Hondarríbia strandján vasárnap reggel nem tolonganak a népek. Épp ezért kicsit meglepődtem, amikor a lejárón egy pici fehér kutya száguldott el mellettem, teljesen ignorálva a "kutyát a strandra vinni tilos" táblát. Vártam, hogy ember is követi majd, de nem történt ilyesmi. Felnéztem a sétányra, ahol két idősebb baszk úriember hevesen füttyögött a kutyusnak, akit pillanatnyi ötlettől vezérelve Morzsinak kereszteltem el.
- Morzsi, menj apához! - utasítottam a kisállatot, ő azonban semmi hajlandóságot nem mutatott erre. Helyette a lépcső aljánál ásni kezdett a homokban, majd odapisilt. Kicsit aggódtam, nehogy az én halomba rakott ruháimmal is hasonló akciót csináljon, ezért ismét elmagyaráztam neki, hogy nem én vagyok az apukája, miközben elindultam a tenger felé, aggódó pillantásokat vetve hátrafele. Szerencsére Morzsit nem érdekelték a ruháim, ehelyett lelkesen szaladt a víz felé. A két baszk úriember továbbra is vadul füttyögött a sétányról.
Mikor úszás után kijöttem a vízből, Morzsi vidáman szaladgált a parton, és megérkezett egy idősebb fürdőruhás hölgy is. És itt szeretném kijelenteni, tisztelt bíróság, hogy a szembe sütő nap miatt nem láttam jól a további történéseket, ezért nem állíthatom 100%-os bizonyossággal, hogy mikor az idősebb hölgy besétált a tengerbe, Morzsi odaszaladt a levetett ruháihoz, felemelte a hátsó lábát, és azt a tevékenységet hajtotta végre, amitől korábban a saját ruháimat illetően tartottam. Ezt követően visszaszaladt a lépcsőhöz, még egyszer lepisilte az alsó lépcsőfokot, majd vidám csaholással a sétányt vette célba, hogy csatlakozzon azóta már messzebb járó embereihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése