Grazi kutyák

Graz állatbarát város: nagyon sok kutyával találkoztunk. Legjobb barátunk egy hosszú szőrű csivava volt, aki az utcánkban lakott egy földszinti lakásban. Egyszer séta közben is találkoztunk vele, de legtöbbször az ablakpárkányon állt és várta az arra járókat. Ha odanyújtottam a kezem, a csivi tiszta izgalomba jött, és vadul nyaldosni kezdte.

A grazi kutyák ezen felül környezettudatosak. Egyszer láttunk egy nőt, aki pórázon sétáltatta a kutyáját - annak a szájában pedig egy előírásosan lelapított üres PET palack volt. Nyilván vitte az újragyűjtőbe.

Közlekedési rejtélyek Grazban

Az Eggenberg-kastélynál szembesültünk azzal, hogy az 1-es villamos helyett pótlóbusz jár. Ezen meg is lepődtem, mert esküdni mertem volna, hogy láttam 1-es villamost a főpályaudvarnál. Mindenesetre felszálltunk a pótlóbuszra, bár menetrendjében gyanúsan nem szerepelt a főpályaudvar. Gondoltuk, valameddig elvisz a pótlóbusz, ott meg majd át lehet szállni a villamosra, mint nálunk szokás. Tény, hogy a pótlóbusz elvitt valameddig - konkrétan a remízig. A sofőr bemondta (egy megállóval hamarabb), hogy a busz remízbe megy, és tényleg be is fordult annak az udvarába és ott tette le az utasokat (nem pedig az előtte levő buszmegállóban, pedig akkor átszállhattunk volna a mögöttünk haladó 85-ösre). A remíz udvarából kisétálva megláttuk a villamossíneket, így beálltunk a megállóba. Mint kiderült azonban, itt nem az 1-es villamos járt, hanem a 7-es. Hogy az 1-es villamos pontosan hol jött le a hegyről, és miért nem azt kötötték össze az 1-es pótlóbusszal, továbbra is rejtély számunkra.



Utolsó túranapunkon a Thalersee nevű helyes kis hegyi tóhoz érkeztünk ki (ez van a képen), és úgy terveztük, itt szállunk fel a 40-es buszra, ami levisz a hegyről. A 40-es busz ritka jószág: egyes órákban egy darab, másokban kettő jár belőle. Mi nem sokkal késtük le a 15.22-est, de szerencsére 15.58-kor is esedékes volt egy busz, így addig kisétáltunk a tópartra. Észrevettünk viszont egy táblát, amely szerint elektromos mikrobusz is visz le a hegyről, ugyanoda, mint a 40-es - sőt menetrendje szerint majdnem ugyanazon időpontokban (15.58 helyett 15.52-kor). Ott is állt a mikrobusz, a sofőrje éppen töltötte és közben mosta le az ablakait. Úgy döntöttünk, megkérdezzük, mennyibe kerül, esetleg érvényes-e rá a grazi napijegyünk. Így is tettünk, mikor beállt a megállóba.
- Ez ingyenes járat - közölte a sofőr, mire beszálltunk, és tíz perc alatt leértünk. András felvetette, hogy talán mostanában ez jár a 40-es helyett, de nem; a 40-est akkor láttuk lejönni, mikor mi már a 85-ösön ültünk (amit azzal lekéstünk volna). Tehát továbbra is rejtély marad, hogy egy olyan hegyen, ahol óránként kétszer jár egy busz, miért jár pontosan vagy csaknem ugyanabban az időpontban egy elektromos mikrobusz is, közte viszont semmi?

Köztéri normák

A földön ültünk a Keplerplatzon és hallgattuk a szakállas csávót, aki "Cats against fascism" feliratú pólóban tolta az antifasiszta rappet.
- Ezen a környéken készült ám a Lázár videója - jegyezte meg Tündi. - Tudod, amiben azt mondta, hogy Bécs bevándorlók lakta részein milyen szörnyű állapotok vannak, rossz a közbiztonság és mindent ellep a szemét.
- Komolyan?
- Aha. Ahogy a vonulás közben élőztünk, mondtam is, hogy nagyon szeretnék szemetet mutatni, de nem látok egy darabot se!
Ebben a pillanatban az italosstandnál álló srác kezéből kicsúszott az üdítős üveg és ezer darabra tört a földön.
- Tessék, látod, csak kérned kell - mondtam Tündinek. - Itt van neked a szemét. Gyorsan videózd le, mert három perc múlva már nem lesz itt.
Nem kellett addig várni; amint ezt kimondtam, megjelent egy fickó hatalmas söprűvel és szemétlapáttal és összesöpörte a cserepeket.

Ami a közbiztonságot illeti, arra sem lehetett panasz: a tüntetés védelmére annyi rendőrt vezényeltek ki, hogy konkrétan a parkoló rendőrautók sorát követve találtam oda a helyszínre. Amikor el akartunk menni boltba, megálltunk a zebránál, ahol piros volt, bár nem jött egyetlen autó sem.
- Ugyan, nincs itt rendőr! - legyintett Tündi rövid várakozás után és átsétált a piroson.

Medvestrand

Tita megállapította, hogy ha velem megy állatokat nézni, mindig dögmeleg van. Már előre sajnáltam a medvéket, akiknek még bundájuk is van, de Tita megnyugtatott:
- Van nekik egy jó kis tó a kifutójukban, abban strandolhatnak. Figyeld meg, mi fogunk irigykedni rájuk.
Igaza is lett. A tóban vidáman úszkáló medvét találtunk.


Más medvék inkább a zuhanyozást választották. Egy elkerített területen volt egy fiatal medve (mint utóbb kiderült, ő pár éve itt született a parkban), akit a gondozó slaggal locsolt. A maci láthatóan élvezte a dolgot, lelkesen kapkodott a vízsugár után és két lábra állva várta a fürdetést.


A Medvepark arról is nevezetes, hogy lehet a medvéket mézzel etetni. Elég sok látogatót láttunk, akik hosszú fakanalakon nyújtották be a maciknak a mézet.

Az egyik ilyen pár, miután elegük lett az etetésből, felajánlották nekünk a mézüket. Mi azonban nem fogadtuk el, ugyanis egész mással készültünk: Tita egy egész kosár sárgarépát hozott, ami egyrészt egészségesebb, másrészt érdekesebb a medvék számára, mert ilyet kevesebbet kapnak. Tita a kerítés fölött dobta be nekik a répákat, én inkább a réseken át. Mindkét esetben a maci odasietett (a mézhez nem mentek oda, ha nem közvetlenül nekik nyújtották), a karmaival felemelte a répát a földről és lelkesen a szájába tette.

-Nem hoztunk almát, pedig az még jobb ilyen melegben - szomorkodott Tita.

A nap folyamán tényleg tetőfokára hágott a hőség. A medvék és a farkasok gödröt ástak maguknak a földbe, hogy hűvösebben feküdjenek. Az egyik farkas sokáig ügyködött egy gödrön, egész szépen kiásta, majd valami dolga akadt kicsit odébb. Egy kollégája csak erre várt: odasietett, kapart egy kicsit a gödrön, majd belefeküdt.


A hőség még az oroszlánokat is megviselte, akik hanyatt fekve döglöttek a kifutó szélén.

-Melyik a Lilike?-kérdezte Tita egy arra járó gondozóról, az elhíresült videóra utalva, amelyen a gondozók véletlenül kiengedték az egyik oroszlánt.
-Ő hátul van - felelte a férfi morcosan. Tita eltűnődve fordult felém.
- Mintha nem örült volna, hogy ezt megkérdeztem...

Értesítjük utasainkat

Szóval abban a hitben voltam, hogy ha négy órakor elindulok Gödöllő főteréről, akkor 5 körül visszaérek Pestre, és akkor még haza tudok menni a Gáborral való találkozó előtt a gluténmentes kekszért, amit direkt neki hoztam Bécsből. Tita ki is nézett egy fél ötös gyorsvonatot, ami félóra alatt bent van a Keletiben. De azért gondoltuk, útba ejtjük a HÉV-megállót is, hátha azzal hamarabb hazajutunk.


Miután a megállóba menet örömmel állapítottuk meg, hogy a "Gödöllő híres szülöttei" plakátsorozatból maga Bürgi díszeleg a főtéren (képünkön), kiértünk a HÉV-hez, és megállapítottuk, hogy két perce ment el. Tita felajánlotta, hogy akkor kivisz az állomásra. Visszaslattyogtunk a kocsihoz, beültünk és elindultunk. Ekkor már negyed volt, és még jegyet is kellett vennem a vonatra, ráadásul a gödöllői állomást átépítik, a jegypénztár egy konténerbe költözött az út túloldalán. Tita kirakott a pénztárnál és elment leparkolni, én egy darabig kerestem a bejáratot, megtaláltam, beviharzottam (szerencsére nem volt előttem senki, nyilván mások se találtak ide) és kértem egy jegyet Pestre.
- Melyikre? - kérdezte a pénztáros.
- A 16.30-asra, ha elérem.
Megkaptam a jegyet, átszaladtam az úttesten, Titával együtt fel a peronra. Elég sokan táboroztak ott (szó szerint: a fiatalok a földön ültek a hátizsákjaik mellett és csipszet ettek), így feltételeztük, hogy a vonat nem ment még el. Hamarosan megszólalt a hangosbemondó:
- Értesítjük utasainkat és a vonatra várakozókat - majd elhallgatott. A vonatra várakozók (akikbe amúgy az utasok is beletartoztak, nem tudom, miért kell ezt mindig külön szedni) kíváncsian várták, hogy miről értesítik őket, de mindhiába. Pár perc után (amikor a vonatunknak már meg kellett volna érkeznie), a hangosbemondó ismét megpróbálkozott.
- Értesítjük - ezúttal csak eddig jutott. Közben láttuk, ahogy a soron következő HÉV szép lassan kihúz az állomásról. A hangosbemondó végre magára talált.
- Értesítjük utasainkat és a vonatra várakozókat, hogy a Hatvan felől Budapestre induló gyorsvonat előreláthatóan 14 percet késik.
Na ez már rosszul hangzott. A csipszevő fiatalok elkezdtek berendezkedni hosszabb időre a peronon. Tita bedobta, hogy ne menjünk-e át a buszpályaudvarra, de egyrészt már megvettem a vonatjegyet, másrészt ki tudja, mikor megy a legközelebbi busz. Úgyhogy megvártam a 14 percet késő vonatot, amely aztán további késést szedett össze a gödöllői szakaszon, 5 helyett fél 6-ra értünk a Keletibe. Épphogy odaértem 6-ra, hazamenni már nem volt időm. Gábor keksze azóta is a fiókban lapul, remélem, legközelebbi látogatásomig nem eszik meg a molyok.

Demonstráció a "nép" bevonásával

A Frauenstreik nevű feminista csoport ezúttal nem a belvárosban, hanem Meidlingben szervezett nőjogi demonstrációt. Ez ugyebár az a munkásnegyed, ahol én is lakom, és ennek a döntésnek nemcsak az volt az előnye, hogy sétálva 10 perc alatt odaértem a helyszínre, hanem az is, hogy így az egyszerű emberekhez is eljutott az üzenet. A Meidlinger Hauptplatzon péntek délután dolgozók siettek haza a munkából, gyerekek pancsoltak a szökőkútban (és a tüntetést felvigyázó rendőrök nem parancsolták őket ki onnan, mint Magyarországon tennék) és nyugdíjasok uzsonnáztak a kávézók teraszán. Ez utóbbiakat aktívan sikerült be is vonni, ugyanis a tüntetés résztvevőinek egy része családi piknikként fogta fel az eseményt: leterítettek egy pokrócot a kőre, és amikor a gyerekek elunták magukat, apuka tollasozott vagy labdázott velük. Egy ilyen alkalommal a labda célt tévesztett és a teraszon ülő néniknél landolt. Ők segítőkészen visszadobták. A labdát elkapó családtag újra dobott, ám a terasz előtt álló csávó elhajolt a labda elől; így az nemcsak megint a nyugdíjasokhoz érkezett, de úgy festett az egész, mintha kifejezetten nekik dobták volna.

A demonstráció programja változatos volt: beszédek és zenei műsorszámok váltakoztak. Igazából szórakoztatás szempontjából nem mindig az utóbbiak nyertek: az amúgy igen lelkes feminista kórusnak még gyakorolnia kell a kórusban éneklést, viszont a kelet-európai vendégmunkások jogaiért felszólaló nő jobb volt, mint egy dumaszínház. Egy overallos fekete csajt kell elképzelni, aki azzal kezdte, hogy folyton megkapja a kérdést: "tudsz esőtáncot járni?" "Már hogy tudnék, vazze, szlovák vagyok!" És így tovább (sajnos nem minden poénját értettem). Beszéde olyan hatásos volt, hogy mikor véget ért, egy hidzsábos anyuka elengedte a babakocsi fogantyúját és lelkesen tapsolni kezdett - miközben a babakocsi szépen továbbgurult a kövezeten. Szerencsére anyuka időben észbe kapott, így nem lett baleset a dologból.

Az afrikai-szlovák előadót természetesen becserkésztük, hogy írjon ő is üzenetet: ugyanis a standunknál üzenetet lehetett hagyni a magyar kormánynak a nők elleni erőszakkal kapcsolatban. Nem kellett csalódnunk benne. A tábla szövege: "Orbán, ne felejtsd el, honnan jöttél."

Wienerberg állatkái

Wienerberg egy aranyos kiserdő Bécs munkásnegyedének a kellős közepén, helyes kis tavakkal, a legnagyobbnak a partján nudista stranddal. (Bár ezt illetően megoszlanak a vélemények: egyszer, mikor András ott járt, megjelent egy rendőr és ráparancsolt mindenkire, hogy vegyék fel a gatyát, mert ez nem FKK. Az ott levők bizonygatták, hogy nemhivatalosan évek óta az, de a rendőrt nem sikerült meggyőzni.) Akkor fedeztem fel Wienerberget, amikor a korlátozások miatt nem volt szabad nem-munkaügyben tömegközlekedni, ez ugyanis a tőlünk gyalogosan is könnyen elérhető futóterepek egyike (Tündihez pedig kifejezetten közel van). Itt láttam Bécsben először lábatlan gyíkot is, a domb egyik ösvényén napozott még valamikor márciusban.

Természetesen a legnagyobb tónál, a Wienerbergerteichnél van a legnagyobb élet. Aki csendre és nyugalomra vágyik, az ne ide jöjjön, mert a békák brekegésétől a saját gondolatait se fogja hallani. A tó madárvilágáról tájékoztató táblák is vannak, amelyek nagyban gazdagították némettudásomat, ugyanis megtudtam belőlük, hogy a kacsa azt mondja: kvak-kvak vagy kvek-kvek, míg a vízityúk (Teichhuhn) a kurr vagy kürr kifejezést használja. Az ezen táblával ellátott partszakaszon egyébként még nem találkoztam se kacsával, se vízityúkkal, viszont az egyik öblöt lefoglalták maguknak a hattyúk:


Persze érthető, hogy kijöttek a parthoz: a tó belső részén nem számíthattak ennivalóra az arra járóktól, mivel tábla figyelmeztet rá, hogy csónakázni tilos. A szabály betartását a varjak felügyelik:


Csak a múlt héten fedeztem fel, hogy a nagyobb tó mellett néhány kisebb is található Wienerberg déli részén. Körbefutottam őket; persze a tavakat nagyrészt eltakarta a nádas meg az erdő, időbe telt, míg találtam egy pontot, ahonnét ráláttam a nyílt vízre. Itt megálltam nézelődni és megállapítottam, hogy már pirul a cseresznye. Nem voltam ezzel egyedül: hamarosan észrevettem, hogy az egyik fán egy mókus üldögél és izgatottan figyeli, mit nézek.


Beszéltem kicsit hozzá, de megunta: leugrott a fáról és beszaladt a közeli vendéglátóipari egység teraszára. Gondoltam, szólok neki, hogy még zárva vannak, de aztán meggondoltam magam. A mókus okos állat, kiszolgálja magát, ha szükséges.