- Kiírok majd egy doodle-t, hogy mikor nézzük meg a filmet – javasoltam.
- Jaj, ne! – sóhajtotta önkéntelenül is Mária, akinek az előző héten a megosztott dokumentum megnyitása okozott problémát.
- Ugyan már, a doodle tök egyszerű. Én nagyon nem vagyok technikai zseni, de még én is tudom használni.
A diákokkal való online kapcsolattartás mellett a technológia a fizikai tanterembe is beköltözött: termünkben laptop és kivetítő is rendelkezésre áll, utóbbihoz távirányítható vetítővászonnal. Raikhan ezen felbátorodva közölte, hogy hozott egy témánkhoz kapcsolódó videót. Rögtön meg is nyomtam a vetítővászon távirányítóját, de nem történt semmi. Felnyitottam a távirányítót és felfedeztem az okot: a két pici elem közül az egyiket valaki eltüntette. Az otthon megszokott módszerrel rögtön a felnyitottam a másik két távirányítót, hogy átpakoljam belőlük az elemeket, de sajnos azokba másfajta kellett, a nagyobb elemek bele se fértek a vetítővászon távirányítójába.
- Sajnálom, Raikhan, csak a táblára fogsz tudni vetíteni – vallottam be. – Nem lehet használni a távirányítót.
- És azok a gombok ott a tábla mellett a falon? – vetette fel Raikhan. Megnyomtam: a vászon leereszkedett.
- Na látod, Mária, én és a technológia…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése