Dátum

Én: Ma huszonkilencedike van?
Robi: Igen. Ja nem, április!

Politikai kompromittálás

Meg vagyok én áldva ezzel az Ágival. Egyrészt mindig akkor kerül elő, amikor egy rég látott baráttal beszélgetek, de ettől még simán elkezd beszélni hozzám jó hangosan, figyelembe se véve a másik ott levő személyt. Az Élet Menetén is ezt csinálta, amikor Csillával beszélgettem, és azzal se sikerült jó darabig leráznom, hogy folytattam a Csillával kezdett beszélgetést. A napokban meg Kitkával álltunk sorba egy közértben a sajtpultnál, amikor előkerült Ági, és jó hangosn rám köszönt. Ezek után ugyanilyen hangerővel, ám a múltkori esemény nevére némileg pontatlanul emlékezve (bár, mint Kitka utóbb megjegyezte, legalább a magánhangzók stimmeltek), egy zsúfolt bolt kellős közepén ezt kérdezte:
-És a múltkor végig maradtál a Békemeneten?

Úszólecke

Sokal szórakoztatóbb az úszás, ha a szélső sávban oktatás folyik. Kedves emlékem az ELTE uszodájából, amikor Jafcsák tanár úr fel-alá rohangászott a medence mellett és azt kiabálta: "Brekeke! Brekeke!" - ezzel próbálván javítani a mellúszás lábtempón.

Ma a Sportban egy darab kislányt oktatott egy fiatal úszásoktató. Akkor figyeltem fel rájuk, mikor a fickó az alábbi utasítást adta:
-Akkor most először próbáljuk meg levegővétel nélkül!
Akartam szólni, hogy ez esetben a kislány előbb-utóbb megfullad, maga a kislány azonban egészen másban talált hibát. Az oktató ugyanis közben a medence szélén állva próbálta illusztrálni a lábtempót.
-De te csak egy lábbal csinálod!-vetette ellen a kislány.
-Persze, mert nekem a másikon állnom kell!

Diák-tanár játszma

- A házi feladat: a papíron levő instrukciók alapján levelet írni. Szótárt lehet hozzá használni.
- Jaj, de mi pont most festettünk és mit tudom én, hol hevernek a szótáraim!
- Hát ez valóban komoly probléma. Főleg napjainkban, amikor egy darab szótár nem található meg az interneten.
- Na de hát órákba telik, amíg azt kinyomtatom!
- Te ki akarod nyomtatni az internetes szótárat??
- Nem, az egész internetet...

Szamárrá téve

Kis kitérőt tettünk eredeti útvonalunktól, mert Gazsi meg akart mutatni nekünk egy érdekes alakú sziklaalakzatot, amely a Krisztus szamara-kő nevet viseli. Gazsi bejelentette, hogy aki akar, nyugodtan maradhat az elágazásnál pihenni, a többiek pedig kövessék őt és GPS-ét. Ez komoly fejtörést okozott expedíciónk fotósának, Hosszú Gábornak, mert egyszerre szeretett volna enni és fényképezni is. Végül kompromisszumos megoldást választott: odaadta a gépét Áginak azzal, hogy fotózza le neki a sziklát.
- Miért, amikor visszaértünk, nem is lesz már időnk pihenni? – csodálkozott Ági.
- Dehogynem, csak a Gábor kombinál – legyintett Gazsi, bár Hosszú Gábor étkezési sebességét tekintve nekem ez nem kombinálásnak, hanem józan előrelátásnak tűnt.
Gazsi elővette a GPS-ét és elindultunk (másik irányban, mint sejtettem volna). Időről időre megálltunk, Gazsi körülnézett, majd a képernyőre (a helyzet ismerős, ld. egy régebbi, Vizek napja című bejegyzésemet). Ági nem ennyire lassú haladásra számított, ugyanis pisilni szeretett volna. Végül úgy döntött, hogy ha hív a természet, ne várakoztassuk, ezért odaadta nekem Hosszú Gábor gépét és eltűnt a bozótosba. Mi tovább követtük Gazsit, és hamarosan vissza is érkeztünk eredeti kiindulópontunkra. Visszaadtam Hosszú Gábornak a gépét (ha meglepődött is, hogy tőlem kapja meg, nem mutatta). Hamarosan Ági is előkerült, akinek elmondtuk, hogy a szikla nem lett meg.
- Amerre én voltam, ott voltak valami sziklák – jegyezte meg Ági, de senki nem figyelt rá. Helyette többen letámadták azt a házaspárt, akik a völgy aljából közeledtek egy farmernadrágos kutyával. A kutya farmernadrágja gumis derekú és nadrágtartós volt, hátul kis vágással folyó ügyek elintézésének megkönnyítésére. A hölgy elmondta: az állatka rendszeresen kibújt a hámból, mióta viszont azt a farmer nadrágtartójához rögzítette, már nem tud. Gazsi még egy kört tett a GPS-szel, de fölöslegesen. Végül Zsolt fejtette meg a titkot.
- Hát persze, hogy nem találjuk a Krisztus szamara-követ, hiszen Virágvasárnap van! Most vonul be rajta Jeruzsálembe!

Reméljük, Krisztus és a szamara jobban tájékozódtak, mint túránk egy későbbi pontján Gyuri. A Pusztatoronyból leereszkedve megjegyeztem, hogy a túra végén egy ennél is meredekebb ereszkedő vár ránk. Gyuri elgondolkodott, majd felcsillant a szeme.
- Ja, ott a Vadálló-köveknél!
Ki kellett ábrándítanom, hogy nem. Már csak azért sem, mert a Vadálló-kövek a Pilisben van, mi pedig épp a Börzsönyt jártuk.

Oszd meg ételed és italod

Linát először föl sem ismertem, mert rövidebb és szőkébb volt a haja, mint amit megszoktam, az arca pedig nem látszott, mert lehajtott fejjel jött fel a lépcsőn. Hamarosan kiderült, miért: vele jött a kiskorú Dávid, más néven Nanomalac. Amint meglátott minket, ijedten bőjt az anyja szoknyája mögé (ezt amúgy mindig eljátssza, pedig csecsemőkora óta sokszor találkozott már velünk). Lina szerette volna odaterelni az asztalhoz, de Nanomalac elmenekült a vécék irányába. Lina ezután taktikusan a sütispult felé vezette, és a kiskölyök végre hajlandó volt visszajönni az asztalhoz a süti reményében. Amúgy ő járt jól, mert hozzánk csak elég sokára ért ki a pincérnő felvenni a rendelést (egyszer elkaptuk útközben, de azzal védekezett, hogy nincs nála toll). Lina leadta a rendelését:
-Egy cseresznyés teát és egy quiche-t kérek. És nekünk volt a süti is.
-Ja igen, a gyereknek-emlékezett a pincérnő. Linában ekkor tudatosult, hogy Dávid újabb felfedező útra indult a teázóban.
-Ja igen, volt még egy gyerek is-állapította meg, majd követte kisfiát, és negyedórával érkezésük után, némi küzdelem árán, sikerült levennie róla a kabátot.

Én is quiche-t (ejtds: kis) rendeltem, amelynek a neve sajnos beszélő névnek bizonyult, a termék ugyanis alig haladta meg egy átlagos okostelefon méretét. Bezzeg Nanomalac sütije szép nagy és ígéretes volt, ő azonban épphogy csak belekóstolt. A csészéjébe kiöntött gyümölcsteát se díjazta.
-Kéri valaki ezt a teát? -ajánlotta föl Lina. - A Nanónak öntöttem ki, de ő nem ivott bele, úgyhogy nyugodtan.
Zsolti valóban mutatott érdeklődést a tea iránt, Nano azonban abban a pillanatban közbelépett, és gyorsan beleivott a csészébe, nehogy véletlenül valaki másnak jusson. (Hasonló magatartásról ld. A kertész macskája című korábbi bejegyzésemet.)

Valamivel később Lina feladta a kísérletezést, hogy Nanomalacból társasági lényt faragjon, és elbúcsúzott. A süti nagy része még ottmaradt a tányéron. Ráhel rögtön szemet vetett rá, és elmesélte, hogyan fogyasztotta el a közelmúltban is egy frissen távozott vendég maradék sütijét. Mi ezen annyira nem lepődtünk meg, mert ismertük ezt a szokását (ld. a Fejhallgató c. bejegyzést), de Orsi szemöldöke olyan magasra szaladt a homlokán, hogy külső szemlélő frufrunak nézhette volna. Ráhel mindenesetre nem nyúlt még a sütihez, míg Lináék jelen voltak, csak mikor már biztonságosan leértek a lépcsőn (állítólag azért, mert addig ugye még mindig visszajöhetnek megenni). Akkor hevesen elkezdte győzködni a többieket, hogy egyenek belőle ők is, nehogy egyedül maradjon ezzel a passiójával.

Az osztozkodás utolsó esetének szenvedő alanya Kati volt. Ő volt társaságunkban az egyetlen, aki alkoholt rendelt, méghozzá kétfélét (pálinkát és sört). A pincérnő egyszerre hozta ki a kettőt, és miközben a pálinkát az asztalra tette, a sört könnyed mozdulattal beleöntötte Kati ölébe. Mindezt utólag rekonstruáltuk; a gyors történések miatt csak azt láttuk, hogy Kati a nadrágját törölgeti, a többiek meg azzal ugratják, hogy bepisilni sörivás után szoktak, nem előtte. Mindenesetre legalább ingyen kapta a sört (bár távozáskor figyelmeztetnie kellett a pincérnőt arra, hogy ezt az ígéretet kapta).

Istvánnak nem jött össze

Azon már meg se lepődtem, hogy megérkeztemkor István már ott ült a gépe előtt; azon kicsit jobban, hogy kutyája, Csipi, ezúttal nem a sarokba tett rongyon hevert, hanem egy irodaszéken aludt összegömbölyödve.
- Andi ma nincs bent - világosított fel Kriszta; nyilván ezért kapta meg Csipi az ő székét. István elégedetten nézett a képernyőre.
- Tökéletes! - jelentette ki. Udvariasságból én is ránéztem, bár nem láttam át, miért olyan nagy durranás egy kép és mellette az ár. István hamarosan elárulta:
- Tegnap ez a termék még 1 forintba került kedvezményesen, a piaci ára pedig 2 forint volt.
- Mármint ez konkrétan ki is került a honlapra? - értettem meg.
- Ki. Egy egész napig kint volt. Most először basztam el valamit, amióta itt vagyok.

Az angolóra végén éppen összepakoltam, amikor István elhúzott az ajtó előtt.
- Megyek cigizni - jelentette be. Nyomában, mint mindig, Csipi szedte apró lábait. István már a lépcső tetejénél állt, mikor visszafordult.
- Basszus, elfelejtettem a cigit! - és már ment is vissza. Csipi teljesen összezavarodva állt a hirtelen irányváltás miatt, amivel láthatóan nem tudott mit kezdeni. Én viszont elindultam lefelé. Mikor a földszintre értem, Lackó ugrott elő a lépcső alól.
-Bú! - hebegte bizonytalanul. Nemcsak azért lepődtem meg, mert ez igen messze volt az ijesztőtől, hanem mert a gátlásos, csöndes Lackó eddig még nem sütött el irányomban ilyen jellegű poénokat. Ám ha engem meglepett a helyzet, őt még jobban, mert teljesen zavarba jött.
- Azt hittem, István az - magyarázta.
Szegény István, ma még megijednie sem sikerült.