Alapanyag

Vadiúj övtáskámhoz az alábbi információt mellékelték:

Alapanyaga: TÁSKA.

Jó tudni.

Gorál fast food és egyéb anomáliák

Tudjuk, hogy a modernizáció már betört a Magas-Tátra elzárt világába is. Amikor megpillantottunk egy lovaskocsit, amelynek hagyományos gorál kocsisa hagyományos népviseletben munka közben mobiltelefonált, legföljebb azon gondolkodtunk el, hogy vajon őrá nem vonatkoznak-e a vezetés közbeni mobilozást tiltó jogszabályok. Azért én mégis meglepődtem kicsit, amikor egy "Goral fast food"-ot hirdető vendéglátóipari egységben kebabot árultak. Igaz, ahol mi ettünk, ott meg lázadó hajlamú levesek fordultak elő, a "vegetarian souprise" ételnév alapján.

A lovaskocsikra visszatérve: ezek ugyebár több tátrai völgyben is közlekednek, de a legnagyobb forgalmat Morskie Oko felé bonyolítják. Itt a biztonság kedvéért ki van írva, hogy "the horses do not follow a predefined timetable"; András rámutatott, hogy ez ezek szerint csak a lovakra és nem a kocsikra vonatkozik, így az utóbbiak esetleg menetrendszerűen indulnak, ló nélkül. (Persze ő nem olvasta a Harry Pottert, különben nem ütközött volna meg annyira ezen a lehetőségen.) A legnagyobb fejtörést azonban egy másik tábla okozta. Ez arra figyelmeztetett, hogy a Tátrai Nemzeti Parkban "visitors should keep to the right and give way to pedestrians." Minthogy én látogatónak és gyalogosnak is tartottam magam egyszerre, skizofrén helyzetbe kerültem; nem tudtam eldönteni, az útnak melyik oldalán kellene mennem...

A jog elmélete és gyakorlata

A jogi tanszék PhD hallgatóinak számítógéplaborjára van kifüggesztve az alábbi szöveg:

"Theory is when you know everything but nothing works.
Practice is when everything works and no one knows why.
In our lab, theory and practice are combined: nothing works and nobody knows why."

Egy termosznyi tea

Reggel én ajánlkoztam, hogy megcsinálom a teát. Mikor azonban először nyitottam ki a termoszt, meglepően sápadt lé folyt ki belőle. Először azt hittem, elfelejtettem beletenni a filtert, ám a megoldás sokkal egyszerűbb volt. Nem töltöttem ugyanis újra a vízforralót, az abban levő víz pedig nem volt elég arra, hogy a filter beleérjen.

Szerencsére András talált magánál egy mentatea-filtert (ne kérdezze senki, miért hordoz ilyesmit a hátizsákjában egy magashegyi túrán), és azt belelógattuk a már nem 100 fokos, de azért még relatíve forró vízbe. Csakhogy maga a víz sem volt sok, ezért kitaláltuk, hogy a turistaháznál feltöltetjük a termoszt teával. Javasoltam, hogy a mentateát azért hagyjuk benne, elvégre a mentás fekete tea is finom. Az én változatom az lett volna, hogy kérünk két teát és a bögréből beleöntjük, de András azt mondta, kérjük egyenesen a termoszba. Persze ez nekem volt problémásabb, lévén nekem kellett megértetni mindezt az idegen nyelveket nem beszélő kiszolgáló személyzettel. De úgy tűnt, értette, mert bólintott és elvette a termoszt, majd a kajánkkal együtt azt is visszaadta. Én ugyan kicsit aggódtam, mert a számlán csak egy adag tea szerepelt, az viszont citrommal, de úgy döntöttem, a citromot még el lehet viselni.

A következő teázásnál kevés citromos teára számítottam a termoszban. Ehelyett egy, még a korábbinál is halványabb lé folyt ki belőle. Kiderült: a büfés - tudván, hogy már van benne tea - egyszerűen ráöntött két adag forró vizet és kiszámlázta egy adag citromos teának.

HÉV pótló

A Battyhányi téri aluljáróban az utasok részletes információkat találnak arról, hogyan közelítsék meg a HÉV pótló autóbusz megállóját. Miszerint: menjenek el az aluljáró túlsó végébe, menjenek föl a Duna-partra vezető lépcsőm, majd forduljanak a tér felé, menjenek át az összes zebrán, vágjanak át a téren, és már ott is vannak. Mennyivel egyszerűbb lenne pedig a közvetlenül mellettük levő lépcsőn fölmenni és tenni 10 lépést!

A pótlóbusz csak Szentlélek térig jár, onnét ismét HÉV-ra szállhatunk. Először már azt hittük, melegfelvonulást rendez a BKV, annyi szalagkordon volt a megállóban. De nem; ezekkel fogták vissza a gyalogosokat, nehogy átszálláskor akkor menjenek át a síneken, amikor éppen jön a HÉV.
Gazsi ezt látva megütközve kérdezte: -És máskor mégis hogy kelnek át a gyalogosok?

A hőségriadó tanulságai autósoknak

Tea nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hármunkat elvisz kocsival. Abban a hitben mentünk ki a parkolóba, hogy az autó egy szép nagy fa árnyékában található. Reggel valóban oda parkolta le, ám a nap járásának köszönhetően az árnyék azóta elvonult, a kocsi szikrázott a napsütésben. Nem meglepő módon szauna jellegű éghajlat csapott meg, amikor kinyitottuk az ajtót.
-Kér valaki egy kis vizet?-vette föl Tea az anyósülés előtt heverő palackot. Belekortyolt, majd felszisszent: -Jaj, megégette a számat!

Nemcsak a víz bizonyult forrónak: átforrósodott a kormány, sőt a kocsiban felejtett napszemüveg is. Amikor a kihajtón egy keresztbe álló taxi merült fel forgalmi akadályként, majdnem belementünk, mert Tea kezét megégette a kézifék, ahogy be akarta húzni.

Egy ponton Tea hátraszólt:
-Valaki vegye le a mentőövet a kutya nyakából, mert nem látok tőle!
Először azt hittem, a hőség befolyásolta agyműködését, ám hátrapillantva kiderült, hogy Tea kislánya egy mentőövet akasztott a bólogató kutya nyakába. Biztos arra az esetre, ha gazdája, nem bírván a kocsiban uralkodó meleget, belehajtana valamely természetes vagy mesterséges állóvízbe.

Erőséta

A kilátó-kápolnához vezető utat erőséta formájában tervezték az alkalom vezetői. Ez azt jelenti, hogy séta közben befogadjuk a minket tápláló energiákat az univerzumból, és erre koncentrálunk. Ja, és persze nem beszélünk. Ez utóbbi okozhat nehézséget viszont, ha nem jelzett úton haladunk. Sára többször is teljesen más irányba indult, egy árokhoz érve pedig Hajni átugrott rajta abban a hiszemben, hogy a túloldalon megyünk tovább. Ugrása túl rövidre sikerült és belecsúszott a sárba, majd konstatálnia kellett, hogy az átkelésre nem is lett volna szükség.



Vezetőnknek, Évának persze volt kulcsa a kápolnához, de nem boldogult vele. Társaságunk egyetlen férfitagja veselkedett neki a zárnak, de nem tudta benne a kulcsot elfordítani. Valaki hátulról poénból benyögte, hogy talán nincs is bezárva. Megnéztük. Persze, hogy nyitva volt.



Lefelé menet újabb feladatot kaptunk: növényeket gyűjteni a mandalához. "Amelyik növény megszólít benneteket, azt tépjétek le és hozzátok magatokkal"-szólt az instrukció. Ez viszont lelassította a leérkezés folyamatát. Katherine növénykeresési projektje során áttévedt a szomszéd veteményesébe. Irma és Ági viszont egy meggyfánál maradtak le (szintén a szomszédé), és elfogyasztották a termés egy jelentős részét.
Mikor Sára szemrehányást tett nekik, Irma így védekezett:
"Azt mondtátok, szedjük le azt a növényt, amelyik megszólít minket. Hát engem megszólítottak a meggyek. Olyan hangzavart csináltak, muszáj volt megennem őket."

Próbáltam értelmezni a válaszát. "Ezek szerint azért etted meg őket, hogy végre csöndben maradjanak?"
"Hát persze."
Ezen ismét elgondolkodtam, majd kissé bizonytalanul kérdeztem meg: "Emberekkel is szoktál ilyet csinálni?"