A felismerés pillanata

A zöldséges srác végignézett az általam kiválasztott termékeken.
- Vitaminparti lesz?
- Én mindig szoktam zöldségeket enni - feleltem némileg meglepve. - Azonkívül itt kicsit nehéz lett volna nagyon másféléket vennem, lévén ez egy zöldségbolt.
- Ja, ez eddig nem tűnt fel. Azt hittem, kalandpark.

Fedett

A nyári Vizes VB alkalmából történt felújítás során a Hajós Alfréd uszodában táblákat is elhelyeztek az egyes szolgáltatások irányát, illetve helyét mutatandó. A szauna előtt például csinos szürke tábla hirdeti:
"Fedett szauna"

Igaz, hogy még sosem jártam fedetlen szaunában, de valahogy nehezen tudom elképzelni a működését.

Folyóirat

Etelkával csetelünk, hogy miket írjak a számlára.
"És van még egy Tarzan folyóirat 15 ezer."
"Mi a f.om az a Tarzan folyóirat?"
"Ja, Tarzan golyói, csak bekapcsolt az autokorrekt."

Egyszer érek oda időben

Úgy volt, hogy az előadás fél 7-ig tart, és rögtön utána megyek a színházba. Azonban a közönség nagyon nem akart semmit kérdezni az előadóktól (a moderátor szerint azért, mert mindent elmondtak, szerintem azért, mert a többség nem értette), úgyhogy hamarabb befejeződött a program. Még haza is tudtam ugrani letenni a cuccaimat, aztán lesétáltam a Király utcán azzal a jó érzéssel, hogy végre nem utolsó pillanatban esem be valahová.

Az Örkény Stúdiószínházban azóta nem jártam, amióta átkeresztelték. Némi meglepetéssel vettem tudomásul, hogy 6.45-kor még senki sem ácsorgott az épület előtt. Az előtérben voltak ugyan néhányan, de amikor bementem, egy lány utamat állta.
- Elnézést, még nem lehet bemenni. Ők a társulat tagjai, még az előadásról egyeztetnek.
- Igazából én csak vécére szerettem volna bemenni – vallottam be. A lány ezt megengedte. Utána kimentem az épület elé és várakoztam, arra gondolva, hogy ezt se fogják pontosan kezdeni. Hamarosan megjelent néhány lányka, akik simán besétáltak az ajtón, miközben azt találgatták, mire is jöttek. Ezen felbátorodva én is követtem őket. Persze elkapott az előző színházi alkalmazott.
- Elnézést, de mondtam, hogy majd csak 7 órakor lehet bejönni.
- Mások is bejöttek, gondoltam, akkor lehet.
- De ők a társulat tagjai.
- Azok, akik arról beszélgetnek, milyen előadást fognak látni ma este?
A színházi alkalmazott megkereste a renitenseket és őket is kidobta. Tovább ácsorogtam odakint, mire megérkezett András. Közöltem vele a helyzetet.
- Ilyet még nem is hallottam, hogy csak 7-kor lehet bemenni. Akkor nem fogják pontosan kezdeni.
- Viszont nem leszünk sokan – mutattam körbe, mert rajtunk kívül csak az előbb kidobott lánykák lézengtek a környéken.
- És hol vannak a Tóniék? Remélem, nem az Örkény Színházba mentek!
- Hát azt mondta, hogy az Örkény Színház környékén lehet majd tőle átvenni a jegyeket, de pontos helyet nem írt. Szóval lehet, hogy most itt köröz a belvárosban.
Az utcasarkon egy magas, haj nélküli, hátizsákos személy jelent meg, aki épp telefonált. Kizárásos alapon ez csak Hörbi lehetett. Hamarosan oda is jött hozzánk.
- Még nem lehet bemenni, pedig már 7 óra van – tájékoztattuk.
- De fél 8kor kezdődik az előadás.
- Tényleg? – Elővettem a jegyemet és megnéztem. Igaza volt.

Persze fél 8 előtt megérkeztek Tóniék. Elmeséltem nekik, hogy Andrással együtt 7 órára jöttünk.
-Zsolt is parázott az autóban, hogy 5 perc múlva 7 óra és még sehol se vagyunk – vigyorgott Tóni. – Én meg mondtam neki, hogy na és?

Tudathasadásos telefonhívás

Már a metrón ültünk, amikor Anna egyszercsak odafordult hozzám.
- Miért hívsz engem telefonon?
- Hogy én? Dehogy hívlak. Sőt, még vissza se kapcsoltam a telefont - mutattam a sötét képernyőmre. Erre ő is megmutatta az ő telefonját, amelyen tényleg az én nevem világított.
- De az nem a régi számod volt? - kérdezte Dóri, miközben a csöngés elhallgatott.
- Ja tényleg - emlékezett Anna -, tegnap beszéltük is, hogy még a régi számod van benne a telefonomban.
- Igen, mert hívtál és csodálkoztál, hogy nem vettem fel.
- Kinél van most a régi telefonod?
- Szerintem senkinél. Vagyis a készülék maga a szüleimnél, de a SIM kártyát szerintem nem adtam oda. Biztos nem ők hívnak - mondtam meggyőződéssel, magamban tartva azt a gyanút, hogy Anna összekevert valakivel, aki mellé az én számomat írta be a telefonjába. Anna közben megnyomta a visszahívás gombot és odatartotta nekem a telefont.
- Beszélj vele.
- Miért én? Hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem én vagyok az? - de addigra már fölvették a vonal másik végén, így kénytelen-kelletlen beleszóltam. A hívó számomra ismeretlen nevet mondott, ezért visszaadtam Annának. - Valami B. István, beszélj vele te.
Anna szabadkozásából aztán kiderült a turpisság. B. István kapta meg az én régi számomat, miután annak az érvényessége lejárt. Anna tegnap ugyebár felhívta (abban a hitben, hogy engem hív), ő meg kötelességtudóan visszahívta őt...

Kalács

Hét óra negyvenkor keltegetni kezdtem Andrást.
- Elmúlt fél 8, lassan kéne reggelizni, ha nem akarunk elkésni a jógáról.
- Jó. Van kalács - felelte András és átfordult a másik oldalára.
- Az tökjó, de úgy nem tudsz reggelizni, ha nem kelsz föl.
- Van kalács.
- Ezt már mondtad. Most kelj fel szépen és gyere reggelizni.
- Van kalács.
Ezen a ponton feladtam a próbálkozást és kimentem vécére. András persze rögtön felkelt és bekopogott a vécéajtón.
- Van kalács.
Kezet mostam és kimentem a konyhába.
- Jé, nem is mondtad, hogy van kalács!

Gazsi multifunkcionális

A Margitsziget népszerű helyszíne a futóversenyeknek. Amikor megérkeztem, valami jótékonysági verseny szervezői azt hitték, hozzájuk jövök, és lelkesen elirányítottak a nevezési pulthoz. Szerencsére volt eszem és hátramentem, ahol is elsőként Gazsit pillantottam meg a kerékpárjával.
- Csak nem te is futsz?
- Én? Isten ments! - tiltakozott Gazsi, akiről hamarosan kiderült, hogy ő a versenyen kötelező egészségügyi személyzet.Ebben a minőségében azonban akadtak kérdései:
- Jó, hogy én itt most egészségügyist játszom, de van egyáltalán elsősegély-csomagunk?
- Szerintem nincs - felelte Csaba.
- Mert én mondjuk hoztam egy ilyen rugalmas fóliát...
- Leszbikus biztonságos szexhez? - lelkesedtem fel.
- Hülye - torkolt le Gazsi. - Rugalmas kötszert akartam mondani.

Gazsin kívül még egy kívülálló ácsorgott velünk: Selmi, a rendezvény fotósa. Ő már türelmetlenül várta, hogy legyen mit lencsevégre kapnia, így elkezdtük a bemelegítést. Selmi lelkesen fotózta a nyújtásokat.
- De jókat csináltok! Nem tudom, ez a futásnak jó-e, de a kamerának nagyon.

Azt hittem, Gazsi bizonyos pontokon fog csak várni, de nem: tisztjének tekintette, hogy a mezőny legutolsó versenyzőjét kísérje. Ez persze én voltam, lévén egyedüli nőként indultam a hosszabbik távon. Én viszont elég kínosnak éreztem, hogy Gazsi folyamatosan mellettem van. Ezt ő is megérezte, mert lemaradt, és mint kiderült, később olyan távolságból követett, hogy nem vettem észre (pedig többször hátranéztem). Csak a második körnél az uszoda mellett ért utol ismét.
- Hát te? - csodálkoztam.
- Én már a második körömet járom.
- Jé, de meglepő, én is.

Amint beértem, szemerkélni kezdett az eső, ezért bevonultunk a MAC előterébe díjkiosztóhoz. Eddigre Selmi már elhúzott a fallabdásokhoz, de helyette Gazsi vállalta a fotós szerepét. Sajnos a rá jellemző maximalizmussal. Az első díjazottként Évinek ötször kellett megismételnie a kézfogást, mert nem volt elég jó a mosoly vagy a beállítás vagy a fény. Mikor Gazsi végre elégedett volt a végeredménnyel, Csaba végre Évi nyakába akasztotta az érmet is.
- Ja, még csak most jön az érem?!-kapott észbe Gazsi. - Csináld még egyszer, nem tudtam lefotózni! De forduljatok errébb, így nem látni rendesen!
Most már tudom, miért nem Gazsi az egyesület hivatalos fotósa.