számára.