Macskafordító

András küldte el nekem a cikket, hogy valaki kidolgozott egy applikációt, ami lefordítja emberi nyelvre a macskák beszédét. Ő természetesen már aznap letöltötte. A lelkemre kötötte, hogy mikor este etetem Foltit, ne adjam rögtön oda neki a tálkát a kajával, hogy türelmetlenkedjen és nyávogjon. Így is tettem, ám Folti nem volt hajlandó nyávogni, csak nézett értetlenül a tálkára a kezemben. Végül csak elnyávogta magát - de egészen váratlanul, így Andrásnak nem volt ideje elindítani az appot. A macska orra alá dugta a telefont, Folti azonban erre nem nyávogni kezdett, hanem a telefont szaglászni. Én mindeközben álltam, mint a hülye, kezemben egy tálka szárazkajával. Még ment pár ilyen kör, hogy Folti csak nem nyávogott, aztán mikor igen, akkor meg András nem tudta felvenni. Végül több perc kísérletezés után csak betöltődött Folti hangja az applikációba, és kijött a megoldás: "I am hunting." (Őszintén szólva soha egyetlen macskát se hallottam ilyen hangon nyávogni, amikor vadásznak, pedig minden macskámnak hobbija volt lesben állni - Folti a villamost szokta így figyelni az ablakból.)

Összevetettük eredményeinket a többi cicás ismivel. Más is volt, akinek konzisztensen az "I am hunting" jött ki, Nóra pedig kiakadt, mert Bobtól az "I am hunting" mellett még "Leave me alone" is szerepelt. Tita viszont a boldogságtól repesve töltötte fel Mucat üzeneteit, amelyek csaknem mind azt mondták: "I am in love". Azt hiszem, megvan a megoldás: ez az app nem macskául, hanem Mucatul beszél.

Figaró, Figaró, Figaró, Fiigaró!

A budapesti Cat Caféban is van egy Figaro nevű macska (róla bővebben itt: https://macskamedve.blogspot.com/2020/08/hogy-kerul-macska-az-asztalra.html). Él azonban egy névrokona La Orotavában, mégpedig a Casa Lercano nevű étteremben, ami egy gyönyörű hagyományos balkonos házban található (ezek a koloniális építészet remekei a 16.-17. századból, csak egy-két tenerifei városban maradt belőlük, a legtöbb La Orotavában). Úgy gondoltam, ennek a belső udvara ideális utolsó tenerifei esténk eltöltésére. Belépve rögtön észrevettem, hogy a legkényelmesebb ülőhely (fehér párnázott dívány) a sarokban található - ezt azonban már elfoglalta valaki:

A félfülű macskának - akiről utóbb kiderült, hogy Figarónak hívják - vélhetően ez volt a stabil helye, ugyanis az asztal fölött egy táblán ez szerepelt: "Csst! A negatív emberek ellen bújtam ide." Engem azonban Figaro láthatóan nem tekintett negatív embernek, mert miután elfoglaltunk egy másik asztalt és én odaültem mellé, rögtön hanyatt hengeredett és hagyta magát simogatni, miközben hangosan dorombolt. Eszébe sem jutott kaját kunyerálni bárkitől is az étteremben; végig ott ült a díványán, csak ottlétünk vége fele állt fel, és röviden hozzádörgölőzött a szomszédos asztalnál ülőkhöz. Azután kiment a kapualjba és nézte, jönnek-e új vendégek. Itt búcsúztunk el tőle mi is, és megígértem, hogy következő tenerifei tartózkodásunk során ismét meglátogatjuk. Figaro megint a hátára hengeredett, azután mikor elindultunk kifelé, kikísért minket. Ott ült a járdán az étteremből kiszűrődő fénybe és nézett utánunk, amíg csak el nem tűntünk a kanyarban:

Autókölcsönzés á la spanyol lockdown

András emlékezett rá, hol volt az a puerto de cruzi autókölcsönző, ahol három éve béreltünk autót. Igaz, amikor először arra jártunk, zárva volt, de ezt a vasárnapnak tudtuk be. Ezért visszatértünk másnap, hétfőn - amikor is (hivatalos nyitvatartási időben) az üzlet szintén zárva volt, de semmi információ nem volt kitéve, hogy miért, csak egy telefonszám. András el akart menni a garázshoz, hátha most csak az van nyitva, de én inkább úgy döntöttem, felhívom a telefonszámot. Ott egy hölgy jelentkezett, aki elmondta, hogy az iroda zárva van (ezt észrevettük), egy nappal előre kell megrendelni az autót, és akkor odahozzák a szállodához. - De mi nem Puerto de la Cruzban vagyunk, hanem La Orotavában-figyelmeztettem, miközben elképzeltem, amint az autókölcsönzős fickó a felsőváros meredek kis utcáin kanyarog föl. -Ja, akkor a garázsba menjenek érte, ami ott van a parton. Azért mi jobban örültünk volna, ha még aznap autóhoz jutunk, ezért elindultunk másik kölcsönzőt keresni. Találtunk is egyet, ami autókölcsönző plusz turistainformációként hirdette magát. A felirat szerint tíztől volt nyitva, így addig beültünk a szemközti kávézóba. Nem adtunk sok esélyt, hogy a hely kinyit, mert 10-kor még semmi mozgást nem tapasztaltunk, de aztán kiderült: nem mentek csődbe, csak spanyolok. Fél 11 körül megjelent egy középkorú hölgy, mi pedig odamentünk és felvezettük a kérésünket. A hölgy elővett egy kézírásos jegyzéket. - Szeretnének egy Pandát? Négy napra 75 euró. - A Panda tökéletes. A hölgy megvizsgálta a jegyzéket. - Bocsánat, nem lehet, a Panda piszkos. - Fekete foltok vannak rajta? - kérdeztem halkan, miközben a hölgy rá akart beszélni minket a Hyundaira - majd rájött, hogy mégis van egy tiszta Pandája. - Csütörtökön 8-ig vagyunk nyitva, de annál előbb hozzák vissza, fél 8-ig. - Miért nem péntek? - kérdezte András. - Mert négy napra béreljük. - Csütörtök este hozzák vissza, rendben? - mondta a hölgy, aki kicsit összezavarodott, hogy akkor most tényleg négy napot szeretnénk-e. -Kedd, szerda, csütörtök, péntek - sorolta András. - De ma hétfő van. - Ma hétfő van? - Igen. Tegnap volt vasárnap. - A kölcsönzős hölgyhöz fordultam. - Semmi baj, csak a párom nem tudta, milyen nap van ma. - Mire a hölgy is elmagyarázta Andrásnak, hogy ma hétfő van, és a négy nap csütörtökön jár le, és csak akkor tudott leakadni a témáról, mikor megmutattam neki, hogy felírtam az időpontot a határidőnaplómba (az ő kedvéért direkt spanyolul). Ezután következett az a művelet, hogy felírja az adatainkat. Ez eleve a külföldieknek nehézséget szokott okozni, lévén a magyar az egyetlen agyament európai nép, amely mind a nevet, mind a dátumot fordítva írja, mint mindenki más. Ráadásul a hölgy kézzel töltött ki egy hosszú nyomtatványt (András javasolta neki, hogy fotózza le az iratainkat, de ez valamiért nem felelt meg), így a magyar jogosítvány sorait is értelmeznie kellett. - Ez a születési dátum? 2018... nem, az lehetetlen. - Az a kiállítás dátuma - segítettem. Végre nagy nehezen kitöltötte a formanyomtatványt. Ennek annyira örült, hogy majdnem fizetés nélkül odaadta a kocsit, de aztán észbekapott. Még lelkünkre kötötte, hogy sose parkoljunk a járdára, mert ha abban megsérül a kocsi, azt nem fizeti a biztosító, majd utunkra engedett minket. Az egész művelet több mint 20 percbe telt. Az autót megvizsgálva komolyan felmerült bennünk, milyen lehetett a piszkos Panda, ha ez a tiszta - alig láttunk ki az ablakokon. Az első benzinkútnál tehát kértem a kutas bácsitól vizet, hogy lemossam az ablakokat. Azt kábé megértem, hogy most a Covid miatt nem tesznek ki mindenki által használható ablaktörlőt, de ami helyette volt, arra nem számítottam. a bácsi hozott egy nagy locsolókanna vizet, hogy azzal öntsük le a szélvédőt.

Amikor a spanyolok elmentek kávézni

Mikor András kapott három hét szabadságot, az első gondolatunk az volt, hogy elutazunk Tenerifére. Persze először megkérdeztük Manfredot, mi ott a Covid-helyzet. Ő azt felelte, hogy nem kell Covid-teszt a beutazáshoz, csak egy kérdőívet kell kitölteni, hogy vannak-e tüneteink meg jártunk-e élőállat-piacon (??? - szerencsére nem jártunk). Nagy örömmel megvettük a jegyet. Majd azért csekkolásként rámentünk a hivatalos honlapra - amely közölte, hogy november elsejétől kell a koronavírus-teszt a beutazáshoz. Sőt, a légitársaság is küldött egy értesítőt, hogy mindenképp kell a negatív teszt. Manfred továbbra se tudott semmit az egészről, ő azt hallotta, csak november 14-től szigorítanak. Nem értettük a dolgot, de a biztonság kedvéért lefoglaltunk időpontokat a legközelebbi tesztelőközpontban. Ettől azonban még para maradt a dolog, ugyanis a legkorábbi időpont csütörtök reggel volt, mi pedig szombat délután repültünk. Elvileg 2 napon belül küldik meg az eredményt, de amikor legutóbb antitest-vizsgálatot csináltattam, a szombat reggeli teszt eredménye kedd este érkezett meg, tehát ha a vasárnapi szabadnapot levonjuk, akkor se 48 órán belül. Szóval paráztam, hogy mi van, ha nem kapjuk meg a teszteredményt a felszállásig. Írtam a bécsi spanyol követségnek, hogy ilyenkor mi van. Ők visszairányítottak a Kanári-szigetek hivatalos honlapjára, amit már egyszer néztem. Ám lássatok csodát - most már november 1. helyett november 14. szerepelt annak a bekezdésnek az elején, amely kötelezővé teszi a Covid-tesztet. Nyilvánvalóan a korábbi dátum elírás volt - ahogy első spanyoltanárom mondta volt a nyelvkönyvünkben szereplő kihagyások és hibák kapcsán: itt elmentek kávézni, és mire visszaértek, elfelejtették kijavítani. Hát esetünkben a Kanári-szigetek hivatalos honlapjának szerkesztői mentek el kávézni, mindenki más - beleértve a légitársaságokat - pedig tőlük vette az információt.

A vonatlekésés világrekordja

Patri írt a Facebookon, hogy menjünk ma túrázni. Telefonról gyorsan visszaírtam: "Sajnos nekem nem fér bele, el kell érnem a 1720as vonatot :-(" (a pontot valamiért nem sikerült beletenni). Patri válasza: "Az 1720-as vonatot már 300 évvel lekésted, gyere velünk túrázni!"

McKiszolgálás: Azért, mert rossz

Tévedés ne essék: nem akarom az összes bécsi McCafé személyzetét fikázni. Vannak nagyon jó fejek is, mint például az Ober (vagy Unter?) St. Veitnél levő kávézó spanyol pincérnője, vagy az a magyar srác a Hauptbahnhofon, aki, miután megörültem a csokiba mártott kávészemnek, egy egész marékkal adott belőle. Altes Landgutnál kutyabarát a kávézó, legalábbis ahányszor ott jártam, mindig ott ült egy fickó, akinek két kutyája diszkréten az asztal alatt hevert. A hietzingi McCafé azonban jó eséllyel pályázik a legrosszabb bécsi kiszolgálás címre. Amikor először ott jártam, balga módon a pultnál próbáltam rendelni. Hiába ácsorogtam azonban, csak nem jött senki, pedig amúgy a nem-kávézós pultnál senki sem várakozott, és a személyzet hátul kavart valamit. Végre valaki észrevette, hogy ott vagyok, és odajött. Megrendeltem a cappuccinót. Erre a lányka betette a kávét és odahívott egy kollégát - láthatóan segítségre volt szüksége ennek a meglehetősen alapterméknek az elkészítéséhez. *** Mivel a McDonald'snál arra is van lehetőség, hogy egy elektronikus táblán megrendeljük a kaját, majd a pulthoz hívnak, amikor elkészül, legközelebb ezt az opciót választottam. Rögtön az elején jelentkeztek nehézségek, ugyanis a "vissza" gombot olyan magasra tették, hogy nem érem el. Miután átmentem a másik táblához és ott igyekeztem nem követni el hibát, rájöttem, hogy a menü, amit választani szerettem volna, nem szerepel a táblán, úgyhogy hagyhattam az egészet a fenébe és beálltam a pulthoz, így még jobban meghosszabbítva a várakozási időt.*** A nyári menüajánlatok lejártával ismét adtam egy esélyt az elektronikus táblának. Örömmel láttam, hogy már a laktózmentességet is be lehet jelölni. Az ugyan nem volt világos, hogy ha már bejelöltem a helyben fogyasztást, miért kérdez rá ismét, hogy elviszem-e, de úgy voltam vele: ha ennyire erőlteti, üsse kő, kérem elvitelre. Fizettem (a második kártyámmal, mert az elsőt nem fogadta el), megkaptam a 42-es számot és vártam, hogy megjelenjen a pult fölötti kijelzőn. Ott mentek is szépen sorban a számok, hogy 39, 40, 41, közben kiírták, hogy készül a 42-es. Majd hirtelen a 44-es villant fel, készül a 45-ös, mintha a közte elhelyezkedő számok sose léteztek volna. Némileg meglepetten álltam ott, hátha történik valami, ha már egyszer kifizettem a cuccot. Történt is, mert pár perc múlva a pultos kiabálni kezdett, hogy "42-es!" - némileg hasonlóképpen, mint Szlovéniában a tengeri herkentyűs étteremben a téren. Mikor odamentem, közölték, hogy a McCafés pulthoz álljak, és ott hamarosan meg is kaptam a reggelimet - helyben fogyasztásra. Mivel ekkor még meleg idő volt, kint ültem le; ez a gyakorlatban 3 kis asztalt jelent a buszmegálló mögött. Mikor azonban elkészültem az evéssel, újabb nehézség jelentkezett. A kávézó teraszáról az utcára kimenni a buszmegálló melletti keskeny lépcsőn lehetett - csakhogy egy buszra várakozó kerekesszékes bácsi ezt a rést teljes mértékben betöltötte. A teraszon ülő másik fickó is láthatóan erre a problémára keresett megoldást. Én úgy oldottam meg, hogy a buszmegálló esőbeállója és a villanyoszlop közötti keskeny résen préseltem ki magam. Nem tudom, a fickó mit csinált, mert ő szerintem azon nem fért ki. Lehet, megvárta, míg a kerekesszékes bácsi felszáll a buszra.

Alfa generációs macska

2020-ban történt azért pár jó dolog is, így például megszületett Folti von Wieselburg grófnő, aki szeptember végén (a mosonmagyaróvári cicamentők, valamint Patri és Veri hathatós segítségével) ottakringi lakásunkba költözött. Ő tehát már az alfa generáció tagja, ennek megfelelő számítástechnikai készségekkel és érdeklődéssel. Ráadásul meggyőződése, hogy a világ egy nagy játszótér, és minden tárgy azért teremtetett, hogy ő játsszon velük.

Ma reggel például a fejhallgató zsinórjával kezdett el játszani. Erről én igyekeztem lebeszélni, nehogy elrágja vagy valami más kárt tegyen benne. Ő azonban belegabalyodott a zsinórba, és mikor odébb szaladt, az afféle hámként visszahúzta. Meg is ijedt kicsit, de szerencsére nem nagyon, a zsinór pedig ép bőrrel megúszta. 

 Persze legszívesebben velünk játszik, ezért nehezményezni szokta, ha őhelyette munkával töltöm az időt. A minap épp egy word fájlon dolgoztam, Folti mellettem, amikor hirtelen a word megkérdezte, akarom-e menteni a fájlt. Ez így kicsit váratlan volt, de erre a kérdésre mindig igent mondunk, így is tettem. Ekkor legnagyobb meglepetésemre a word bezárult - Folti megnyomta a megfelelő billentyűt, hogy kilépjünk a programból. 

 A legizgalmasabb műveletet azonban a videólejátszóval végezte. Egy olyan dokut fordítok, aminek van rövidebb és hosszabb változata is. A rövidet már lefordítottam, épp a hosszút néztem meg, mielőtt nekikezdek (érdemes először egyben látni a filmet, sok baklövést ki lehet így küszöbölni). Folti persze ott matatott mellettem a billentyűzeten. Egyszer csak a filmlejátszás megállt. Kicsit morcosan néztem a macskára, de újból elindítottam a filmet. Egy-két perc múlva valami gyanús lett. Megnéztem a film hosszát: a rövidebb változatot néztem. Foltinak sikerült visszalépnie a lejátszási lista előző elemére. Majd megkérem, hogy tanítson meg erre a trükkre, mert nekem fogalmam sincs, hogy kell. 

 Az igazság kedvéért azért hozzá kell tenni, hogy nemcsak a macskák legújabb generációja ért a programozáshoz. Már jó 20 éve is van, amikor kétségbeesett üzenet érkezett Linától a listára: a macskája megnyomott valami billentyűkombinációt, amitől fejreállt a képernyő. Lina azt kérdezte, hogy lehet ezt visszacsinálni, mert most éppen úgy ír, hogy fejreállította a monitort...