Betlehem reload

 Nem, nem feledkeztem el a szokásos posztomról a tenerifei betlehemekkel kapcsolatban, amelyekkel lépten-nyomon találkozhatunk köztereken, templomokban, üzletek kirakatában vagy udvarán, sőt még a plázákban is. Vannak közöttük elég szimplák, mint ez a konstrukció egy kirakatban, ami – nyilván épp ezért – le is van értékelve:

A betlehemek többsége ezzel szemben részletesen kidolgozott jeleneteket ábrázol, amelyek azonban ritkán jelenítik meg hitelesen az ókori Izráelre jellemző természeti környezetet és életformát. Mint a korábbi években, idén is találtam jó néhány olyan növényt, amelyeket Amerika felfedezését megelőzően nem ismertek az óvilágban, mint a krumplit, paradicsomot vagy kukoricát.

Tavaly is meglepődve fedeztem fel a disznót a betlehemi jelenetekben, de úgy gondoltam, talán hobbiállat lehetett. Az idei candelariai betlehem azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy itt valami nagyon nem kóser: az egyik szegény malac a mészáros asztalán hever, a másikat pedig már pörkölik.

Nem valószínű, hogy az ókori Betlehemben nyomós kutak lettek volna, de a Canaragua másképp gondolja:

 Szintén a vízzel kapcsolatos kérdés: az egyik betlehem készítői szerint az elsivatagosodás olyan mértéket öltött, hogy a halászhajók már nem vízen, hanem homokon lebegnek a kikötőben:

A városkép tekintetében sem sikerült hitelesen megjeleníteni az ókori Izráelt. Például akkoriban még nem létezett a klasszikus mór építészet.

Kanári típusú emeletes házakból se lehetett túl sok.

Nem is szólva a katolikus templomokról.

Az utóbbi képen egyébként a candelariai bazilika látható, amelyet a 15. században alapítottak, így a Szent Család biztosan nem láthatta, ahogy az előtte lebegő spanyol zászlót sem. A candelariai betlehemben azonban máshol is láthatunk utalást a spanyol uralomra.

Egy orotavai boltos szerint a jászolban szépen berendezett kamra is a Szent Család rendelkezésére állt:

Ebben a változatban a Szűz és gyermeke tagadhatatlanul jobban járt, mint abban az ábrázolásban, ahol valamiért az összes horgász őket akarja kifogni.

Természetesen nemcsak a betlehemekben, hanem egyéb karácsonyi dekorációkban is találhatunk érdekes elemeket. Ez a furcsa állat például valószínűleg a rénszarvas és a jávorszarvas kereszteződése, de annak is elég mutáns.

A kínai boltban a Három Királyok furcsa alakokat öltöttek, egyikük egész Mikulásszerűvé vált.

Arra viszont többünknek sem sikerült rájönnie, hogy ezt a homlokzatot hóemberek vagy pingvinek díszítik-e. Több elem is pingvinre utal, de ugye a karácsony az Északi-sarkhoz kötődik, ott pedig nem élnek pingvinek. De persze ha Donald Trumpnak szabad ezt nem tudni, az orotavai boltosnak is elnézzük, ő legalább nem kapcsol ehhez világhódító terveket.

Heyerdahlnak igaza volt

 Thor Heyerdahl norvég antropológus azon elmélete kapcsán vált híressé, miszerint az ókori Egyiptom lakói papiruszhajóikon eljutottak a Kanári-szigetek érintésével Közép-Amerikába, és például ezzel magyarázható, hogy mindhárom helyen virágzott a piramisépítészet. Heyerdahl maga is megkísérelte papiruszhajón átszelni az Atlanti-óceánt, ami ugyan sok tudós szemében továbbra sem igazolta az elméletét, viszont klassz kis dokut meg könyvet lehetett belőle csinálni.

A minap azonban újabb bizonyítékra bukkantam Heyerdahl elmélete mellett. Ha jobban megnézzük ezt a doboz rizst, egy receptet találunk rajta "guancho rizottó" néven, amely szemmel láthatóan paradicsomot is tartalmaz. Namármost a guancho kultúra hanyatlása gyakorlatilag pontosan egybeesett a kis- és nagybetűs Paradicsom meghódításával (Tenerife pont 1492-ben lett Spanyolország része). Vagyis ha a guanchók használtak paradicsomot, ez azt jelenti, hogy volt kapcsolatuk az amerikai kontinenssel. Na kérem, így kell antropológiai elméleteket bizonyítani.

Registrazion

 Ausztriában COVID-intézkedésképpen továbbra is regisztrálni kell a vendéglátóipari egységekben. Mondjuk ennek kevés értelmét látjuk, mivel nem ismerünk senkit, akit valaha felhívtak volna, hogy vele egy időben COVID-fertőzött ült a kávézóban és légyszi menjen el tesztelni, nem beszélve arról a tényről, hogy be vagyunk oltva. Vannak helyek, ahol nem is vergődnek a regisztrációval, főleg, ha egyedüli vendégek vagyunk. Nem így a MÖMAX-nál, ahol nemcsak regisztrációs papírokat helyeztek el minden asztalon, hanem QR-kódot is, feltüntetve az asztal számát; ez utóbbi egyébként nem mindenhol szokás, úgyhogy többször üldöztük a pincért, hogy mondja már meg az asztalszámunkat. Na, itt nem kellett. András simán beolvasta a QR-kódot, regisztrált, majd közölte a rossz hírt:

- Csak magamat tudtam beregisztrálni. Téged neked magadnak kell.

- Ó, basszus.

- Nem bonyolult, csak beolvasod a QR-kódot.

- Nincs a telefonomon QR-kódolvasó. Törölnöm kellett, mert nem volt elég hely, hogy telepítsem George-ot.

- Ó, George! - sóhajtott András teljesen Lady Agathásan.

- Nem azt, hanem az Erste Bank appját. Egyetlen előnye, hogy lehet rá mondani, hogy "Ó, George!". De mindegy, lényeg, hogy nem tudok QR-kódot beolvasni.

- Ott van egy honlapcím is.

Rámentem a honlapra, beírtam az adataimat, telefonszámomat is beleértve. A rendszer azonban közölte, hogy a regisztráció hibás. András persze meg volt róla győződve, hogy elcsesztem valamit, úgyhogy ő is megpróbálta bevinni az adataimat a saját telefonján, de persze nem sikerült neki.

- Lehet, hogy nem fogadja el a külföldi telefonszámot. 

- Na és mi van, ha két külföldi jön el kávézni?

- Nem tudom. Add meg az enyémet.

Megadtam az övét, amelyre hamarosan meg is érkezett a visszaigazoló SMS, és ezt megerősítve a honlapon megjelent az "Üdvözöljük a 14-es asztalnál!" felirat.

- Akkor tényleg az osztrák telefonszámon múlt. Tanulság: ha Patri jön Bécsbe, nem ide fogunk jönni kávézni.

- Mert amúgy erre a fos helyre hoztad volna?

- Ja nem, persze. De amúgy eleve baromság, hogy miért kell mind a kettőnknek regisztrálni.

- Nem tudom. Talán az a cél, hogy mindkettőnk telefonszáma meglegyen nekik.

- Na de most sincs meg nekik mind a kettőnk telefonszáma!

Táblavédelem

A fehér táblát csaknem teljesen elfoglalta a fekete filccel írt figyelmeztetés: "Légyszi ezen a táblán csak letörölhető filcet használj", mindez két nyelven. Dávid alig tudott egy sarkot elkeríteni magának a szöveg fölött.
- Miért nem törlöd le? - csodálkoztam.
- Igen, ez logikus lépés lenne, csak sajnos a figyelmeztetést nem letörölhető filccel írták...

Döntésképtelenség

Második túranapunk reggelén esett az eső, és egész napra ezt jósolták. Két alternatíva merült fel: a postojnai cseppkőbarlang, illetve egy termálfürdő valahol Ljubljanában. Mivel a csapat többsége nem hozott fürdőruhát és amúgy is mászkálósabb programra készült, szinte mindenki a barlangot választotta, csak Gergő és Lóri nem tudta elhatározni magát. Gergő ugyan a fürdőt preferálta volna, de rábízta a döntést Lórira, aki ugyanolyan tanácstalan volt. Gergő végül azt javasolta neki, dobjon fel egy pénzérmét.
- Na, mi a végeredmény?-kérdeztem, mikor reggeli után fölmentem a szobába.
- Háromszor feldobtam és mind a háromszor barlang jött ki, de még nem tudom-felelte Lóri.
-Bocs, de ha nem hiszel a pénzérmés módszerben, miért csinálod?
- Te nem ismered ezt a palit-vetette közbe Gergő vésztjóslóan. Lóri keresgélni kezdett a pénztárcájában.
- Feldobok egy másik érmét. Szerintem ennek rossz a súlyelosztása-magyarázta. Feldobta, megnézte az eredményt és megkönnyebbülten felsóhajtott: - Na végre, fürdő!

A másik döntéshelyzet visszautazásunk napján állt be. Mi városnézést terveztünk, házigazdáink javaslatára Ptuj városában. Tóni viszont előre leszervezte egy bortermelő ismerősével, hogy hazaútban megtekintik az ő borászatát. Ez két autó utasainak egyértelművé tette a programot, de a harmadik kocsinak döntenie kellett. Persze ez volt az a kocsi, amelyben Gergő és Lóri is utazott.
-Engem annyira nem érdekel a borászat-mondta Gergő utolsó esténken fent a szobában.-Inkább mennénk veletek. Szerintem Roland is hajlik rá, csak Ferit kell meggyőzni.
Neki is álltam Ferit meggyőzni, ami nem is ment nehezen. Ő is egyetértett, hogy egy magyarországi borászatba bármikor szervezhetünk egynapos kirándulást, büszke tulajdonosa is biztos szívesen megmutatja, míg Ptuj azért elég messze van az ilyesmihez.
-Igazából én Ptuj mellett vagyok, csak Gergőéket kell meggyőzni-mondta, mire megnyugtattam, hogy az szerintem sikerülni fog.
Reggel tehát arra számítottam, hogy Gergőék is csatlakoznak hozzánk. Ehhez képest Feri lelkesen bejelentette, hogy persze, ők is a borászatba mennek.
Úgy tűnik, valaki meggyőzte időközben.

A doodle szépségei

Össze kéne jönnünk így az év végén, vetette fel Kövi. Nos, a lányok rögtön csináltak is egy doodle-t, amin bejelölhettük, ki mikor ér rá. A szavazás határideje június 23. vasárnap este volt. Ehhez képest meglepetten fedeztem fel, hogy az első időpont, amire szavazni lehetett: június 23. vasárnap d.u. 17 óra.

Álomcsapda

Egy Blaha Lujza téri bódéban álomfogókat árulnak, az alábbi felirattal:
"Eredeti indián álomcsapda - kocsiba vagy lakásba"
Az előbbi gondolom azok számára, akik a volán mögött alszanak.

Gay Amsterdam

Buta módon itthon felejtettem az Amszterdam térképeimet. Ezért be kellett szereznünk egyet a turistainformációban: az ember bedobott az automatába 2,5 eurót, mire az kiköpött egy gyógyszeresdobozt, abban volt a térkép. (Andrásnak jól jött, bele tudta tenni a gyógyszerét.) Mindezért az árért még vízhatlan se volt, mint az egész napos eső végére megtudtuk.

El akartam menni a meleg könyvesboltba, ami emlékeim szerint egy csatorna partján állt. Csak nem emlékeztem, melyikén. A Homomonumentnél szerencsére találtunk egy meleg információs bódét, ahol a nem túl elhivatott fiúkák teljesen más irányba küldtek, mint gondoltam. Szívem szerint megkértem volna, hogy mutassák meg a melegtérképen, de ez ingyen kissé pofátlanság lett volna, lévén az is 2,5 euróba került, ennyit meg nem akartam kiadni érte.

A zavaros útbaigazítás ellenére odataláltunk a Vrolijkhoz. Persze én a másik boltra gondoltam, de megelégedtem ezzel is. A kedves boltos úriember hagyta, hogy ötvenszer végignézzük az összes könyvet és DVD-t, majd minden vásárlás nélkül megkérdezzük, hogy hol van a közelben meleg kávézó (eddigre már szarrá áztunk és eszünkbe sem jutott tovább városnézni).
-Adok egy melegtérképet, ingyenes-halászta elő ugyanazt a tárgyat, amit a bódéban 2,5 euróért vesztegettek. Még ajánlott is egy új bárt a közelben, aminek Prik a neve, de ez állítólag hollandul mást jelent. Jósága elnyerte jutalmát, mert végül mégis vettem tőle egy Sarah Waters-regényt, majd elindultunk a Prikbe.

Könnyen odataláltunk, mert a csapos fiúk épp akkor hordták ki a kinti asztalokat (bár ennek a felhőszakadásban nem sok értelmét láttuk). Kifejezetten kedves helynek találtuk; Andrást némileg meglepte, hogy a női vécébe tartók pont rálátnak a piszoárra, de nyilván a buzibosziknak is kívántak némi örömet szerezni. A kínálatban stílszerűen rózsaszín sör is szerepelt, ami a belga cseresznyés sör némileg élvezhetőbb változatának bizonyult. András hamarosan azt is megtapasztalta, hogy ha valaki egy melegbárban rózsaszín sört iszik, az nem sokáig marad ivócimbora nélkül:



(A macska amúgy először jólnevelten egy bárszékre ült, majd miután nem vették fel a rendelését, a pultra ugrott és ott kezdett sétálgatni. Ekkor kapta meg a pohár jeget, mire jólnevelten ismét lemászott egy székre.)