A srácok éhesek voltak, mikor megérkeztünk, így Ica rendelt egy óriás pizzát. A megérkezett termék azonban alig érte el egy átlagos nagytányér méretét, ráadásul a feltét sem pont az volt, amit kértek. Egy darabig vártunk, hátha a pizzafutár észreveszi tévedését és visszajön, de mindhiába, így végül testvériesen elosztották azt, amit kaptak. Szerencsére volt még rétes, padlizsánkrém és különböző borok, így hamarosan Ica és Tóni csaknem vérre menően összevesztek azon, hogy egy helybéli vállalkozót igaztalanul vádoltak-e meg borhamisítással.
Mikor eljött a lefekvés ideje, Csabával úgy gondoltuk, besegítünk Icának és öntevékenyen kihúzzuk a díványt. Sajnos mint kiderült, nem kihúzni kellett volna, hanem megdönteni, így utána Ica egy csomót küszködött, hogy visszaállítsa eredeti helyzetbe, és csak aztán kezdhetett neki ismét a kinyitásnak.
Tóni reggel 5-re tervezte az ébresztőt, amit már akkor se értettünk, lévén az izsáki busz csak 7-kor indult. Mikor aztán 5-kor csörgött az óra, Tóni álmos hangon fölvetette:
- Még ne keljünk fel!
Aztán persze csak fölkeltünk, és Ica elkezdte házigazdai tevékenységeit végezni: vizet forralt és lefőzte a kávét. Mire az elkészült, Tóni is felkelt már, így kénytelen volt visszafeküdni, hogy Ica ágyba vihesse neki a reggeli kávéját.
Mire kiértem a konyhába, a felforrt víz egy része már a csészékben volt. Sanyi az asztalnál ült és rosszallóan méregette a teáját.
- Mi a baj? – kérdezte Ica.
- Kicsi.
- Hát miért, ez egy bögre!
- Nem. A bögrének függőleges a fala és nagyobb.
A hajnali nyelvi továbbképzés hatására Ica – aki nem iszik se teát, se tejeskávét – kotorászni kezdett a szekrényben és végül talált is egy repiajándékba kapott kupát, amit kis jóindulattal bögrének lehetett tekinteni. Ebbe átöntötte Sanyi teáját, majd a csapból töltött még rá meleg vizet. Ezen meg én borzadtam el, de nem szóltam semmit, elvégre nem az én teámmal csinálták.
A maradék forró vízbe (amiből előbb le kellett önteni, mert túl soknak bizonyult) Ica néhány virslit dobott be. Tónival és velem persze nem számolt, Csabával viszont igen.
- Köszönöm, én ilyen korán még nem tudok enni – tiltakozott Csaba, és rávetette magát az estéről maradt rétesre.
Elkezdtük összepakolni a cuccainkat és azon filózni, hol lehet Attila, akit 5-re hívott Tóni a ház elé (igazából ezt se értettük, mert miért kéne végignéznie, amíg mi összekészülünk?). Miután az összes kinti parkolót végigvizslattuk az ablakból, Icának eszébe jutottak a virslik, de már későn. Az eredetileg hengeres alakú hentesáru úgy szétnyílt, mint a térkép, és a lapos bőrről lógtak le a húscafatok. Sanyi így is megette, de Ica abban hiába reménykedett, hogy bárki másnak megjön az étvágya hozzá. Ezután engem kezdett kritizálni, hogy miért nem figyeltem a virslire, noha több mint 20 éve nem főztem húsból készült változatot.
Attilát továbbra se találtuk, így negyed hét körül elbúcsúztunk Icától, aki még kezünkbe nyomott egy úticsomagot Attilának. Túratársunk érdekében reméltük, hogy nem virsli van benne.
Amikor kiértünk a ház elé, Attila kocsija abban a pillanatban kanyarodott be a parkolóba.
2013. április 7., vasárnap
2013. március 10., vasárnap
Vigyázz, ha jön a Lincoln!
A mozik homlokzatára rövidítve, egymás mellett kiírt filmcímek érdekes kombinációkat adhatnak ki. Még évekkel ezelőttről emlékszem, amikor az "Álljon meg a nászmenet!" és "Az ördög Pradát visel" kombinációjából az Alkotás mozi homlokzatán az alábbi felszólítás sikeredett:
"Álljon meg az ördög"
Most a Művész mozin találkoztam érdekes felirattal, íme:
Tabu nekem Budapest - Lincoln elszabadul"
Úgyhogy mindenki fedezékbe!

Vegetáriánus nyelvújítás
A "the meat of" angol kifejezés azt jelenti, valaminek a veleje, lényegi része. Amikor azonban Elissa ezt próbálta használni a szakdolgozatokkal kapcsolatban, szembesült azzal, hogy saját meggyőződédével és étkezési szokásaival ellentétes a megfogalmazás. Ezért aztán az alábbi megoldást választotta:
-Your fieldwork must be - not the meat, but the tofu of your thesis!

Címkék:
angol,
nyelvészkedés,
szellemességek
2013. március 4., hétfő
A titokzatos idegen
- Mit tudsz a Zsolti új párjáról? – hajolt oda hozzám Laci a színházban.
- Miért, van neki?
- Ezek szerint nem ismered?
- Lehet, hogy ismerem, csak nem tudtam, hogy együtt vannak. Te honnan ismered?
- Sehonnan, de egy új fiatalember ül mellette.
Hátrafordultam (valamiért Zsoltiék öt sorral mögöttünk kaptak jegyet) és szemügyre vettem az illetőt.
- Lehet, hogy láttam már, de nem biztos. Az se biztos, hogy már együtt vannak.
- Igaz, lehet, hogy ez még az ismerkedési fázis. Figyelni kell az interakcióikat, hogy hogyan kommunikálnak egymással.
Erre a tevékenységre mondjuk kevéssé vágytam, főleg, hogy hamarosan egy színdarab készült elkezdődni a színpadon, amelynek során pont Zsoltiékkal ellenkező irányba terveztem nézni.
- Van egy jobb ötletem. Tegyél fel kamerákat a Zsolti lakásában…
- Nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi a részletekre – tiltakozott Laci. – Különben is, láttál te már olyan kamerát, ami egyben gyertyát is tart?
A szünetben aztán Zsolti bemutatta nekünk a titokzatos idegent.
- Ő G. Egyedül ő válaszolt a facebookon.
- Mármint mire?
- Feldobtam az összes ismerősömnek, hogy van egy fölösleges jegyem ma estére, és csak ő jelentkezett érte. Ezért vele jöttem…

2013. február 25., hétfő
Máltai Munkáspárt
Nagyban zajlik a választási hadjárat Máltán. A Munkáspárt különösen kitesz magáért: minden faluban hatalmas plakátok hirdetik irodájukat. A vallettai főhadiszállást ez a tábla ékesíti: "Tourists are welcome." Elgondolkodtam, milyen turistalátványossággal tud szolgálni egy pártiroda. Lefotóztathatod magad az elnökjelölt papírmasé figurája mellett?
Persze az ellenzék sem tétlenkedik. Egyik reklámjukban a munkáspárti vezér két megszólalását vágták egymás mögé, amelyekben ellentmond önmagának (vélhetően; máltaiul van, a szöveget nem értettem). A második megszólalás után megnyúlik az orra, mint Pinokkiónak, mikor letagadta a női bugyiját. Ez a kép óriásplakátokon is szerepel az alábbi angol nyelvű felirattal: "Labour doesn't work."
Ennek ellenére a munkáspárt tényleg mindenhol ott van. Ez akkor bizonyosodott be, mikor a Delimara félszigetre mentünk futni; ez Málta legkeletibb csücske, egy erőmű és egy laktanya díszíti, meg néhány romantikus öblöcske. A laktanyán már messziről láttunk lengedezni két zászlót, ám ebből csak az egyik volt a máltai nemzeti lobogó. Eltűnődtünk, ki foglalhatta el a Delimara-félszigetet (Mdinát például egy zászló alapján a dánok). Aztán mikor odaértünk, kiderült. Természetesen munkáspárti zászló volt, méghozzá a leglepukkantabb, düledező bádogépület mellett.
Noha a politikai tevékenységüket kevéssé ismerem, a magam részéről nem szavaznék a máltai Munkáspártra.

201-es járat
Személyiségteszt máltai buszsofőröknek:
Ön egy falusi úton hajt, amikor azt látja, hogy az út mellett parkoló egyik autó épp készül besorolni ön elé a sávba. Ön:
1. udvariasan megáll és int neki, hogy menjen
2. lelassít és rádudál, mire az visszahúzódik és elengedi önt
x. eddigi sebessége duplájával, dudálva száguld tovább, kis híján elsodorva a kiállni készülő kocsi orrát.
Csütörtöki buszsofőrünk az x-re szavazott, ezért annyira nem sajnáltam, hogy aznap csak rövid időt megyünk vele.
A 201-es járattal viszont volt még találkozásunk, télvíz idején ugyanis ez az egyetlen, ami a sziget déli partja mentén közlekedik, vagyis vele lehet eljutni a különböző újkőkori templomokhoz és társaikhoz. Rendhagyó módon nem Vallettából, hanem a reptérről indul, óránként egyszer. Így aztán pénteken kibuszoztunk a reptérre, és minthogy a következő 201-es csak 11 óra 5-kor volt esedékes, kiültünk napozni. 10 óra 55 körül előresétáltam a megállóba, ahol már egy ideje ott dekkolt egy busz.
-Te, ez a 201-es!-kiáltottam hátra Andrásnak.
-Az előbb még nem az volt. Valami más szám volt rajta.
Odamentem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ő-e a 201-es. (Ez Máltán amúgy is javallott eljárás; találkoztam olyan busszal, akit a kiírás szerint 206-osnak hívtak, de valójában a 210-es volt.)
-Hova akarnak menni?-kérdezte ő.
-Hagar Quimhez-feleltem.
-Rendben van-felelte ő. Ezt igennek vettem és fölszálltunk. Meglepetésemre a sofőr becsukta az ajtókat és 7 perccel a hivatalos indulási idő előtt kihúzott a reptérről.
Azóta is azon gondolkozom: ha a kérdésére egy olyan helyet válaszolok, amerre ő nem jár (pl. kedvenc településnevemet: Hal Far), akkor átcseréli a számokat és odamegy?

Delegálás
Persze, hogy túl sok pizzát rendeltek a tanárok. A maradék szeleteket összecsoportosították két dobozba, és megkérték Franket, hogy vigye fel őket a tanszékre az adminisztrátoroknak. Azután ment mindenki, amerre akart, én például könyvtárba.
A másodikon értem be Franket: a lift előtt beszélgetett Annával, aki arról mesélt, milyen a doktori bizottság vezetőjének lenni.
-Annyira nem sok munka. Az a titka, hogy delegálni kell a feladatokat.
Ekkor érkezett oda a tanszékvezető az idei vendégtanárokkal.
-Majd mi fölvisszük-ajánlották föl Franknek, aki minden tiltakozás nélkül átadta nekik a dobozokat. A tanári kar elvonult, mi ott maradtunk a lift előtt.
-Nagyon jól csinálod a delegálást-dicsértem meg Franket.-Ha így folytatod, egy nap a doktori bizottság vezetője leszel.
-Az a vicc, hogy nem is én csináltam! Először rám delegálták a feladatot, aztán visszadelegálták magukra...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)