Táblavédelem

A fehér táblát csaknem teljesen elfoglalta a fekete filccel írt figyelmeztetés: "Légyszi ezen a táblán csak letörölhető filcet használj", mindez két nyelven. Dávid alig tudott egy sarkot elkeríteni magának a szöveg fölött.
- Miért nem törlöd le? - csodálkoztam.
- Igen, ez logikus lépés lenne, csak sajnos a figyelmeztetést nem letörölhető filccel írták...

Fogkrémkupak

- Tudnál adni egy kis fogkrémet? - lépett be hozzám Lóri a fürdőszobába. - Az enyémet már elcsomagoltam.
- Persze - feleltem, és megpróbáltam két kézzel megoldani azt, hogy egyszerre fogjam a fogkrémet, a kupakot és a saját fogkefémet. Nem jártam sikerrel, így a fogkrém kupakja beesett a mosdóba és a lefolyóban landolt. Megpróbáltam kiszedni onnan, de épphogy a szélét értem csak el. Lóritól kértem segitséget, de ő sem tudta kiszedni. Annyit viszont elértünk az ügyködésünkkel, hogy a kupak mélyebbre süllyedt és beállt vizszintesen, teljesen elfedve a lefolyónyilást.
- Kinek vannak hosszú ujjai?- töprengtem hangosan és rögtön meg is találtam a megoldást. Ádám szerencsére épp átvágott az udvaron.
- Ádám, tudnál segiteni? Szükségem van rád, mert olyan szép hosszú ujjaid vannak. És ez nem az, amire gondolsz - tettem hozzá gyorsan, mert Ádám elég meglepettnek tűnt. Bejött és ő is megpróbálta kimenteni a fogkrémkupakot, de neki se sikerült: a cucc rendesen beszorult a lefolyóba. Következő ötletként behoztam egy kést a konyhából és azzal próbáltam kihalászni: a kés éle befért ugyan mellé, de kihúzni nem sikerült.
- Szerintem nem kés kellene, hanem villa - vetette fel Lóri, és rögtön be is hozott egy villát, ami ugyanúgy nem járt sikerrel.
- Nincs más hátra, szét kell szedni a csövet - jelentette ki Lóri.
- Muszáj? Akkor mindent elborit a viz.
- Mi lenne, ha alufóliával fednéd le a fogkrém tetejét? - dobta be Ráhel, mire elmagyaráztam neki, hogy elsődleges problémám nem a fogkrém jövője, hanem az a tény, hogy eldugult a mosdó. Ezzel kimentem és szereztem egy vödröt. Mikor visszaértem a fürdőszobába, Lóri óvatosan letekerte a két csőszakaszt összekötő elemet - és szerencsére pont ott akadt meg a fogkrémkupak. Igy ki tudtuk venni anélkül, hogy árvizet csináltunk volna.

Pezsgőbontás

Apám a névnapomra vett egy kis, 2 decis pezsgőt. Ebéd után elővette és elkezdte kibontani. A csomagolást még csak-csak lehámozta, de nem sikerült kihúznia a dugót.
- Adjatok egy kést! – mondta végül.
- Az evőeszközös fiók előtt állsz – jegyeztem meg némileg meglepve.
- Nem olyat, olyan nagyot.
Nem nyugtatott meg az opció, hogy apám egy hatalmas disznóölő késsel próbálkozzon kinyitni a pezsgőt. Végül valami kisebb kést talált, de ezt se sikerült a dugó alá becsúsztatnia.
-Nem lecsavarós? – ötlött fel bennem. Apám ekkor adta fel a késes próbálkozást és elővette a dugóhúzót. Nagy nehezen belenyomta a pezsgő tetejébe, amelyet levett és megállapította:
- Lecsavarós volt.

Repül a, repül a... macskakeksz!

A Cat Caféban cicasnack is kapható azon vendégek számára, akik bundás barátaikkal együtt szeretnének uzsonnázni. Korábban nem folyamodtam ehhez a szelídítési módszerhez, de tegnap úgy gondoltam, kipróbálom. A snacket kis zacskóban elegánsan a capuccinóm csészealjára tették, mintha süti lenne – Sztell meg is jegyezte, milyen guszta (megkínáltam belőle, de nem kért). Mondjuk az első meglepetés ezzel kapcsolatban a szomszéd asztalnál ülő külföldi lányt érte, tévedésből ugyanis először neki adták a capuccinót; azt nyilván végképp nem értette, mik azok a kis barna izék mellé…

Első utam persze kedvencemhez, Mirtillhez vezetett, de ő éppen aludt. Ezután Pongóval próbálkoztam meg, de ő épp csak megszaglászta a kekszet és fölényes ábrázattal ment tovább. Körülnéztem ébren levő szelídíthető catek után, és fel is fedeztem Mircit, aki a kávézó túlsó végében táborozott – szó szerint, ugyanis csinos piros cicasátorban üldögélt. Ő már érdeklődést mutatott a kekszek iránt, de nem sok jutott neki, ugyanis közbelépett egy nem várt látogató: Naomi. Ő volt az a zárkózott cica, aki eddig mindig elhúzódott a sarokba és nemigen barátkozott, a macskakeksz azonban megtette a hatását. Odajött, hagyta magát simogatni és szó szerint a kezemből evett. Mirci is szívesen hozzájutott volna pár falathoz, de Naomi nemcsak kétszer akkora volt, mint ő, de sokkal gyorsabb is. Én pedig örömömben, hogy összebarátkoztam ezzel a nehezen szelídíthető cicával, egy csomó kekszet adtam neki. Ezután ismét megpróbálkoztam Pongóval, de ő olyan szinten keresztülnézett rajtam, hogy már azt fontolgattam: inkább hazaviszem a csemegét Kristófnak (bár pont nem érdemelte meg). Ekkor azonban Mirtill felébredt, és örömmel fogadta a kekszeket, ahogy minden tőlem eredő kedveskedést.

Ahogy sorra mentek el a vendégek és kiürült a kávézó, a pincérlány szintén magához vett némi cicasnacket és ezzel próbálta sportolásra bírni a négylábú dolgozókat: csak úgy röpködtek a kekszek a légtérben. Naomi már jóllakott a tőlem kapott cuccal, ezért bevonult a sátorba, ahonnét csak sárga szeme villogott ki. Helyette viszont egy másik hatalmas maine coon lépett akcióba, Azúr. Az ő akrobatikus képességeiről már korábban is írtam ezen a blogon (ld. az Azúr játszik című bejegyzést): most is hatalmas ugrásokkal szelte át a levegőt, olykor több macska fölött is átrepült egyszerre. Így röpködve már Pongót is érdekelték a kekszek, Mirtill viszont kicsit elveszettnek tűnt, amint hol egy keksz, hol Azúr suhant el a feje fölött. Aztán az egyik kekszet senkinek sem sikerült elkapnia és a mellettem levő kis szekrény alatt landolt. Kivettem és megpróbáltam odaadni Pongónak, de nem érdekelte. A pincérlány elmagyarázta, hogy el kell dobni nekik, ezért ezt tettem. Persze Mirtillnek szántam a csemegét, de hiába dobtam át a feje fölött, nem reagált. Odamentem az eldobott kekszet és ismét átdobtam Mirtill feje fölött, aki ismét későn lépett akcióba. Kezdett úgy kinézni a dolog, mint az a játék, amikor a középen álló gyereknek kell elkapnia a többiek által dobált labdát, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a többiek én voltam egy személyben. Végül Azúr elunta a bénázásunkat és erre a kekszre is lecsapott, akárcsak a korábbiakra.

Elfogytak a kekszek, a pincérlány visszavonult a pult mögé. Azúr azonban még kért volna, ezért odament a pult elülső részéhez, és két hátsó lábán állva, a mellsőkkel dörömbölni kezdett az üvegen. Sztell megjegyezte: most értette meg, miért húzódik fel a pult üvege egészen a plafonig…

Még egy útbaigazítás

Amikor Ilonával kiléptünk a házból, egy idős, feketebőrű pasit találtunk ott, aki angolul megkérdezte, van-e a közelben fogorvosi rendelő.
- Igen, kint a körúton, rögtön a sarkon túl - felelte Ilona, és a körút felé mutatott. A fickó követte a tekintetét.
- Végigmegyek ezen az utcán?
-Igen, itt végigmegy, aztán forduljon balra - mutattam neki. Ilona viszont, aki szemben állt a fickóval, így utasította:
- Menjen itt végig és forduljon jobbra.
Szegényt jól összezavartuk...

Duna-parti útbaigazítás

Nagymaroson álltunk a Duna-parton, amikor egy csapat cserkésznek kinéző gyerek haladt el mellettünk a folyással ellenkező irányba. Valamilyen útbaigazítást kértek Zolitól (nem hallottam, hova), mire ő készségesen válaszolt:
- Itt egyenesen kell menni és aztán lekanyarodni balra.
A cserkészek udvariasan megköszönték és továbbmentek. Csak remélni mertem, hogy előbb-utóbb rájönnek: ha követik az útmutatást, előbb-utóbb a Dunában találják magukat...

N vagy M?

Szórakozottan kezdtem olvasni a fa előtt álló, cirkalmas nyomtatott betűkkel írt táblát, aztán ledöbbentem. Ezt olvastam ugyanis: „Medve ragadós rágógumi-szerű anyagot tartalmaz, amelyet az indiánok fogtisztításra használtak.” Hogy micsoda?? Milyen rágógumi-szerű anyagot tartalmaznak a medvék? És mégis hogyan lehet ezt úgy kinyerni belőlük, hogy fogat tisztíthassunk vele? A medvével való fogtisztítást igazából csak úgy tudom elképzelni, ha a delikvens egyben az összes fogától is megszabadul (rosszabb esetben a fejével együtt).

Aztán újranéztem és rájöttem, hogy amit M betűnek néztem, az egy olyan N volt, aminek ferde részét nem húzták egészen a függőleges szár aljáig. Vagyis nem „medvéről” hanem (a növény) nedvéről van szó..