Kell egy kis áramszünet

Kezdés előtt még gyorsan elmentem vécére. Épp ott ültem, mikor egy kattanás, és minden elsötétült körülöttem.

A kinti hangokból megállapítottam, hogy mások sem tapasztalnak fényt az irodában, ezért megpróbáltam emlékezetből megkeresni a WC-lehúzót (a másik oldalon volt, mint gondoltam) és kimentem a folyosóra. Tamás és Eszter már a villanyóra-szekrénynél voltak és mobillal bevilágítva vizsgálták a biztosítékokat, ám arra jutottak, hogy nem azokkal van a probléma.
- Az egész házban nincs villany - közölte Attila, miután kinézett a körfolyosóra.
- Biztos? Ott mintha látnék valami fényt - mutattam a falra.
- Az csak a szemközti házból vetül át.
- Nincs valahol gyertya? - kérdeztem. - Jani régen mindig tartott. - Meg is vizsgáltam a szekrény tetejét, ahol Jani annó tartotta őket, de sehol semmi. - Esetleg a kamrában?
- Megnézem - bólintott Tamás, és elkezdte keresni az íróasztalon a kamrakulcsot, majd rájött, hogy valószínűleg benne van a zárban. Elindult a kamra felé, majd hangos csattanással nekiment a hallban az asztal sarkának.
- Jaj bocs, nem szóltam, hogy kivittük az asztalt a hallba! - mondtam riadtan. A kamrában sokmindent találtunk, csak gyertyát nem.
- Nem kell, jó lesz ez így sötétben is - mondta Évi. Ezért Tamás és Eszter - akiknek asztali számítógép kellett - örömmel nyugtázták, hogy vége a munkanapnak és elmentek. Én még behoztam a teámat - közben nekimentem ugyanannak az asztalnak, amelynek két perccel korábban Tamás - és elkezdtük a meetinget.

Két és fél óra múlva, mikor eljött a szünet ideje, még mindig sötétben ültünk. Nekem kezdett egyre gyanúsabb lenni a dolog; reggel ugyan olvastam a hírekben, hogy Óbuda több részében nem lesz villany, de egyrészt nem Óbudán voltunk, másrészt a szemközti ház fényei bevilágítottak. Egy áramszünet sem szokott ilyen sokáig tartani. Ezért amikor felálltam, kezembe vettem a flashlightomat és kimentem a körfolyosóra. A szomszéd ajtaja mögül egyértelműen villanyfény szűrődött ki. Kinyitottam a villanyóraszekrényt: a számos kapcsoló közül a legszélső állt csak lefelé. Felkapcsoltam, és az irodát elborította a villanyfény.

A szerelem zsákutca?

Milyen aranyos, hogy Budapesten csináltak egy Ámor utcát.
Na de miért pont egy zsákutcának kellett ezt a nevet adni??

Fejetlenség

A buszon mellettem ülő lányka biológiát tanul. Füzetébe belepillantva látom az emlősök jellemzőit. Testfelépítésük: fej, nyak, törzs, farok. A "fej"és "nyak" szavak között finoman átsatírozva az "és" szócska. A kislány időben észrevette, hogy a legtöbb emlősnek feje szokott lenni.

Hogy használja-e, az már más kérdés; nem biztos, hogy ez igaz arra, aki a következő feliratot helyezte a TESCO polcán egy péktermék alá: "Burgonyás durum cipő".

Amúgy le volt értékelve, biztos azért, mert már csak fél pár maradt belőle.

Mindennek van határa, kivéve Budapestet

Budaörsre leérve túratársaim csalódottan és némileg hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a budapesti BKK-bérlet itt már nem érvényes.
- És akkor lehet jegyet venni a buszon?
- Azt hiszem, igen.
- De az akkor Budapest-bérlettel olcsóbb, ugye?
- Szerintem nem. Vannak környéki jegyek, de azokat a buszon nem lehet kapni, csak néhány jegypénztárban.
- De érvényes a bérlet! – kiáltotta Mariana, aki már a megállóban volt. – Itt van, látszik a menetrendből, hogy ez budapesti busz.
Megpróbáltam elmagyarázni, hogy a budapesti busznak nem a teljes vonalán érvényes a budapesti bérlet, de ezt nehéz volt értelmezniük. Shane – aki elég régóta itt él és már megszokta, hogy elfogadja a logikátlan dolgokat – új megoldással állt elő.
- Mennyire van messze lesétálni a Decathlonig?
- Eléggé, miért?
- Onnan már érvényes a Budapest-bérlet.
- Nem, onnan sem.
- Dehogynem. A múltkor onnan jöttünk, mutattuk a sofőrnek a bérletet és elfogadta.
- Akkor nem nézte meg jól, de elvileg onnan sem érvényes. Csak Budapest határától.
- És az közel van oda?
- Nem, még baromi messze.
A további vitát megelőzte, hogy megérkezett a busz (így az a kérdés is eldőlt, hogy felmenjünk-e a Törökugratóra). A társaság egy része ugyan nem akart felszállni a sárga járműre, merthogy a BKK-busz az kék, de mikor én jó példával jártam elől, nem mertek leszakadni és követtek. Én rendes kislány módjára kilyukasztottam környéki jegyemet és hátramentem. A többiek felkészültek rá, hogy jegyet kell venniük. A sofőr viszont láthatóan nem készült fel arra, hogy egy csomó külföldinek kell majd jegyet eladnia. Marinának még adott (neki bérlete sem volt), amikor azonban Shane felmutatta a budapesti bérletét, szó nélkül felengedte, ugyanúgy a többieket is.
- Na ugye, hogy érvényes a Budapest-bérlet!- diadalmaskodott Shane, én meg halkan megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez igazából a sofőr magánvéleménye volt. Időközben felszállt Kristóf is, aki magyar is volt meg bérlete sem volt, mégse vetettek vele jegyet.
- A sofőr megkérdezte, hogy „maga is velük van?” Mondtam, hogy igen, erre felengedett!

Sokcsillagos kávézó

Még egész enyhe volt az idő, az emberek szívesen üldögéltek a kávéházak teraszán. Mi is megtettük volna, csak sajnos már nem volt szabad asztal. Nem mintha hely nem lett volna; a Gellért teraszának 70%-a üresen állt, csak az egyik sarkában zsúfolódott össze néhány asztal. Mivel azonban a fennálló térre mozgósítható asztalt nem találtunk, inkább bementünk. Kárpótlásul a helyiség hátulsó sarkában az ablak mellett foglaltunk helyet, hogy legalább lássuk a napfényben fürdő pesti oldalt.

A dekoráció az 50-es években játszódó magyar filmeket idézte (és vélhetően azóta nem is újították fel). A zongorista enyhén hamisan játszotta a „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád” című számot. Ennek (macskaváltozatú) utolsó sorát - „De hát én azért vagyok, hogy te ne is legyél!” - a pincérek magára vehették, mert egyáltalán nem kerültek a mi irányunkba. Pedig a fal mellett is ült egy társaság, mellettünk a sarokban pedig egy lovaglócsizmás hölgy a lányával. Húsz perce várakoztunk már, mikor a szintén a hátsó részben ülő, ám a pincérekre rálátó nyugdíjas úriemberek heves integetéssel magukra vonták a figyelmet. A pincér felvette a rendelésüket és már menni készült, mikor a másik társaság figyelmeztette, hogy ők se tudtak még rendelni. Ja meg mi se.
 Még nem járt erre senki? - csodálkozott a pincér, és egy „ajaj”-jal nyugtázta, hogy nem. Így hirtelen jó sok rendelést kellett fölvennie, ráadásul a szomszédos társaság egyik tagja erősen habozott a választott tortát illetően és többször variált. Mindenesetre reméltük, hogy most már viszonylag hamar kapunk valamit, mert tea hiányában a vérnyomásom ijesztően zuhant lefelé.

A megrendelt holmik elég sokára érkeztek, és a tea árához képest nem volt túl nagy választék, de legalább kaptunk valamit. Sőt, András még pohár vizet is, pedig forró csoki mellé nem szoktak adni. A rejtély magyarázatához hozzájárulhat az az infó, hogy a lovaglócsizmás hölgy viszont nem kapott vizet a kávéja mellé. Amúgy a forró csoki néven szereplő tárgy kakaónak bizonyult.

Miután direkt mindketten kimentünk a mosdóba, hogy megtekintsük az útba eső giccsboltot, idejét láttuk elindulni. Pincért persze ismét nem láttunk, és már felvetettem a pultnál fizetést, mire végre előkerült (a másik társaság bizonytalan tagjának hozta a második tortaszeletet). A lovaglócsizmás hölgy intett neki, hogy fizetni szeretne, mi meg intettünk, hogy mi is. A pincér bólintott, eltűnt, majd megjelent egy számlával, amit le is tett – a lovaglócsizmás hölgy asztalára. Miután ő fizetett, mi hiába integettünk, a pincér ügyet sem vetett ránk és otthagyott.
-Hát ez szuper-jegyeztem meg. - Mégis hány óra múlva tudunk majd fizetni?
-Ne aggódjanak – szólt oda a hölgy a szomszéd asztaltól. - Velem fizettette ki a magukét is.

Óramegbeszélés identitásválsággal

Eszter nem volt ott a megbeszélt időpontra, Dávid és Réka viszont igen, ezért pár perc várakozás után úgy döntöttük, hogy elkezdjük. Az első mondat után azonban gyors egymásutánban két sms is érkezett a telefonomra.
„Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter” - szólt az első, majd rögtön utána egy másik: „Bocs, az előzőt nem neked szántam.”
Ez már önmagában is elég meglepő volt és elgondolkoztam, hogy Eszter hány helyre ígérkezett el ugyanarra az időpontra, amikor ismét megérkezett az első sms: „Késni fogok, kezdjétek el nélkülem. Eszter.”
Mindjárt megkapom újra azt, hogy nem nekem szánta – jósoltam, de nem így lett. Helyette egy olyan tartalmú üzenet érkezett, miszerint Eszter teljesen össze van zavarodva, és rákérdezett, hogy én vagyok-e én. Erre írtam egy megnyugtató választ, hogy igen. „Jó, mert két néven voltál benne a telefonomban, és az egyik nem te voltál.”
Ez így elég rejtélyesnek hangzott, de szerencsére pár perc múlva megoldódott a rejtély, Eszter ugyanis felhívott, hogy nyissam ki az iroda ajtaját, mert a kapun bejutott, de azon nem sikerült. Mikor már álltam volna föl, örömmel fölfedezte, hogy az ajtó is nyitva van, és a segítségem nélkül is bejutott. Ekkor derült fény a megoldásra: A telefonszámom a saját nevemmel és Dóriéval is szerepelt, ez a felismerés zavarta össze Esztert.

Végre nekikezdhettünk az óratervezésnek. Szerencsére a meghívó tanár levele is megérkezett a csoportról, ám Dávid némi csodálkozással olvasta fel a telefonjáról az alábbi információt:
„Előző órán foglalkoztak homofóbiával és heteroszexizmussal.”
Őszintén reméltük, hogy ez nem gyakorlati óra volt...

Nyakbamacska

Van valami a levegőben az elmúlt pár napban, amitől a macskák különösen barátságosak lettek. Tegnap Solymáron találkoztam egy érdeklődő cirmoskával. Rövid szemezés után odajött hozzám a garázstetőn, kidugta a kerítésen a fejecskéjét és simogatást kért. Amikor megkapta, vadul dorombolni kezdett, dagasztott és törleszkedett, mancsaival pedig sűrűn elkapta a kezemet. Mivel láthatóan a házhoz tartozott, kitörési kísérleteit igyekeztem visszaverni, ám egy ponton nem voltam elég szemfüles: amikor leejtettem vizesflakonom kupakját, kiugrott és szaglászni kezdte. Visszaraktam a garázstetőre, de ő átmászott a vállamra. Először az egyikre, aztán körbemászott a nyakam körül, végül a bal vállamon telepedett le, fejjel a hátam felé. Szerencsére ekkor kinyílt a ház ajtaja és kilépett rajta a macska gazdája.
- Visszaadom a macskát – ragadtam meg az alkalmat gyorsan, és áttettem válldíszemet a garázstetőre. A férfi Bonifácként üdvözölte a kisállatot, aki szerencsére rögtön érdeklődve felé indult.

Ma ellenben Pilisszentkereszten sikerült macskáznom. A fekete macska egy vékony vaskorláton ült, és mikor meglátott, kötéltáncos-mutatvánnyal felém sétált. Hamarosan ő is vad dorombolásba fogott, viszont Bonifáccal ellentétben a karmait is használta, aminek kevésbé örültem. Ezek alkalmazásával mászott fel a vállamra is, majd körbetekeredett a nyakam köré. Tettem vele pár lépést, de nem zavarta.
- Mintegy sálként funkcionál – jegyezte meg András, aki közben a műholdjelet kereste. Nekem elég kényelmetlen volt kissé előrehajtott fejjel állni, továbbá érzékeltem, hogy ha nem lépek valamit, sose indulunk el túrázni.
- Segítenél leszedni? – kértem. András leemelte a nyakamból a cicát, aki meglepő módon nem tanúsított ellenállást, és letette a földre.