Zoom kontra Skype

Tavasz óta pörögnek a Facebookon a sztorik arról, milyen vicces helyzetek alakulhatnak ki online meetingeken. Eddig hallgattam, de most cserében ömlesztve kapjátok a tavaszi zoom meetingek, valamint a tegnap esti Skype-beszélgetés vidám pillanatait. A zoom egyik előnye természetesen, hogy a macskák is részt vehetnek benne. Nem sok olyan zoom meetingen voltam, ahol legalább egy macska ne mászott volna be a képbe (Kriszta fehér állatkája különösen szívesen csinálta ezt). Persze Kristóf is szerette az ilyesmit: egyszer Attila konkrétan frászt kapott, mert azt látta, hogy egy hatalmas macskafej türemkedik be a képernyőre. A zoom másik pozitívuma, hogy különböző háttereket lehet csinálni hozzá. Még tavasszal kért meg egyszer Ádám, hogy sürgősen beszéljünk, mert nagyon ki van borulva (életében először buktatott meg diákot, és szerintem ő jobban a szívére vette, mint a bukott diák). Sajnos pont ekkor fedeztem fel azt a hátteret, amellyel lila cicafüleket és cicabajszot tudtam tenni az arcomra. Azt hiszem, nem igazán illett az alkalomhoz… Patri a nevadai sivatagot állította be háttérképnek, ami szintén vicces eredményeket hozott egy online coworking során. - Patri, te merre jársz? - Én itthon vagyok. - De mi az a sivatag? - Ja, az csak a zoom beállítás. Csaba, te hol vagy? - Kijöttem az erkélyre. - Azta, de jó ötlet az erkélyen dolgozni! - Hát annyira nem jó, mert süti a nap a monitort és nem látok semmit. Patri ezen a ponton elővett egy zsebkendőt, amire – fehér lévén – szintén rávetült a zoom háttér. - Úristen, Patri, te sivatagba fújod az orrod? Nem megy bele a homok? - De igen, elég kellemetlen. A skype-nál ellenben a technika nem lehetőség, hanem akadály, mint bebizonyosodott tegnap este is, amikor az e-színház után Lacival, Olivérrel és Csabával terveztünk skype-olni. Pedig először egész jól ment, Laci rögtön megjelent a képernyőn, meg egyértelműen Olivér is ott volt mellette, csak nem látszott. - Bocsi, én halkan fogok beszélni, mert András már alszik – vezettem fel. Ebből valamiért Olivér azt szűrte le, hogy nekik is fejhallgatót kell föltenni, pedig az ő lakásukban nem aludt András (meg tudtommal senki más se). Amint viszont Olivér bedugta a fülhallgatót, rögtön nem hallott semmit. Laci úgy döntött, újraindítja a hívást. - Te milyen medve vagy? - Jézusom, nem tudod, milyen medve vagyok?! - Valamilyen medve… - Laci, mióta ismerjük egymást és nem jössz rá, milyen medve lehetek? - Macskamedve, ez az. - Ez azt mondja, lépjek ki. Akkor kilépek és visszalépek. Állítólag kiléptem, bár nem tudom, hogy akkor miért láttam Csaba arcát továbbra is a képernyő jobb sarkában. Újraindult a hívás, ami azt a vicces komplikációt eredményezte, hogy csak kettesével láttuk-hallottuk egymást: Laci és én, illetve Olivér és Csaba. Laci a képernyőjét nézegette. - Itt van Macskamedve, itt a Csaba, és itt vagyok én. És még egyszer itt vagyok én – magyarázta Olivérnek, – mert te is én vagyok. - Hú, ez egészen szürrealisztikus. - Kétszer vagyok belépve. – Ismét manipulált valamit. – Most látsz? - Téged nem, de a fiókokat igen – feleltem. - Milyen fiókokat? - Valami fehér. - Szerintem az a ruhásszekrény fiókja lesz. - Mondjuk ez igazából annyira nem fontos. Nagy nehezen összehoztuk, hogy mindenki halljon mindenkit és mindenkinél működjön a kamera. - Most láttok minket? - A lábaitokat látjuk – felelte Csaba. – Fordítsátok át szelfi-módba a kamerát. – Miután ez megtörtént, Csaba mondott volna még valamit, de ezt nem hallottuk. - Csaba, nem hallunk. Lehet, hogy el kéne venni a kezedet a mikrofonról…