Jó a szlovák a háznál

Szlovák túratársunk, Feri, sok vidám pillanatot szerzett nekünk. Természetesen azt a napot élvezte a legjobban, amikor eltúráztunk a zöld határra. Már odaérkezés előtt, a Bodó-réten örömmel fedezte fel a távolban Kassa lakótelepeit.
- Azért a főteret leszámítva elég ronda hely ez a Kassa – jegyezte meg egy túratárs, mire Feri szemrehányóan nézett rá.

A zöld határon kreatív módon zöld jelzést futtatnak végig. Ez pontosan a határt követi, tehát vannak benne durva emelkedők és olykor elburjánzott bozótosok is, amelyek a turistautat is rendesen benőtték. Ugrattam is Ferit, hogy mennyire nem tartják karban a turistaútjaikat.
- Ez magyar turistaút – vágott vissza teljes joggal. Az út ugyanakkor át-átkanyargott szlovák területre, hol jobbról, hol balról kerülve meg a kilométerköveket. Amikor a szlovák oldalra kerültünk, aggódni kezdtem, hogy ott vannak medvék, de Feri megnyugtatott, hogy átjönnek a magyar oldalra is. Talán ők döntötték ki azt a kilométerkövet is, amely a földön feküdt, bár Ferinek erre más volt az elmélete:
- Ezek biztos az irredenták voltak.

Úticélunk, a Kis-Milic nem egyszerű eset. Egyrészt a környék tele van Milic nevű hegyekkel („Ez milyen Milic?” – kérdezte egyikükre mutatva egy túratárs, mire Gazsi rávágta: „Ez semmilyen Milic”, aztán kiderült, hogy mégis valamilyen Milic). Másrészt a magyar oldalon található Kis-Milic mellett van egy szlovák Maly Milic is, ahova a Milic-nyeregből vezet turistaút; Mariann erre indult el, és kissé ledöbbent, mikor odaérve kizárólag Szlovákia felé vezető turistautakat talált. Ráadásul a Kis-Milicen nem olyan régóta van kilátó, tehát a nagyobb jelzések elkerülik és nem olyan könnyű odajutni, sem onnan vissza az országos kékre. Nem csoda hát, hogy a kilátó tövében egy eltévedt házaspár lépett hozzánk, akik a Nagy-Milicre vezető utat keresték. Hamar kiderült azonban, hogy magyarul nem tudnak. Isteni szerencse, hogy itt van velünk Feri, gondoltuk, és lehívtuk a kilátóból.
- Feri, magyarázd el nekik, hogy menjenek a Nagy-Milicre.
- Közel van, alig 10 perc – kezdett bele Feri – magyarul; szemlátomást nem merült föl benne, hogy oka lehet, ha őt kértük fel a magyarázatra. A másik (magyar) Feri elmagyarázta neki, hogy ezek szlovákok.
- Slovensky? – kérdezte Feri a biztonság kedvéért.
- Ne, cesky – felelték ők, de persze megkapták a magyarázatot, ezúttal már szlovákul.

Telkibánya

Telkibánya aranyos község a Zemplénben, számos érdekes történelmi emlékkel. tehát bőven van mire büszkének lennie, mi mégis némileg megütköztünk az "Amire büszkék vagyunk" táblán, az ugyanis a következő mondattal kezdődött:
"A Telkibányai Református Egyházközség Vártemplomát nem ékesíti orgona."
A szövegből kiderül, hogy utóbb lett orgonája a falunak, de így a jelen idejű kezdéssel némileg elgondolkodtunk, mi mindenre lehet büszkének lenni.

Egy másik büszkeség a kopjafás temető. Gazsi szokás szerint rövid idegenvezetést tartott a kopjafákból, és elmondta, hogy a faragott szimbólumok mind jelentenek valamit. Persze rögtön tudni akartuk, melyik mit. Gazsi erre felhívott egy telefonszámos, és hamarosan jöttek tolmácsolta a telefonból hallott információkat. Azt hittük, van egy kopjafa-szakértő ismerőse, míg ki nem derült, hogy néhány túratárs valamivel lejjebb, a temetőt ismertető táblánál állt, ők olvasták be a szöveget.

A szóban forgó táblát hamarosan mi is megpillantottuk, és ismét felfedeztünk érdekes dolgokat. Például: "A régebbi kopjafákon még fellelhetők az emberi testre utaló arányok is, attól függően, hogy kisgyermek, vagy fiatal, vagy soványabb testalkatú sírhelyet jelölnek." Vagyis a helyi sírhelyeknek testalkata van (mifelénk csak a benne fekvőknek), a nemük viszont érdekesen alakul. A táblán szereplő jelek mellett angolul és németül is fel volt tüntetve a jelentésük. A "vénlány" szónál ezek pontosan fedték a fogalmat ("old maid" - "alteres Mädchen"), a "vénlegény" viszont a tábla szerint angolul szintén "old maid", míg németül "Bachelor". Öröm látni, hogy immár az angol is gendersemleges nyelvvé alakult.

Míg a táblán szórakoztunk, egy középkorú házaspár lépett oda hozzánk és a Szent Katalin-ispotályt keresték, amelyet mi előző nap néztünk meg. Rögtön továbbítottuk is a kérdést a túravezetőnek.
- Merre van a Szent Katalin-ispotály?
- Arra most nem megyünk - jelentette ki szigorúan Gazsi, mire az úriember kicsit megszeppent.
- De itt van egy úr és ő kérdezi - védekezett Tomi. Gazsi észbe kapott, bocsánatot kért és elmondta, hogy az első sarkon forduljanak be jobbra. El is indultak azon az úton, mi pedig lefelé. Ennek során azonban két túratárs gyanúsan az út jobb oldalára húzott.
- Már mondtam, hogy nem megyünk arra! - förmedt rájuk Gazsi, mire a házaspár döbbenten visszanézett, túravezetőnk pedig ismét magyarázkodni kényszerült. Látszott, hogy kínosan érzi magát, zavara azonban csak fokozódott, mikor a következő sarkon megpillantottunk egy jobbra mutató nyilat "Szent Katalin-ispotály" felirattal.
- Itt kellett volna jobbra menni! - hűlt el Gazsi. - Na akkor siessünk, mert ezek előkerülnek és megvernek.

A faluból kifele menet újabb nyilat találtunk, "perlitfolyás" felirattal. Gyanakodva fordultam Csabához.
- Te tudod, mi az a perlitfolyás?
- Nem, de elég ijesztően hangzik.
Szerencsére egy Gazsi-túrán minden kérdéshez azonnal adódik egy szakértő, aki megadja a választ. (Ennek legeklatánsabb példája másnap következett be: miközben arról vitatkoztunk, milyen kígyót láttunk, megállt mellettünk egy autó, kiszállt belőle egy biológus túratárs és fénykép alapján rögtön azonosította az állatot.) Rögtön meg is kerestem Pétert, a geológust.
- A perlitfolyás az súlyos?
- Nagyon - felelte Péter komoly képpel. - És gyógyíthatatlan.

Voldemort és az elveszett úszó

A medencéhez érve kicsit lesokkoltam, a szélén ugyanis egy hosszú fekete köpenybe burkolózott alak állt. Mint kiderült, egy lány volt, hosszú fekete fürdőköpenyben.
- Már azt hittem, Voldemort van ott a parton - sóhajtottam megkönnyebbülten.
- Lehet, hogy ő is jár úszni - vetette fel András.
- Hát amiatt legalább nem kell aggódnia, hogy az orrába megy a víz.
- Bár mondjuk a medencében még nem találkoztam vele.
- Mert máshol igen?
- Persze, ő szedi a jegyeket.

Hosszan gondolkoztunk, melyik sávba menjünk, mert mindegyikben ugyanannyian úsztak. Én végül bejelentettem, hogy elmegyek vécére, addig András nyugodtan menjen be úszni. Miután kijöttem a vécéből, végigmustráltam a sávokat, de egyikben sem találtam senkit, aki Andrásra hasonlított volna.
- Vajon hol lehet? - szólalt meg egy hang mögöttem. Természetesen András állt ott, és szintén a vizet mustrálta.
- Most mit csinálsz? - kérdeztem.
- Nem engem keresünk?
- Te is magadat keresed?
- Hát persze.
- Terápiára gondoltál már?

A k. anyját Stacynek

Semmi bajom a Stacy’s Mum című számmal. Igazából egészen bírom, ezért is vettem fel az mp3 lejátszómra. Ez a kütyü azonban időnként lefagy, és a „véletlenszerű lejátszás” beállításnál is ugyanazt a 3-4 számot nyomatja egymás után. Amikor egy órán belül már negyedszerre hangzott fel a Stacy’s Mum, kezdett elegem lenni belőle és jobb híján átnyergeltem a rádióra. Épp egy Omega-szám végét sikerült elkapnom, majd lenyomták az adó szignálját és felcsendült – na mi? Még szép, hogy itt is a Stacy’s Mum.

Best of kampány 2018

Az idei választási kampányban nemcsak a pártok vetették be magukat teljes gőzzel, hanem a lakosság sem fukarkodott a plakátokra és választási üzenetekre adott visszajelzésekkel. Ezek egy része szervezett formában indult (a Kétfarkú Kutyapárt természetesen élen járt ebben), de sok spontán graffitis is akcióba lépett. Egy rövid válogatás következik, politikai hovatartozástól függetlenül és a teljesség igénye nélkül.

Meglevő plakátokat átalakítani a legkönnyebb feladat. Az "Állítsuk meg Soros jelöltjeit!" plakáton csak egy szót kellett átjavítani az "Állítsuk meg a FIDESZ jelöltjeit!" üzenethez. Egy másik graffitis a DK plakátjainak mondatához fűzött egy megfelelő tárgyat: "Gyurcsánnyal megcsináljuk!" "A csődöt".

A Momentum Mozgalom matricákat gyártott, amelyeket a "Nekünk Magyarország az első!" plakátokra lehet ragasztani, így ebből születtek "Nekünk a stadionépítés/a gyűlölködés/a vejem/Oroszország stb. az első" változatok. Lelkes támogatók ezeket a matricákat a bevándorlóellenes plakátokon is felhasználták, így lett ezekből "Stop Oroszország" vagy éppen - némi nyelvi pontatlansággal - "Stop a vejem".

A buszmegállókban felhelyezett plakátok graffitizésénél, illetve leragasztásánál felmerül az a probléma, hogy ha mozgóplakátról van szó, vagy esetleg az eredetit leszedik, a módosítás az üvegen marad. Ezért a járókelők ugyancsak csodálkozhattak, hogy miért szerepel a Detki keksz reklámján "Oroszország", vagy mitől "Rasszizmus" a Vivicittá futóverseny.

Nemcsak meglevő plakátokat lehet módosítani, néhány kreatív honpolgár saját graffitikkel indult. Ilyen Budakeszin a szokatlanul megengedő "KDNP és FIDESZ rózsafüzérrel Soros ellen - legalább addig sem lopnak", valamint a FIDESZ-párti (és korlátozott antropológiai tudásról tanúskodó) "Orbán vagy Turbán?"

Természetesen a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nyújtotta a legtöbb élményt a humorra vágyó választópolgároknak. Őszinte bánatom, hogy nem abban a kerületben lakom, ahol jelöltjük Klári, a savköpő menyét (jelszava: "Savazz menyéttel!"), bár Marci szerint egy átjelentkezés semmi gondot nem jelentene ennyi választási svindli mellett.


A kétfarkúak színeiben indul még néhány eredeti figura, például Baranya menyében a Komlosaurus (a párt legrégebbi jelöltje), Sopronban Sopron csirkéje ("Ne nézz madárnak" szlogennel), Vas megyében Yoda, a bulldog, Szigetváron pedig Hürrem Szultána. Választási ígéreteik is eredetiek, a hetedik kerületi jelölt például bevezetné a Dunát a Nagykörútra, az ötödik kerületi jelölt pedig, némileg módosítva a párt szlogenjét, ingyen életet és örök sört ígér. És bár a kétfarkúak elsősorban proaktív, és nem reaktív kampányt folytatnak (például illegálisan behatolnak a kórházakba és szappant csempésznek a mosdókba), azért arra is van példa, hogy véleményt nyilvánítanak ellenfeleikről. A hetedik kerületi DK-s jelölt, Oláh Lajos plakátjára például a következő matricát ragasztották: "Szavazzon a kutyára! Megígérjük, hogy mi sem járunk majd be dolgozni, mint a Lajos!"

Ez történetesen egy olyan választási ígéret, amit hajlandó vagyok elhinni.

Kutya nehéz meló a pincérkedés

Veri először úgy gondolta, összegyűjti, ki mit kér, és felmegy a pulthoz, aztán meggondolta magát és inkább fölment szólni, hogy küldjenek egy pincért. Addig is az asztalfőre ült és megnyitotta a rendezvényt.
- Szeretettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött… és a felszolgálót is – tette hozzá, mert a pincér srác ekkor jelent meg az asztal túlsó végénél. Veri beszéde így elhalasztódott, amíg a pincér fölvette a rendeléseket. Akkor szembesült az első nehézséggel, amikor körbejárta az asztalt és visszajutott Evelinhez. Evelin tacskója ugyanis radikális feministaként utálja a férfiakat, így nemcsak heves csaholással reagált a pincér fiú megjelenésére, hanem ugatva egészen a lépcsőig üldözte.

A kutya visszaszerzése után Veri ismét elkezdte a beszédét, amely közben megjelent a pincér srác egy csésze kávéval; ezen kissé meglepődtem, mivel legalább hatan rendeltünk italt. Hamarosan egy pincér csaj is felbukkant, egy bögre teával a tálcáján. A hideg italok egy következő körben jöttek. A pincérfiút láthatóan megzavarta, hogy Juli közben elült az előző helyéről, mert bizonytalanul méregette az üres széket, majd letett eléje egy pohár rosét. Ezt gyorsan elmartam, és felvilágosítottuk, hogy Juli sportfröccsöt kért; ekkor ugyanoda letette a sportfröccsöt, hiába integetett Juli az asztal túlsó végéből. A többi innivalót is kiosztotta, csak egy narancslé maradt a tálcán. Veri – aki ismét félbeszakította a beszédét, mert a poharakkal csörömpölés és a tacskó ugatása miatt úgyse hallottuk – jelentkezett rá, mire a pincér elvette előle az őszilevet és a narancslevet tette le. Az őszilére Kata jelentkezett, mire a pincér elvette előle a nagy, enyhén barnás szénsavas valamit tartalmazó poharat és szerencsétlenül nézett körbe.
- Ez micsoda? – kérdezte Veri.
- Almafröccs.
- Ja, azt én kértem – mondta Veri, és visszaadta a narancslét (azóta rejtély, eredetileg miért fogadta el). Így most a narancslének nem akadt gazdája, de mondtuk neki, hogy tegye le nyugodtan valahová, mert kicsit már sok volt a kutyaugatásból.

Vagy háromnegyed óra múlva Zoli ránézett arra az asztalra, amelynek közepén a narancslé árválkodott.
- Az kié?
- Nem tudjuk. Valaki rendelte, és mondtuk a pincérnek, hogy tegye le.
- Ja, akkor azt én kértem! – örült meg Zoli és elvette a poharat.

A rendező nem gondolt bele

Már korábban is írtam arról, milyen nehézséget jelenthet egy színházban az erkély ("Sóher néző legyen kreatív" című 2010-es bejegyzésemben); ott ugye az előszínpadon játszódó jelenetek az erkélyen ülők számára an bloc kimaradtak. A Radnóti Színház III. Richárd előadásán a földszinten ülők életét nehezítette meg az erkély. A színpadon ugyanis egy többemeletes struktúra állt, és egyes jelenetekben a színészek fölmentek a lépcsőn a felső szintekre - ezeket viszont a földszint hátsó soraiban ülők számára takarta az erkély, így ilyenkor csak a színészek lábait láttuk. Szintén a földszinti nézők maradtak le Buckingham haláláról (bocs a SPOILERt, lesz még), ez ugyanis úgy zajlik, hogy a színpadon álló bérgyilkos lövi le a közönség körében tartózkodó Buckinghamet. Buckingham az erkélyen tartózkodott a közönség köreiben, mi csak a hangját hallottuk lentről.

A rendezőnek nem ez volt az egyetlen érdekes húzása. Például a Rivers nevű szereplő az ő változatában durván raccsol - ennek apropóját nem értettem, mert Rivers amúgy nem komikus figura; talán egyéníteni akarta (bár ezt máshogy is lehet), vagy kihangsúlyozni, hogy nem Richard az egyetlen fogyatékossággal élő az udvarnál (egy vak püspök is feltűnik), de itt is választhatott volna másfajta fogyatékosságot. Az így röhejessé vált Rivers ugyanis meggyilkolása után még egyszer megjelenik, amikor Richard álmában az összes általa meggyilkol(tatot)t ember felsorakozik és megátkozza. A jelenet vésztjósló és hatásos, egészen addig, míg Rivers meg nem szólal:
- Livels vagyok, Licháld, pusztulj!