Pincér gombnyomásra

Milán elmondta, hogy a kávézóban új rendszert vezettek be: a kint ülők az oszlopra elhelyezett gombbal hívhatják a pincért. A jó időre való tekintettel mi is ezt a megoldást választottuk. Először azt hittük, nem működik, mivel a gomb megnyomása után jó darabig nem láttunk pincért, de aztán előkerült egy ismeretlen lányka. Rögtön azt az aljas merényletet követtük el ellene, hogy megkérdeztük, milyen borok vannak. Gyorsan kerített egy borlapot puskának, és azzal mentegetőzött, hogy még csak egy hete van itt. Ez azt mondjuk megmagyarázná, hogy nem ismeri a borkínálatot, azt már kevésbé, miért értetlenkedett, mikor Milán kijelentette, hogy ő nem kér semmit. A semminek csak egy fajtája van, nem kell hozzá itallapot nézni.---------------------------------------------------------------------------------------- Az italok kihozatalára legalább annyit kellett várnunk, mint a rendelés felvételére. Először Gábor kapta meg a korsó sörét, csak úgy az asztalra; a söralátétet a lányka utólag hajította mellé. Miközben a többi italt az asztalra tette, a tálca vészesen ferde szögben billegett a kezében, úgyhogy Réka meg én komolyan aggódni kezdtünk a borunk miatt. Szerencsére éppenhogy nem csordult ki a peremen.-------------------------------------------------------------------------------------------------A pincér távozása után Milán hozzávágta a söralátétet Andráshoz, abban a hitben, hogy itt ez az új nemzeti sport. Ekkor csatlakozott hozzánk Kati, aki szintén rendelni szeretett volna. Gáborral egyszerre nyomtuk meg a pincérhívó gombot (az oszlop mindkét oldalán volt ugyanis), aztán azon tanakodtunk, hogy talán a két gombnyomás lenullázta egymást, tudniillik megint jó idő telt el a pincér megjelenéséig. Mikor Kati sört kért, már előre vigyorogtunk, hogy vele is eljátsszák majd a söralátétes jelenetet. Nem volt ilyen szerencsénk; Kati nem bírta kivárni a kiszolgálást és maga ment be a pulthoz az italáért.

Szomjas makik

Nem vagyok nagy rajongója a sörnek, a narancsos alkoholmentesnek meg pláne nem. Viszont ezt ingyen osztogatták a Deák téren és hideg volt, szemben az én már fölmelegedett vizemmel. A kattakifutóhoz érve a makikat a füves rész közepén találtam, ahol éppen napoztak. Jó időbe telt, míg az egyik elég kíváncsi lett ahhoz, hogy odajöjjön és tőlem pár lépésre leüljön. Egy darabig néztem a narancssárga szemébe és nyugodt hangon beszéltem hozzá, aztán lassan leguggoltam. Ő előrejött, hogy megszimatolja a szandálomat. Valószínűleg ekkor érezte meg a narancsos sör illatát, és teljesen rákattant. Felmászott a térdemre, mintha simogatást lejmoló macska lenne, vékony kis kezével finoman megfogta a csuklómat, és a doboz felé nyúlt. Én a biztonság kedvéért fölemeltem a dobozt és úgy fogtam, hogy a tenyerem eltakarja a nyílását (ugyanis nem gondolom, hogy a makiknak jót tenne az a sokféle E, amit egy ilyen ital tartalmaz). Közben két másik maki is megjelent, és gyakorlatilag közrefogtak. Nyúlkáltak, nyalogatták a sörösdobozt és hagyták, hogy megsimogassam puha bundájukat. Csak a kölyök nem merészkedett közelebb, a korláton tornagyakorlatokat végzett; a felnőttek biztos elmagyarázták neki, hogy az ő korában még nem szabad sört inni. Egy idő után felálltam, mire a makik csalódottan elvonultak. Az első látványosan a szájába vett egy földön heverő, nem túl bizalomgerjesztő gyümölcsöt, és látható undorral rágni kezdte. "Látod, ilyen szart kell ennünk, te meg még azt a kis piát is sajnálod tőlünk!"-mondta a tekintete. Legalább valakinek bejön a Soproni új terméke.

A túrázók, a naptár és a technológia

-Gazsi most hívott, hogy nem tud jönni-fogadott Misi, mikor visszaértem a pénztártól. Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy 10 éves Pilis-térképem alapján tulajdonképpen le tudom vezetni a túrát, az egri várhoz tett kitérő kivételével, mert akkoriban oda még nem vezetett jelzés. Misi rábólintott, aztán elvigyorodott. -Csak hülyéskedtem. Ott a Gazsi.-Utólag jöttem rá, mennyire idióta voltam, hogy bedőltem neki: eszembe juthatott volna, hogy Misinek nincs is mobilja... ------------------------------------------------------------------------------------------------ Gazsinak viszont nemcsak mobilja volt, hanem egy vadonatúj GPS-e is. Azt állította, korábbi hasonló szerkentyűjével ellentétben ebben minden fontos funkció megtalálható (pl. az "ember a vízben" alkalmazás, amire a Pilis közepén biztos nagy szükségünk lesz). Tesztelésképpen először is percekig forgott körbe-körbe az iránytű működését figyelve, utána pedig túra közben is folyamatosan a képernyőt figyelte. Olyannyira, hogy Ági csúfolódva megkérdezte tőle, látott-e egyáltalán valamit a tájból. -Persze-vágta rá Gazsi.-Egy halványzöld háttérben húzódó lila vonalon mentünk. ------------------------------------------------------------------------------------------------------A fantasztikus GPS mégsem volt annyira fantasztikus, mert utána Gazsi félóráig szenvedett az útvonalkeresés funkcióval, majd végül feladta. Előd viszont előadta annak kalandos történetét, hogyan NEM regisztrált be a Eurogames-re. -Március 39-én gondoltam, most már beregisztrálok. -Március 39-én, Előd?? -Jó, akkor április 39-én. Két laptop volt nálam, a nagy céges meg a kicsi sajátom. Rámegyek a nagy laptopon a honlapra, de sehol sem találom a regisztrációt. Villogott ott valami banner, de gondoltam, biztos reklám. Mikor már az összes fület végignéztem, akkor jöttem rá, hogy a bannerre kell kattintani és úgy lehet regisztrálni. Beregisztráltam, már csak a fizetés volt hátra. Csakhogy a céges gépen le volt tiltva a netbankom! Na, végigcsináltam az egészet a kis laptopomon. Amikor a netbankon megcsináltam az átutalást, jött az előreugró ablak, amit le kellett okézni. Csakhogy az ablak nagyobb volt, mint a laptopom képernyője, mozgatni nem lehetett, az "oké" gomb meg a képernyőn kívülre került...-----------------------------------------------------------------------------------------------Az ilyen technikai malőrök alapján nem csoda, hogy többen kissé ügyefogyottnak tartják a túrázókat. Talán annak a fura srácnak is ez járhatott a fejében, aki a HÉV-en mindenáron beszélgetést próbált kezdeményezni utastársaival, Andráshoz ugyanis a következő szavakkal fordult: -Tudod, hogy hosszú a hajad?

Feminista konferencia

A legnagyobb feminista konferencia az előadás mellett a nyelvi bakikból is változatos kínálatot mutatott. Kezdjük rögtön a családon belüli munkamegosztással. -Traditionally, men don’t do the homework. Akkor már értem, miért nem csináltak a férfi tanítványaim leckét. Egy finn lány érdekes infót közölt az általa elemzett médiatermékről: - The online version of the magazine is online. Ki hitte volna? Az utolsó napon pedig azt is megtudtuk, milyen az igazi multikulti. - Indonesia has 35-60 thousand minorities. De ha mindegyiknek külön felelőse van a minisztériumban, egyből megoldódik a munkanélküliség problémája.

Mikroszivar

A Holdudvar szivarlapja részletes információkat közöl minden szivarról: származási hely (ez nagyjából fölösleges, mindegyik Kubából származik), kerület, hossz és persze ár. Az egyetlen kivétel a Cohiba Mini nevű szivar: ennek ára van, vagyis kapható, viszont se körméretet, se hosszúságot nem jeleznek. Lehet, hogy annyira mini, hogy csak mikroszkóppal mérhető?

Hamuvá sült pogácsa vérfantával

Azt tudtuk, hogy a fél 7-es leérkezés nem fog működni, hiszen négyünkből ketten dolgoztak. A leérkezés időpontja még tovább tolódott a lánchídi dugó miatt. Mikor Zalakaros környékén jártunk, Gazsi ránk telefonált. Ekkor úgy kalkuláltuk, hogy 8-ra leérünk. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a többiek még be akarnak ugrani a kanizsai TESCO-ba. Nyolc óra után nem sokkal Gazsi ismét ránk telefonált. 

-Hol a fenében vagytok? Zalakarostól rég ide kellett volna érnetek! 

-Mindjárt ott vagyunk-felelte Előd-, csak elénk ugrott egy TESCO és muszáj volt megállnunk. 

 Olyan sok kiegészítő kaját persze nem kellett venni, mert mint mindig, most is kaptunk ellátást. Peti még pogácsasütést is betervezett a kerti kemencében. Gazsi a túrán föltette a kérdést, hogy ki vállalkozik a kemencebegyújtás feladatára. Csaba és a Colos jelentkezett. 

-Csináltatok már ilyet? 

-Nem, de valahogy majd csak megoldjuk. 

Hazaérkezés után ők ketten lementek a kemencéhez, mi pedig lepakoltunk, zuhanyoztunk, ilyesmi. Utána kimentem a teraszra, ahol kiderült, hogy Sámuelt megtámadta egy Fanta. A vérszomjas üdítő műanyag kupakja aljas módon elvágta segédtúravezetőnk ujját. Azzal mentünk le a kemencéhez, hogy remélhetőleg az ott levőknek semmi baja nem történt. A tűz már vidáman égett odabent: Colosék közölték, hogy három öl fát tettek rá. 

-Melyikőtök ölével mérve?-kérdeztem gyanakodva, mert a két személy magassága közt kb. fél méter a különbség, karjuk hosszában ezzel arányosan. Ők viszont rádobtak még egy tuskót is, hadd égjen.

Visszamentünk a teraszra, ahol Jacko is csatlakozott hozzánk. Ő az egész túrát azzal töltötte, hogy különböző emberektől különböző italokat lejmolt. Most az asztalon álló fél üveg Fanta ragadta meg a fantáziáját. 

-De jó lenne egy kis Fanta! Nem tudjátok, ez közös? 

-Szerintem ez valakié-vélte Péter. Én erősen gondolkozni kezdtem. 

-Igen, valaki itt itta az asztalnál nemrég. De ki is volt az? 

Így töprengtünk még pár percig, mígnem megszólalt Sámuel az asztal sarkán: 

-Hát szép, hogy ennyire nem emlékeztek rám! 

Ekkor jelentek meg Nagymamiék, akiket áthívtunk estére pogácsázni. Mikor megtudták, hogy még több órát kell várni a táplálékra, csalódottan visszamentek a másik faluba, ahol megszálltak. Tovább beszélgettünk, miközben Peti és Sztell vitték ki a pogácsás tepsiket. Úgy gondoltunk, még korai lemenni a kemencéhez, úgysincs ott semmi érdekes. Sajnos így lemaradtunk a nagyjelenetről, amiről a szemtanúk utólag számoltak be. A túlhevített kemencében ugyanis az első három tepsi pogácsa szabályosan lángra kapott. Gyorsan kivették és elfújták őket, de már teljesen megfeketedtek. 

 -Úgy fáj őket így látni!-sóhajtozott Sztell, akiben a velük végzett munka során kötelék alakult ki a pogácsák iránt. Peti tombolt, hogy csak két öl fát kellett volna rátenni. Colos megpróbálta menteni a menthetőt, és hámozni kezdte a pogácsák megégett külsejét:

A következő adag pogácsák, az előbbiekből tanulva, már belül kissé nyersek maradtak. Peti a biztonság kedvéért mindegyik tepsiről megkóstolt egyet. A maradék nagy részét Nagymamiéknak tettük félre reggelre (én azért mutattam nekik néhány égettet is, illusztrációképpen). 

 A mese tanulsága: fő a türelem! Kevés fával talán több idő, míg felmelegszik a kemence, viszont nem kapnak lángra a benne sülő kaják. Vegyünk példát a régiekről, akik nem hamarkodták el a dolgokat. Túra közben például egy hatalmas fa mellett a következő emléktáblát találtuk: "1620-tól 1664-ig Zrínyi Miklós pihent meg e fa alatt."

A barátság ismertetőjele

Vasárnap megyünk Lacival az Állatkertbe szülői értekezletre. Mondtam neki, hogy sajnos vidékről jövök, ezért nem tudom biztosan megmondani, mikor érek oda. -Ó, nem baj, bemegyek én egyedül is!-felelte Laci.-Annyi barátom van az állatkertben! Már mindenki megharapott, aki megharaphatott. Remélem, tőlem azért nem várja el a barátság ilyen jellegű bizonyítékát...